9 év múlva szabadult volna a Győrben megszökött rab
Mint azt megírtuk, megszökött egy rab kedden Győrben, miközben a börtönből a bíróságra vitték. A Bors úgy értesült, Zvezdovics Krisztián 2013 óta volt rács mögött és 2026-ban szabadulhatott volna.
A lap szerint a férfi előre készült az akcióra, nem spontán módon követte el. Azt írják, elképzelhető, hogy valamilyen eszköz is volt nála, amit átvizsgálói nem vettek észre, és ennek segítségével lazította meg a bilincsét.
A 33 éves fogvatartott 500 méternyi futást követően levetette rabruháit, ennek alsó és felső részét egymástól ötven méter távolságban találták meg.
A Bors azt írja, Zvezdovics többgyerekes apa, de a rendőrök szerint aligha van rá esély, hogy feltűnik majd a családjánál. Ha elfogják, a szökésért további három évet kaphat.
Az elmúlt öt évben egyébként 12 fogvatartott szökött meg Magyarországon. Legtöbbjük a büntetés-végrehajtás munkáltatási programjának keretében külső helyszínen dolgozott, amikor nyoma veszett, de augusztus végén olyan is elfordult, hogy valaki kihallgatás közben próbált meg elmenekülni.