Ki volt valójában az angol beteg?
Almásy László, habár családját egészen a tizenhetedik századtól előkelő nemesi dinasztiaként tartották számon, a közhiedelemmel ellentétben nem volt gróf. Borostyánkő várában, egy robosztus, kőfalakkal körbevett „erődítményben” született 1895. augusztus 22-én. Már a nagyapja, Almásy Eduárd is élénken érdeklődött a földrajz, a tájak, az újdonságok felfedezése iránt, nem mellesleg alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak is. Könyvtárában óriási ismeretanyagot halmozott fel mintegy ötezer kötetével. A tudománynak e házi oltárát „Laci úrfi” már kiskorában is buzgón látogatta – talán vonzotta a súlyos lexikonok, megsárgult könyvek illata, a félhomály, a sejtelmes csend és nyugalom.
Akár apjától is „örökölhette” a kutatás szeretetét és a tudomány tiszteletét, hiszen Almásy György nem az unatkozó, birtokain gubbasztó földesurak táborát gyarapította, ornitológusként és Ázsia-kutatóként is ismertségre és elismertségre tett szert. A kisfiú számára élő példaként szolgáltak apja expedíciói, nem véletlen tehát, hogy később, bár még egészen fiatalon, belőle is világjáró tudós lett.
És hogy miért éppen Afrikába szeretett bele? Kamaszként, angol földön tanulva ismerkedett meg egy brit Afrika-kutató életművével. A leírások akkora hatással voltak rá, hogy teljes elhivatottsággal vetette bele magát a Szahara-kutatásba. Mivel pedig Grazban és Eastbourne-ben töltötte diákéveit, világpolgárrá nevelődése korán megkezdődött. Az angol nyelvet mesterfokon sajátította el, kultúrájukba, közegükbe pedig olyan jól beilleszkedett, hogy elnyerte a nem épp vendégszeretetükről híres britek rokonszenvét is.
Az első világháborúban az orosz és az olasz fronton is harcolt, a királypuccsban is részt vett (támogatta IV. Károly visszatérését). Ebben az időben terjedt el egyébként Almásy „gróf urazása”, az ex-uralkodó szólította következetesen így. Tény, hogy sokszor fordult meg a legfelsőbb körökben, számos olyan ismerőse volt, aki főnemesi címet birtokolt, ugyanakkor azt kevesen tudták, hogy a család vagyona hitbizomány.
Almásy László és Zichy Nándor első felfedező útja repülőn - 1931. augusztus 21, Mátyásföld, Budapest
Almásy, a kalandor nemcsak a kutatásban jeleskedett, autóversenyzőként és pilótaként is tehetségesnek bizonyult. Egyszer például Esterházy Antallal egy Steyr autóban elkocsikáztak Alexandriából egészen Kartúmig, hogy aztán átkeljenek a Núbiai- és a Berber-sivatag dűnéin. A repüléstől egy szerencsétlen kimenetelű landolás után sem tudta eltántorítani – balszerencsés földet érésben egyébként gyerekként is volt már része. Nyiladozó kreativitásának és mérhetetlen kíváncsiságának lett áldozata iskolásként, amikor tíz métert zuhant egy saját készítésű, összeeszkábált repülőgéppel. Ez azonban nemhogy elvette volna a kedvét, de talán még inspirálta is. Később Kairóban repülésoktató lett, a második világháborúban pedig a magyar légierőnél teljesített szolgálatot.
A második világháborúban, személyes kikérővel a német sereghez vezényelték. A vezérkar felismerte, hogy mennyire hasznos lehet számukra Almásy, akinek szinte a kisujjában volt a Líbiai-sivatag minden oázisa és homokbuckája, nem mellékesen pedig kiváló egyiptomi kapcsolatokkal rendelkezik. A tudóst pedig ugyanakkor az a lehetőség vonzotta, hogy végre a nyomára bukkanhat az ókori perzsa uralkodó, Kambüszész elveszett seregének. „Engem egy érdekel csak ott, Kambüszészt akarom kiásni! Rommel majd ad hozzá benzint…” – jegyezte meg tréfásan egy barátjának indulása előtt.
Részt vett életveszélyes kiküldetésekben, felderítő akciókban, de mindig volt akkora szerencséje – és leleménye –, hogy, ha hajszál híján is, de legyőzte a sivatag mostoha körülményeit. Az afrikai hadszíntéren történteket a Rommel seregénél Líbiában címmel megírt kötetébe gyűjtötte össze, amit később bizonyítékként használtak ellene a népbíróságon. A perek során kíméletlenül meghurcolták, olyan háborús bűnökkel vádolták, melyeket sosem követett el. Végül, hosszas hercehurca és egy újbóli, 1947-es letartóztatás után felmentették, de mivel addigra már teljesen ellehetetlenült, nem volt más választása, el kellett hagynia Európát. Otthonát elvesztette – Borostyánkő akkoriban a szovjet megszállási övezet része volt –, egzisztenciájával és ígéretes jövőjébe vetett hitével együtt.
Kairóban élt ezek után, sportrepülés-oktatásból és sivatagi autós túrákból tartotta fenn magát. Kambüszész seregének titkára ugyan soha nem jött rá, de kutatásait nem adta fel. Élete utolsó szakaszában egy salzburgi szanatóriumba került amőbás dizentériája miatt, itt is halt meg sok szenvedés után, 1951. március 22-én. A sors iróniája, hogy hiába tett számtalan, máig ható és érvényes felfedezést, hiába volt ragyogóan tehetséges, művelt és szakterületének elismert tudósa, mégis „elfelejtették” a szülőföldjén. Egy kanadai író azonban – ki tudja, miért – mégis őt választotta regényének főhőséül, a könyvből adaptált film pedig az egyik leghíresebb magyarrá tette.
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!