MÚLT
A Rovatból

Ami egyetlen háztartásból sem hiányzott: műanyag zacskóstej kiöntő

Az 1970-es évek műanyagból készült hazai háztartási iparcikkeinek egyik legismertebb, ma már retró darabjának a története.
Farkas-Zentai Lili írása HYPEANDHYPER oldalon, Címkép: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvétele - szmo.hu
2021. január 05.


Link másolása

Még 2020 februárjában, a műszaki egyetemisták és oktatók törzshelyének számító, sokak által csak „Stoczek-menzaként” emlegetett étteremben találkoztam Ernyey Gyulával. Ezúttal témavezető és doktorandusz hallgatója nem kutatási módszerekről vagy új forrásokról konzultált, hanem azokról a tárgyakról, tervrajzokról és fotókról, amelyeket Ernyey tanár úr magával hozott.

Ebéd után elő is kerültek a színspektrum változatos árnyalataiban pompázó, műanyag tejkiöntők, hamar rögtönzött kiállítótérré vált étkezőasztalunk. Vajon mi lehet a kapocs a tanár úr személye és e formatervezett tárgyak között?

Ernyey Gyula – Gollob József: Tejkiöntő. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Kortárs Dizájn Gyűjtemény Főosztály. Fotó: Urbán Jonatán Máté

2-3. kép: Műanyag tejkiöntők a „Stoczek-menzán” 2020 februárjában. Fotók: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvételei

Ernyey Gyula elsősorban a magyar és a kelet-közép-európai designtörténet legavatottabb kutatójaként, teoretikusaként és írójaként ismert.

A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1967-től kezdődő oktatói tevékenysége is közismert, ahogyan talán még az is, hogy az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként 1975 és 1988 között dolgozott az intézményben. Sokoldalú és irigylésre méltóan termékeny munkásságának jóval rejtettebb oldalát képviseli formatervezői tevékenysége, amelyhez olyan tárgyak fűződnek, mint a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus műanyag tejkiöntője, amely szinte valamennyi háztartásban előfordult a korabeli Magyarországon. Mielőtt alaposabban szemügyre vennénk e polipropilénből készült tárgyat, ismerjük meg röviden tervezőjének pályáját.

Ernyey Gyula a 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, amint a MOME rektorától, Fülöp Józseftől átveszi a MOME aranyhenger kitüntetést. Fotó: Csipes Antal

Ernyey Gyula 1941-ben született Hódmezővásárhelyen, ám magát inkább miskolcinak vallja. Innen került a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára 1960-ban. Tanulmányainak harmadik évétől a legendás építész professzor – Szrogh György – került az Építészeti Tanszék élére. Az ő szemlélete pozitív hatással bírt a fiatal Ernyey tanulmányaira, aki ebben az évben egy parasztház modern szemléletű átalakításának tervével vívta ki oktatói elismerését. Szrogh György mellett Pogány Frigyesnek, a főiskola rektorának újító és példamutató elvei jelentették Ernyey Gyula számára a leginkább meghatározó iránymutatást.

1965-ös diplomamunkája – amely az aquincumi rommező felett cölöpökön álló, „lebegő” múzeumépület, az annak közösségi tereibe tervezett párnázott ülőpad és fa-üveg konstrukciójú asztal volt – bekerült a Műcsarnokban rendezett V. Országos Iparművészeti Kiállításra. A bútoregyüttesről közölt színes fotó a Tükör című lap tárlatkritikájában jelent meg 1966-ban, „Ilyen szobáról álmodnak a fiatalok (Az Iparművészeti Főiskola belsőépítő tanszaka)” képaláírással.[1] Ehhez a kiállításhoz köthetjük Ernyey egyik első szakírói megjelenését, mivel ő is publikált a kiállítás kapcsán.[2]

Fenti képek: Ernyey Gyula 1965-ben készült diplomamunkája fekete-fehér fotón és a Tükör című lapban (1966/2, 8.). Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvétele, valamint Arcanum

1967 őszén Ernyey Gyula tanársegédként tért vissza a főiskolára. Az intézményt 1968-ban kereste meg telefonon (!) a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat képviselője,[3] hogy ajánljanak számukra szakképzett formatervezőt.

A felkérés Ernyey Gyulát találta meg, aki közel húsz éven át készítette a háztartási cikkek (például: ragasztópapír nedvesítő, szalvétatartó, szappantartó) és lakásberendezési eszközök (például: fürdőszobai kombinált polcos tükör, elemrendszerű fürdőszoba berendezés) terveit.

A belsőépítész végzettségű, írói vénájú tervezőnek elmondása szerint „meg kellett tanulnia a műanyagot”, mert a mesterséges alapú, szintetikus matériák oktatása még az 1950-ben alapított formatervező képzésen is gyerekcipőben járt akkoriban. Ernyey tanítványa – a nála egyébként hét évvel idősebb – Gollob József segítségét kérte, aki 1965-ben okleveles gépipari technikusként kezdte meg tanulmányait ipari formatervezőként.[4] Gollob rendszerint a műszaki rajzokat és a modelleket készítette el Ernyey terveihez, ezért szerepel mindkettőjük neve a gyártmányok mellett. Tegyük hozzá, hogy ezek felsorolása sajnos nem tartana hosszan, ugyanis csupán kevés tervükből készült prototípus vagy nullszéria, és még kevesebből lett termék.

Ernyey Gyula – Gollob József: Szalvétatartó műszaki rajza és prototípusának fotója a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, 1960-as évek vége. Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző fotói

Ernyey Gyula – Gollob József: Körömkefével kombinált szappantartó műszaki rajza és prototípusának fotója a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, 1960-as évek vége. Források: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző fotói

A műanyag termékek nagyipari gyártása, a fröccsöntésnél használt öntőformák elkészítése, a gépek átszerszámozása, a különféle műanyag granulátumok beszerzése hatalmas költséggel járt, ezért a gyárak ritkán, sőt, inkább csak akkor váltottak új formákra, ha a pénzügyi befektetés biztos megtérüléssel és haszonnal kecsegtetett.

A tejkiöntő kivételesen pont egy ilyen feladat volt: Ernyey Gyulának

a már forgalomban lévő, zacskós tej tárolására szolgáló, műanyag tartót kellett átterveznie. Mai kifejezéssel élve tipikus redesign-megbízást kapott.

Ernyey Gyula – Gollob József: Műanyag tejkiöntők a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat számára, polipropilén, fröccsöntés, 1968-1969 (formaterv). A designerek intenciói révén a technológia, a költség (ár-érték arány) és a formaterv sikeres együttállása valósult meg az elkészült termékben. Fotók: Ernyey Gyula jóvoltából a szerző felvételei

A mesterséges alapú, szintetikus anyagok eddigi legátfogóbb hazai bemutatását a Néprajzi Múzeum 2006-ban rendezett Műanyag című időszaki kiállítása és katalógusa adta,[5] amelyen természetesen szerepelt az Ernyey-Gollob-féle tejkiöntő is. Emellett szerzőtársam, Mayer Kitti 2013-ban, designelmélet mesterszakon írt szakdolgozatát és az abból született Mert ez műanyag! főcímmel megjelent tanulmányát[6], valamint saját, műanyag tejkiöntő-gyűjteményét szeretném ajánlani a témában.

Mayer Kitti műanyag tejkiöntő gyűjteménye. Fotó: Mayer Kitti

E hatalmas és szövevényes történetből a műanyag tejkiöntő vonatkozásában annyit érdemes itt kiemelnünk, hogy

a vegy-, a csomagoló- és a tejipar találkozására 1967-ben került sor, ekkor kezdték polipack csomagolásba, azaz polietilén műanyag zacskóba adagolni a pasztörizált tejet, a tasakok szélét pedig hegesztéssel zárták le. A korábbi üveges vagy kannás tejkimérést felváltó, zacskóba zárt tej, és más előre csomagolt termékek bevezetése az 1960-as évek elején megjelenő, önkiszolgáló üzletek elterjedésének következménye.[7]

A zacskós tejnek kezdetben mindenki örült, hiszen azt gondolták, hogy egyszerűbb és higiénikusabb lesz a tej szállítása, ráadásul változatlan áron hozták forgalomba. Azonban mire 1970 után az egész országban megoldódott és elterjedt a szükséges mennyiségű zacskós tej árusítása, már nem volt olyan sajtóorgánum, amit ne árasztottak volna el a panaszos olvasói levelek azzal, hogy a zacskó kiszakad, a tej csöpög, a tejesláda, később a hűtőpult büdösödik, és felbontás után a zacskó elveszti formáját, ezáltal nehéz tárolni. A zacskós tej –, ami egyesek szerint a szocialista Magyarország hungarikuma – várva várt újdonságból az „élelmiszeripari kultúra mélypontja”[8] lett. Történetének esszenciális, egyben ironikus paródiáját Fábry Sándor humorista fogalmazta meg a legutóbb 2018-ban, a Showder Klub című műsorban.

A Tejipari Tröszt 1967 decemberében mutatta be Budapesten a polipack csomagolású tejet, a korabeli „sajtótájékoztatón” az is elhangzott, hogy a zacskó otthoni tárolására 4 forintért vagy egy literes tejesüvegért cserébe kaphatnak a vásárlók műanyagból készült tartót.[9]

A hírek szerint eleve tudták, hogy a termékkel problémák lesznek, így az új csomagolású tejjel együtt kerültek forgalomba a kiöntőcsőr nélkül gyártott tejtartók.[10] Ernyey Gyula és Gollob József 1968-1969-ben elkészült formaterve újításokat hozott a korábbi tejkiöntőhöz képest.

A legszembetűnőbb különbség, hogy tárgyuk kiöntőcsőrrel rendelkezik – ez magyarázza azt, hogy tejkiöntőnek és nem tejtartónak nevezték tervüket –, valamint az ergonomikus forma kényelmes fogást biztosít a használónak.

A tejtartót ráadásul a gyártás során egy mozdulattal lehetett lehúzni a fröccsöntő öntőformáról. A korabeli hazai viszonyokat jól tükrözi, hogy a terv megvalósítására csupán 1970 és 1972 között került sor. Ernyey Gyula elmondása szerint az új terméket a Miskolci Ipari Kiállítás és Vásáron mutatták be, ám a tárgy különösebb reklámozásra nem szorult, hiszen minden háztartásban elkélt egy műanyag tejkiöntő. Később aztán megjelent egy füllel ellátott változat is, de ennek tervezőjét sajnos nem ismerjük, ahogy a tejkiöntő „evolúciójának” legelső darabjáét sem.

„Tejkiöntő-evolúció” – a legkorábbi kiöntőcsőr nélküli darab (1967 körül, tervezője ismeretlen), az Ernyey Gyula és Gollob József által tervezett, kiöntőcsőrös változat (formaterv: 1968-1969), végül a fogóval ellátott tejkiöntő (1970-es évek, tervezője ismeretlen). Források: Galéria Savaria online piactér itt, itt és itt

A Kortárs Dizájn Főosztály IMM LAB nevű programjának bemutatkozása az Iparművészeti Múzeumban rendezett coworking-akción, kurátor: Horváth Judit, 2017. június 12-22. Fotók: a szerző

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található, a korszakra jellemző, napsárga színű tejkiöntőt Ernyey Gyula ajándékozta az intézménynek, ami a Bútorgyűjteménytől gyűjtemények közötti átadással került a 2015 májusában alapított Kortárs Dizájn Gyűjteményhez. Leltározására 2017-ben került sor, ugyanezen év júniusában pedig a tíz napon át tartó coworking-akció keretében rendezett kamara-kiállításon mutatták be a tárgyat.

A műanyagokat hosszú időn keresztül komplex megoldásnak, a modern élet zálogának tekintették, ám hátrányos tulajdonságaik hamar a felszínre kerültek. Napjainkban már az jelent gondot, hogy miként helyettesítsük és iktassuk ki életünkből ezeket az anyagokat.

Az Iparművészeti Múzeum szempontjából más, de szintén sürgető feladatokat ad a műanyagból készült tárgyak szisztematikus gyűjtése, raktározása és konzerválása, ugyanis a hazai muzeológiában nincsenek erre a területre specializálódott szakemberek, hiszen – jelenleg – képzésük sem megoldott. A nagyrekonstrukció után újranyitó intézménynek ezeket a szempontokat is be kell(ene) építenie gyűjteményezési és kiállítási koncepciójába, mert a korszak designkultúráját markánsan reprezentálják a műanyagból készült tárgyak.[11]

Jegyzetek, hivatkozások:

[1] DUTKA Mária: Mai iparművészetünk. In Tükör. 1966/2 (1966. január 11.), 7-9. [Színes fotó Ernyey Gyula diplomamunkájáról a 8. oldalon.]

[2] ERNYEY Gyula: A ma művészete. Gondolatok az V. Országos Iparművészeti Kiállítás után. In Új Írás. 1966/2, 111-116.

[3] A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat jogelődje 1915-ben alakult, kezdetben növényolajipari termékeket gyártottak, 1940-1942-ben tértek át a vegyipari cikkek előállítására. A műanyagfeldolgozás 1959-től kezdődött, a sokféle, színes háztartási edényről „tálcakirálynak” gúnyolt városi tanácsi vállalatban, amit később beolvasztottak a Borsodi Vegyi Kombinátba.

A vállalat történetéről bővebben lásd:

(Szerk. cikk): A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat. In Figyelő. 1970/51 (1970. december 23.), 29.

[4] Gollob József munkásságáról és a Safari hőpalackról Mayer Kitti írt a Tárgyfétis-sorozat második részében.

[5] FEJŐS Zoltán – FRAZON Zsófia (szerk.): Műanyag. Budapest: Néprajzi Múzeum, 2007. [Az Ernyey-Gollob-féle műanyag tejkiöntőt lásd a 135. oldalon.]

[6] A tanulmány eredetileg nyomtatott formában jelent meg:

MAYER Kitti: Mert ez műanyag! Időutazás az ötéves tervtől a PVC-fotelig. In Artmagazin. 2018/1 (102. lapszám), 44-49.

[7] VALUCH Tibor: Csepel bicikli, Caesar konyak, Symphonia, Trapper farmer. A fogyasztás és a fogyasztói magatartás változásai a szocialista korszakban. In Múltunk. 2008/3, (53. lapszám), 40-59.

[8] Párniczky Gábor budapesti olvasó hozzászólása Bedecs Éva A tej és testvérei című cikkére (Magyarország. 1976/49 [1976. december 5.], 24-25.) In Magyarország. 1977/1 (1977. január 2.), 31.

[9] Kovács: Műanyag tasakban a tej. In Népszava. 1967/288 (1967. december 6.), 8.

[10] V. T.: Polipack. In Magyar Nemzet. 1967/291 (1967. december 9.), 5.

(Szerk. cikk): Válasz polipack-ügyben. In Magyar Nemzet. 1967/296 (1967. december 15.), 5.

[11] A kutatásban nyújtott segítséget hálásan köszönöm: Ernyey Gyulának, Horváth Hildának, Jákhalmi Tímeának, Lovay Zsuzsannának, Mayer Kittinek, Prékopa Ágnesnek és Bakos Zsoltnak, Semsey Balázsnak.

Ha tetszett, amit olvastál, látogass el a HYPEANDHYPER oldalára vagy keresd őket a Facebookon és az Instagramon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: