KULT
A Rovatból

Az embernek az emlékek adják az identitását – beszélgetés Haász János íróval az Apám óriás lesz című kötetéről

Egy generáció, amelyet derékon kapott a rendszerváltás.


Novellafüzér, de regénynek is olvasható. Önéletrajz és fikció, láthatatlan határokkal. Egyéni fejlődéstörténet és kortörténet. Egy könyv, amelynek nyersanyaga bármelyikünkben benne van, csak nem mindenki rendelkezik az írástudás áldásával. Ugyanakkor bárki, akár több nemzedékből is, megtalálhatja benne azokat a vonatkozási pontokat, eseményeket, jelenségeket, tárgyakat, amelyek róla is szólnak.

Ezért volt számomra nagy élmény elolvasni Haász János Apám óriás lesz című könyvét, majd személyesen, maszk nélkül is találkozni vele a Kino mozi kávézójában. Már csak azért is, mert többszörösen kollégák vagyunk, számunkra az újságírás és az irodalom elválaszthatatlan egymástól.

Haász János, korábban az Index, jelenleg a Telex munkatársa, két gyermekeknek szóló könyve, a Felnőtteknek nem és a Mire felnövünk után új kötetében a gyermek- és kiskamaszkort eleveníti fel.

– E novelláskötet darabjaiból már több is megjelent korábban, és a visszajelzésekből azt éreztem, hogy a mi, 70-es, 80-as években született középgenerációnkban van egy hatalmas apaképhiány – kezdi a szerző. - Nagyon sokan nőttünk fel apa nélkül. Vagy azért, mert a szülők elváltak és a magyar gyakorlatban általában az anyához kerülnek a gyerekek, és jött a hétvégi apukák intézménye, vagy azért, mert az apák meghaltak, vagy mert, már az elmúlt bő évtizedben kimentek külföldre dolgozni. Úgy gondoltam, érdemes arról mesélni, hogy miként éli ezt meg egy olyan ember, aki egy kicsit beleragadt a gyerekkorába, az apanélküliségbe. Így kezdtem el dolgozni a könyvön, az új novellák mellett a már megjelenteken is alakítottam. Fontos megjegyeznem, hogy nem önéletrajzi könyv. Vannak benne valóság-szigetek, és fiktív történetek, szereplők, sőt, bizonyos értelemben a város is az. Nem titkolom, hogy melyik ez az alföldi város, hiszen a nevéből – Körösvár – rá lehet ismerni, de el akartam egy kicsit távolítani a valóságdimenziótól.

– Az apafigura fogja keretbe a könyvet. Látszólag szabadon tolulnak fel a történetek, de mégis van egy határozott struktúrája: apa nadrágjával indítasz, a közepén tűnik fel a karórája, majd jön a ballonkabát és a végén a szanatórium. Mit tartasz a legfontosabbnak abból, amit édesapádból viszel magadban tovább?

– Sokáig úgy éreztem, hogy csak a hiányát viszem magammal, az én fejemben ráruházott tulajdonságaival. Nagyon rossz a memóriám, ahogy Cseh Tamás mondta, én a felejtő emberek közé tartozom. Jó ideig csak arról volt egy nagyon erős emlékem, hogy amikor meghalt, hogyan reagáltam. De ez a nincs olyan szintű volt, hogy még borotválkozni meg horgászni sem tudtam megtanulni tőle. Aztán amikor írni kezdtem a könyvet, sokat beszélgettem édesanyámmal, régi fotókat nézegettem, rájöttem, hogy a hanghordozása, a gesztusai bennem vannak. Emlékszem, amikor a 90-es években Miskolcon jártam egyetemre és felhívtam édesanyámat és ő azt mondta, hogy beleborzongott, mert ugyanúgy szóltam bele a telefonba, ahogy édesapám. Pedig soha nem hallottam őt telefonálni. Felnőtt fejjel, már tudom, az ember atavisztikusan sok mindent hoz magával, amik nem is tudatosulnak benne. De például a nagyapám mindig mindent rendben tartott, precíz, tiszta volt – így került be a könyvbe az a mondat: „Hogy lehet, hogy valakinek mindig tiszta a kocsija?” – apám kocsijában viszont előfordult, hogy a kukorica magja kicsírázott a kocsiban. És én ugyanolyan vagyok, mint ő, az én kocsim is mindig koszos, és a nadrágom is mindig ott szakad ki, ahol az övé.

– Mik azok az emlékek, amelyek fontosak egy ember számára, amelyekbe bele tudsz kapaszkodni, ha visszatekintesz az életedre?

– Az embernek az emlékek adják az identitását, de mindenkinél mások ezek a kötődések. A könyvben például ilyen visszatérő motívum a futball, a meccsre járás, a gombfoci. De van egy másik nehéz családi örökség is, amiről nem beszéltünk. Gyulán Haász nevűeket találunk a német katolikus temetőben és a zsidó temetőben is. Aztán a testi felépítésemből, a családfából kiderült, hogy sváb kötődésűek vagyunk, de erről sem beszéltünk, mert a Haászok egyik részét a nácik vitték el, a másik részét pedig 1945 után az oroszok, vagy kitelepítették őket. Voltak élő rokonaim is Németországban, a 80-as években még jártak haza Mercedesszel. 1956-ról sem igen esett szó. Pedig ezeknek a dolgoknak ott kellene lenniük a kollektív emlékezetben, ha nincsenek, akkor csak olyan töredék-emlékek lesznek, amelyekből ezek a történetek és karakterek kinőttek. Sokan élünk kitalált múltban: a valóságban sokkal kevesebb emlékünk van, mint amiről azt gondoljuk, hogy valódi – csupán az idő épített rá egy csomó mindent. Ilyen volt az 1986-os foci vb előtt a hollandok elleni itthoni 1-0-ás vereség. Én egészen pontosan tudtam, hogyan kaptuk azt a gólt, és aztán, amikor utánanéztem, kiderült, hogy korántsem úgy.

– Hanyas vagy? 1974-es? Én 1956-os. Ti nagyon különleges korosztály vagytok, mert megvannak nektek azok az emlékek, amiket mi kamaszkorunkban, fiatal felnőttkorunkban átéltünk – a gombfocitól a balatoni bulizásokig a német lányokkal – de már megkaptátok az első Sziget-fesztiválokat.

– A mi korosztályunkat derékon kapta a rendszerváltás. Az 1990-es választásokon, 16 évesen még nem szavazhattam, anyámat delegáltam és mondtam neki, hogy hová húzza az ikszet. És kilenc évi orosz tanulás van mögöttem, de a minap, amikor ukrán menekülteket hoztam, csak a legegyszerűbb szavakat tudtam felidézni belőle. Úgy gondolom, hogy az 1990 előtti Magyarország sokkal tagoltabb volt. Ma, talán a közösségi médiának is köszönhetően, egy soproni vagy egy nyíregyházi fiatal hasonlóképpen látja a világot. Nekünk, gyulaiaknak, akkor a külföld Románia volt, egy, a magyarnál sokkal keményebb diktatúra. Ha mondjuk Sopronban, Ausztria közelében növök fel, valószínűleg egészen másképpen állok hozzá ahhoz a rendszerhez, amelyben 1990-ig éltünk. Ráadásul mi a családi kibeszéletlenség generációja voltunk. Tehát én egészen addig egyfajta búra alatt voltam: elfogadtam „a világ rendjét”, hogy vannak tőkés országok, amelyek szép lassan mennek a csőd felé, és vagyunk mi. Aztán amikor először kimentünk Bécs, láttam, hogy mégsem olyan rossz ez a kapitalizmus, mint ahogy nekünk mondták. És minderre ráépül, hogy egymásra csúsztak bennem az idősávok. Ezért is írtam ezeket a novellákat mind jelenidőben, érzékeltetve, hogy ezek az idősíkok folyamatosan bennem vannak a mai napig.

– A könyv egyik szerkezeti érdekessége éppen az, hogy mesélsz egy történetet édesapádról, barátokról, szerelmekről, és aztán előrevetíted a későbbi eseményeket, sorsokat.

– Egy ideig fontolgattuk a kiadóval, hogy a könyv címe Akkor még nem tudtam, hogy… legyen. Teljesen tudatos volt részemről, hogy lezárjam a fontos szereplők életét, miközben minden időben jelen vagyok.

– Van egy jelenet A fekete biciklis fiú című novellában, amelynek a hangulatáról A Pál utcai fiúk, a Pásztorok einstandja jut eszembe. Néha pedig úgy éreztem, hogy akár egyfajta mottója is lehetne könyvednek a regény utolsó mondata: „Most először kezdett derengeni egyszerű gyerek-lelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.”

– Ami az einstandot illeti: a fizikai erőszak, mint a fiúk közti elintézési mód, visszatérő probléma volt az én gyerekkoromban. A város határában volt egy nevelőintézet, ahol részben árvák, részben „problémás gyerekek” voltak; innen merítve született meg a könyvben szereplő „telep”. Éltek hasonlók a környező tanyákon is, és az ilyen történetek a mindennapok részei voltak. Ezt a „felderengést” viszont nem érzem. Éppen azért tartottam meg az egyidősíkbeliséget, hogy végig benne legyen ez a dolgokra rácsodálkozó naiv gyerek, aki ki-kitekint a búra alól, és rájön, hogy milyen a világ az ő kis mikrovilágán túl. Elborzad az erőszakon, és látja, hogy milyen ereje van a barátságnak, de ezeket kevésbé fogja fel tudatosan. A főszereplő, akit egy kicsit magamról mintáztam, de nem teljesen, egy klasszikus filmben mellékszereplő lenne, aki mellett ott az erősebb karakter, barátja, Kosztyu Laci személyében.

– Sokszor halljuk mostanság, hogy a digitális kultúra megöli az emlékezetet, mert mindent feltöltünk a Facebookra, az Instagramra, de az, ami belőlük a belső énünket táplálja, elveszik. Mi erről a véleményed?

– Én nem abban látom a problémát, hogy az emlékeinket feltöltjük a közösségi médiára, és azzal kiadjuk magunkból. Nekem például nagyon is segít abban, hogy tudjam, mi történt két vagy öt éve. Viszont az identitásképzést megnehezíti, hogy rajta keresztül eszméletlen mennyiségű inger ér. A mi tizenéveinkben könnyebb volt belecsúszni egyfajta szubkultúrába, az utánunk következők állandóan ide-oda csapódnak. Látom a 12 éves lányomon, aki rengeteg embert követ: egyik héten még az Arctic Monkeys-t hallgatja, a következő héten már azt kérdezi tőlem, hogy tudok-e jó számokat a Green Day-től. Ezáltal nehezebb megtalálni az identitást, képlékennyé válik az egész személyiség. Másrészt viszont könnyebb is, ha igazából rátalálsz arra, ami érdekel. Én nem tudtam volna megszeretni az Európa Kiadót, mert nem jutottak el Gyulára, hozzám a hírük sem, vagyis csak a rendszerváltás közelében – ami persze a korommal is összefügghet. Ma sokkal szélesebb körből válogathatsz. Így van ez a nemi identitással is, mert jobban ki mernek állni a nyilvánosságra a másságot képviselők, és sokan rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Régen az identitásunk olyan volt, mint egy folyó tölcsértorkolata, amely a tengerhez érve kitágult, de ugyanabban a mederben folyt tovább. Ma meg olyan, mint egy deltatorkolat, amely ezernyi patakra válik szét. Ha szerencséd van, megtalálhatod, de egy nagyon nagy merítésből. Nem is szólva arról, hogy régebben szigetszerűbben éltek az emberek, miközben azt mondják, hogy az internet atomizálja a társadalmat.

– Főállású újságíró vagy. Milyen ma Magyarországon újságírónak lenni?

– Nagyon nehéz, kettős nyomás alatt kell küzdenünk azért, hogy valóban hitelesek lehessünk. Az egyik a politikai-üzleti nyomás, ami a sajtóra hat a hirdetési bevételeket keresztül – ez már megvolt évtizedekkel ezelőtt, az internet előtt is – és ehhez társult a közösségi média, ahol bármilyen álhírt kitalálhatsz és terjeszthetsz minden felelősség nélkül. Ez Magyarországon a speciális társadalmi-politikai körülmények között különösen élesen jelentkezik, de szerintem világjelenség, hogy a tényeket szembeállítják az egyébként természetesen nem létező „alternatív tényekkel”. Vélemények lehetnek sokfélék, de a tényeknek nem lehet alternatívája. Lányom azt mondta, hogy újságíró akar lenni, azt mondtam neki: sok szerencsét. Jelenleg nem látom, hogy 20-30 év múlva lesznek-e még újságírók. Ehhez az kellene, hogy a társadalom fogadja el a szakma hitelességét, ahogyan például az orvosokét sem kérdőjelezzük meg normális esetben, bár mostanában erre is elég sok példa akadt. Nagyon veszélyes a társadalomra, ha egy szakma hitelességét teljesen laikus alapon kikezdik….

Haász János Apám óriás lesz című könyve a 21.Század Kiadónál jelenik meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A magasságát átokként élte meg, ügyvéd akart lenni, s büszke arra, hogy sosem ivott és nem is drogozott – Claudia Schiffer 55 éves
Az iskolában nem tartozott a népszerű lányok közé, akivel mindenki randizni akart, mégis ő lett minden idők legjobban fizetett szupermodellje.


Claudia Maria Schiffer 1970. augusztus 25-én született a németországi Rheinbergben, egy Düsseldorf közelében lévő kisvárosban, Heinz és Gudrun Schiffer gyermekeként, egy jómódú középosztálybeli családban, amely hamarosan két fiútestvérrel, Stefannal és Andreasszal, valamint egy húggal, Ann Carolinnal bővült. Visszatekintve Claudia elmondta, annak ellenére, hogy a szülei nagyon elfoglaltak voltak a munkájukkal, végig jelen voltak az életükben. Különösen az édesanyja. „Ő lett a hősünk, mert mindent tudott, és mindenre volt válasza. Segített nekünk a házi feladatokban, különösen akkor, ha valamelyik tantárgyban nehezen boldogultunk. Minden délután leült velünk, és elmagyarázta nekünk, amit nem értettünk” – emlékezett vissza erre az időszakra a modell.

A szülei ugyanakkor más módon is segítették őt és a testvéreit, mivel nem akarták, hogy rossz hatások érjék őket a suli után, ezért gondoskodtak róla, hogy sok más tevékenységekben is részt vegyenek. Claudia például megtanult zongorázni, teniszórákat vett, aerobikra, jazzre, sztepptáncra, és úszásra járt.

Elmondása szerint a szüleinek köszönhető, hogy nem iszik, nem dohányzik, és hogy sosem tartozott azok közé, akik minden este elmentek szórakozni, és reggel 6-ig buliznak. „Olyan gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, akik hazajönnek, és elmondják nekik az igazat” – tette hozzá.

Egy diszkóban fedezték fel

Az iskolában Claudiát nem rajongták körbe annyira a többiek, mint gondolnánk. Nem volt a suli sztárja, nem tartozott a legnépszerűbbek közé, akikkel minden fiú randizni akart. Saját elmondása szerint azért, mert ő annyira más volt: túl magas, túl vékony és a többiekhez képest túl gazdag. A magassága (180 cm) miatt ráadásul szégyenlős is volt. Soha nem akart a figyelem középpontjában lenni, ezért egy idő után nem is vett magának új ruhákat. Elmondása szerint az anyja nem is értette ezt: „Olyan gyönyörű vagy, miért nem öltözöl úgy?” – kérdezte Claudiától, aki azonban csak farmert és teniszcipőt akart viselni.

Ettől függetlenül az osztály egyik legjobb tanulója volt, a nyelvek például különösen jól mentek neki: anyanyelve, a német mellett például folyékonyan beszélt franciául és angolul is, egy ideig pedig azt gondolta, hogy az apja nyomdokaiba lép majd, és sikeres ügyvéd lesz. Még latinul is tanult az iskolában emiatt, mert arra szüksége lesz a jogi tanulmányokhoz. Sokszor elkísérte az apját a bíróságra, az utolsó sorban ült, figyelte őt, és azt gondolta: „Hű, én is ezt akarom csinálni.”

A sors azonban más szakmát tartogatott a számára. 1987 októberében, 17 évesen néhány barátjával elment táncolni egy düsseldorfi diszkóba. Aline Souliers, a Metropolitan modellügynökség munkatársa meglátta ott őt, adott neki egy névjegykártyát, és azt mondta, megvan benne az, ami a modellkedéshez kell.

Másnap aztán Aline találkozott a szüleivel is, és meghívta őket Párizsba. Heinz és Gudrun érezték, hogy ez hatalmas lehetőség a lányuknak, de haboztak, mert szerették volna, ha befejezi a középiskolát.

Így is lett, Claudia még hat hónapig tanult, hogy leérettségizhessen, ez idő alatt pedig senkinek sem mondhatta el az iskolában, hogy a vizsgák után Párizsba megy modellkedni, még a legjobb barátnőjének sem. Csak az indulása előtti napon mondta el a barátainak, hogy hova utazik, és miért.

1000 címlap

Párizsban aztán gyorsan jött a siker. A híres Elle magazin szerkesztői meglátták őt, megtetszett nekik, és szinte azonnal címlapra tették. Ez volt Schiffer első magazinborítója. Hamarosan kiválasztották a Guess farmermárka egyik kampányához, amelynek során az arca és az alakja bejárta az egész világot. Egy éven belül már az első divatbemutatóján modellkedett, méghozzá a Chanelnek. Ezután következett a Versace, a Valentino, a Dior és a divatipar összes többi óriása. Kapcsolata a Chanellel és a Metropolitan Souliers-vel egészen 1996-ig tartott. 1992-ben Claudia kizárólagos globális szerződést írt alá a Revlon céggel 10 évre, több millió dollárért, ez a megállapodás tette őt a történelem legjobban fizetett modelljévé.

Az Elle és a Vogue mellett számos más magazin címlapján is megjelent, többek között a Harper's Bazaar, a Cosmopolitan és a Time címlapján, sőt, ő volt az első modell, aki a Vanity Fair, a Rolling Stone és a People címlapján is szerepelt. 1997 májusában a Playboy borítóján és a magazin fotósorozatában is szerepelt, összesen pedig több mint 1000 magazin címlapján jelent meg.

A divatvilágban töltött addigi kilenc éve alatt ugyanakkor Schiffer megtanulta, hogy nem mindenki viselkedik helyesen ebben a szakmában. Egyrészt ott volt a kábítószer-szubkultúra. „Eleinte nem is vettem észre. Olyan tiszta helyről jöttem, annyira naiv voltam. Utána mondták, hogy a stúdióban rajtam kívül mindenki be volt tépve, és én nem is tudtam róla. Most már észreveszem. De soha nem tennék ilyet. Nem szeretem elveszíteni az önkontrollt. Nem szeretem azt az érzést, hogy nem tudom irányítani, amit mondok vagy gondolok” – nyilatkozta erről.

Igazából producer

Ahogy a modellek gyakorta, ő is kipróbálta magát a nagyvásznon, noha sosem voltak kifejezett színészi ambíciói. Először az 1994-es Richie Rich: Rosszcsont beforrban tűnt fel, ahol a címszereplő Macaulay Culkin aerobiktanárát alakította, illetve feltűnt a Filmszakadás (1997), a Fekete-fehér (1999), a Csajok, mindent bele (1999), a Halálos hajsza (2000), a Zoolander: A trendkívüli (2001 – ebben saját magát alakította), a Meg vagyunk lőve (2002) című filmekben, a Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár című sorozat két epizódjában (2002), valamint a 2003-as Igazából szerelemben Carolként.

Érdekes módon ez utóbbi volt eddig a legutolsó szerepe, vagyis az utóbbi 22 évben nem lehetett őt látni semmilyen filmben, rövidfilmben, videóklipben, és nem is szinkronizált. Csupán önmagaként tűnt fel tévéműsorokban, dokumentumfilmekben stb. Életének ezt a részét, úgy tűnik, végleg maga mögött hagyta.

Elkezdett viszont producerkedni. Olyan filmekben dolgozott e minőségében, mint a Kick-Ass 2 (2013), a Kingsman: A titkos szolgálat (2014), az Eddie, a sas (2015), a Kingsman: Az Aranykör (2017), a Rocketman (2019), a Csendes éj (2021), a King’s Man: A kezdetek (2021), a Tetris (2023) vagy az Argylle: A szuperkém (2024). Ebben persze erősen szerepet játszott, hogy hozzáment feleségül a filmes fenegyerekhez, a rendező-producer Matthew Vaughnhoz. De ne szaladjunk ennyire előre!

Bűvésztrükkök, filmtrükkök

Claudia még 1993-ban egy berlini gálán ismerkedett meg az amerikai bűvésszel, David Copperfielddel, aki felhívta őt a színpadra, hogy részt vegyen egy gondolatolvasó mutatványban. A trükk annyira jól sikerült, hogy 1994 januárjában eljegyezték egymást. A jegyességük alatt Schiffer néha fellépett Copperfielddel, mint különleges vendégasszisztens: lebegett, guillotine alá került, vagy kettévágták egy fűrésszel.

Ők voltak a kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárpárja, mígnem 1999 szeptemberében bejelentették, hogy a munkarendjük miatt véget vetettek a kapcsolatuknak.

Két évvel korábban beperelték a francia Paris Match magazint, miután a lap azt állította, hogy a kapcsolatuk csak színjáték volt, és Schiffer fizetést kapott azért, hogy Copperfield menyasszonyának adja ki magát, pedig nem is kedvelte őt. 1999-ben a szupermodellnek egy nem nyilvános összegű kártérítést ítéltek meg, a Paris Match-nek pedig helyreigazítást kellett közölnie, miután egy francia bíróság a magazin cikkét hamisnak ítélte.

A Copperfielddel való szakítása után Schiffernek rövid ideig (2000-ig) volt kapcsolata a műkereskedő Tim Jefferiesszel, majd jött a nagy szerelem. 2000 novemberében ismerkedett meg Matthew Vaughnnal, aki addig Guy Ritchie állandó producereként volt ismert, később azonban ő maga is sikeres rendezői karriert futott be. 2002. május 25-én házasodtak össze Suffolkban, és még abban az évben megvásárolták ott a Coldham Hall nevű Tudor-kori kastélyt. Schiffernek és Vaughnnak egy fia és két lánya született: Caspar 2003-ban, Clementine Poppy 2004-ben, Cosima pedig 2010-ben született.

Hollywoodi mércével Schiffer és Vaughn kapcsolata már kifejezetten hosszúnak számít, idén ünnepelték a 23. házassági évfordulójukat.

Claudia pedig ma, 55 évesen sikeres üzletasszony. Új lakberendezési kollekciókat tervez a Bordallo Pinheiro és a Vista Alegre számára, és továbbra is a divatvilág kulisszái mögött tényedik. Nemrég szerepelt a Versace 2024 tavaszi és a Balenciaga 2025 téli kampányában, valamint megjelent saját könyve, a Captivate! Fashion Photography from the '90s.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megújul a Reggeli: új műsorvezetők érkeznek, hárman távoznak szeptembertől
Ősztől négy páros váltja egymást a műsorban, köztük olyan nevek, akik korábban már vezették a Reggelit. Szabados Ági, Ember Márk és Nádai Anikó viszont új feladataikra vagy magánéletükre koncentrálnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 26.



Az RTL hétfő este bejelentette, hogy ősztől új korszak kezdődik a Reggeli életében. Három ismert tévés is csatlakozik a műsorhoz: Jakupcsek Gabriella, Ábel Anita és Szujó Zoltán. Utóbbi kettő nem ismeretlen a nézők számára, hiszen korábban már láthattuk őket a reggeli adásokban, írja a 24.hu.

A változás részeként három műsorvezető elköszön a stábtól. Szabados Ági a Fókuszra és annak vezetésére szeretne több figyelmet fordítani. Ember Márk a színházi és filmes munkái mellett az RTL képernyőjén is feltűnik majd, méghozzá a Sztárbox egyik műsorvezetőjeként. Nádai Anikó pedig családi okok miatt mond búcsút a Reggelinek egy időre.

Szeptember 1-től négy páros váltja egymást a műsorban:

Jakupcsek Gabriella és Szujó Zoltán, Ábel Anita és Tihanyi Péter, Peller Anna és Papp Gergő, valamint Peller Mariann és Szondi Vanda.

Az RTL és a Reggeli szerkesztősége sok sikert kívánt mind a jelenlegi, mind a korábbi tagoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: