KULT
A Rovatból

Régen minden jobb volt - a ‘80-as évekbe repít vissza minket Quixotic első kisfilmje

A kisfilm telis-tele van retro popkulturális utalásokkal, megnézése után pedig magunk is kipróbálhatjuk a film ihlette játékot.

Link másolása

A ‘80-as évek hangzását és esztétikáját hazánkba is újra reflektorfénybe helyező synthwave-producer, Quixotic a számos hazai és nemzetközi elismerés után karrierjének egy újabb mérföldkövéhez érkezett. Highway Violence című dalához készült első saját gyártású videoklipje ugyanis rögtön egy kisfilmmé duzzadt, amit 2020 során összesen 20 napon át forgattak, a végeredmény pedig egy történet telis-tele retro popkulturális utalásokkal. A gamereknek pedig külön jó hír, hogy egy rövid játék is készült a grandiózus produkció kísérőjeként.

A DJ-ként is aktív Miklósy Krisztián, azaz Quixotic 2018 végén debütált élő zenekaros felállásával (gitár: Czifra Miklós; szaxofon: Baracskay Rita), és rövid idő alatt olyan világsztárokkal léphetett fel, mint Carpenter Brut, Perturbator, Danger, Daniel Deluxe, Com Truise vagy Magic Sword. 2019-ben kiadta első lemezét Flamingo Drive-In címmel, ami a tengerparti naplementében úszó neonfények hangulatát idézi. A lemez 2019 legjobb instrumentális synthwave albuma lett a több mint 1 millió feliratkozóval rendelkező NewRetroWave Youtube csatorna szerint, valamint a keleti blokk legnagyobb synthwave közössége, a Retrowavetouch szintén év albumának választotta, emellett Lazerpunk - Black Lambo dalából készült remixe az év legjobb synthwave átdolgozása lett, közösen írt daluk, a Speedracer pedig bekerült a legendás Wolfenstein FPS játék széria legújabb részének trailerébe is.

A Miami Vice életérzést Budapestre elhozó producer tehát nemcsak a hazai synthwave közösséget hódította meg, de látható sikereket zsebelt be világszerte, Palms című dala például már több mint 9 millió Youtube-megtekintéssel büszkélkedhet. Most azonban egy újabb fontos állomáshoz érkezett el, hiszen a viszontagságos 2020-as évet arra használta, hogy leforgassa első, saját gyártású kisfilmjét, amelynek forgatókönyvírója és rendezője is ő maga volt, a kivitelezésben pedig a Mihaszna film csapatának évtizedes rutinjára támaszkodott, akik bejárták szinte az északi féltekét Kaliforniától Shanghai-ig, ráadásul a Quixotic projekt kapcsán ők is egy rég dédelgetett álmukat váltják valóra egy ‘80-as évek romantikájával átitatott kisfilm formájában. A történet szerint egy szuper csajbanda (egy pompomlány, egy 80-as évekbeli punk, Indiana Jane és Ninja) rátalál a régóta elhagyott Tron Flynn's Arcade játékteremre. Egy klasszikus Outrun típusú retró autós játékkal kezdenek el játszani, amiben Quixotic egy rejtélyes csomaggal száguldozik a Highway Violence-n, ám hamar kiderül, hogy nem stimmelminden a játékgéppel, ami időnként átveszi az irányítást.

Quixotic - Highway Violence

“Sokáig azt hittem, a gyerekkoromat meghatározó filmek csak nekem voltak ilyen fontosak. De színpadon, zenészként és DJ-ként hirdetve a retrowave-et rájöttem, hogy nem csak az én generációm szereti a 80-as éveket. Eddig csak bulik vizuáljaiban tudtam kiélni magam a zene mellett, így a klip volt a következő logikus lépés kibontakozni. A Mihasznás srácokkal egy laza beszélgetés során kitaláltuk a koncepciót, a következő meetingre pedig már egy 7 oldalas scripttel érkeztem. Először azt hittem, ebből semmit sem tudunk majd megvalósítani, de rengeteg jófej ember asszisztálta végig az ámokfutásom, akiknek nagyon hálás vagyok, hiszen egy olyan dolgot csináltunk együtt, amit még most is alig hiszek el.”

A Highway Violence összesen 20 (!) forgatási napon készült, és egy olyan történetet mesél el, ami tele van mindannyiunk számára ismerősen csengő popkulturális utalásokkal

a háttérben elrejtett easter eggek pedig garantálják, hogy sokszori újranézés után is újabb gegeket fedezzünk fel benne. Mindez dallamos szintihullámokkal és gitárszólókkal aláfestve repít vissza minket a ‘80-as évekbe. A produkció 120 ember közreműködésével készült, több mint 20 autót szerepeltetve, köztük olyan ikonikus járműveket, mint a Knight Rider KITT-je, vagy a Vissza a jövőbe DeLoreanje. A vizuális megvalósítás George Lucasék napjainkig forradalmi munkássága (ILM) előtt tisztelegve ötvözi a modern kor CGI vívmányait a klasszikus speciális effektekkel, igazi időutazást biztosítva a nézőknek. Szembemenve a videoklip trendekkel, mertek nagyot álmodni és egy mini blockbustert készíteni.

“A Highway Violence egy szerelmeslevél a korszak hollywoodi fimjeihez és zsenijeihez (Lucas, Spielberg, Zemeckis stb.). Most én lehettem a főszereplő McFly, aki Deloreant vezet vagy a rendező, aki egy makett Tie-Fightert tologat a kamera előtt, pont úgy, mint Lucasék annak idején. A 80-as évek varázsát próbáltuk a digitális vásznon életre kelteni, de ötvöztük a modern kor kényelmesebb technikai lehetőségeivel, a nagyfilmekhez képest ezt töredéknyi budgetből. A 80-as évek filmes trükkjei alapozták meg a CGI forradalmat azzal, hogy Spielbergék mindig feszegették a technikai határokat a történetmesélés eszközeként, nekik köszönhetjük, hogy most ezt így kicsiben is meg tudjuk valósítani.”

Ha mindez még nem lenne elég, a kisfilmmel egyidőben mi is kipróbálhajtuk, milyen a Highway Violence-n robogni, ugyanis az azonos című rövid játékban a klipben látott pályán mi is száguldozhatunk kicsit. Ehhez ráadásul a Megahit nevű synthwave zenész írt egy 8 bit remixet a Palms című Quixotic-slágerből, teljesen autentikusan egy C64-en. A játék finomhangolásában pedig a klip játéktermét is biztosító GameCave Budapest segített.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: