Ketrecbe zárva haldokolnak sérült gyerekek szerbiai gyermekotthonokban
Napokon át, ketrecekbe zárva, görcsök és fájdalmak között haldokolnak a fejlődési rendellenességben szenvedő, szülők nélküli gyerekek és fiatalok - írja a Szabad Magyar Szó című vajdasági hírportál a Szerbia elfeledett gyermekei (Zaboravljena deca Srbije) című jelentés alapján. Ezt egy Értelmi fogyatékosok jogait védő kezdeményezés (MDRI) nevű szervezet tett közzé egy alapos kutatómunkát követően.
Munkatársaik nyolc intézményben is vizsgálódtak, és kiderült:
Az MDRI egyébként az elmúlt évek során többször jelezte Szerbia kormánya felé, hogy az intézményekben rossz körülmények uralkodnak, a bent lakó gyerekeket zaklatják és elhanyagolják, ám az illetékesek gyakorlatilag semmit nem tettek az ügyben.
A dokumentum szerint az otthonok lakóinak a 80 százaléka küzd fejlődési rendellenességgel, ahová a gyerekek egészen kiskorukban kerülnek be, és jellemzően akkor hagyják el az intézményt, amikor meghalnak.
A Szerbia elfeledett gyermekei című jelentés szerint ezek a gyerekek szó szerint fokozatosan haldokolnak, mert élelmet ugyan kapnak bizonyos mennyiségben, viszont esetükben még a szükséges minimális mozgásmennyiségről sem lehet beszélni. Közülük soknak görcsösek és vékonyak a végtagjaik, ami a rehabilitáció és testmozgás hiányának, valamint az elhanyagoltságnak a következménye - írja a portál.
A kutatás során bizonyos gyermekotthonokban olyan lakókat is láttak, akiknek a koponyájukban felszaporodott a cerebrospinális folyadék, amit gondos orvosi ellátás mellett könnyen lehetne kezelni, a fiatalok pedig gondtalan életet élhetnének, az ellátás elmulasztása miatt azonban komoly szenvedés és várhatóan korai halál vár rájuk. A jelentés leírja, hogy az ilyen esetekben konzílium dönt, de a műtétet általában túl kockázatosnak szokták tartani.
Egy másik, női intézményben arról számoltak be, hogy az ott élőknek az önkéntesség feltételezése mellett engedélyezettek a partneri kapcsolatok, de gyakran kényszervédekezésre kényszerítik őket, az otthonban lakó nők felénél méhspirált helyeztek fel, egy részüknek pedig a tudtukon kívül adnak fogamzásgátló tablettákat.
- mondta el a vizsgálatot végzőknek az egyik intézményi dolgozó.
A Szerbia elfeledett gyermekei jelentés egy pozitív példára is rávilágít. A kutatás során az egyik gyermekotthonban azt tapasztalták, hogy az ott dolgozók valóban azon fáradoznak, hogy segítsék az otthonokban lakókat és azok családtagjait, azonban a megfelelő állami támogatás hiányában nem tudják megvalósítani azt a törekvést, hogy ezek a gyerekek elhagyva az intézetet visszatérjenek a családjukhoz.