MÚLT

Karácsonyi készülődés a boldog békeidőkben

Az új szokások elterjedése nem ment simán: Móricz Zsigmond édesanyja például elájult, amikor először látott karácsonyfát.

Fónagy Zoltán cikke a Mindennapok története blogon - szmo.hu
2014. december 20.

Mindennapok története

Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.

Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.

Az élénk kapcsolatoknak köszönhetően a főleg németek-lakta magyarországi városokban általában hamar követőkre találtak a császárváros 1800-as évek elején kialakult szokásai, így a reformkorban a tehetősebb polgárcsaládok már sokfelé díszítettek fát. Szélesebb körben azonban csak a század második felében terjedt el a szokás, legalábbis azokon a vidékeken, ahol könnyen hozzá lehetett jutni a tűlevelűekhez.

Az Alföld e tekintetben hátrányban volt: a sűrű vasúti, illetve kereskedelmi hálózat kiépüléséig, azaz a 19. század utolsó negyedéig nem igen állíthattak karácsonyfát. Móricz Zsigmond az 1880-as évekre emlékezve megjegyzi, hogy

a Nagyalföldön nem volt fenyőfa: mikor a feleségem [már Budapesten] karácsonyfát állított a legelső karácsonyon, édesanyám azt hitte, meg kell halnia. Elszédült; rohamot kapott, és ecetes vízzel kellett a szívét s a homlokát mosogatni. Hogy az ő fia behódolt a bálványimádó pogányoknak.

A református papleány tudatában tehát a karácsonyfa ekkor már kifejezetten a katolikusokhoz kötődött!

A karácsonyfa bevonulása az otthonokba

A karácsony ünneplésének, illetve az előkészületeknek az a koreográfiája, amelyet többé-kevésbé ma is követünk, a 19. század első felében alakult ki, és a második felében terjedt el a szélesebb körben a városlakó középrétegek körében. Az első karácsonyfát az 1820-as évek végén állították Pest-Budán - legalábbis Podmaniczky Frigyes báró emlékiratai szerint az ő drezdai születésű anyja hozta magával a szokást.

Német divat szerint ünnepeltük meg a Karácsonyt, s e divatot, úgy látszik, édesanyám honosította meg hazánkban. A gyermekeknek, amennyiben koruk által arra képesítve voltak, már december első napjaiban egy jegyzéket kellett készíteni azon tárgyakról, melyeket karácsonyi ajándékul elnyerni óhajtottak. Ha azok valamelyikén haszontalanságok és múló játékszerek voltak följegyezve, az szüleink részéről visszadobatott, s ilyenkor újat kellett fogalmaznunk. Elérkezvén karácsony napja, ebéd után öt órakor megkezdődött az ünnepély éspedig a következő sorrendben. Pont öt órakor megjelent az összes cselédség. A teremben néma, ünnepélyes csend honolt. A családfő mint valódi pater domus (a ház atyja) mindegyikének kézbesített egy-egy karácsonyi ajándékot, szeretetteljes hangon buzdítá őket további hűségre, jó magaviseletre és végezetül szelíd, jóságteli szavakban kifejezte azon óhajtását, hogy a jövő évet is házunkban töltsék, mire a cselédek meghatottan távoztak. Hat órakor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét... (Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Budapest, 1984)

Az elsőség persze valójában kideríthetetlen. A protestáns északi német vidékek karácsonyi szokásait a 19. század elején kezdték utánozni Bécs legfelső köreiben. 1814-ben Arnstein bankár nagy szalont tartó berlini felesége, 1816-ban pedig a nassaui hercegi családból származó Henriett, Károly főherceg felesége állított kivilágított karácsonyfát.

A szokás terjedésének kedvező társadalmi hátteret biztosított a biedermeier korszak, amelyet a családiasság és az otthonosság kultusza, a magánszférába való visszahúzódás és bezárkózás jellemzett. Hangsúlyváltás következett be az ünneplésben, legalábbis a városi középosztály körében: az ünnep legfontosabb helyszínévé a templom helyett az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. Természetesen azonnal felhangzottak a panaszok is a vallási tartalom háttérbe szorulása miatt.

A téli ünnepek szokásai eleinte össze is mosódhattak: az 1820-ban festett akvarellen a bécsi német kereskedő otthonában a karácsonyfa mellett a Mikulás képében az anya oszt ajándékokat a krampusznak öltözött apa segítségével.

A változás jól megragadható a karácsonyfa terjedésében: míg 1821-ben még csak nagy nehézség árán lehetett alkalmas fenyőt szerezni Bécsben, 1836-ban egy újság szerint már úgy néztek ki a terek, mintha parkosítva lennének, 1851. decemberében pedig már egyenesen erdőnek tűnt az előkelő belvárosi tér, az Am Hof. A század közepére a császárvárosban a középosztály gyerekes családjaiban a karácsonyfa az ünnep nélkülözhetetlen kellékévé vált.

A karácsonyfával egyidejűleg vált a Karácsony akusztikus jelképévé a "Csendes éj, szentséges éj" kezdetű dal. A Salzburg közelében fekvő kisváros, Oberndorf templomában 1818 karácsonyán csendült fel először a helyi tanítónak (aki mellékállásban orgonált is a miséken) a segédlelkész versére írt zenéje, amely egyre szélesebb körben hovatovább egyedüli "kellékként" emlékeztetett az ünnep eredeti spirituális tartalmára.

A karácsonyi vásár Budapesten

Közben az ünnep vallási és érzelmi - a családi összetartozást erősítő - tartalma mellett mind nagyobb jelentőséget kapott egy addig is létezett, ám mellékesnek számító szál: a gyermekek megörvendeztetése apró ajándékokkal. Az ajándékozást nevelési eszköznek tekintették, a "jó viselkedést" (értsd: engedelmesség, tisztelettudás, kötelességteljesítés) jutalmazták vele - legalábbis elvileg.

Budapesten a városegyesítés körüli években a kiskereskedelem - főleg az élelmiszereké - jelentős részben még a nyitott piacokon és a vásárokon zajlott. Természetes volt hát, hogy a terjedő ajándékozási szokásnak elébe menve, karácsonyi vásárt rendeztek. A régi Pest szívében, a Városháza előtti téren ütötték fel árusítóbódéikat a kereskedők. (A régi Városháza a Belvárosi-templom mellett, részben a piarista gimnázium, részben az Erzsébet híd feljárója helyén állt, háttal a Dunának.

Karácsony a biedermeier korában Bécsben

Polgári karácsonyi idill a századfordulón. Vasárnapi Ujság

Sokan összekötötték az ajándékozás örömét a gyakorlati szükségletek kielégítésével. Így a gyerekruhát és kiscsizmát áruló iparosok és kereskedők is megtalálták számításukat a decemberi sokadalomban.

A fenyőfát azonban nem a téren, hanem a Duna-parton árulták, sőt ha a Duna befagyott, a fűrészporral felszórt jégen álltak a fenyőfahalmok. A karácsonyi vásár nyüzsgése, illatai és fényei - a korai decemberi sötétben a tér lámpái mellett számtalan gyertya és mécses világította meg a bódékat - odavonzották a gyerekeket is. Főleg a szegény sorsúak bámészkodtak itt sóvárogva, építettek művészi gondossággal hóembereket, vívtak nagy hócsatákat - aminek a konstabler vetett véget, ha már a felnőtteket sem kímélték.

Vasárnapi Ujság, 1864

A budapestiek a század utolsó évtizedeiben a piacok helyett már egyre inkább az állandó boltokban intézték vásárlásaikat. Ezzel a karácsonyi vásár fogalma is új értelmet kapott. Szaküzletekben vették meg a kicsinyeknek a beszélő babákat, a fényes katonákat, a babaruhákat, a repülő angyalkákat, az állatseregletet s a legfinomabb édességet, no meg a csipkés új ruhákat és a kis csizmákat is.

A középosztályi családokban nem hiányozhatott a fa alól a könyv: a kiadók többoldalas újsághirdetésekben kínálták a postán megrendelhető mesekönyveket, ifjúsági regényeket és ismeretterjesztő munkákat a kicsinyeknek és a serdültebb ifjúságnak, a klasszikusok díszkiadásait pedig a felnőtteknek. Iparszerűvé vált a karácsonyi kellékek előállítása is: már nem virágedénybe, hanem csavarozható vaslábakba állították a karácsonyfát, a házilag készült díszekkel szemben (amelyekkel az ünnep előtt napokig elbabráltak a felnőttek) hódítottak a csillogó gyári ezüst- és aranyhálók, tarka üvegcsillagok és repülő angyalok - ezekkel egy óra alatt feldíszíthették a fát. Azt sem a Duna hátán árulták már: a Vámház téri vásárcsarnok előtti térség alakult át "kárpáti tájjá" a szekérszámra érkező fenyőktől.

Nagypolgári család karácsonya

A szeretet ünnepe, mint üzlet

A századforduló táján lassan-lassan megváltozott a lapok karácsonyi cikkeinek hangneme is. Az egyszólamú érzelmességet, sőt érzelgősséget egyre gyakrabban átszínezte az irónia, hangot kapott az ünnep kiüresedése, illetve anyagiasodása miatti sajnálkozás is. Már nemcsak a gyerekek számítottak édességre, gyümölcsre, apróságokra (christkindlire, angyalfiára), hanem a felnőtt családtagok, a szegényebb hozzátartozók és a személyzet is várta a "járandóságát".

Az elüzletiesedés következtében a karácsony szoros kapcsolatba került a gazdasági viszonyokkal. Jobb években karácsony előtt a Belváros kis boltjaiban virágzott az üzlet.

A nehezebb időkben viszont pangott a szeretetbiznisz is. Az első világháború utáni nagy infláció idején például elpanaszolta a tudósító, hogy tavaly még az egyszerű milliomosok is vehettek egy szerény kis fát, az idén (1924-ben) azonban már csak a multimilliárdosok engedhetik meg maguknak ezt a luxust. A karácsonyi költekezés idején fogékonyabbá váltak az emberek a szegénység iránt is.

Polgárcsalád karácsonya 1906-ban. Forrás: Fortepan

"A karácsony est legboldogabb ünnepe a gazdagoknak. Amíg a jómódúak dúskálnak a földi javakba, és szeretteiknek a legszebb ajándékokat, a legízletesebb ínyencségeket viszik, addig bizony a szegények, akik szintén szeretnének ezen a szép ünnepen örvendezni az örvendezőkkel, mély szomorúsággal és keserűséggel nézik csupán a kirakatok pompáit és az ablakokból leragyogó, gazdagon megrakott karácsonyfák fényét... Nyomorgó, éhes gyermekek vágyakozva nézik a kirakatba tett pompás falatokat" - örökítette meg a Kis Ujság száztíz évvel ezelőtt alulnézetből a boldog békeidők Budapestjének karácsonyi készülődését.

"Tiszta örömet vásárol magának minden ember"

Hogy ünnepelték a Podmaniczky családban a gyerekek a karácsonyt?

Mikor kezdték a karácsonyt ünnepelni a Habsburg-ház uralkodói?

Milyen hangulata volt a karácsonyi vásárnak 130 évvel ezelőtt Budapesten?

Mit árultak akkoriban a karácsonyi vásárban?

Hogyan panaszkodott egy férj a karácsonyi teendők miatt?

Érdekel a Pester Lloyd újságírójának tudósítása az 1875-ös karácsonyi készülődésről?

Milyen trükköket találtak ki a boltosok a vevők becsalogatására?

Ha mindezekre a kérdésekre szeretnél választ kapni, olvasd el a teljes cikket!

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Egy vendégmunkás holttestére bukkantak a kaposvári üveggyárban

A kaposvári Sisecam-üzemben péntek reggel, a műszak előtt egy dolgozót holtan találtak. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, idegenkezűséget nem gyanít.

KÉK HÍREK

Életfogytiglant kapott Kinga gyilkosa - Azért fojtotta meg a 11 éves kislányt, mert az azt mondta neki, hogy gyereket vár tőle

A férfi a gyilkosság után a rokonaihoz menekült. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat később megállapította, hogy Kinga nem volt állapotos.

KULT

63 éves Quentin Tarantino: mindenki a 10. filmjét várja, de ő inkább egy új útra lépett

A neves rendező a londoni West Endre készülő első színdarabján dolgozik. Azt reméli, hogy sikere lesz és akkor turnéra is indulna vele.

Címlapról ajánljuk

MÚLT

„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet

A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.

Fehér Adél, Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images - szmo.hu
2026. március 17.

Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Komoly viharkárok: lecsapott a Deborah-ciklon Nyugat-Magyarországra, pusztítást hagyott maga után

Letarolta a ciklon a Nyugatot: ezrek maradtak áram nélkül, leálltak a balatoni vonatok, sok helyen nincs fűtés, és rengeteg helyen hívták a tűzoltókat segítségért.

KÖZÖSSÉG

„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni

Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.

KULT

Beton.Hofi is fellép Puzsérék Hősök terei koncertjén két nappal a választás előtt

A Beton.Hofi is felkerült a Polgári Ellenállás Hősök terén tartandó Rendszerbontó Nagykoncertjének programjára. A szervezők demonstrációnak szánják az eseményt, egy-egy rendszerkritikus dallal és közösségi gyűjtéssel.

MÚLT

Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során

Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.

Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.

Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Győrben fogta el az FBI és a magyar rendőrség az USA-ban gyermekpornográfia miatt körözött férfit

A magyar nyomozók és az FBI-ügynökök közösen kapták el Győrben azt a 48 éves férfit, akit az Egyesült Államokban keresett a rendőrség.

KULT

Szergya Radnóti-versekkel folytatja: jön a „Két karodban” és egy különleges jótékonysági koncert

A lírai hangulatú versmegzenésítést a költészet napja alkalmából élőben is előadják majd, a koncert teljes bevételét a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapja.

KÉK HÍREK

„A legjobb kezekben vagyok” – mondta a fogorvosnál, de sosem ébredt fel az altatásból egy debreceni apa

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolnak egy debreceni orvost, miután betege elhunyt egy rutinbeavatkozás során. A csütörtöki bírósági tárgyaláson a feleség azt mondta, hogy a magánklinikán bocsánatot sem kértek tőle.

MÚLT

Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából

Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.

Fehér Adél, Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2026. március 18.

Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.

Kapcsolódó

Ez a magyar Trónok harca? – Megnéztük a Tündérkert első két részét

Vajon sikerül végre a magyar filmgyártásnak egy értelmes, izgalmakkal teli, történelmi sorozatot készítenie? A magas költségvetésből és tehetséges alkotógárdával mire volt képes a Tündérkert?

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe alvó, kétéves kisfiát, majd másik fiára kente volna a gyilkosságot

A bíróság nem hitt a vádlottnak és tényleges életfogytiglanra ítélte. Az ügyész szerint férfi bosszúból ölte meg a gyereket, mert az anya elhagyta.

KÉK HÍREK

Meggyilkolta a feleségét, majd levágta az ujját, hogy belépjen a netbankjába

A férfi 800 ezer forintot zsákmányolt, majd hónapokig bujkált a rendőrök elől. Végül a szlovák kommandósok fogták el Pozsonyban.

KÉK HÍREK

Meglepetés várt hátul a NAV-ra: Kisbusznyi dohányt próbált átcsempészni a határon egy szerb férfi

Az adózatlan dohánnyal 37 millió forint kárt okozott az államnak. A bűncselekményt beismerő elkövetőt a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte.

MÚLT

Máig nem tudni, pontosan mi okozta Harry Houdini rejtélyes halálát

A világhírű szabadulóművészt, Harry Houdinit 1926-ban Montrealban többször is gyomron ütötték, ezután kezdett rohamosan romlani az egészsége. Az 52 évesen elhunyt mágus halálát hivatalosan hashártyagyulladás okozta, de a trauma szerepét máig vitatják.

DM Petra, kép: wikipédia - szmo.hu
2026. március 24.

Budapesten született fiúból a világ legismertebb szabadulóművésze – Harry Houdini élete egyszerre hőstörténet, leleplező krimi és szerelmi dráma.

Születésének márciusi évfordulóján végigvesszük, hogyan lett Weisz Erikből a „Bilincskirály”, miért háborúzott a szellemidézőkkel, és mi vezetett a máig vitatott, detroiti halálához – első kézből származó idézetekkel és ellenőrzött forrásokkal.

A történet ott kezdődik, ahol a legenda véget érni látszik: nem a wisconsini Appletonban, hanem Budapesten, 1874. március 24-én, ahol Weisz Erik néven látta meg a napvilágot.

A rabbi apa, Weisz Mayer Sámuel vezette család alig négy évvel később vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol a fiú már tudatosan építette amerikai identitását, olyannyira, hogy később gyakran állította, Appletonban született.

Ez a lépés volt az első abban a hosszú folyamatban, amellyel egy bevándorló fiú a huszadik század egyik első globális szupersztárjává formálta magát.

A felemelkedés motorja és élete végéig tartó partnere Wilhelmina Beatrice „Bess” Rahner lett, akivel 1894-ben, alig pár hetes ismeretség után házasodtak össze. A Coney Island-i varieték világában kezdték közös pályájukat egy „gondolatolvasó” számmal, amelynek titkos kódrendszere évtizedekkel később, Houdini halála után kapott drámai szerepet.

A kis színpadokról azonban hamar kitörtek. Houdini zseniálisan ismerte fel a média hatalmát: Európába utazott, és a „Bilincskirály” szerepében nyilvánosan hívta ki a helyi rendőrségeket, hogy zárják be a legbiztosabbnak hitt celláikba és bilincseikbe.

Rendre kiszabadult, a sajtó pedig imádta. A londoni Daily Mirror 1904-es kihívása, ahol egy speciális, évekig fejlesztett bilincsből kellett kiszabadulnia, a karrierje egyik csúcspontja lett.

Ezt a hírverést vitte haza Amerikába, ahol hatalmas tömegek előtt, épületekről fejjel lefelé lógva, kényszerzubbonyba kötözve bizonyította, hogy számára nincs lehetetlen.

A nyilvános mutatványok után a színházi produkciók következtek, amelyek a szórakoztatóipar csúcsát jelentették. Leghíresebb száma a Kínai vízi kínzókamra volt, ahol egy vízzel teli, lelakatolt üveg-acél tartályba engedték le fejjel lefelé, és a közönség percekig visszatartott lélegzettel figyelte, ahogy a halál torkából szabadul ki.

A New York-i Hippodrome színpadán 1918-ban még ennél is tovább ment: egy több mint 4500 kilogrammos elefántot, Jennie-t tüntetett el a nézők szeme láttára.

Houdini nemcsak a színpadon, hanem a modern kor más terepein is otthonosan mozgott. Megszállottja volt a technikai újításoknak: 1910 márciusában Ausztráliában ő hajtotta végre az ország első hitelesített, irányított motoros repülését. A feltörekvő filmipar is vonzotta; olyan sorozatokban játszott, mint a The Master Mystery vagy a The Grim Game, és saját filmgyártó céget is alapított, bár a filmszínészetet pár év után feladta.

Pályája utolsó szakaszában egy új, intellektuális kereszteshadjáratba kezdett. Az első világháború után virágkorukat élő spiritualista mozgalmak és szellemidéző médiumok ellen fordult.

Meggyőződése volt, hogy a gyászoló, hiszékeny embereket csalók fosztják ki. „Nem az a szándékom, hogy rossz hírbe hozzam a spiritualizmust; nincs háborúm Sir Arthurral; nincs harcom a spiritisztákkal; de kötelességemnek tartom – az emberiség javára –, hogy a közönség elé tárjam több éves vizsgálódásaim eredményeit” - írta Houdini 1924-es könyvében.

Ebben a könyvben tette közzé egykori barátja, a Sherlock Holmes-t megalkotó, de a spiritualizmusban mélyen hívő Sir Arthur Conan Doyle egyik levelét is.

„Az ég szerelméért, vigyázz ezekkel a veszélyes mutatványokkal. Eleget csináltál már belőlük. … Megéri?” – írta Doyle 1923-ban, baljós előérzettel.

Houdini a Scientific American magazin bizottságában is részt vett, amely 2500 dolláros (mai árfolyamon nagyjából 900 000 forintos) díjat ajánlott fel annak a médiumnak, aki tudományosan ellenőrizhető körülmények között bizonyítja képességeit.

Senki sem járt sikerrel; Houdini sorra leplezte le a trükköket. 1926-ban már a washingtoni Kongresszusban tanúskodott egy, a jövendőmondást tiltó törvényjavaslat mellett.

A végzet 1926 októberében, Montrealban érte utol. Október 22-én a Princess Theatre öltözőjében egy egyetemi hallgató, J. Gordon Whitehead – állítólagos kihívásként – többször felkészületlenül gyomron ütötte.

Houdini napokig lábon hordta ki a fájdalmat, de állapota rohamosan romlott. Végül Detroitban került kórházba, ahol október 31-én, 52 évesen elhunyt. A hivatalos halálok hashártyagyulladás volt, amit egy perforált vakbél okozott.

Az orvosi vita azóta is tart: a tompa hasi trauma okozhat-e vakbélgyulladást? Bár ritka, nem kizárt, de az ok-okozati összefüggést sosem bizonyították.

Az eseményeket egy ápolónő, Sophie Rosenblatt 1927-es eskü alatt tett vallomása őrizte meg. Elmondása szerint Houdini a fájdalom helyére mutatva azt mondta: „pont ahol az ütéseket kaptam”. A műtét után, amikor magához tért, első szavai a fiúra utaltak, aki megütötte: „a szegény fiú nem akarta”.

Houdini halálával a legenda új fejezete kezdődött. Feleségével, Bess-szel még életükben megbeszéltek egy titkos kódot – „Rosabelle, higgy” –, amellyel a túlvilágról kellett volna üzennie, hogy kizárják a csaló médiumokat.

Bess tíz éven át minden év október 31-én szeánszot tartott. Az utolsót 1936-ban, a Los Angeles-i Knickerbocker Hotel tetején rendezték, és a rádió is közvetítette. Miután semmilyen jel nem érkezett, Bess megtörten a mikrofonba mondta a szavakat, amelyek lezárták a történetet:

„Igen, Houdini nem jelentkezett. Az utolsó reményem is odavan. Nem hiszem, hogy Houdini vissza tud jönni hozzám – vagy bárkihez. … Most, tisztelettel, eloltom a fényt. Ennyi volt. Jó éjt, Harry!”

A világ azonban nem engedte el a legendát. Öröksége ma is él, Magyarországon pedig különösen kézzelfogható: a Budai Várban működő Houdini Ház Európa egyetlen, eredeti relikviákat őrző magángyűjteménye. Egy budapesti születésű művész története, aki a modern világ sebességét és szkepszisét formálta színpadra – ma is ebből él az emlékezés.

Via Biography.com