Az emberi brutalitás ezer arca: villamosszék, náci és kommunista haláltáborok, valamint a fehér szoba

A 20. század válogatott rémtetteit szedtük össze.

Kovács-Tóth Noémi írása, képek: Wikipédia - szmo.hu
2018. július 17.

Nemrég csokorba gyűjtöttük a legnépszerűbb ókori és középkori kínzásokat, ezúttal pedig a XX. századi kegyetlenkedések nyomába eredünk.

Létezik humánus ölés?

Modern elképzelés a kegyes halál, amikor szándékosan lerövidítik az elítélt szenvedéseit. A garrotte elnevezésű fojtópánt – amelyet Spanyolországban előszeretettel alkalmaztak – egészen a 20. századig tartotta magát, végül megbízhatatlannak bizonyult.

A halálos végkimenetelű, általában fájdalommentes és steril méreginjekciók viszont hosszútávon beváltak

például az amerikai jogrendszerben.

A halálraítéltek kevésbé barbár kiiktatására a villamosszék vált legendássá. A 19. század végén és a 20. század elején az USA első számú elektronikai zsenijének Thomas Edison számított, úgyhogy természetesen őt bízták meg egy egyenárammal működő, humánus kivégzőeszköz létrehozására. A feltaláló híresen halálbüntetés-ellenes volt, ennek ellenére vágyott a hangos sikerre.

A rivaldafényt azonban elhappolta előle George Westinghouse, aki váltóárammal hozta létre a saját villamosszékét.

Utóbbi ugyanis biztos halált okozott (60 hertzes áram már 110 voltnál is üzembiztosan működött), az egyenáram azonban 300 volt alatt nem öl meg, csak megkínoz.

A lényeg, hogy az új átviteli módszer nagy távolságra tudott eljuttatni elektromos energiát kisebb energiaveszteséggel. Emiatt érthető, hogy Edison alulmaradt a versenyben, amit sosem bocsátott meg Westinghouse-nak. Bosszút forralt, amivel évtizedekkel vetette vissza az elektromosság fejlődését: elriasztotta az embereket egy olyan nyilvános elefántkivégzéssel, amely riválisa elvén alapult.

A tömeggyilkosság mesterei: a nácik

A II. világháború szörnyűségeiről már mindenki hallott: 1939 és 1945 között Németország koncentrációs táboraiban egészen elképesztő méreteket és mértéket öltöttek a kínzások.

Az aktuális rendszer aktuális ellenségeit (főként fogyatékosokat, homoszexuálisokat és zsidókat) marhavagonokban szállították zuhanyzónak álcázott gázkamrákba, amelyekben a zuhanyrózsából nem víz, hanem halálos dózisú szén-monoxid vagy Zyklon-B ömlött ki.

A haláltáborokban eleve iszonyatos kínokat, éhezést, végkimerülést és megaláztatást szenvedtek el az odakerült szerencsétlenek. Ezen felül a náci orvosok sokat kutatták a felsőbbrendű, árja faj továbbfejlesztésének lehetőségeit, és semmilyen eszköztől nem riadtak vissza. Bár az orvostudomány rengeteg tapasztalattal bővült ebben az időszakban, az már más kérdés, hogy milyen áron.

A foglyul ejtett ártatlanokon próbáltak ki többek között új katonai gyógyszereket, pilótáknak szánt védőfelszereléseket, valamint számos megfigyelést végeztek rajtuk.

Súlyos sebeket ejtettek az áldozatokon, hogy megnézzék, mennyi idő alatt véreznek el, vagy jeges vízbe tették őket, hogy feljegyezzék a test kihűlésének időpontját.

Csinos fiatal nőket kínoztak szándékosan életveszélyes csonttranszplantációkkal. Az SS-egyenruhás doktorok azzal is kísérleteztek, hogy hogyan tehetnék meddővé a szaporodásra „méltatlanokat”: dr. Carl Clauberg ginekológus ezért érzéstelenítés nélkül műtötte ki nők méhét, vagy zárta el a petevezetéküket maró folyadékokkal. Clauberg létrehozott egy vitamininjekciónak hazudott, meddőséget okozó egyveleget is.

A legtöbb emberkísérlet azonban a hírhedt fehér angyal, dr. Josef Mengele nevéhez fűződik. Főként az ikrekkel folytatott vizsgálódásai döbbentették le a világot, ugyanis kutatásai során gátlástalan munkamódszerekkel dolgozott. Például

az egyik testér halála esetén megölte a másikat is, hogy megnézhesse mindkettejük belső szerveit, vagy azon ügyködött, hogy hogyan lehetne a vénák összevarrásával sziámi ikrekké műteni őket. Próbálkozott továbbá szemszínváltoztatással és mesterséges tífuszfertőzéssel egyaránt.

A kommunista terror

Hiába tért vissza a II. világháborúval a legsötétebb középkor, ami az emberi kegyetlenkedést illeti, a történelem és az emberiség mindig ismétli önmagát. A fasizmust felváltotta a kommunizmus, amelyben elvileg mindenki egyenlő volt. Azonban mégsem mindenki érdemelte ki az egyenlő bánásmódot…

A rendszer ellenségeit, bűnözőket, nemeseket, a kulákságot (tehetős parasztokat), a hadifoglyokat és ártatlan polgárokat ismét milliószámra hurcolták el munkatáborokba. A Szovjetúnió területén és Mongóliában is működő Gulag-hálózat lényege az volt, hogy

a rabok kiéheztetve dolgoztak napi 12-16 óra fizikai munkát egy kőbányában. Havonta egyszer fürödhettek meleg vízben és ugyanarról a szekérről kapták a penészes kenyeret, mint amire a lótrágyát pakolták.

Az elhurcoltakat állandóan verték és gyötörték, és senki nem jegyezte fel azt sem, ha elhunytak. Ezúttal nem a szándékos tömegirtás volt a cél, hanem egyfajta haszonállatként zsigerelték ki a kényszermunkaerőt.

Világszinten a kolimai táborról jegyezték fel a legembertelenebb körülményeket. Ez egy szibériai folyó partján található aranybánya volt, ahol a nemesfém mellett szenet és ólmot is fel kellett hozniuk az áldozatoknak. Nem véletlenül terjedt el a mondás, miszerint

„Kolima znácsit smert”, azaz „Kolima egyenlő a halállal”, hiszen ez a jéghidegben végzett, veszélyes munka a legerősebb szervezetet is kivégezte.

A legismertebb magyar kényszermunkatábor Recsken működött 1950 és 1953 között, amelyet az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) tartott fenn. Az alapvetően a szovjet Gulagok mintájára felhúzott titkos létesítményekben speciális, helyben kidolgozott kínzási módszerek is voltak.

Ilyen volt a vizes fogdában fogva tartás – amikor egy mély gödörben kellett éjszaka állni, amelyben idővel feljött a talajvíz – vagy a gúzsban lógatás.

Miután Sztálin meghalt, Nagy Imre a többi táborral együtt a recski állomást is bezárta.

Amikor csak az elmédet végzik ki

Akadnak olyan büntetési módszerek, amelyek a civilizált(nak mondott) társadalomból sem koptak ki. Ilyenek a pszichés kínzások, ahol ugyan egy ujjal sem nyúlnak az elítélthez, de a végére garantáltan elveszíti a józan eszét.

A legismertebb ezek közül a fehér szoba, amely egy hermetikusan zárt, ablak és természetes fény nélküli, erősen hangszigetelt helyiség. Ebben szó szerint minden fehér, még az étel is, amit szándékosan rendszertelenül odaadnak a fogolynak.

A 2000-es években nagy port kavart egy eset, amikor egy iráni egy újságírót, Amir Abbas Fakhravart zártak egy fehér szobába. Később azt nyilatkozta, hogy

„nyolc hónapig voltam bezárva oda, és amikor kijutottam, nem emlékeztem a saját szüleim arcára sem.”

Állítólag azóta is fojtogatja a magány és az elgyötörtség, valamint csak altatóval tud aludni.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KULT

„Nem Fenyő Miklós ellen, hanem Fenyő Miklósért csináljuk” – Áll a bál a Fenyő-emlékkoncertek körül

A legendás énekes gyermekei közleményben jelezték, nem támogatják a december 14-re tervezett „Micsoda Buli” rendezvényt. A koncert zenei vezetője, Zsoldos Dedy szerint azonban nincs akadálya annak, hogy Fenyő Miklós dalait játsszák az eseményen.

KÉK HÍREK

Hegyoldalnak csapódott egy orosz katonai gép a Krímben, 29-en meghaltak

Egy Antonov An-26 típusú gép a Krím félsziget hegyvidéki részén, Bahcsiszaraj térségében zuhant le. Az orosz Nyomozó Bizottság a repülési szabályok megsértése miatt indított eljárást.

KÉK HÍREK

Megtalálták Borbás Marcsi januárban eltűnt munkatársának holttestét

A rendőrség megerősítette, hogy megtalálták a Gasztroangyal című műsor stábtagjának maradványait. A 36 éves férfi január végén tűnt el, ruháit Leányfalu közelében, a Duna-parton találták meg.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet

A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.

Fehér Adél, Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images - szmo.hu
2026. március 17.

Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT

„Pjotr és én barátok vagyunk” – dalt írt a Carson Coma Szijjártóról és Lavrovról

A Carson Coma a Peti és én című slágerét dolgozta át a magyar és orosz külügyminiszter kapcsolatáról. A Pjotr és én című új verzióban a kémkedési ügyben emlegetett Gundalf is felbukkan.

KÉK HÍREK

Holtan találták meg a márciusban eltűnt maglódi apát

A férfi felesége a közösségi médiában jelentette be férje halálhírét. Bejegyzésében arra kérte a nyilvánosságot, hogy a gyermekeikre való tekintettel ne firtassák a történteket.

KÉK HÍREK

17 millió forintja bánta egy magyar nyugdíjasnak, hogy elhitte, a Szulejmán sztárja írt neki

Egy magát Burak Özçivit török színésznek kiadó csaló összesen 43 ezer eurót csalt ki egy magyar nőtől. Az asszony a megtakarításain felül barátaitól is kért kölcsön a befizetésekhez.

MÚLT

Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során

Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.

Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.

Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Több mint 11 ezer vesztegetési ügy miatt emeltek vádat 50 határrendész és 3 civil ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak az ártándi és nagykereki határátkelőkhöz kapcsolódó ügyben szerepelnek, a nyomozás még 2022 áprilisában indult. A vádirat alapján a rendőrök egy része rendszeresen és összehangoltan vett részt a korrupciós cselekményekben.

KÉK HÍREK

Súlyos autóbalesetet szenvedett Oszter Alexandra 16 éves fia, mentőhelikopterrel vitték kórházba

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze a 2-es főúton, a baleset egyetlen súlyos sérültje Oszter Sándor unokája. A 16 éves fiút három és fél órán át műtötték, majd két napot az intenzív osztályon töltött.

KÉK HÍREK

Fordulat Gálvölgyi János ügyében: Négy mentésirányítót gyanúsít a rendőrség

Lassan három évvel azután, hogy Gálvölgyi Jánoshoz nem küldtek mentőt, a rendőrség négy embert gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanú foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, vagyis azt vizsgálják, hogy a munkájuk során elkövetett mulasztással sodorták-e életveszélybe a színészt – számolt be róla kedd este az RTL Híradó.

MÚLT

583 áldozat a kifutón: 49 éve történt a tragikus baleset, amely örökre megváltoztatta a repülést

Két Boeing 747, - a KLM 4805 és a Pan Am 1736 - a tenerifei Los Rodeos futópályáján ütközött 1977. március 27-én. A Las Palmas-i bombariadó, a köd és a kommunikációs hibák együtt vezettek a katasztrófához.

Nyitókép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 27.

Ma van a repüléstörténet legsúlyosabb katasztrófájának évfordulója:

1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife Los Rodeos repülőterén két Boeing 747-es, a holland KLM és az amerikai Pan Am gépe ütközött össze a futópályán. A két gépen összesen 583 ember vesztette életét, és mindössze 61-en élték túl a tragédiát, amely egy sor emberi és technikai hiba végzetes láncolatának következménye volt.

A katasztrófa napján egy bombamerénylet miatt lezárták a Las Palmas-i repteret, ezért az érkező járatokat, köztük a KLM és a Pan Am gépét is a jóval kisebb, felkészületlenebb tenerifei Los Rodeos repülőtérre irányították. A hirtelen megnövekedett forgalom miatt az előtér és a gurulóutak is megteltek, így a hatalmas Jumbo Jeteknek a futópályán kellett manőverezniük. A helyzetet tovább rontotta, hogy az időjárás egyre rosszabbra fordult, és sűrű köd ereszkedett a reptérre, a látótávolság helyenként 700 méter alá csökkent.

Nem sokkal 17 óra előtt a KLM gépe engedélyt kapott, hogy végigguruljon a futópályán, a végén egy 180 fokos fordulattal pozícióba álljon, és ott várjon a felszállási engedélyre. A Pan Am gépét arra utasították, hogy kövesse a hollandokat, de a C3-as gurulóúton hagyja el a pályát. A Pan Am pilótái azonban a ködben nem voltak biztosak a dolgukban, és mivel a C3-as kijáratnál egy rendkívül éles, 135 fokos fordulót kellett volna végrehajtaniuk, inkább tovább gurultak. Eközben a KLM befejezte a fordulót, és Jacob Veldhuyzen van Zanten kapitány gázt adott a felszálláshoz.

A másodpilóta ekkor közbeszólt: „Pillanat, még nincs felszállási engedélyünk!” Erre a kapitány visszahúzta a gázkarokat, majd azt mondta: „Tudom, gyerünk, kérdezz rá!”

A KLM személyzete rádión közölte, hogy felszállásra készen állnak, és várják az irányítási engedélyt. A torony válaszul a felszállás utáni útvonalat adta meg nekik: „KLM4805 felszállás után emelkedjen FL90-re, majd jobb forduló 40º és álljon rá a Las Palmasi VOR adóra a 325º-os irányon.” Van Zanten kapitány ezt tévesen felszállási engedélynek értelmezte, újra gázt adott, és hollandul közölte: „Megyünk.”

Ezzel egy időben a Pan Am pilótái jelezték a toronynak, hogy még a pályán vannak: „Még mindig gurulunk lefelé a kifutón, 1736-os.” Ez a rádióüzenet azonban a KLM pilótafülkéjében egy zavaró sípolásként jelent meg, mert a másodpilóta éppen az útvonalengedélyt olvasta vissza. A torony nyugtázta a Pan Am helyzetjelentését: „Rendben 1736-os jelentse, ha elhagyták a pályát.” Ezt hallva a KLM fedélzeti mérnöke megkérdezte a kapitánytól: „Még nem ment le a Pan Am?” A kapitány válasza egy félreérthető „Igen” volt.

Ez volt az utolsó lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Pár másodperccel később a két gép személyzete a sűrű ködben megpillantotta egymást.

A Pan Am kapitánya a gázt tövig nyomva próbált balra, a fűre letérni a pályáról, a KLM pilótája pedig olyan erővel húzta fel a gépet, hogy annak farokrésze száz méteren keresztül szántotta a betont. A holland gép elemelkedett, de már nem tudta átugrani a Pan Am törzsét.

A KLM futóművei és hajtóművei letarolták az amerikai gép tetejét és vezérsíkját, majd a felszállás előtt teletankolt holland repülőgép 150 méterrel odébb a pályára zuhant és felrobbant. A Pan Am gépe szintén kigyulladt. A KLM fedélzetén tartózkodó 248 ember mind életét vesztette. A Pan Am gépéről 61-en menekültek ki, de 335-en a lángok között rekedtek.

A kivizsgálás egyértelműen megállapította, hogy a katasztrófa legfőbb oka az volt, hogy a KLM személyzete felszállási engedély nélkül kezdte meg a nekifutást. A spanyol hatóságok hivatalos jelentése szerint azonban több tényező is hozzájárult a tragédiához: a rossz időjárási körülmények, a földi gurítóradar hiánya, a rádió-kommunikációs félreértések, a reptér felkészületlensége, valamint a KLM személyzetére nehezedő időnyomás. A baleset nyomán a nemzetközi légi közlekedésben szigorították a rádiós frazeológiát, és bevezették a pilóták közti hatékonyabb együttműködést célzó képzési programokat. Egy évvel később megnyitották Tenerife déli, korszerűbb repülőterét is, amely átvette a nemzetközi forgalom nagy részét.

Via Wikipédia

Kapcsolódó

Máig nem tudni, pontosan mi okozta Harry Houdini rejtélyes halálát

A világhírű szabadulóművészt, Harry Houdinit 1926-ban Montrealban többször is gyomron ütötték, ezután kezdett rohamosan romlani az egészsége. Az 52 évesen elhunyt mágus halálát hivatalosan hashártyagyulladás okozta, de a trauma szerepét máig vitatják.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

„Miattad lesz jövőm, és lesznek gyerekeim” – Videón a mentés: Elsodorta a víz, majd egy 21 méteres sziklafalon rekedt egy nő San Franciscóban a Csendes-óceán partján

A helyi tűzoltóság egyik munkatársa kötélen ereszkedett le hozzá. Végül egy speciális hám segítségével biztonságban felhúzták a bajba jutott nőt, aki a megmentőjét megölelve mondott köszönetet neki.

KULT

Veszélybe került a pénisze a szúnyogok miatt, és 22 év után hagyta ott a feleségét egy fiatalabb színésznőért – 45 dolog, amit nem tudtál az 55 éves Ewan McGregorról

Danny Boyle rendező tette sztárrá, mégsem állt vele szóba 10 évig, annyira megsértődött, amiért Leonardo DiCapriónak adta A part főszerepét. Hasonló érdekességek következnek…

KÉK HÍREK

„Két bátor léleknek köszönhetem az életemet” – A Dancing with the Stars táncosa szerint a két elhunyt pilótának köszönheti, hogy túlélte a LaGuardia-i repülőgép-balesetet

Charlotte Jørgensen, a Dancing with the Stars profi táncosa is az Air Canada 8646-os járatának fedélzetén utazott. A New York-i balesetben a gép két pilótája meghalt, és 39 embert szállítottak kórházba.

MÚLT

Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából

Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.

Fehér Adél, Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 18.

Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.