Tényleg rászolgáltak a nevükre a vandálok?
A blog neve magáért beszél. Olyan karaktereket akarnak bemutatni, amelyek szétrúgták akkoriban mindenki seggét és méltó példaképként szerepelhetnek. Teszik mindezt hétköznapi nyelven úgy, hogy a történelem iránt kevésbé érdeklődőknek és diákoknak is fogyasztható legyen.
Lehet, hogy páran emlékeznek a történelem órákról esetleg a vandál népre, de nem hiszem, hogy a nevükön kívül más is rémlene. Ha tudományosak akarunk maradni, akkor azt elmondhatjuk, hogy a vandalizmus fogalmát először a közép-franciaországi Blois püspöke használta, aki a képromboló jakobinusokat pellengérre állítva, Robespierre-t és követőit az újkor vandáljainak titulálta. A püspök azt vallotta, hogy a radikális elemek most is úgy rombolják a francia kultúrát, mint a vandálok az 5. században.
De kik voltak ezek a vandálok? Tényleg rászolgáltak hírnevükre, tényleg olyan kegyetlenek voltak, mint amilyennek gondoljuk őket? Jó kis kérdések ezek, melyekre választ keresünk. Tisztába tesszük ennek az elfeledett népnek a múltját, leghíresebb királyuk életén keresztül pedig felemelkedésük, királyságuk születésének körülményeit is. És, hogy rászolgáltak e vajon erre a névre, hogy ilyen negatív értelem kapcsolódik a nép nevéhez, nos, azt mindenki döntse majd el önmagában, hogy tényleg megérdemelték a rájuk aggatott jelzőket, vagy csak inkább a történetírók áldozatai lettek.
Na de kezdjük azzal, hogy kik is azok a vandálok, és máris szembesülünk is az első komoly akadállyal. Honnan származnak, kik a rokonaik, hol éltek? Egyszerű kérdések melyek megválaszolása még napjainkban sem egyszerű a történészek számára.
A vandálok első említései Tacitus, Plinius és Ptolemaiosz műveiben szerepelnek, ám hogy ezek a korai római történetírók ugyanarról az etnikai csoportról írtak-e, akik több száz évvel később, kr. u. 400 körül felbukkantak a birodalom határain – nos, ez még ma sem nem teljesen tiszta. A vandálok első településeit a Baltikumban, a mai Lengyelország területén keresik ma már a tudósok, még korábban Skandináviát tekintették az őshazájuknak. Két nagyobb törzsüket különböztetik meg, a silingi vandálokat és a hasdingi vandálokat.
Amit már biztosan tudunk, hogy a markomann háború idején (166-181) a silingi vandálok a Magna Germania nevű területen éltek, amit ma már Sziléziának hívnak. A 2. században a hasdingi vandálok déli irányba vándoroltak, és a rómaiakat a Duna alsó folyásánál támadták meg, ezért 271 körül Aurelianus császárnak már meg kellett erősítenie a Duna középső folyásának védelmét miattuk. Mivel nem bírtak egymással, a felek békét kötöttek, a vandálok Dacia nyugati részén és részben Pannoniában telepedtek le, letelepedési jogot kaptak a rómaiaktól, így egy időre nyugton maradtak, Róma is fellélegezhetett, egy rövid békés időszak következett.
Jordanes a gótok története című műve szerint a hasdingi vandálok Constantinus uralkodása idején kerültek egy kis nézeteltérésbe a gótokkal, melynek okát nem tudjuk. De ismerve a korszak eseményeit valószínűleg a szokásos dolog volt a háttérben, mármint, hogy kevés volt a terület annyi népnek, így keresték egymáson a fogást, hogy ki a gyengébb, kit lehetne elsöpörni. Keletről így a gótok, nyugatról a markomannok, északról a hermanariak, délről pedig a Duna vette körül a vandálokat, így egy jó kis harapófogóba kerültek. A vandálokat Geberik gót király támadta meg végül, így zárva a harapófogót, és a csatában a vandál király, Visimar is elesett. A vandálok más lehetőség híján szedték a sátorfájukat, és amerre csak ki tudtak térni, elindultak ki a harapófogóból. Nyugat felé tudtak legkönnyebben elmozdulni, ezért Pannoniába vándoroltak, ahol Constantinus császár 330 körül a Duna jobb partján földet adott nekik a béke reményében.
De hamarosan innen is tovább kellett állniuk, ugyanis 400-ban vagy 401-ben – valószínűleg a hunok elől menekülve – Godigisel király vezetésével és szövetségeseikkel (alánokkal és a svévekkel) korábbi szokásukat folytatva, ismét nyugat felé indultak el. Ekkor már a silingi vandálok egy része is csatlakozott hozzájuk. Ebben az időben a hasdingi vandálok már felvették a keresztény hitet, és Valens császár uralkodása idején (364-378) tértek át az arianizmusra, mely ellentétben állt a keresztény vallás hivatalos Szentháromság felfogásával.
406-ban viszont a vandálokat a Rajnánál a frankok megállították. A csatában húszezer vandál – közöttük Godigisel is – meghalt, de az alánok beérkezésével csak sikerült legyőzni a frankokat. 406. december 31-én a vandálok átkeltek a befagyott Rajnán és feldúlták Galliát, így állva bosszút a korábbi vereségért, veszteségekért. Godigisel fia, Gunderich lett ekkor már a király, akinek a vezetésével újból jó szokásuk szerint nyugat felé indultak, és ha már arra jártak ki is fosztották az útjukba eső vidékeket, de ezt a szokást sem ők találták fel, csak azt csinálták, amit a „többi” nép is csinált.
A három szövetséges nép a vandálok, alánok, szvébek a vándorlást a Pireneusi-félszigeten fejezték be végül. Letelepedtek, és királyságokat alapítottak, úgy tűnt „megnyugodtak”, elég kilométer volt már mindegyik nép lábába ekkor már. Már magában ez szép kis teljesítmény volt, hisz jó pár népen, meg a maradék római területeken kellett keresztülverekedniük magukat ahhoz, hogy idáig eljussanak. Úgy tűnt találtak maguknak egy jó kis hazát. Nem kell már tovább vándorolni, meg, ha ránézzünk a térképre, egyből látjuk, hogy Európában nem is volt már hova menniük. Mai Lengyelország területéről, Közép-Európából eljutottak Dél-Nyugat Európába, és innen tovább nyugat felé már csak az Atlanti-óceán volt.
Végül emlékezzünk meg arról, hogy a 16. századtól a svéd királyok felvették a "svédek, gótok és vandálok királya" titulusát, amit majd csak 1973-ban hagyott el XVI. Károly Gusztáv. Ez a megnevezés abból adódott, hogy Mecklenburgban és Pomerániában is voltak Svédországnak birtokai, amely területeken több szláv nép is élt a germánokkal vegyülve, amely előbbiek összefoglaló elnevezése volt a vend.
Bár a vandálok nem voltak szlávok, mégis a vendekkel azonosították őket. Ezért talán a ma is uralkodó XVI. Károly Gusztávot tekinthetjük az utolsó vandál királynak, ami azért egy erős túlzás, de hát a történelem már csak ilyen.
Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!
