KULT
A Rovatból

Lábnyomsepregetők, 40 kilós maszk, örökre kivágott szereplők – 10 dolog, amit nem tudtál a Dűne: Második részről

A Dűne folytatása már az otthoni képernyőkön is újrázható/bepótolható, hiszen felkerült a megújult Max streamingszolgáltató kínálatába, és ahogy várni lehetet, ott is hasít. Ez alkalomból pedig összeszedtünk néhány érdekességet az idei év eddigi legnagyobb blockbusteréről.


Denis Villeneuve bátor és ambiciózus ember. Nem elég, hogy bevállalta a sci-fi műfaj egyik legkultikusabb filmje, az 1981-es Szárnyas fejvadász folytatását (Szárnyas fejvadász 2049), amiből nehéz volt jól kijönni (és csodák csodája, neki sikerült), ráadásul még Frank Herbert megfilmesíthetetlennek tartott nagyszabású sci-fi-regényét, a Dűnét (amibe eddig mindenkinek beletört a bicskája) is filmre álmodta, sőt, mindjárt két filmbe. Ami jó döntés volt, tekintve a történet szerteágazó szálait és rengeteg karakterét. A Dűne 2021-ben a Covid közepette is sikert tudott aratni a moziban, ráadásul 2022-ben begyűjtött 10 Oscar-jelölést, köztük a legjobb film kategóriájában, ebből pedig hatot a magáévá is tudott tenni (így kapott szobrot például a berendező Sipos Zsuzsanna).

A Dűne első része azonban „csak” egy fél film volt, a történet közepén, amikor az ifjú Paul Atreides (Timothée Chalamet) és az anyja, Jessica (Rebecca Ferguson) a fremenek közé kerülnek, már gördült is felfelé a végefőcím. Sokan várták tehát a folytatást, amelyben Paul beteljesíti megváltó küldetését, és a fremenek élére állva összecsap a gonosz Harkonnen-házzal.

A Dűne: Második rész pedig, ha lehet, még jobb kritikákat kapott, és még nagyobb bevételt ért el, mint az elődje, bár ez utóbbi köszönhető annak is, hogy már nem kellett mozis korlátozásokkal küzdenie a járvány miatt. Eddig összesen 711,8 millió dollár gyűjtött be a film csak a mozik kasszáiból, ezzel pedig jelenleg 2024 eddigi legsikeresebb filmje, és minden bizonnyal legközelebb csak a júliusban vásznakra kerülő Deadpool & Rozsomák, valamint a Gru 4 képében akad majd riválisokra e téren.

Denis Villenevue egyébként nemrég azt nyilatkozta, nagyon sajnálja, hogy még mindig a Dűne: Második rész a legsikeresebb film idén. E kijelentése persze nem azt jelenti, hogy mindvégig a saját filmje ellen drukkolt, hanem hogy júniusra azért ennél már nagyobb bevételek be szoktak folyni a hollywoodi kasszákba, s ez is mutatja, mennyire megcsappant mostanában a mozizási kedv. Na de lássuk, milyen érdeksségeket rejt az Arrakis homokja…

1. Súly alatt javul a teljesítmény

A Stellan Skarsgård (Vladimir Harkonnen báró) egész testét átfogó kb. 40 kilót nyomó maszkjának felvitele összesen 8 órát vett igénybe, és 2 órára volt szükség a leszedéséhez a forgatás minden egyes napján. A 72 éves színész nem ivott semmit, és Imodium tablettákat szedett, hogy a felvételek alatt ne kelljen kimennie a mosdóba. Skarsgård azonban elárulta, hogy a masszív protézisek szerinte jobbá tették az alakítását.

2. „Ami nincs a filmben, az halott!”

Denis Villeneuve rendező elmondta, hogy nem fog kiadni később semmilyen törölt jelenetet a filmből, és meg is magyarázta, hogy miért nem: „Erősen hiszek abban, hogy ami nincs benne a filmben, az halott. Számomra kedves dolgokat ölök meg ilyenkor, és ez fájdalmas. Néha kiveszek jeleneteket, és azt mondom: »Nem hiszem el, hogy ezt kivágom.« Úgy érzem magam, mint egy szamuráj, aki harakirit követ el. Ezért sem tudok utána visszatérni ezekhez, hogy Frankensteinként feltámasszam azt, amit már egyszer megöltem. Ez túlságosan fájdalmas, de ilyen a munkám. Ha meghalt, akkor meghalt, és ennek megvolt az oka. Végül persze a film győzedelmeskedik. Azt hiszem, én eléggé szigorú vagyok a vágószobában. Sosem az egómra gondolok, hanem a filmre.”

3. A fekete nap

Feyd-Rautha Harkonnen (Austin Butler) harca a Giedi Prime-on fekete-fehérben látható, ami nem egy sima művészi megfontolás volt az alkotók részéről, hanem egyszerűen ilyen színtelen fénnyel borítja be a bolygót a rásütő fekete nap. A belső terekben zajló jeleneteket épp ezért nem is fekete-fehérben láthatjuk, csak azokat, amelyek a szabad ég alatt játszódnak. Egyébként ez az első alkalom, hogy a Giedi Prime napja megjelenik egy Dűne-adaptációban.

4. Akiket kivágtak

Stephen McKinley Henderson és Tim Blake Nelson több jelenetet is leforgattak a Dűne: Második részhez. Előbbi már az első részben is az Atreidesek mentátját, Thufir Hawatot alakította, utóbbi pedig Hasimir Fenring gróf (a Léa Seydoux által alakított Lady Margot Fenring férje) szerepében tűnt fel. Végül mindkettőjüket teljesen kivágták a kész filmből, de a végefőcímben ott szerepelt a nevük a Külön köszönet szekcióban.

5. A lábnyomsepregetők

Denis Villeneuve és az operatőr Greig Fraser gyakran úgy választották ki a sivatagi helyszíneket, hogy Villeneuve konkrét homokdűneformákat, Fraser pedig a tökéletes napsütéses tájolást kereste. Ahhoz, hogy a sivatagi látványt a lehető legtisztábbá tegyék, szigorú fegyelmet kellett tartaniuk a stábon belül: szűk folyosókon kellett járniuk, hogy a forgatás előtt ne hagyjanak lábnyomokat a homokon. Volt egy speciális „homokcsapat” is, akiknek az volt a dolga, hogy az aznapi forgatás után elsöpörjék a homokot, hogy másnapra eltűnjön minden nyom.

6. „Ne öljön meg senkit a forgatáson!"

Austin Butler elmondta, hogy a Feyd-Rautha szerepéhez vissza kellett vennie a bevett method actinges módszeréből: „Az Elvis-film kapcsán három évig abban a világban éltem, és ez volt az egyetlen dolog, amire éjjel-nappal gondoltam. Feyddel kapcsolatban azonban tudtam, hogy ez nem lenne egészséges a családom és a barátaim számára... Ezért tudatosan döntöttem úgy, hogy határokat szabok magamnak. Ez pedig végül nagyobb szabadságot engedett a „Tessék!” és az „Ennyi!” között, mert tudtam, hogy mindenkit meg fogok védeni, és hogy ezen a határon kívül nem fogok semmi veszélyes dolgot csinálni. Ezáltal pedig még mélyebbre mehettem.” Denis Villeneuve ezzel kapcsolatban hozzátette: „Amikor a kamera be volt kapcsolva, Austin hirtelen olyan lett, mintha megszálltak volna. Amikor a kamera ki volt kapcsolva, még mindig talán 25 vagy 30%-ban Feyd volt. Épp eléggé ahhoz, hogy még mindig jelen legyen, és fókuszáljon, de eléggé eltávolodott a karaktertől ahhoz, hogy ne öljön meg senkit a forgatáson.” Austin Butler egyébként több mint 10 kiló izmot szedett fel Feyd-Rautha eljátszásához (Budapesten edzett 4 hónapon át), és hangtrénerhez járt, hogy jobban hasonlítson az intonációja Stellan Skarsgårdéhoz.

7. A féreg nyergében

A homokféreg-lovaglós jelenet felvétele 44 napon át tartott, és egy 27-szer 7 méter méretű díszletben forgatták. Amikor Greig Fraser operatőr először olvasta ezt a jelenetet a forgatókönyvben, állítása szerint azt gondolta: „Hogy a fenébe fogjuk ezt megcsinálni?”

8. Víz a sivatagban

Steven Spielberg a következőket mondta Denis Villeneuve-nek, miután megnézte a filmet: „Ez egy sivatagimádó történet, ehhez képest azonban ez a film borzasztóan vágyik a víz után. Minden homok ellenére valójában ez a film a vízről szól. Úgy jelenítetted meg a sivatagot, hogy az egy óceánhoz, egy tengerhez hasonlítson. A homokférgek olyanok voltak, mint a tengeri kígyók. És az a jelenet, amikor a homokférgeken szörföznek, az egyik legnagyszerűbb dolog, amit valaha láttam. De a sivatagot úgy ábrázoltad végig, mintha folyadék lenne.”

9. Utolsóból az első

A film nem sokkal a 2021-es Dűne befejezése után kezdődik, amikor Paul és Jessica még mindig a fremenekkel bandukolnak a szíecsük felé, és a Paul által párbajban megölt Jamis (Babs Olusanmokun) holttestét viszik magukkal. Ezeket a jeleneteket már az első rész forgatásán rögzítették, mivel eredetileg ezzel zárták volna le a filmet, de az utómunka során Villeneuve-ék úgy döntöttek, hogy inkább áthelyezik a folytatásba nyitánynak.

10. Hova tovább?

Nos, az már bizonyos, hogy érkezik egy spin-off sorozat, ami a Dűne univerzumában játszódik. A Dune: Prophecy a csak nőkből álló Bene Gesserit Rendről szól, a története pedig nagyjából 10 ezer évvel a Dűne eseményei előtt játszódik: Valya és Tula Harkonnen nővérek vannak a középpontjában, akik az emberiség jövőjét fenyegető erők ellen harcolnak, és megalapítják a legendás rendet.

Emellett pedig úgy tűnik, elkészül egy harmadik Dűne-film is, ami a második Herbert-könyvön, A Dűne messiásán alapszik majd. A Warner állítólag a Második rész sikerétől tette függővé a harmadikat, szóval e tekintetben nincs akadálya az elkészülésének. A kérdés, hogy Denis Villeneuve benne lenne-e. Ő erről ezt nyilatkozta: „Feltétlenül vágyom egy harmadikra, de nem akarom elsietni a dolgot. Hollywoodban van az a veszély, hogy az emberek izgatottak lesznek, és csak a megjelenési dátumokra gondolnak, nem pedig a minőségre.” A Dűne-filmek Oscar-díjas zeneszerzője, Hans Zimmer azonban elmondása szerint jóval korábban tudott arról, hogy Villeneuve tervez egy harmadik filmet is: „Denis szótlanul odajött hozzám a Második rész forgatásának második napján, és odatette az asztalomra A Dűne messiása-könyvet. Ekkor már tudtam, hogy még nem végeztünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk