hirdetés
„Ha rajtam múlik, még 70-hez közeledve is színpadon leszek” – interjú Lecsóval a Pál Utcai Fiúk új lemezéről
Láng Dávid; fotók: Béky Zoltán - szmo.hu
2019. április 20.


hirdetés

– A Legelő 2008-as megjelenése után viszonylag hamar kiadtatok több új dalt is, úgy tűnt, lendületben maradtok az alkotással. Aztán valahogy mégis eltelt még közel 10 év lemez nélkül. Mi történt?

– Valóban az volt a szándékunk, hogy akár 1-2 éven belül elkészítjük a Legelő folytatását, aztán az élet felülírta a terveinket. Minden tagnak van más elfoglaltsága is a zenekar mellett, van aki máshol is játszik, aki pedig nem, azt a civil munkája és a családi kötelezettségei hátráltatták benne, hogy rá tudjon koncentrálni. Ha össze tudtunk hozni egy próbát, akkor is inkább az aktuális koncertre gyakoroltunk.

A fordulópont úgy két éve jött el, amikor Balázzsal kettesben lementünk néhány napra Pécsre a Lovasi stúdiójába dolgozni a dalokon. Itt végre elkezdtek összeállni. Majd én kaptam egy egy szál gitáros koncertmeghívást, ahova végül szintén Balázzsal mentem, sőt Zolit is elhívtuk, de nem dobosnak, hanem zongorázni – ugyanis nemrég alapított egy zenekart, ahol billentyűn is játszik.

Megtörtént a koncert, és azt vettük észre, hogy az összesen 20 dalból, amit játszottunk, 10 új volt. Itt aztán rájöttünk, hogy ha van ennyi szám, ami működik élőben, akkor tényleg fel lehetne végre venni azt a lemezt.

Végül idén év elején került sor rá, most már a keverésnél járunk.

– Hogy ment a stúdiózás?

– Összesen 14 dalt rögzítettünk, ezek között vannak olyanok (például a Balatonszepezd), amiket korábban már kiadtunk, de több teljesen új is, amit még sosem játszottunk zenekarral. A zenéket és a szövegeket is Balázzsal közösen írtuk, sokszor akár egy adott dalon belül is megosztva a feladatot. Még nem biztos, hogy az összes felkerül a lemezre, már csak azért se, mert bakelitverziót is tervezünk belőle, arra pedig eleve nem fér rá annyi. Címe egyelőre nincs, de nyár végéig, ősz elejéig ráérünk kitalálni, akkorra tervezzük a megjelenést.

– A Kiscsillaggal összevetve nálad most hol foglal helyet a zenekar?

– Nem tudok sorrendet felállítani, két olyan felemet elégítik ki, amire egyaránt szükségem van. Persze a Kiscsillaggal sokkal többet dolgozunk, rendszeresen jönnek ki lemezek, van külön színházi műsor és még csomó dolog, amire készülni kell. Ezúttal viszont pont szerencsésen egybeesett, hogy Lovi a szólólemezére koncentrált, ami alatt mi a PUF albumot raktuk össze, így ebből sem adódott semmiféle konfliktus.

– Lesz egy szimfonikus koncertetek a Müpában, amire hetekkel korábban elfogyott minden jegy. Erre hogyan készültök?

– Most is épp egy próbáról jövök, a vokalistákkal vettük át a műsort. Velük először dolgozunk együtt, nagyon kíváncsi vagyok, hogy működik majd élőben. Az akusztikus alapfelállás vonósnégyessel és fúvósokkal egészül ki, illetve Dióssy Ákos fog zongorázni még velünk.

A koncerten lesz egy kiemelt vendégünk is, Bródy János, aki nekem nagy ikonom, Bereményi Gézával együtt. Nekem az ő dalszövegeik nyitottak ki először egy olyan ablakot, ami egy másik világba nézett, mint ahol addig voltam.

Bródyval most először játszunk közösen, nagy megtiszteltetés nekünk, de a legszebb az egészben, hogy sikerült rávenni őt, hogy ő is énekeljen el egy PUF dalt, pedig köztudottan nem nagyon énekli mások dalait. Na, nem valami nagyképűség miatt, hanem ahogy elmondta a próbákon, nagyon nehezen tud megjegyezni olyan dalszövegeket, amiket nem ő írt.

– Ha rajtad múlik, lesz PUF 40, 45, sőt akár 50 éves születésnapi koncert is?

– Két dolog miatt hagyhatnám abba: vagy azért, mert megunom, vagy mert fizikailag már nem vagyok képes rá. Az előbbiben biztos vagyok, hogy sosem következik be, az utóbbiban csak reménykedni tudok.

Mindenesetre simán el tudom képzelni magam színpadon, ami lehet akár egy kis kocsmában is, még a 70-hez közeledve is.

A többiek nevében nem nyilatkozhatok, de szerintem hasonlóan állnak ők is hozzá: amíg élvezzük, amit csinálunk, ráadásul csodálatosan lelkes és kitartó közönségünk is van, nincs okunk befejezni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
7 durva baki a Trónok harcából, ami még a starbucksos poharat is übereli
Nektek is feltűntek ezek?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 19.



Még a legjobb filmek és sorozatok készítői is véthetnek olykor hibákat, ez alól a Trónok harca sem kivétel. Nemrég beszámoltunk arról a hatalmas bakiról, ami az egész világot bejárta: az utolsó évad negyedik részének felvételekor ott maradt az asztalon egy starbucksos kávéspohár Daenerys előtt. Ráadásul a nem túl korhű elem a 15. perc környékén többször is felbukkan. Miután ez hatalmas felháborodást keltett, a HBO egy vicces magyarázattal állt elő, de az ötödik rész után megint figyelmesek lettek egy furcsaságra a fanatikusok. Egy képen ugyanis az látszik, hogy Jamie-nek hús-vér keze van, ami ugyebár lehetetlen.

Ezek után a Bright Side összeszedett még jó pár bakit, ami a Trónok harca eddigi részeiben előfordult, néhány pedig tényleg durvább, mint Daenerys Starbucks-pohara.

1. Havas Jon gumiszerű kardja

2. Modern locsolórendszer egy ókori városban

3. Jegygyűrű a Makulátlanok egyik harcosa ujján

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Háborognak és bosszút fontolgatnak a rajongók a Trónok harca pocsék befejezése miatt
Többek között petíció is indult, hogy kompetensebb írók fejezzék be az utolsó évadot, mások pedig a Google-t akarják meghekkelni David Benioff és D. B. Weiss rovására.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 16.



Hamarosan leadják a Trónok harca befejező évadának utolsó részét is. A széria, úgy tűnik, sok rajongóból negatív érzéseket váltott ki, többen elégedetlenek az utóbbi epizódokkal és az azokat jegyző David Benioff-D. B. Weiss alkotópárossal (akik amúgy az új Star Wars-filmet is készítik majd).

Az nme.com szerint egyesek már azon ügyködnek, hogy ha a Google-ben rákeresünk a "rossz író" kifejezésre, az ő nevük legyen az első találat.

De vannak olyan vélemények is, hogy a teljes 8. évadot újra kéne írni, mert nagyon nem arra ment a sorozat, amire számítottak. Mások petíciót indítottak azért, hogy kompetensebb rendezők fejezzék be a szériát, mert a lezárás szerintük nem méltó a korábbi évadokhoz. Ezt a petíciót már több százezren írták alá, de elég nyilvánvaló, hogy a zúgolódásoknak nem lesz érdemi foganatja.

A Trónok harca befejező évadának korábbi részeiről itt, itt és itt írtunk kritikát.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A Trónok harca színésznője a legjobban fizetett tévés sorozatsztár
Lena Headey a népszerű sorozat Cersei-je, a befejező évadért 3 millió 600 ezer dollárt, vagyis több mint 1 milliárd forintnak megfelelő összeget rakhatott zsebre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.



A rekorddöntögető Trónok harca sorozat immár legutolsó epizódjához érkezik, s nemrég egy újabb rekordra derült fény.

A Cercei Lannister karakterét alakító Lena Headey egy podcastban ugyan elismerte, hogy nem kellett különösebben megerőltetnie magát az utolsó évadban, mégis ő járt a legjobban - szúrta ki az Index.

Lena a hat részből mindössze háromban szerepelt, így csupán 15 napot forgatott, ráadásul azt is főként stúdióban - szemben a többi főszereplővel, akik mind ott voltak a harmadik epizód rekordhosszúságú csatajelenetében, amit 55 éjszakán keresztül rögzítettek.

A színésznő részenként 1 200 000 dolláros fizetést kapott a széria bejefező részeiben, így a három epizóddal összesen 3 600 000 dollárt keresett meg.

Headey 25 percet szerepelt az aktuális évadban - főként egy ablakban álldogálva, nem túl sok dialógussal.

Tehát ha percdíjat számolunk, ő viszi a prímet, hiszen 144 000 dolláros percdíjjal még senki nem dicsekedhetett a tévétörténelem során.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Hollandia nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált
Duncan Laurence Arcade című dala tarolt idén az európai zenekedvelők körében. Mutatjuk a győztes produkcióját.
MTI - szmo.hu
2019. május 19.



Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.

A győztes 492 ponttal nyert a 26-os döntőben. Mögötte az olasz Mahmood lett a második 465 ponttal, az orosz Szergej Lazarev 369 ponttal a harmadik helyen végzett.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki.

A 26-os döntő utolsó felében először az egyes országok nemzeti zsűrijének legmagasabb pontjait adták közre a helyi szóvivők, Magyarországról Forró Bence, majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat, országonként, hátulról előre haladva mondták be az izraeli aréna műsorvezetői. A kétféle pontokat összeadták, így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.

A látványos showműsorban több eurovíziós győztes színpadra állt, a tavalyi nyertes, Netta új számával szórakoztatta a nézőket és még Madonna is fellépett, két dalát adta elő.

Ha kíváncsi vagy a győztes fellépésére, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x