A hódító Rubik kocka
A Rubik kocka megbabonázta a világot. Sokan a retró tárgyak közé sorolják, ma is reneszánszát éli a híres játék. Utána jártunk, hogyan kezdődött az őrület.
Rácz Ervin írása
Rubik Ernő eredetileg a térbeli mozgásokat akarta valamivel szemléltetni. A probléma az volt, hogyan tudná mind a három tengelye körül elforgathatóvá tenni a modellt. Először gumigyűrűkkel, majd mágnesekkel próbálkozott, végül rájött, olyan alakúra kell a kockákat kifaragni, hogy azok alakjuknál fogva tartsák össze magukat.
Hogy jobban lássa a mozgásokat, később különböző színnel látta el a tárgy oldalait, és megszületett a Rubik kocka, amiről hamar kiderült, jóval több, mint egy egyszerű szemléltető eszköz.
A kocka feltalálója 1977-ben kapta meg a szabadalmat a játékra, amit három évvel korábban kezdett el kifejleszteni. Egy amerikai játékcégen keresztül már az év végén elindult külföldi hódító útjára. 1980-ban már minden tizedik embernek volt idehaza saját bűvös kockája.
Több országban díjakat kapott a feltaláló az összesen 43 252 003 274 489 856 000-féle eltérő állást produkáló kockáért. Angliában 1980-ban megnyerte például a Toy of the Year -Az év játéka- díjat. 1981-ben a New York-i Museum of Modern Art -Modern Művészetek Múzeuma- a kockát felvette építészeti és design gyűjteményébe.
Elképesztően hangzik, de 1980-ban megalapították a 'Cubaholics Anonymous' nevű szervezetet, hogy segítsen a kockafüggőket leszoktatni erről a játékszenvedélyről. Az alapító Augustus Judd volt, aki saját bevallása szerint is függő volt.
Vélemények szerint a kocka azért lett ekkora siker, mert 3 dimenziós, és bárhogy is mozgatjuk, a játék egy darabban marad. A világ legnépszerűbb játékának tartják, nem véletlen, a mai napig több mint 350 millió darabot adtak el belőle.
Harminc éve a The Barron Knights együttes dalt is írt a jelenségről Mr. Rubik címmel. Lemezborítójukon is egy Rubik kocka szerepelt, rajta a saját arcképükkel.
A rendkívüli népszerűséggel tartva a tempót a 1982-ben meg is rendezték az első világbajnokságot Budapesten, amit Mihn Thai vietnámi diák nyert 22,95 másodperces idővel.
Azóta is évente megrendezik a világbajnokságot, idén például Bangkokban. Ezen a videón azt látjátok, ahogy egy versenyző 6,24 másodperces alatt kirakja a kockát:
Hogy mennyire bonyolult Rubik Ernő játéka, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a harmincéves rejtélyt csupán tavaly fejtette meg egy nemzetközi kutatócsoport. Akárhogyan keverjük össze a Rubik-kockát, azt ki lehet rakni legfeljebb húsz lépésből. Persze erre mi nem vállalkoznánk! :)
A kocka mára saját életre kelt. Rengeteg újragondolással találkozhatunk, s a művészek sem vetik meg a játékszert. Külön irányzat a Rubik-kubizmus jött létre, melynek természetesen a lényege, hogy a kockákból alkossunk képeket.
Egyre nagyobb teret nyer a Rubik Design. Óra, lámpa és kitudja még mennyi használati tárgy vette fel a Rubik kocka köntösét.
Ha te is szereted a Rubik kockát, nyomj egy lájkot!