HÍREK
A Rovatból

A temetőit is felszámolják az ujguroknak – Kínában minden éjszaka kristályéjszaka

Egy Amerikában élő, de Kínából származó férfi listát készített arról, hogy a kínai állam hány ujgur mecsetet rombolt le. A kommunista hatalom nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megtörjék a kisebbségi ujgurokat.
Wikipedia - szmo.hu
2019. november 04.



Nyolcvanegy évvel ezelőtt már küszöbön állt az akkori náci Németországban a kristályéjszaka, amely az első lépés volt a holokauszt felé vezető úton. 1938 novemberében több száz zsinagógát, zsidó temetőt és üzletet romboltak le a nácik.

És bár ez szerencsére már a múlté, Kínában továbbra is "folytatódnak" a kristályéjszakák: az országban élő muszlimok komoly elnyomásban élnek.

Legalább 1 millió muszlimot vittek akaratuk ellenére átnevelő táborokban,

ahol arra kényszerítik őket, hogy vallásukat megtagadják, és éltessék a Kínai Kommunista Pártot. Többek közt azzal akarják megtörni hitüket, hogy a Ramadán böjtje alatt evésre kényszerítik őket, dohányzásra és alkoholfogyasztásra kötelezik őket, és megtiltják a Korán tanulmányozását vagy a zarándoklatot Mekkába.

Emellett rendszeresen rombolnak le mecseteket, teszik a földdel egyenlővé a muszlimok számára fontos épületeket. Bahram K. Sintash, jelenleg Amerikában élő, de Kínából származó férfi listát készített arról, hogy a kínai állam hány mecsetet rombolt le muszlimellenes tevékenységei során - írja a The Washington Post.

Sintash szerint sehol a világon nincsen olyan erős rendőri megfigyelés, mint Kínában, édesapját például tavaly februárban vették őrizetbe a hatóságok, és azóta sem hallott felőle. Bűne az, hogy az ujgur népcsoporthoz tartozik - ez a Kína nyugati részén élő, nagyjából tízmilliós népcsoport a 10. században tért át a muszlim hitre. A kínai hatalom azonban most erőszakkal kényszeríti őket arra, hogy tagadják meg hitüket.

Sintash cikkében az egyre kisebb számban létező ujgur mecsetekről vezet feljegyzéseket. Mivel Amerikában él, a Google Map segítségével próbálja nyomon követni, melyik szentély van még a helyén, a megdöbbentő felvételeket pedig gifként közli:

ahol az egyik pillanatban még több száz éves mecset volt, ott most már park vagy parkoló - így próbálják meg kiirtani a muszlimok írmagját is az országból.

Bár az elpusztított mecsetek pontos száma nem ismert, Sintash több mint százötvenet dokumentált fotókkal. Nem csak a mecseteket, de a muszlim temetőket is felszámolják, hogy ne tudjanak hol emlékezni őseikre az ujgurok. Nem meglepő, hogy felmerült az analógia holokauszttal, hiszen egy egész népcsoportot üldöznek, erőszakkal próbálják megtagadtatni velük a hitüket, lerombolják a szent helyeiket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A bekapcsolt mikrofon buktatta le Trumpot: Putyinról suttogott Macronnak
Az amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Zelenszkijjel és európai vezetőkkel. A háttérben már Putyinnal is szervez egy hármas tárgyalást a háború lezárásáról.


Donald Trump a Fehér Házban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel. A megbeszélések után közölte, hogy felhívta Vlagyimir Putyint, és elkezdte szervezni egy hármas találkozót, amelyen ő, Putyin és Zelenszkij venne részt. A helyszínről még nem döntöttek.

Korábban Trump Alaszkában találkozott Putyinnal, ahol a háború békés lezárásáról beszéltek, de nem született hivatalos megállapodás. Később azt mondta, pozitívnak értékelte az ottani egyeztetést.

A Fehér Házban zajló megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy Trump halkan beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.

A felvételen hallható volt, amint azt mondta: „Azt hiszem, üzletet akar kötni. Azt hiszem, velem akar üzletet kötni. Érted? Bár ez őrültségnek hangzik” - írta a ladbible.com.

Trump arról is beszélt, hogy Moszkva nyitottnak tűnik arra, hogy több ország is részt vegyen Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosításában, ez azonban nem jelentene NATO-tagságot.

Putyin célja, hogy Ukrajna olyan területeket adjon át, amelyeket az orosz hadsereg három év alatt sem tudott megszerezni. Zelenszkij ugyanakkor nem hajlandó átadni az ország egyetlen részét sem.

A mostani találkozón Zelenszkij több vezető támogatását is megkapta. A béke azonban csak akkor valósulhat meg, ha Ukrajna és Oroszország is elfogadja a feltételeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szent István Nap: „Tematikus változások miatt” a szervezők törölték a Grecsó-Hrutka páros és a Magashegyi Underground koncertjét
A szervezők helyettük a Hunor űrprogramról tartanak beszélgetéseket. Grecsó szerint „két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.”
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Grecsó Krisztián kedden reggel tudatta a közönséggel, hogy a GrecsóHrutka budapesti előadását a szervezők tematikus változások miatt lemondták. A duónak 18 órától lett volna koncertje a Millenárison a Szent István Nap ünnepi rendezvénysorozat részeként. A Magashegyi Underground is fellépett volna, de az ő műsorukat is törölték, adta hírül a Telex.

A Magashegyi Underground menedzsere, Anga Kis Miklós elmondta, hogy csak pár napja értesítették őket a változásról. Hozzátette:

„felülről odaszóltak, hogy teljesen más jellegű programot akarnak, és az utolsó pillanatban áthúzták a terveket.”

Szerinte sem túl gyakori az ilyesmi, és ha tippelnie kellene, politikai okokra gyanakodna.

Grecsó Krisztián a Telexnek arról beszélt, hogy nem akar részletesebben nyilatkozni a háttérről, de úgy fogalmazott:

„Hrutka rajta van a Deutsch-listán”.

Megjegyezte: „Két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.” Azt is mondta, hogy még soha nem fordult elő velük, hogy tematikus okokra hivatkozva törölték volna a koncertjüket.

Juhász Anna irodalmár, a Művészkert művészeti vezetője szerint azért változott a program, mert a szervezők a Hunor-programnak szerették volna átadni az egész napot. Elmondta, hogy 16 órától Ember az űrben! címmel a Hunor űrprogram szakértői tartanak beszélgetést, 18 órától pedig Leszünk-e marslakók? címmel a csillagászatról lesz szó. Este 20 órától a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet is levetítik.

Juhász Anna azt is hozzátette, hogy

a Művészkert fennállása óta ez az első ilyen programváltozás.

Mint mondta, Hrutka Róbert minden évben fellépett, többek között Tompos Kátyával (képünkön). Úgy fogalmazott, hogy az a feltételezés, miszerint politikai ok állhat a háttérben, biztosan nem fedi a valóságot. Ennél többet nem tudott, és a kérdéseket a megrendelőhöz, az Artificial ügynökség vezetőjéhez, illetve a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséghez irányította.

Deutsch Tamás nemrég listát tett közzé azokról a zenészekről, akik szerinte aktívan hozzájárultak a „mocskos Fidesz!” hullámhoz. Ezen Hrutka Róbert neve is szerepelt. A listán ott volt a Punnany Massif is, amelynek soproni koncertjét a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft. mondta le költségcsökkentésre hivatkozva. A zenekar menedzsere szerint a szervező valójában a rendezvény koncepciójának átalakítására hivatkozva állt el a szerződéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott, mit súgott Trump fülébe az olasz kormányfő
A washingtoni csúcstalálkozón Meloni két félmondata is nyilvánosságra került. A felvételek az olasz kormányfő és a sajtó feszült viszonyát árulják el.


A Repubblica és a La Stampa főszerkesztői már 2022-ben kritizálták Giorgia Meloni sajtótájékoztatóinak gyakorlatát. Akkor azt írták, hogy a rövid sajtótájékoztatók további lerövidítése az újságírói kérdések korlátozásával szerintük nem méltó a nyugati demokráciákhoz. Úgy fogalmaztak, Meloni viselkedése arra utal, hogy befolyásolni akarja az információkat és a közvéleményt. Bár elismerték a miniszterelnök jogát arra, hogy szabadon válaszoljon vagy ne válaszoljon a kérdésekre, hozzátették: nem az ő dolga megítélni a hozzá intézett kérdéseket, és nem adhat utasításokat az újságíróknak.

Most újabb ügy került előtérbe, miután

Donald Trump washingtoni csúcstalálkozóján Meloni két mondata is kiszivárgott a mikrofonoknak köszönhetően.

Az első akkor történt, amikor Alexander Stubb finn elnök meglepetésének adott hangot, hogy Trump a sajtót is beengedte a tanácskozásra. Meloni ekkor mosolyogva jegyezte meg: „De ő szeret, mindig szeret [a médiában szerepelni]. Én viszont soha nem akarok az olasz sajtóval beszélni.”

A másik eset a sajtótájékoztatón zajlott. Trump ekkor a jelenlévőktől megkérdezte: „Szeretnének válaszolni néhány kérdésre?” Meloni erre az amerikai elnök fülébe súgva válaszolt: „Azt hiszem, jobb, ha nem. Túl sokan vagyunk, és túl sokáig tartana.”

A Repubblica beszámolója szerint ezeket a szavakat a kamerán kívül rögzítették, majd megjelentek a közösségi médiában.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiemelt lakóparkok épülhetnek Budapesten – a rendelettervezet nyomán egy vállalkozó nagyon jól járhat
Hétfő este társadalmi vitára bocsátották a kormányrendelet-tervezetet, amely két budapesti lakóparkot érint. A beruházásokkal összesen 4200 új lakás épülhet. Tiborcz István korábbi üzlettársa, Balázs Attila lehet a nagy nyertes.


A kormány hétfő este közzétette a honlapján azt a rendelettervezetet, amely két budapesti lakópark építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítené. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a beruházásokkal összesen 4200 új lakás épülhet a fővárosban.

Az egyik fejlesztés a X. kerületben, a Fehér úton, az Örs vezér tere közelében valósulhat meg. A 39210/211 és 39210/212 helyrajzi számú telkek közül az egyik, a Fehér út 12. szám alatti ingatlan idén júliusban került a Fehér-Liget Ingatlanhasznosító Kft.-hez, amely a Themis-Liget Kft.-től vásárolta meg.

Mindkét vállalat a Bayer-cégcsoporthoz, vagyis Balázs Attilához kapcsolódik,

írja a 444.

A másik lakópark a XV. kerületben, a Pólus Center közelében épülhet. A 91186-os helyrajzi számú, 7,7 hektáros terület tulajdonosa a Szilas Liget Kft., amely idén áprilisban került a Bayer Property tulajdonába a Granit-Polus Holdingtól.

A kormány augusztus elején fogadta el azt a szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy 250 lakásnál nagyobb projekteket kiemelt beruházássá minősítsenek, ha a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek.

Az ilyen beruházásoknál nem kell alkalmazni a helyi építési szabályokat, így gyorsabb és egyszerűbb az engedélyezési folyamat. A hivatalos indoklás szerint a cél a lakásépítések felgyorsítása.

A most kiemelésre javasolt két ingatlan Balázs Attila érdekeltségébe tartozik, aki az új szabályozás megjelenése előtt szerezte meg a telkeket és az azokat birtokló cégeket.

Balázs Attilát évek óta Tiborcz István egykori üzlettársaként emlegetik. A K-Monitor összefoglalója szerint a Bayer Construct alvállalkozóként részt vett több nagy beruházásban, például a Puskás Aréna, az MTK Stadion és a Ludovika Campus építésében, valamint közreműködött az Agora Budapest és az Etele Pláza kivitelezésében is.

A szervezet felidézte, hogy a nevéhez köthető „a botrányos balatonfűzfői lőporgyár építése is, ami esetében költségvetési csalás bűntette miatt bírósági eljárás indult”.

A zuglói Bosnyák téren 2022-ben szintén a Bayer-cégcsoport kezdett óriásberuházásba, amelyből végül kormányzati negyed lett, és amelyet az állam tavaly vásárolt meg.

Balázs 2021-ben erdélyi beruházásokba engedte be az Avanzare Kft.-t és annak vezetőjét, Dicső Lászlót, akit Tiborcz István üzlettársaként tartanak számon.

A Miniszterelnökség közleményében a beruházások részleteit ismertették, de arra nem tértek ki, hogy ki a projektek tulajdonosa.

Magyar Péter az év elején Balázs Attilát is azok közé sorolta, akiknek azt üzente: tudja, mit tettek, és nem felejti el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: