HÍREK
A Rovatból

Kubatov Gábor: Magyar Péter idegbeteg csávó, egy gátlástalan hülyegyerek

A Fidesz pártigazgatója szerint rendkívül sikeres volt a 2024-es év a kormánypártoknak, bár a kegyelmi ügynek nincs olyan aspektusa, ami jól jött volna nekik. Magyar Péter idegbeteg, Vogel Evelint nem is ismeri, a kormányzáson pedig minidig van mit javítani.


Magyar Péter jól láthatóan egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó, aki hibát hibára halmoz, a kormánypártoknak pedig politikailag rendkívül sikeres volt a 2024-es év - többek között erről beszélt Kubatov Gábor az Indexnek adott interjújában. A Fidesz pártigazgatója szerint azonban a Novák-ügynek nincs olyan aspektusa, ami jól jött volna.

Kubatov azt mondta, hogy brutálisan jó eredményt értek el az európai parlamenti választáson, és ha ezt átfordítottuk volna az országgyűlési választásokra, akkor újra kétharmaduk lenne. Azt is felidézte, hogy az önkormányzati választáson több megyei jogú várost visszanyertek, és megtartották a megyei közgyűléseket

A kegyelmi ügy kapcsán azonban a pártigazgató azt mondta:

„Szeretek pozitívan gondolkodni, de kétségtelen, hogy a Novák-ügynek nincs olyan aspektusa, ami jól jött volna. Két tehetséges női politikus is nagyot hibázott, akikben megbíztunk.

De azért azt is hozzá kell tenni, hogy vállalták a felelősséget, és lemondtak a pozíciójukról. A baloldalon nem látok ilyen felelősségvállalást.”

Magyar Péterről Kubatov azt mondta, hogy ő a brüsszeli érdekek kiszolgálója, ráadásul Brüsszel számára szerencsés helyzet, hogy egy zsarolható ember.

A pártigazgató úgy látja, hogy Magyar Péter a jobboldalról nem visz el szavazatokat.

Teljesen egyértelmű, hogy Magyar Péter szavazatai a baloldalról jönnek. Erre példa egyébként az európai parlamenti választás is. A baloldalon mindenki összeomlott, csak ő jött fel. Mi meg a jobboldalon annyit kaptunk, mint szoktunk - fejtette ki Kuvatov.

Arra a kérdésre, hogy nem tartják-e intő jelnek a közvéleménykutatásokat, amelyekben jön fel a TISZA Párt, a pártigazgató azt mondta:

„Ne legyünk naivak, azoknál a kutatásoknál nem mérnek, hanem írják őket.”

Kubatov a januári tolnai időközi választásra utalva azt mondta, hogy volt egy valós nagy mintás közvélemény-kutatás, és tizenkétezren a Fidesz jelöltjére szavaztak. Arra a felvetésre, hogy ezen a Tisza nem indult a pártigazgató azt mondta: de a Fidesznek a támogatottsága nem lett alacsonyabb.

Magyar Péter kapcsán a Fidesz pártigazgatója azt is kifejtette, hogy ő már látja erodálódni a karakterét.

„Őszintén és egyenesen fogalmazok: Magyar Péter jól láthatóan egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó. Minden ütés fáj neki, és egyre inkább kirajzolódik az igazi arca, hibát hibára halmoz.”

A pártigazgató Menczer Tamás hangos konfrontációit hatékonynak és ráadásul szükségesnek tartja. Azt nem gondolja, hogy a közéleti verbális agresszió tettlegességig fajulna.

Hogy kell-e valamit másképp csinálnia a kormányoldalnak a 2026-os országgyűlési választásokig, Kubatov azt mondta:

„Nem láttam még olyan kormányzást, amit ne lehetne jobban csinálni, mindig van mit javítani. Tizenöt éve vagyunk kormányon, és ha megnézzük, honnan indultunk és hová jutottunk el, az mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény.”

Szerinte, aki reálisan méri fel a helyzetet, annak ez nyilvánvaló. Kubatov azt is hozzátette, hogy természetesen mindig lehet és kell is fejlődni.

„Nem megyek bele most a részletekbe, például hogy minden kórházban van-e elegendő vécépapír, mert az élet minden területén lehetne javítani.

Nagyon szurkolok azoknak, akik az egészségügyben dolgoznak, hogy még jobbá tegyék a rendszert, de itt is hatalmas utat tettünk meg” – a kórházbezárások, a vizitdíj, a kórházi napidíj időszakából indultunk el.

A pártigazgató felidézte, hogy kivezették a hálapénzt és a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést hajtották végre az egészségügyben.

Összességében úgy látja, hogy a fejlődés iránya pozitív.

Magyar azon korábbi állítására, hogy Vogel Evelin anyagi és lakhatási juttatásért cserébe tizenegy órányi hangfelvételt adott át neki, Kubatov azt mondta, nem ismeri Vogelt, soha nem is találkoztak. Azt nem tartjaelképzelhetőenk, hogy a felvételek manipuláltak lennének, mert „elég hosszú ideje ismerem Magyar Pétert”. A hanganyagokon ezért szerinte azt halljuk, ami elhangzott Magyar Péter szájából.

„Ez egy ilyen hülyegyerek. Egy gátlástalan hülyegyerek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.


Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de

a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.

A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.

A hétfői bejelentés előzménye lehet, hogy a kormány és a kamara október 4-én már ismertetett egy gazdaságélénkítő lépést. Akkor a Széchenyi Kártya Programon belül indítottak egy új, 3 százalékos fix kamatozású hitelkonstrukciót a kkv-k számára, legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig. A kormány erre a programra 250 milliárd forintot szán, a kamattámogatás összege pedig elérheti a 320 milliárd forintot, amelyből 60 milliárd forintot kifejezetten az új, kedvezményes hitelre fordítanak.

A kormány már márciusban is ígéretet tett egy nagyobb, több mint 1700 milliárd forintos gazdasági csomagra, amelyet szintén a kkv-kon keresztül juttatnának a gazdaságba, és ezzel párhuzamosan adó- és bürokráciacsökkentést is kilátásba helyeztek. Nagy Elek korábban arról beszélt, hogy a vállalkozói adminisztráció és az egyszerűsített adózási rendszerek módosítására „óriási az igény” – írta az Economx. A hétfői bejelentésen kiderülhet, hogy

pontosan milyen adó- és adminisztrációs könnyítések jöhetnek, és azok mikortól lépnek hatályba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.


Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.

Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.

„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.

A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.

Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.

„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”

– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.

A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán: Magyarországon van Európa egyik legstabilabb és leghatékonyabb, szabadságra épülő kormányzása
A miniszterelnök egy interjúban azt mondta, olyan megoldást keres, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni. Szerinte a szuverenitás lesz a legfontosabb téma a választási kampányban.


A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök beszélt arról is, hogy az Európai Unió "békeprojektből háborús projektté vált", Donald Trump amerikai elnök viszont "a béke embere".

„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni”

– mondta az interjúban, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható. Úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette:

Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része.

A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte. Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. Szerinte az általa vezetett modern keresztény kormány elleni kihívókat Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn.

A migrációról Orbán Viktor azt mondta, Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni. Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is - emelte ki. Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette - emlékeztetett. Megemlítette, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.

Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy „nagyon közel vagyunk a békéhez”, ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség. Szerinte irreális, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben magas szintű ott a korrupció, és eközben nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére. Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is – mondta.

Az amerikai elnökről kijelentette, hogy Donald Trump "a béke embere". Ha ő lett volna az elnök az ukrajnai háború kirobbanásakor, akkor valószínűleg el sem kezdődött volna vagy nagyon hamar véget ért volna - fogalmazott.

Kiemelte Trump keresztény hozzáállását is, és hangoztatta, hogy ő már első találkozásukkor, 2015-ben tudta, hogy a nyugati világnak szüksége van Trumpra, ezért támogatta azóta is. Kitért arra, hogy teljes mértékben támogatja az amerikai elnök békeerőfeszítéseit a Gázai övezetben is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy meglátása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt-e az ukrajnai tűzszünetben és a békében, Orbán Viktor igennel válaszolt. Azt pedig "nevetségesnek" nevezte, hogy Oroszország megtámadná az Európai Unió tagországait vagy a NATO-t. Szerinte ugyanis ehhez nem elég erős Oroszország. Hozzátette, hogy a háború eszkalálódása növeli egy harmadik világháború kockázatát. „Az erőnket a tárgyalóasztalnál kell demonstrálnunk, nem a frontvonalon” – mondta.

Orbán Viktor azt szeretné, ha a háború után Európa biztonságosabbá válna, egy új biztonsági rendszer jönne létre. Úgy gondolja,Magyarország biztonságát a Berlin-Moszkva-Isztambul háromszög határozza meg. Szerinte „minél tovább folytatódik az ukrajnai háború, Oroszország annál erősebbé válik”. Magyarországnak régi tapasztalatai vannak Oroszországról, „jól ismerjük őket”, így Magyarország hasznos közreműködő lehet mindazok számára, akik békét szeretnének teremteni Ukrajnában – mondta.

Szó esett az interjúban arról is, hogy Magyarország kivételt kapott az orosz olajexportra vonatkozó amerikai szankciók alól. A kormányfő elmondta: megállapodtak Donald Trumppal abban, hogy mindaddig, amíg mindketten hivatalban vannak, ez érvényben marad.

Elmagyarázta az amerikai elnöknek, hogy ha Magyarország elesik az orosz olajtól, az azonnali többszörös áremelkedést eredményez, és "háztartások millióinak" végét jelenti.

Orbán szerint Trump megértette, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hiszen nincs tengere. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Németország már Magyarország előtt kivételt kapott a szankció alól.

A pénzügyi védőpajzsról szólva a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Magyarország történelmileg törékeny pénzügyileg, hiszen az első világháborút követően elvették tőle mindazt, ami szilárd alapot nyújtott a gazdaságnak. A védőpajzsnak eredendően az Európai Uniótól kellene érkeznie, ám a helyzet éppen fordított: Brüsszel zsarolja és megpróbálja megfojtani Magyarországot gazdaságilag.

A pajzsra most Brüsszel ellen van szükség

– jelentette ki.

Elmondta, hogy Trumppal amerikai nukleáris technológia vásárlásáról is tárgyaltak, mert Magyarország természeti erőforrásokban is szegény, ezért nukleráis energiában kell gondolkodnia. Hosszú távon az energia 70 százaléka ebből a forrásból származhat – jelentette ki Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pintér Bence kabinetfőnöke és a győri alpolgármester is jelentkezett képviselőjelöltnek a Tiszához
Magyar Péter viszont jelezte, aki az elmúlt húsz évben más, jellemzően parlamenti párt jelöltje volt, nem lehet a TISZA Párt képviselőjelöltje.


Hivatalosan a milliárdos elvonásokról és az önkormányzatoktól elvett hatáskörökről tárgyalt Magyar Péter és Pintér Bence polgármester Győrben, a megbeszélés után azonban egy komoly politikai bejelentés is elhangzott – írta a 24.hu.

A TISZA Párt elnöke a győri gyűlése után érkezett a városházára, ahol a polgármesterrel egyeztetett, de közös sajtótájékoztatót nem tartottak. Pintér Bence a saját tájékoztatóján közölte:

Kósa Roland alpolgármester és Tóth Péter polgármesteri kabinetfőnök is jelöltpályázatot nyújtott be a TISZA Párthoz.

Indulásuk azonban korántsem biztos, Magyar Péter ugyanis világossá tette pártja szigorú jelöltállítási szabályát:

aki az elmúlt húsz évben más, jellemzően parlamenti párt jelöltje volt, nem lehet a TISZA Párt képviselőjelöltje.

Kósa Roland a 2024-es önkormányzati választáson a Tiszta Szívvel a Városért (TSZV) egyesület mellett az LMP, a Momentum és az MSZP támogatását is élvezte. Tóth Péter ugyan nem volt jelölt, de a Pintér Bence vezette TSZV kampányfőnökeként dolgozott.

A megbeszélés napirendjén az önkormányzati hatáskörök és források visszaadása szerepelt. Pintér Bence javasolta, hogy a szolidaritási hozzájárulás mértékét az éves iparűzési adóbevétel 15 százalékában maximálják, ami Győr esetében jelenleg a 30 százalékot is eléri. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadnák a hatásköröket, köztük az építéshatósági jogkört, a pénzügyi javaslatról pedig annak írásos benyújtása után, a költségvetés akkori helyzetének ismeretében tudnak dönteni.

Amikor a TISZA Párt és a Pintér Bence által alapított Tiszta Szívvel a Városért egyesület lehetséges együttműködéséről kérdezték, a pártelnök sejtelmesen fogalmazott.

„Nem fogok spoilerezni, mert már csak egy-két nap, és ki fog derülni”

– mondta Magyar Péter.

A TISZA Párt hétfőn, november 17-én teszi közzé, kik indulhatnak az előválasztásán az egyéni képviselői helyekért. A folyamat kétkörös online szavazással zárul, a győzteseket pedig november 30-án hirdetik ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: