Ruttkai és Latinovits szerelme
1960 novemberében a Miskolci Színházban premierre készültek. Az Ilyen nagy szerelem című darabba meghívták az ünnepelt fővárosi színésznőt, Ruttkai Évát vendégszerepelni, darabbeli partnerét pedig egy pályakezdő, szinte zöldfülűnek mondható, de ígéretes tehetségű fiú, Latinovits Zoltán játszotta. Azon a színpadon kezdődött el mindaz, ami ma már csak legenda. Két csillag találkozásának története.
Mondják, Latinovits tartott a Ruttkaival való közös munkától, a megismerkedéstől pedig egyenesen félt – ezért, hogy még a találkozás előtt hozzászokjon a látványához, kitette az éjjeliszekrényére a színésznő fotóját. Azt nem tudhatta, hogy Ruttkai is hasonló érzésekkel indult Miskolcra. Amikor először nézett játszópartnere szemébe, későbbi vallomása szerint úgy érezte, mintha tükörbe nézett volna.
„Az élet tud olyan lenni, mint a mese. De annak ára van. Nem lehetsz latolgató, meg fukar. Fél hétkor néztünk a miskolci tükörbe, és attól kezdve minden premier napján fél hétkor virágcsokrot kaptam tőle olyan gyönyörűséges sorok kíséretében, amelyektől megemelkedik, aki kapja.”
Egymásba szerettek tehát, bár Ruttkai eleinte tartózkodott attól, hogy ezt önmagának is beismerje. Férjes asszony volt, Gábor Miklós felesége, kislányuk is volt, Julcsika. Mintapárnak számítottak az ’50-es évek alkonyán. Mégis úgy érezte: az új, elsöprő szerelemért megéri nehéz áldozatot hozni. Tizenhat év adatott meg ebből az új szerelemből. „Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő.”
Gyermekük sosem született, Ruttkai ebből nem engedett. Közös kutyájukat, Bagót szerették úgy, mintha a fiuk lett volna. A tizenhat esztendő alatt megéltek mennyet-poklot, játszották Rómeót és Júliát, segítették egymást, szerették egymást. Latinovits a végletek embere volt, nehéz ember, sokszor alig tudott kimászni a depresszió feneketlen mélységéből. Ruttkai mégsem hitte egy percig sem, soha, hogy Balatonszemesen, 1976. június 4-én szerelme öngyilkos lett.
„Anyám nem tudta hinni, elfogadni, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett. Úgy tudjuk, nyugtatók hatása alatt állt, s ahogy gyermekkorában gyakran tette, fel akart ugrani a vagonra, hogy azzal menjen az állomásig. Ezúttal azonban elvétette. Bizonyított, hogy a negyedik és ötödik kocsi között próbálkozott. Aki véget akar vetni életének, általában a vonat elé ugrik.
Cserhalmi Györgynek aznap írt leveléből bizakodó ember szavai sugároznak. Szervezte mindennapos dolgait, telefonált fellépéseivel kapcsolatban, ügyintézett. Amit eddig kiderítettünk, mindaz azt bizonyítja, hogy baleset történt. Kizártnak tartjuk, hogy öngyilkos lett.” – emlékezett vissza Gábor Júlia, Ruttkai lánya.
A színésznő, bár tíz évvel túlélte Latinovitsot, nem lehetett többé ugyanaz, mint azelőtt volt. Sziporkázó életöröme átlényegült valamiféle csöndesebb, pozitív létfelfogássá. Valódi lénye eltemetődött azon a napon, amikor a baleset történt. Előfordult, hogy félnapokat töltött Latinovits egykori íróasztalánál, ahol személyes tárgyait őrizte.
Minden nap gyertyát gyújtott az emlékére, a gyufaszálakat nem dobta ki, összegyűjtötte. A lakásban volt egy óra, ami azontúl mindig fél hetet mutatott: így őrizte megismerkedésük pillanatát.
Ha tetszett a történet, nyomj egy lájkot!