Aki idejön, az alkalmazkodjon - itt élő közel-keletiek a kvótanépszavazásról
"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” - erről kérdezték a magyar választókat az októberi népszavazáson. A szavazást nagyszabású kampány előzte meg, többek között a különböző tévécsatornákon és óriásplakátokon is. A kampány során ismételt üzenetek azt sujkolták, hogy más kultúrájú (muszlim) országokból Európába tartó "illegális bevándorlók" megjelenése óta megszaporodtak a terrortámadások és a nők elleni erőszakos cselekmények a kontinensen.
Ebben a cikkben három közel-keleti származású, hosszú évek óta Magyarországon élő vagy itt született embert kérdeztünk, hogyan élte meg a kvótanépszavazást és a hozzá kapcsolódó kampányt.
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, az év orvosa: "Aki idejön, az vendég itt, és neki kell alkalmazkodnia"
Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház csecsemő- és gyermekgyógyász neonatológus főorvosa, Jemenből származik. 1989-ben, a két ország közötti megállapodás alapján, ösztöndíjas egyetemistaként jött Magyarországra, és elvégezte az orvosi egyetemet. Az egyetem végére azt vette észre, hogy több barátja van itt, mint Jemenben. Ekkorra második otthonaként tekintett Magyarországra, így mint lehetősége volt rá, elhelyezkedett orvosként, és azóta is ezt a munkát végzi. Élete párját is Magyarországon találta meg, most már a családja is Magyarországhoz köti, az országhoz, amit saját bevallása szerint nagyon megszeretett.
Fotók: Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed / Facebook
Hogy ez a szimpátia kölcsönös, arra nem csak az a bizonyíték, hogy Gyulán ő az egyik, ha nem a legnépszerűbb gyerekorvos, hanem az is, hogy idén elnyerte az év orvosa díjat is.
Doktor Abdul azt mondja, hogy a háborús övezetből menekülni kényszerülő embertársainkon, akik valóban rászorulnak, természetesen segítenünk kell. De nekik is el kell fogadniuk, hogyha egy rendőr vagy katona fogadja őket a határon, ő is a munkáját végzi. Mindenkinek meg kell érteni, hogy ez egy különleges szituáció, most egy krízishelyzet áll fent, és Magyarországnak a saját állampolgárainak a biztonságát is szem előtt kell tartania. Ezért mindenkit, aki menedéket kér, alaposan ellenőrizni kell. Az orvos szerint ez nem csak joga, kötelessége is a hatóságoknak, hogy csak azok juthassanak be az országba, akik valóban háború sújtotta övezetből menekülnek.
Doktor Abdul egyébként nem tapasztalt semmilyen negatív változást a népszavazás és a kampány kapcsán, éppen olyan jól érzi magát most Magyarországon, mint ahogy két hónappal, egy évvel vagy éppen öt évvel ezelőtt. Azt mondja, az emberek sohasem éreztették vele, hogy máshonnan származik, hogy nem ide tartozik. "Én Békés megyeinek, gyulainak vallom magam, úgy érzem, ez a szavazás nem rólam szólt."
A gyulai főorvos úgy gondolja, teljesen érhető a kormány álláspontja, minden vezetőnek védenie kell az országa határait.
"Aki azt szeretné, hogy bebocsássák, annak megfelelő ajtón kell kopogtatnia. Aki idejön, az vendég itt, és neki kell alkalmazkodnia az itteni jogszabályokhoz és szokásokhoz. Éppen úgy, hogy ha én megyek egy másik országba, ott is nekem kell alkalmazkodnom az ottani törvényekhez."
De vajon az égető magyarországi orvoshiány idején nem kellene-e megvizsgálni, hogy a bevándorlók között esetleg vannak-e megfelelően képzett orvosok, akik közül talán többen is képesek és hajlandók lennének Magyarországon dolgozni? Doktor Abdul úgy véli, talán ez a legnehezebb kérdés. Ugyanakkor, ha valaki megfelelő papírokkal rendelkezik és a megfelelő helyen kopogtat, követi a törvényes, bevett eljárást, bemutatja az orvosi diplomáját, akkor szerinte pontosan ugyanakkora eséllyel tud elhelyezkedni most, mint 10, 15 vagy éppen 20 évvel ezelőtt.
"Magyarországon vannak törvények, szabályok, amelyek mindenkire érvényesek. Aki ezeket tiszteletben tartja, annak ugyanolyan esélyei vannak most is. Természetesen a mostani helyzetben teljesen érthető, hogy mindenkit alaposabban ellenőriznek, ami időigényes. De ez nem csak Magyarországon van így, hanem a többi európai országban is. Lehet, hogy az elbírálás hosszabb ideig tart, akár hónapokat is igénybe vesz - de ez érthető, amikor ilyen a nemzetközi helyzet."
Jemeniként Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed családtagjait is sújtja a háború. Az ország harmadik legnagyobb városának, Taizznak környékén él egy testvére a családjával. Sajnos itt is háborús események zajlanak, "de az ő életük egyelőre hál' Istennek nem került veszélybe", szerencsések voltak.
Doktor Abdul szerint Jemenből tömegesen érkező menekültekről azért nem hallunk, mert a jemeniekre jellemző, hogy inkább a saját országukon belül keresnek menedéket, olyan vidékeken, ami mentes a fegyveres konfliktusoktól. Külföldre legfeljebb dolgozni mennek, jellemzően a szomszédos országokba, de menekültáradat Jemenből biztosan nem várható.
Abou-ali Mozaffar: Ha a túlélés a tét, nincs más út, mint a menekülés
Abou-ali Iránban született és már évek óta él és dolgozik Budapesten. Nem szerette volna, ha lefotózzuk, és kérésére sem a foglalkozása, sem a valódi neve nem szerepel a cikkben.
A menekültkérdésről az a véleménye, hogy az ide menekülők csak azt teszik, amit bárki más is csinálna, ha ilyen kilátástalan helyzetbe kerülne.
"Én úgy érzem, hogy ezek az emberek háborús övezetből menekülnek, ahol elveszítettek az otthonukat. Ez bármikor, bárhol megtörténhet. Ebben a pillanatban sajnos ez a Közel-Keletet sújtja. Ha túl akar élni az ember, ez az egyetlen választás, és szerintem mindenki ezt az utat választaná ha hasonló szituációba kerülne."
Abou-ali egy kissé túlozottnak érzi a népszavazást megelőző kampányt, szerinte túlságosan nagy feneket kerítettek neki. Úgy gondolja, hogy azok, akik ki akarták fejezni a véleményüket, akkor is elmenetek volna szavazni, ha nem lett volna ennyire túltolva a kampány. Az emberek között ez lett az első számú téma, mindenki elkezdett a bevándorlásról, a menekültekről beszélni. "Mindezek ellenére nem éreztem, hogy ellenem, vagy a hozzám hasonló Magyarországon elő külföldiek ellen irányulna a kampány és maga a népszavazás, és az emberek viselkedésében sem vettem észre semmilyen változást velem szemben."
Abou-alinak az a véleménye, hogy mindig is voltak olyanok, akik nem feltétlenül nézték jó szemmel a külföldieket, vagy akár a menekülteket. A kampány alatt hangosabbak lettek ezek az emberek, és úgy érezték, támogatásra talál a véleményük. A népszavazás előnye talán az lehet az iráni férfi szerint, hogy képet kaphattunk az itt élők véleményéről, akik egy országon belül laknak, hogy hogyan vélekednek az aktuális emberi, politikai problémákról.
Sayfo Omar, újságíró: A mérleg összességében pozitív, még akkor is, ha a józan ész az utolsókat rúgja
Sayfo Omar 1982-ben született Budapesten magyar anyától és szíriai apától. "Az anyanyelvem, ezáltal mentális szoftverem magyar, világnézetemet pedig leginkább az a debreceni kálvinista közeg határozta meg, amelyben 18 éves koromig éltem" - mondta Omar. Noha a családjával a háborúig évente utaztak Szíriába, az ország számára leginkább egy nyári emlék, mely sok szempontból meghatározó ugyan, de ahol mindig kívülállónak érezte magát. Saját bevallása szerint fiatalabban ösztönösen, később tudatosan törekedett a kultúrák, vallások és társadalmak közti különbségek megértésre. Azóta újságíróként is a megértést és a megértetést tartja a legfőbb feladatának. Az ELTE arab, majd politológia szakán szerezett diplomát, majd Hollandiában PhD-fokozatot. Jelenleg az Utrechti Egyetem kutatója.
Omar a fentiek mellett nemzetközileg elismert Közel-Kelet szakértő. A New York Times-tól a Foreign Policy-n keresztül sok neves lapban publikál(t), a Magyar Demokrata külpolitikai újságírója, de más hazai orgánumokba is ír. Évente, ha teheti, többször utazik különböző arab országokba, mivel azt vallja, hogy az eseményeket a könyvtárból vagy az internet elől aligha lehet átfogóan megérteni.
Omar azt mondja, számára a bevándorlás problémája nem érzelmi kérdés, a tényekkel szembe kell nézni. Afrika, a Közel-Kelet és Közép-Ázsia egyes részei súlyos klimatikus és népesedési gondokkal küzdenek, melyekre a mai keretek közt reálisan aligha létezik megoldás. Szíria szerinte csak a jéghegy csúcsa. A tornyosuló problémák szükségszerűen újabb konfliktusokat fognak okozni, az elkövetkező évtizedekben pedig milliók, tízmilliók indulhatnak útnak.
Ebben a helyzetben Omar szerint mindegyik szereplő racionálisan cselekszik. Az is, aki a biztonságát féltve, vagy akár csak egy jobb élet reményében elhagyja otthonát, és az is, aki nem kíván osztozkodni vagy együtt élni a jövevényekkel. Úgy gondolja, hogy kényszerpályán mozgunk. A feloldhatatlan érdekellentétek miatt nem csak keleten, hanem a nyugati társadalmakban is egyre erősödni fog a radikalizálódás. A moralizálás, ideológiák gyártása pedig csak a szükséges önigazolás ahhoz, hogy a felek megtegyék, amihez békésebb időkben nem feltétlenül lenne gyomruk.
Ugyanakkor ő személy szerint nem igazán érzi érintve magát a kérdésben, hiszen Magyarország az egyetlen otthona, magyar az anyanyelve. Félig szíriai származását - noha sok időt töltött az arab világban - nem igazán érzi meghatározónak az identitása szempontjából. "Eddigi életem során soha nem is volt részem diszkriminációban. Sőt, neveltetésem és családi örökségem miatt a magyar konzervatív oldal lett a természetes közegem."
Szemtől szemben sosem tapasztalt negatív megkülönböztetést a származása miatt. A digitális szférában, cikkei alatti kommentek vagy üzenetek esetén azonban annál inkább.
"Be kell vallanom, hogy kezdetekben komoly lelki gyakorlatot jelentett nem magamra venni a személyeskedő, származásomat becsmérlő megjegyzéseket. Gyakran kellett emlékeztetnem magamat arra, hogy az emberek többségét nem a gonoszság vagy a rossz szándék vezérli. Kicsinyes és igazságtalan dolog haragudni azokra az emberekre, akik miután éjjel-nappal a legkülönbözőbb forrásokból hallják, hogy rettegniük kell, végül valóban rettegni kezdenek."
Omar a népszavazást megelőző kampánnyal nem tudott 100 százalékig azonosulni. Mint mondja, a felfokozódott hangulatban sokszor nehéz volt közösséget vállalnia az egyre általánosabbá váló nézőponttal. A kampány nyomán háborús pszichózis, "velünk vagy ellenünk” mentalitás alakult ki, ami miatt félig szíriaiként időről-időre állásfoglalásra akarták kényszeríteni. A probléma szerinte leginkább az, hogy a közbeszédben mára már a valóságtól teljesen elrugaszkodott narratívák élnek az iszlámról, a migrációról és az integrációról. Ilyen körülmények közt pedig egyre csökken a tere az értelmes vitának.
A médiát uraló "szakértők" vagy véleményformálók agymenései nem félig szíriaiként sértik Omart, hanem a témával másfél évtizede foglalkozó kutatóként és újságíróként verik ki nála a biztosítékot. Nem állítja, hogy mindenben igaza van, de azt igen, hogy mindig törekszik az objektivitásra, és magával szemben is kritikus. Neve, származása miatt ennek azonban sokszor egyszerűen nem hiszik el neki ezeket az önkritikus megnyilvánulásokat.
"Persze csak magamat okolhatom. Én rázom a pofonfát a mára már konszenzusos narratívával szembemenő megnyilatkozásaimmal. Néha elgondolkozom azon, hogy könnyebb és népszerűség szempontjából hasznosabb dolog lenne belehelyezkedni a 'mi háziarabunk' szerepébe és beállni a kórusba. Ezt azonban éppen a józan ész miatt nem tehetem meg."
Valójában ennél több, régóta itt élő közel-keleti embert kérdeztem meg, de a legtöbben egyáltalán nem voltak hajlandóak nyilatkozni, még névtelenül sem.
Egyikük annyit elmondott, hogy szörnyű volt, amit a kampány közben átéltek, és borzasztóan érezték magukat. Mintha ez az ország egyszerre ellenségként kezelné őket, akik már sok éve, akár évtizede itt élnek, békében a magyar emberekkel. Csak azért, mert más ország szülöttei, vagy mert más a vallásuk.
Egy másik férfi pedig arról beszélt, hogy őt nem érték ugyan attrocitások, de egyik családtagját megszólták, mert egy jellegzetes, muzulmánok által viselt ruhadarabot hordott. Végül azonban ő is azt kérte, inkább ne jelenjen meg a vele készült beszélgetés.
Omar véleménye az, hogy a migránsügy jelentős politikai hasznot hozott a magyar kormánynak bel- és külföldön egyaránt. Szerinte a mindenkori kormány nem a határon várakozóktól, hanem az állampolgároktól kapja a legitimitását. Politikailag tehát az a helyes, ha ennek megfelelően cselekszik, jelentsen ez bármit.
"Ha a személyes véleményemet kérdezik, hogy helyes-e megtagadni a segítséget a harcok elől menekülő egyszerű polgároktól, akkor a válaszom az, hogy 'nem'. De akkor is 'nem' a válaszom, ha valaki úgy teszi fel a kérdést, hogy helyes-e beengedni egy nagy létszámú, kétes összetételű és ellenőrizetlen tömeget."
A hangulat felkorbácsolása a népszavazást megelőző kampánnyal politikailag teljesen racionális döntés volt Omar szerint. De racionálisan cselekedtek azok a médiamunkások és egyéb véleményvezérek is, akik anyagi megfontolásból, szereplésvágytól hajtva, helyezkedés céljából, vagy épp személyes meggyőződésből beálltak a kórusba.
Mint mondja, Magyarországon nincsenek migránsok, a muszlimok pedig egy láthatatlan kisebbséget képeznek. A felszított harag és az indulatok tehát tét nélküliek és társadalmilag biztonságos mederben folydogálnak. Emellett a magyar nemzet láthatóan kezdi levetkőzni a Nyugattal szembeni történelmi komplexusait, ami a külföldi események sajátos (szelektív és átideologizált) értelmezésének köszönhető. A mérleg tehát összességében pozitív Omar szerint, még akkor is ha néhányan most kényelmetlenül érezzük magunkat, vagy a józan ész sokszor már az utolsókat rúgja.
Ha tetszett a cikk, oszd meg az ismerőseiddel!
