MÚLT
A Rovatból

Textil, hologram, luxusszálló: a Párisi Udvar története

Az épület megtekintésére szerencsére nem csak mint szállóvendég van lehetőség: az Imagine sétáin betekinthetünk a Párisi Udvar luxus üvegablakai mögé, hogy megismerjük annak évszázados történetét. De merüljünk most el benne egy kicsit olvasva is!

Link másolása

A Ferenciek tere és környéke többezer éves múltjából helyenként csak nyomokat fedezhetünk fel, de szép számmal találunk olyan épületeket is, amik többszáz éve velünk vannak. Ezek között igazi átváltozóművész a Párisi Udvar, amelynek telkén a város első trendi áruháza állt, majd helyére a Belvárosi Takarékpénztár impozáns székháza került. Napjainkban ez Budapest egyik legmenőbb szállodája, az épület története pedig egyenesen lebilincselő! Az épület megtekintésére szerencsére nem csak mint szállóvendég van lehetőség: az Imagine sétáin betekinthetünk a Párisi Udvar luxus üvegablakai mögé, hogy megismerjük annak évszázados történetét. De merüljünk most el benne egy kicsit olvasva is!

Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A Párisi-ház üzleteiből rendelt a fél Monarchia

A mai Párisi Udvar telkén álló első épületet a híres építész, Pollack Mihály tervezte 1817-ben. Megrendelője a 19. század egyik legműveltebb magyar főnemese volt, báró Brudern József az 1800-as évek legmodernebb üzletházát álmodta ide. Ez volt az első épület a fővárosban, amit kifejezetten áruháznak építettek, de ma már biztosan a pláza szót használnánk rá. Korábban a bevásárlás a sötét, sáros és zsúfolt utcákon igazság szerint inkább kellemetlenség volt mint szórakozás, viszont az újfajta fedett üzletsorok Európa szerte nagyon népszerűek lettek. Az épület tervezésekor a mintát Pollack állítólag a francia fővárosból vette, kifejezetten hasonlított a párizsi Passage des Panoramas-ra, amely számos európai bevásárlóutcának szolgált mintául, emiatt a pestiek csak „Párisi-ház” néven emlegették. Hamar Pest egyik kiemelt látványosságává és ékkövévé vált: ez volt az egyetlen épület, amelyet I. Ferenc osztrák császár és magyar király 1820-as látogatása alkalmából kivilágítottak.

Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán

A megrendelő után Brudern-háznak is nevezett épület tulajdonképpen egy kétemeletes, klasszicista stílusban épült bérház volt, amelynek aljában üvegtetővel fedett passzázs vezetett, két oldalán összesen 32 üzlethelyiséggel. Ezekben elsőként ötvösök rendezkedtek be, később cipészmesterek, emiatt egy időben Suszter-bazárnak is nevezték az épületet.

Természetesen neves cégek is örömmel béreltek benne üzlethelyiséget. Ilyen volt például a Dietrich és Gottschlig, akik 1865-ben nyitották meg első gyarmatáru-boltjukat a Párisi-házban, ahol a kezdetekben főleg rumot és teát árultak. Később ebből a kis üzletből nőtték ki magukat a főváros egyik legnagyobb rum-, likőr- és gyarmatáru-kereskedésévé.

Fotó: Wikipedia

Egy másik neves üzlet a Kunz és Mössmer cégé volt, akik az új palotában textilkereskedést nyitottak: vászont és pamutárut forgalmaztak: ágyneműket és asztali textileket, valamint esküvői kelengyét. Az épület földszintjén 1843-ban Emich Gusztáv nyitott könyvesboltot. Ő volt az alapítója az 1849-től működő Pesti Naplónak, amely a kor legnívósabb újságjának számított akkoriban. A könyvkereskedés mellett könyvkiadással is foglalkozott, üzletében gyakran fordult meg Petőfi, Jókai, Vörösmarty Mihály.

Méhecskék és kaptár: a Belvárosi Takarékpénztár székháza

Az egykori áruház elbontása után az akkori telektulajdonos, a Belvárosi Takarékpénztár először pályázatot, majd azon nyertest hirdetett, majd inkább felkértek valaki mást, hogy az új székházukat megtervezze. A valaki más Schmahl Henrik volt, Ybl Miklós tanítványa, akinek akkor már az Uránia filmszínház épülete fémjelezte nevét. A belsőépítész pedig Spiegel Frigyes lett, a magyar szecessziós építészet jelentős alakja, aki nem csak itthon alkotott nagyot: nevéhez köthető az egykori szentpétervári cári varieté és a tel-avivi opera is.

Fotó: Fortepan / Schoch Frigyes

A trapéz alakú saroktelken a főhomlokzatot a Ferenciek terén alakították ki, itt volt a bankfiók főbejárata, amelyen át egyenesen a bank pénztárteremébe lehetett bejutni, onnan pedig tovább a magánszéfek termébe.

Schmahl Henrik a földszintet úgy tervezte meg, hogy az továbbra is ellássa a korábban itt álló üzletház funkcióit, így az épület ezen részén „Párisi udvar” néven ugyanolyan passzázs épült, mint elődjében. A fedett üzletsor legnagyobb különlegessége a Luxfer-prizmákból álló üvegtető volt, ezeket száz darab beépített villanykörte világította meg, mégis azt a látszatot keltették, mintha természetes fény szűrődne be rajtuk keresztül.

Az első két emeleten a pénzintézet irodái rendezkedhettek be, a felsőbb szinteken pedig bérlakások kaptak helyet. A Petőfi Sándor utcai oldalon a tetőszinten például Uher Ödön fényképész műterme volt, amelyet a földszinti irodával külön lift kötött össze.

Fotó: Fortepan / Schoch Frigyes

Az építkezésben számos magyar és külföldi vállalkozás vett részt: a Luxfer-prizmákat a Haas és Somogyi cég készítette, a majolika díszek egy része a Zsolnay-gyárban készült, a színes üvegablakok Róth Miksa műhelyéből kerültek ki – azaz a kor legnevesebb hazai iparosai szállították az alapanyagokat. Külföldről a híres Villeroy & Boch cégtől érkeztek a pénztárcsarnok fajanszmunkáihoz, illetve a passzázs padlóburkolatához az alapanyagok.

Jégbüfé és hologram bolt – élet a Párisiban ‘45 után

A két világháború során nem sérült meg komolyabban az épület, de odabent a Takarékszövetkezet helyét más intézmények vették át. 1949-ben a banki ingatlanvagyon részeként államosították, majd többször átépítették, felújították. A helyreállítási munkálatok során olykor hiányzott a szakértelem és a gondosság, így az évtizedek során a palota sokat vesztett régi fényéből, eltűnt az egykori pénztárterem eredeti pompája és a Spiegel Frigyes tervei nyomán készült szecessziós enteriőr is. 1960-ban az IBUSZ vette birtokba az épületet és innentől kezdve hosszú ideig csak IBUSZ-palota néven emlegették.

Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A földszinten továbbra is üzletek működtek, köztük a nagy népszerűségnek örvendő, ma is kultikus Jégbüfé, amely 1952-ben nyitott meg és egészen 2015-ig működött az épületben. Nevét onnan kapta, hogy mindenféle fagylaltot, jégkrémet, parfét és hideg termékeket is értékesítettek benne, de tulajdonképpen egy nagy tömegeket kiszolgáló cukrászda volt, ahol állva lehetett a megvásárolt cukrászkészítményeket elfogyasztani.

Sokan emlékszünk még a Hologram Galériára is, amelyet jellegzetes neonfényű felirat hirdetett. A lenyűgöző, háromdimenziós hatást keltő képek lelőhelyén a kiállított tárgyak között előfordult mindenféle figura: autók, akcióhősök, tátott szájú cápa és egy ronda pók is. Végül ez a bolt is kiköltözött, és az üvegtetős passzás a következő felújításig üresen állt.

Újra pompában

2015 óta négy és fél éven át közel 3000 ember dolgozott azon, hogy az épület átessen egy megérdemelt felújításon. 2018 nyarára készült el a homlokzat: minden részletében aprólékos és minőségi munka nyomán megújult a több százezer kerámialap és dísz az épület külső, 3000 négyzetméteres homlokzatán. Csaknem tízezer elemet építettek be az épületben a tönkrement darabok helyére, és csak a kerámiarestaurátori munkák körülbelül 76 ezer órát vettek igénybe.

Amit lehetett, azt megpróbálták a helyszínen javítani, de voltak olyan tárgyak is, - például az ólomüvegek – amelyeket külső műhelybe kellett szállítani. Helyreállították a kettős lépcsőház száz darab színes üvegablakát, sőt az eredeti liftaknát is, bár utóbbi már csak díszítő funkciót lát el, a lift már nem működik benne.

A felújítás után a Párisi Udvar Hotel Budapest költözött az épületbe 110 szobával és 18 lakosztállyal, valamint két körpanorámás luxuslakosztállyal, amelyekhez tetőkert is tartozik. A szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti, szobái között nincs két egyforma.

Ismerd meg közelebbről a város titkait!

Ha imádod az ilyen történeteket, akkor az idén 15. éves Imagine sétáit neked találták ki!

Különleges helyszínek, autentikus városélmény, kikapcsolódás és tanulás vár rád az izgalmas programokon. Budapest mellett több vidéki városban is csatlakozhatsz a számos tematika közül valamelyikhez, sőt, privát programként vagy csapatépítőként is kérdheted! Az Imagine városi sétáiról bővebben itt olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Hogy lehet egy 20 éves lány velejéig romlott, nekrofil és leszbikus sorozatgyilkos?
Jancsó Ladányi Piroska kegyetlensége, perverzitása és gátlástalansága megrázta az ’50-es évek Magyarországát. Hogy leszbikus vágyai vagy szovjet katonák miatt ölt-e, az máig rejtély.

Link másolása

El lehet képzelni, hogy mennyire volt döbbenetes az a gyilkosságsorozat, amelynek a helyszínlelésekor alapvető hibákat követtek el a hatóságok, és a sokktól a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt kiskorú leány tűnt el a törökszentmiklósi Vöröshadsereg útja 171. szám alatt található házban. Nem sokkal később le is tartóztattak egy mindössze húsz éves lányt, Jancsó Ladányi Piroskát, akit halálra is ítéltek, mivel bevallotta, hogy ő ölte meg az összeset, a telken található, használaton kívüli kútba lökve – édesanyja, Borbála segítségével – a testeket. A vallomást az előzte meg, hogy egy lány bejelentette a rendőrségen, Piroska ellopta a ruháit és arra eszmélt, hogy fojtogatja őt.

Az alacsony, törékeny termetű lányt a közeli nagyvárosba, Szolnokra szállították kihallgatásra, de az teljes káoszba torkollott, mivel minden szakmaiságot nélkülözve kérdezgette az egész nyomozói állomány, még a gépírónő is. Nem csoda, hogy először a mindössze öt elemit végzett Piroska teljesen zavaros történetet mesélt el, két olyan bűnsegédet is megemlítve, akiknek alibijük volt. Orosz katonákat okolt a tragédiákért, főként Nyikolaj Bogacsovot, aki azzal hitegette Piroskát, hogy magával vinné a Szovjetúnióba második gyermeke apjához, azzal a tinilánnyal együtt, aki tetszik neki, csak segítsen becserkészni őt. De a katona a kiszemeltjét szép szó helyett megerőszakolta, amíg Piroska italért ment, mire az áldozat fenyegetőzni kezdett, ekkor döntött Piroska a gyilkosság mellett – és megfojtotta szegény leányt egy villanydróttal, utána (!) pedig az arcára ült. Állítólag a többi gyilkosságot is katonák erőszakoskodása előzte meg, Piroskát pedig arra használták, hogy odacsalja a házba a gyanútlan, fiatal és szűz áldozatokat – bár a lány a vallomásában hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el.

Másnapra már egy teljesen új verzióval állt elő a rendőrségen, abban már nem szerepeltek orosz katonák, hanem csak ő maga és a saját leszbikus vágyai. A jegyzőkönyv szerint ilyen mondatok hagyták el a száját:

„Szégyelltem bevallani azt, hogy elferdült nemi igényem kielégítése végett öltem meg a lányokat. … a hullák látása nem váltott ki bennem különösebb érzést, nem irtóztam tőlük, mindenáron a kielégülést kerestem", és kitért arra is, hogy áldozataival csak a gyilkosság után létesített orális kapcsolatot.
A lányt egyáltalán nem zavarta a rezzenéstelenül elmondott, részletes vallomása során, hogy áldozatai szülei is jelen voltak.

Az elsőfokú ítélet után Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Majd az ítélethirdetés előtt hirtelen megváltoztatta az addigi vallomását, és közölte, hogy „anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. … Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Már gyerekként is voltak intő jelek

Az anyja-lánya párost prostituáltként tartották számon a környéken – Piroska a szovjet katonákra, Borbála pedig a helyiekre szakosodott aprópénzért –, a házuk pedig olyannyira rendezetlen, koszos, bolhás, egeres és ürülékes volt, hogy az ritkaságszámba ment. Ahogyan sanyarú sorsuk is, amelynek fényében mindez már nem olyan meglepő. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. Terhességei rendszerint csecsemőhalállal végződtek, aki pedig életben maradt, sokszor végignézte anyja alkalmi légyottjait. Borbála mégis neheztelt már a kezdetektől Piroska lányára, aki szerinte a többi gyerekkel kéjörömmel ok nélkül gonoszkodott, és vele is agresszív volt, illetve a nemtetszése ellenére szovjet katonáknak kínálta magát, emiatt született pár törvénytelen gyereke, de azokat sem nevelte.

Borbála vallomásából kiderült, hogy bár eleinte azt hitte, hogy Piroska legalább az állatokat szereti, azért fogadja be őket, végül mindegyik elpusztult – egyértelműen a lánya keze által.

Olyan szégyenletes esetekre is fény derült, hogy Piroska előszeretettel evett teljesen nyers húst, illetve egyszer rajtakapták, amint orális szexre kényszerítette a tulajdon hatéves kisöccsét.

Amikor erre leszidták, majdnem belehalt egy öngyilkossági kísérletbe, annyi gyógyszert vett be. Amikor kihallgatták az ízig-vérig aberrált Piroskát, az állatkínzásokat és öccse megrontását rezzenéstelenül bevallotta („a testvéremmel történt fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem”), azonban nem tartotta magát prostituáltnak, mivel ingyen, kedvtelésből közösült a szovjet katonákkal.

A feltáratlan ügy

Mivel a holttestek megtalálása napján Jancsó Piroska beismerős vallomást tett, őt nyilvánosan kivégezték, anyja – aki azonban tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról – pedig életfogytiglant kapott. Rubin Szilárd író megpróbálta kibogozni a szálakat, de neki sem sikerült, pedig négy évtizeden át írta a törökszentmiklósi gyilkosságokról szóló, Aprószentek című (tény)regényét, de a végére csak még több kérdés merült fel. Az író Jancsó Piroskával már nem tudott beszélni, mert mire megismerte a históriát, addigra felakasztották, Borbálával viszont a zalaegerszegi börtönkórházban beszélgetett. Megkereste továbbá az érintett ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat is. Az általa összegyűjtött információk csak arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy Piroska nem egyedül követte el az öt gyilkosságot, de az igazságra nem sikerült fény derítenie. Ráadásul az aktát államtitokká minősítették, és arra sincsen vonatkozó adat, hogy miféle kommunikációt folytattak a nyomozás során a magyar hatóságok a szovjetekkel, ha egyáltalán történt ilyen. Rubin a rendszerváltás után is próbálkozott, de azt a választ kapta, hogy a kért dokumentumot egyszerűen nem találják. Úgyhogy a rejtély megoldatlan maradt, a történelemben pedig először fordult elő, hogy nő ölt meg nőt szexuális indíttatásból.

Források: 1,2,3,4,5


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Krúdy az Ó utcai bordélyház törzsvendége volt, a madame miatta ugrott le az emeletről
A Kakasos házba járt Ady és Jókai is, amelyet azért hívtak így, mert a baromifudvar kakasait a törzsvendégeiről nevezte el a kuplerájt vezető nő.

Link másolása

A 20. század eleji lapok csak bűnös utcának hívták a város legrövidebb nevű utcáját, az Ó utcát. Amit először Neu Gasse-nak hívtak, de amikor megépült a mai Zichy Jenő utca 1786-ban, akkor már átnevezték Alt Gasse-nak, és az 1800-as évek névmagyarosítási hulláma alatt lett Ó utca. Az sem mentette meg a hírnevétől, hogy a 3. szám alatt lakott Zwack József likőrmágnás, kicsit odébb pedig három szerkesztőségben is serényen folyt az értelmiségi munka (a 12. szám alatt az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., a 16-ban Barta Mór és Guth Jenő nyomdájában készültek a könyvek, a 17. szám alatt pedig a Magyar Estilap írói és szerkesztői dolgoztak).

Azonban a bűn forrása a 29. házszámban volt keresendő, az akkoriban Kakasos háznak hívott kuplerájban. A hírhedt helyet Marinovics Jolán vezette, aki meglepően kulturált hölgy volt. A kakasos becenév úgy ragadt az örömtanyára, hogy a ház baromfiudvarában tartott kakasokat a főnökasszony a számára legkedvesebb vendégeiről nevezte el. Az udvarlásra utaló ’kakaskodik’ ige pedig ennek nyomán ivódott bele a köznyelvbe.

A madame-ról Krúdy Gyula több művében is megemlékezett Johanna, Steinné és Jánoska néven is, az Ady Endre éjszakái című dokumentumregényében viszont a valódi nevén említi: ,,A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre Jolántól engedelmet kaptak. Jolán még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. (…) Hősünknek szabad bejárása volt a ház összes szobáiba, mert udvarias, finomkodó szóval kedvében tudott járni Jolán asszonynak, aki semmit sem becsült olyan nagyra egy férfiben, mint a jó modort. (»Pénze, egy hordárnak is lehet – ha nyer a lóversenyen –, de jó nevelése csak az íróembernek van« – mondogatta a különös asszonyság.)

Igen ám, de honnan ismerte ilyen jól Krúdy ezt a hölgyet, akit beszédesen, utalva a törzsgárdára, a sajtó öreganyjának is neveztek? Természetesen onnan, hogy törzsvendég volt nála, ahogyan sok szakmabeli kollégája is, például Ady Endre és Révész Béla.

Benézett sokszor az idős Jókai Mór is, akiről portré is lógott az egyik falon, bár állítólag csak a jó koszt miatt – és inkább örökbe akarta fogadni a fiatal lánykákat, mintsem hogy mást kezdett volna velük.

Valóban a remek konyhájáról is ismert volt a Kakasos, nem csak az örömlányairól. Éjjel-nappal főttek a finom étkek a tűzön.

Krúdy amúgy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, de egy ideig lakott a Kakasos házban is, és jó barátságot ápolt Jolánnal (a leírások szerint azért némi „extrával”), nem beszélve arról, hogy mennyi ihletet gyűjtött a regényeihez az ott zajló események hatására. Sajnos azonban Jolán többet érzett barátságnál, sőt, őrülten belehabarodott az íróba, és amikor az nem viszonozta szerelmét, kiugrott az emeleti gangról, de szerencsére túlélte. Krúdy ugyanis köztudottan egy másik luxusbordély tulajdonosnőjéhez, a szemtelenül fiatal Pilisy Rózához vonzódott.

Akkortájt, 1867-től egészen 1926-ig egyébként legálisan, intézményesített keretek között működhettek Budapesten a bordélyházak – akadt is belőlük bőséggel. Az 1867-es rendelet olyan szigorú előírásokat tartalmazott a bordélyok működéséről, mint például, hogy a tulajdonosnő nem lehet 30, a kéjnő pedig 17 év alatti, és utóbbiaktól megkövetelték az egészségügyi tanúsítványt, négynaponkénti vizsgálattal. Ez a megengedő törvénykezés azért szűnt meg, mert a prostitúciót nem sikerült bordélyházi keretek közé terelni. A prostitúciót 1926-ban országos hatállyal kezdték szabályozni, amelynek egyik következménye a bordélyházak felszámolása lett. De az Ó utcai falak ma is őrzik a pajzán históriáikat, amelyeket az irodalom sem hagy feledésbe merülni.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Egy fotó deríthet fényt Amelia Earhart 86 évvel ezelőtti eltűnésére
Tizennégy évvel ezelőtti fényképen szerepelhet véletlenül az eltűnt repülőgép egy darabja. A fotó azon a környéken készült, ahol a legendás pilótanő repülője az óceánba zuhanhatott.

Link másolása

Újabb nyomra bukkanhattak a 86 évvel ezelőtt eltűnt Amelia Earhart repülőgépének keresése közben, írja a New York Post. Egy Új-Zéland és Hawaii közötti atollnál fotóztak le még 2009-ben egy víz alá süllyedt motorburkolatot, ami feltételezések szerint a szerencsétlenül járt női pilóta repülőgépének alkatrésze lehet.

„A fényképen látható tárgy egy Lockheed Electra motorburkolatnak tűnik”

– mondta a felvételről Ric Gillespie. A repülésügyi szakértő csoportja 1988 óta próbálja kideríteni, mi történhetett Amelia Earharttal és navigátorával, Fred Noonannel. A páros 1937. június 1-jén indult útnak Floridából, hogy körberepüljék a Földet, de egy hónappal később, július 2-án adtak magukról utoljára életjelet. Épp azt a A Nikumaroro-szigetet tartják a repülőgép legvalószínűbb földet érési helyének, ahol a fotó az alkatrészről készült tizennégy évvel ezelőtt.

A motorburkolathoz és a légcsavar tengelyéhez hasonlóságot csak évekkel később vették észre, és a pontos helyet sem jegyezték fel akkoriban, ami azt jelentette, hogy a tárgy újbóli lokalizálására tett kísérletek sikertelenek voltak - tette hozzá Gillespie.

Ha a vizsgálatok során kiderül, hogy a motorburkolat Earhart kétmotoros Lockheed 10E Special Electra modelljéről származik, az nem magyarázná meg, miért zuhant a gép az óceánba, de eloszlatná az elméletét, miszerint Earhart és Noonan a szigetnél sikeresen leszállt és ott haltak meg végül.

Egy évvel az eltűnésük után Nagy-Britannia gyarmatosította a szigetet, és az oda érkezők arról számoltak be, hogy repülőgépek darabjait, 1930-as évekbeli üvegpalackokat és csontokat láttak egy tábortűz maradványai mellett, amelyek a kutatók szerint egy Earharthoz hasonló testalkatú nőtől származhattak, írja a National Geographic.

Azonban soha nem találtak olyan kézzelfogható bizonyítékot, mely megerősítette volna, hogy a duó sikeresen leszállt a lakatlan atollon. A hivatalos amerikai álláspont szerint a gépből kifogyott az üzemanyag útban a Howland-sziget felé, és az óceánba zuhant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A galamboknak is köszönhetjük, hogy nem náci zászló leng ma is az utcán”
Ősi háziállatok, háborús hősök is voltak a galambok, mielőtt a városi emberek miatt elkényelmesedtek. Kalandos múltjukról és a velük kapcsolatos tévhitekről mesélt nekünk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.

Link másolása

Közöny vagy utálat – nagyjából ezen a skálán mérhető a belvárosiak viszonyulása a galambokhoz. Orbán Zoltán, az MME szóvivője és a Madártávlat magazin főszerkesztője szerint „mi vagyunk az első generáció, amelyik elfelejtette, hogy mi mindent köszönhetünk a galamboknak”. Nem véletlen, hogy annak idején sorra kapták a legmagasabb állami kitüntetést a galambok, sőt, egyes példányok rendes katonai temetést is kaptak, miután az első és második világháborúban is sorsdöntő hírszerzőként használták őket a lábukra erősített üzenetekkel.

A szóvivő felelevenítette, hogy „a belvárosi köztereken sétáló galambok (kivéve az örvös galambot és a balkáni gerlét) tulajdonképpen magára hagyott háziállatok, a házi galamb visszavadult, parlagi galambnak hívott állományának képviselői.

„Már az ősember is fogyaszthatta a közös barlangszállás bejáratában fészkelő szirti galambot, amely egyike lehetett az elsők között háziasított állatoknak” – mesélte Zoltán, hozzátéve, hogy a szirti/házi galamb számunkra legfontosabb tulajdonsága a rendkívüli területhűsége, magától soha nem távolodik el a fészkétől néhány kilométeren túlra. Ha mégis elviszik onnan (mint egykor a kémek és katonák hírvivőiként bevetett, vagy napjainkban is a galamb-röpversenyek madarait), sok ezer kilométer távolságról is napok alatt visszatérnek oda.

A házi galamb tehát az emberi civilizációval, kiemelten az út- és településhálózat fejlődésével, jelentős mértékben a Római Birodalommal kezdhetett terjeszkedni Európában és Magyarországon, majd folytatta sikertörténetét a középkortól napjainkig. Az országon belüli állományalakulás is emberi tényező, például a galambtartók társadalmi mozgásának függvénye volt. Például az ipari forradalom hatására nagyvárosokba, ipari központokba költöző falusi lakoság a háztáji állatok közül (a kutya és a macska mellett) a házi galambokat tudta magával vinni, akár a budai és pesti belvárosi bérházak padlásaira is. Amikor aztán ezek az első generációs városlakó galambtartók kihaltak, a madaraik gondozás nélkül magukra maradtak, ezáltal létrehozva egy visszavaduló, önfenntartó és szaporodó parlagigalamb-állományt.

A házi/parlagi galamb tehát az egyik legrégebbi, szó szerint ősi települési madár, amely együtt fejlődött az emberi civilizációval és a városokkal – itt voltak, és itt is maradnak velünk, gazdagítva madárvilágunkat, amely jelenleg 428 madárfajt számlál Magyarországon (ebből 260-270 közötti faj fészkel is nálunk) és ebből közel 300 Budapesten is feltűnt már.

Az 1930-as évek közepén jelent meg nálunk a délkeleti irányból terjeszkedő balkáni gerle, amely aztán gyorsan kiszorította a településekről az akkortájt még ezeken is fészkelő vadgerlét, amelynek fogyatkozó állományai itthon csak a külterületeken költenek. Az elmúlt két évtizedben pedig látványos méretet öltött az erdőlakó örvösgalamb városiadása.

A szóvivő egyenesen úgy véli, hogy „a modern emberi civilizáció jelentős mértékben tulajdonítható a galamboknak. Sokat köszönhetünk nekik, például miattuk sem leng náci zászló az utcákon, ugyanis remek hírvivő. Ennek oka, hogy ragaszkodik a 20x20cm-es fészkelőhelyéhez, és bárhonnan, sok ezer kilométerről is visszarepül ugyanoda, például a hadügyminisztérium galambpadlására. Nagy előnyük volt még a két világháború során is, hogy – a rádióadásokkal szemben – nem lehetett őket lehallgatni, a lábukra erősített kis kapszulákban, hártyapapíron lehetett üzenni velük – na és könnyebbek meg kisebbek is voltak egy korabeli katonai rádió adó-vevőnél.

Olyan feladatokat lehetett a galambokra bízni, mint például kapcsolattartás a Nagy-Britanniában működő brit és szövetséges parancsnokság és az ellenállás, továbbá 1944. június 6-án a D-napi partraszállók között a II. világháborúban. De a katonákon felül az 1980-as évekig használták őket a hírügynökségek is, illetve vérmintákat is küldtek velük.”

A szakember arról is beszámolt, hogy a mai napig népszerűek egyébként a galambröptetések, a szín, forma, alak, viselkedés szerinti fajtatenyésztés és a galambversenyek. Egy-egy jó vérvonalú tenyészmadár a sokszázezres vagy akár millió forintos nagyságrendet is elérheti. A világ egyik leghíresebb galambtartója talán Mike Tyson profi világbajnok bokszoló, akit New Yorkban töltött gyerekkora óta bűvölnek el ezek a madarak, és volt, hogy miattuk szakított aktuális barátnőjével, aki megfőzött egyet közülük.

A galambok kapcsán felmerülő tipikus problémákról is faggattuk a szóvivőt. Kiderült, hogy a galamb ürüléke nem veszélyesebb más madarakénál, az általános higiénés szabályok betartása mellett nem jelent egészségügyi problémát. Zoltán szerint „jóval nagyobb gondot jelent a főleg a lakott területeken keletkező és jórészt kezeletlen kutya- és macskaürülék, melynek napi össztömege jóval meghaladja a 200 tonnát hazánkban”.

Arra is kitért, hogy a galamb a feltételezésekkel ellentétben nem azért hasas, mert lusta, hanem mert a világ egyik legjobban repülő madara – úgyhogy amit látunk rajta, az nem kidudorodó has, hanem színtiszta mellizom.

Továbbá azt a tévhitet is megdöntené az ornitológus, mely szerint a galamb koszos állat. „Folyamatosan tisztítják magukat és vízben fürdenek, illetve púdertollaik vannak, amely automatikusan vízhatlanná teszi a felületüket, nem marad meg rajta a kosz”. Zoltán azt is leszögezte, hogy a galambnak nincsen szüksége arra, hogy etessék őket az emberek, megélnek azok maguktól is, a kenyérszórással csak odaszoktatják őket feleslegesen. A hagyományosan szabadon élő galamb alapvetően legel, és leveleket, rügyeket, magvakat is fogyaszt. A vadon élő fajoknak azért éri meg a lakott területekre is beköltözni, mert itt nincs vagy jóval kevesebb a ragadozójuk, például az ősellenségnek számító vándorsólyom és héja.

Arra a kérdésre pedig, hogy mit tegyünk az erkélyekre odafészkelő galambokkal, a szakértő azt javasolta, hogy a legegyszerűbb módszer eleve nem hagyni, hogy odafészkeljen, de megelőzésre ajánlott a macskákhoz előszeretettel használt erkély-háló, amelyre lehet vágni egy vagy akár több ökölnyi lyukat, hogy más, kisebb madárfajokat itathassunk, télen pedig akár etethessünk is.

„Fontos, hogy a parlagi galambokat ne etessük, mert jelenlétük így nem válik tolakodóvá – emeli ki a lényeget Orbán Zoltán, aki bevallottan senkit nem akar meggyőzni semmiről, hiszen mindenki úgy érez a galambok kapcsán, ahogy csak akar. De valld be, hogy ezek után te is egészen más szemmel nézel a közterek tobzódó szürke tollasaira.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk