Újabb jelentkező lehet, aki indulna Budapest főpolgármesteri címéért - írta meg az Index.
Hétfőn sajtóközleményt adott ki Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága tagja arról, hogy indul a főpolgármesteri címért. A Facebookon is közzétett videójához azt írta, hogy "Főpolgármesteri jelöltségemről, holnap azaz június 11-én kedden délelőtt 10 órakor a sajtótájékoztatón minden kiderül".
A lap szerint ez jelentheti azt is, hogy indul, de akár azt is, hogy nem. Szerintük még az is lehet, hogy az egész inkább tréfa, bár a videójában úgy írja, hogy ő is jelölt.
Főpolgármesteri jelöltségemről , holnap azaz június 11-én kedden délelőtt 10 órakor a sajtótájékoztatón minden kiderül !előtte meg reggel 9-kor a Heti Tv adásában !
A lap emlékeztet rá, hogy Schmuck a 2010-es főpolgármesteri választáson is indult, akkor azzal a szlogennel, hogy "Mindnyájunknak el kell menni", és mellé óvszereket osztogatott.
Újabb jelentkező lehet, aki indulna Budapest főpolgármesteri címéért - írta meg az Index.
Hétfőn sajtóközleményt adott ki Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága tagja arról, hogy indul a főpolgármesteri címért. A Facebookon is közzétett videójához azt írta, hogy "Főpolgármesteri jelöltségemről, holnap azaz június 11-én kedden délelőtt 10 órakor a sajtótájékoztatón minden kiderül".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.
Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.
A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”
A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”
A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.
A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.
A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.
A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.
A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.
A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.
A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:
Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.
A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a rendőrség: már két eljárás is fut a vagyonmenekítések ügyében
Közleményben reagáltak a sajtóhírekre, megerősítve a hűtlen kezelés gyanújával folyó büntetőeljárást. Saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.
A Magyar Rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a sajtóban megjelent, feltételezett vagyonkimentéssel kapcsolatban nyomozás indult.
Mint írták: „a médiában szárnyra kelt hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett ún. vagyonmenekítést – tehát a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”
A hatóság tájékoztatása szerint emellett saját értesüléseik alapján előkészítő eljárást is folytatnak más, lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítására.
Ahogy írják: „Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja.”
A rendőrség hangsúlyozta, hogy a nyomozás nem nyilvános, és sokszor a nyilvánosság által alapvetőnek vélt információk megosztása is árthat az eljárás sikerének.
Úgy fogalmaztak: „A »nyomozás érdeke« gyakran a közérdeklődés és tájékoztatás igénye fölött áll.”
Leszögezik, hogy minden körülmények között törvényesen járnak el, és biztosítaniuk kell a legális kereskedelem lehetőségét azok számára is, akikkel szemben valamilyen visszaélés gyanúja merülhet fel.
Kiemelték: „A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza – amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben.”
A rendőrség azt is közölte, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak. Egyúttal egy felhívást is közzétettek: „Kérjük, aki bűncselekményt vagy annak gyanúját észleli akár e tényállás alapján, akár más ügyben, az a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legszélesebb körű információkkal együtt hozza azt a hatóság tudomására!”
A Magyar Rendőrség közleményt adott ki arról, hogy a sajtóban megjelent, feltételezett vagyonkimentéssel kapcsolatban nyomozás indult.
Mint írták: „a médiában szárnyra kelt hírekben megjelenő, egyelőre feltételezett ún. vagyonmenekítést – tehát a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet – a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák” – szörnyű tragédia történt Shakira közelgő koncertjének előkészületei közben
Egy munkás életét vesztette a Rio de Janeiró-i Copacabanán, Shakira ingyenes koncertjének színpadépítése közben. A többiek próbáltak segíteni rajta, de az életét nem tudták megmenteni.
Tragédia történt a világhírű énekesnő, Shakira közelgő ingyenes Rio de Janeiró-i koncertjének előkészületei közben. Életét vesztette egy stábtag a Copacabana strandon felállított színpad építése közben.
Az előkészületek már napok óta folytak, a baleset pedig vasárnap történt, amikor egy technikus súlyos sérüléseket szenvedett egy emelőrendszerben.
„Az emberek azt mondták, hogy egy férfi beszorult alá. Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák”
– idézte egy helyi lakos, Antonio Marcos Ferreira dos Santos szavait a Metro.
A férfit kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
(ADM Kaio) Na tarde deste domingo 26/04 Um operário morreu durante a montagem do palco para o show da Shakira, na Praia de Copacabana, na Zona Sul. @shakirapic.twitter.com/Glv5zTnikB
A stáb hetek óta dolgozott a hatalmas ingyenes koncert összeállításán, amelyre Shakira május 2-i fellépésére több mint egymillió látogatót vártak.
A koncertet szervező Bonus Track egy nyilatkozatban erősítette meg, hogy „sajnos a technikus a kórházban elhunyt”.
Tragédia történt a világhírű énekesnő, Shakira közelgő ingyenes Rio de Janeiró-i koncertjének előkészületei közben. Életét vesztette egy stábtag a Copacabana strandon felállított színpad építése közben.
Az előkészületek már napok óta folytak, a baleset pedig vasárnap történt, amikor egy technikus súlyos sérüléseket szenvedett egy emelőrendszerben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
100 milliós hűtlen kezelés miatt vádat emelhetnek az EU-s pénzek felett őrködő hatóság vezetője ellen
Lezárult a nyomozás az EU-s pénzek felhasználását felügyelő Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál ellen. A hűtlen kezelés mellett hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással is gyanúsítják a hatóság vezetőjét.
Vádemelési szakaszba léphet az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és egy társa ellen indított eljárás, miután a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást. A hatóság elnökét hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és közel 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják – írta kedden a Blikk.
Az ügyészség szóvivője, dr. Kovács Katalin a lappal azt közölte, hogy az ügyiratokat már meg is küldték az érintetteknek.
„A Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál és társa ellen folytatott ügyben a nyomozást befejezte és az ügyiratokat az érintettek részére megküldte, a vádemelésre ezt követően kerülhet sor.”
Biró Ferenc Pál írásban reagált a fejleményekre, fenntartva korábbi álláspontját. „Semmilyen bűncselekményt nem követtem el. A nyomozó hatósággal továbbra is együttműködöm az eljárás során. Az ügyben korábban tett nyilatkozataimat fenntartom” – közölte.
A gyanú szerint Biró a sajátja mellé béreltetett egy másik felsőkategóriás hivatali autót is, amit a feleségének engedett át, ezzel közel 14 millió forintos kárt okozva az Integritás Hatóságnak.
Emellett a nyomozók szerint indokolatlan tanácsadói szerződéseket kötött, és egy családi ismerősét is foglalkoztatta.
Az egyik gyanús tétel egy külföldi székhelyű céggel kötött szerződés, amelynek az lett volna a feladata, hogy segítse az Integritás Hatóság brüsszeli diplomáciai külképviseletének felállítását és működtetését. Erre azonban egy magyar autonóm államigazgatási szerv nem jogosult.
A vádhatóság szerint problémás az is, hogy az elnök az egyik, szükséges végzettséggel nem rendelkező családi ismerősének biztosított munkát bruttó kétmilliós havi fizetésért. A férfi a létrehozni tervezett, úgynevezett Integritás Akadémia tantervének kidolgozásában vett részt.
Az akadémia tematikája olyan, a hatóság feladatköréhez nem kapcsolódó témákat is tartalmazott, mint „A halál hagyományos és modern értelmezése és a létkorrupció összefüggései”.
A tananyagban szerepelt „A halál utáni exisztencia és az integritás helyreállítása” is. A férfi mintegy hathónapos jogviszonya alatt közel 12 millió forint juttatást kapott.
2025 januárjában a Központi Nyomozó Főügyészség több helyszínen, köztük az Integritás Hatóság székházában tartott kutatást, és gyanúsítottként hallgatta ki Biró Ferenc Pált. Az elnök akkor is tagadott, és közleményében azt írta:
„A hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, ellene panasszal éltem. A mai napon kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni.”
Biró egy sajtótájékoztatón később arról is beszélt, hogy szerinte az eljárás „felsőbb utasításra” indulhatott, és az időzítést összefüggésbe hozta azzal, hogy a hatóság éppen a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt vizsgálta.