„Voltak, akik fizikai rosszullétet éreztek olvasáskor” – Beszélgetés Dobray Saroltával a nagy sikerű Üvegfal című regényről

Egy örvényszerű házasság története a feleség és a férj szempontjából. Interjú egy regényről, ami nem ereszt.

Szajki-Vörös Adél, fotó: Falus Kriszta - szmo.hu
2022. november 27.

Dobray Sarolta Üvegfal című könyve több, mint egy éve éli a saját életét, már a második kiadásnál tart, színpadi feldolgozásában Simon Kornél jeleníti meg Pétert, a férjet, Gryllus Dorka pedig Lénát, a feleséget, a hangoskönyv változatban pedig Balsai Mónit és Makranczi Zalánt hallhatjuk. A szerzővel a könyv kapcsán beszélgettünk.

– Mélybevágó, fejbevágó könyv: egy bántalmazó kapcsolat, egy házasság tíz évét meséled el benne a nő és a férfi szempontjából is. Ha irodalomról beszélgetünk, folyton feltűnik a diskurzus arról, mennyire fontos leválasztanunk a szerzőt a művéről, azaz mennyire beszéljünk rólad, mint íróról, a műhöz való viszonyodról, és mennyire inkább csak a műről.

– Az ember általában úgy ír regényt, hogy összegyúrja azt, amit a külvilágból megél, lát, megfigyel, a saját tapasztalataival. Több hasonló történetet hallottam, láttam magam körül. Nem tagadom, hogy nekem van ehhez közöm, saját tapasztalataim is akadnak róla. De az is igaz - és ezt biztos te is tapasztalod, - hogy annyi, de annyi ilyen sztori van körülöttünk… Ezekből a történetekből is építkeztem.

– Az Üvegfal tehát egy fikciós regény, azok kedvéért, akik még nem ismerik, bár az utóbbi évben egyre több szó esett róla.

– Igen, az. Persze örülök neki, amikor azt jelzik vissza, mennyire a valóságot tükrözi. Sőt, óriási megtiszteltetés, amikor bántalmazottakkal foglalkozó szakemberek és pszichológusok, pszichiáterek erősítik meg ugyanezt, és azt mondják, hogy a klienseik kezébe adják a könyvet. Gyakran érkezik arra vonatkozó köszönet is, hogy valaki tűpontosan a maga életére ismert a regényből, és így sikerült végre helyre raknia a saját helyzetének mozaikdarabkáit is. Sőt, van, aki lépni is tudott azóta, ami nagyon nagy dolog. Pedig eredetileg egyáltalán nem voltak ilyen átgondolt céljaim az Üvegfallal. Csak valahogy önálló életre kelt a dolog…

– Férfiaktól is kaptál visszajelzést, hogy felismerték magukat Péterben?

– Kevéstől. Volt, aki azt mondta, ő valóban inkább a bántalmazó oldalban ismert magára, és elgondolkodott. Ami nyilván azt jelzi, hogy nem a legsúlyosabb esettel állunk szemben, hiszen az igazán patologikus személyekre nemigen jellemző az önreflexió.

Tudok olyanokról is, akik elolvasták a könyvet, vagy elkezdték olvasni – mert például a társuk a kezükbe adta… - , aztán nem egyszerű nemtetszésüknek adtak hangot, amivel ugye semmi baj nem lenne, hanem kifejezett haragra gerjedtek, majd hevesen elkezdték szarozni az egészet. Ez ilyenkor legalábbis gyanús…

– Vagyis "jól" jelzett vissza az illető, aki nem fogja bevallani, hogy magára ismert, hiszen a nárcisztikus bántalmazó számára rettegés belenézni a tükörbe.

– Mondhatjuk. Az ilyen olvasó nem úgy lesz ideges, mint a többiek, akik elmesélik, hogyan szorult néha ökölbe a kezük olvasás közben, hogy folyamatosan beleszóltak volna a sztoriba, vagy tényleg meglocsolták volna egy kis hideg vízzel a hősnőt, Lénát. Őket nem felkavarja, hanem irritálja a könyv.

– Azért az egy jó visszajelzés, ha egy nagyon durva nárcisztikus elutasítja a regényt vagy a sztorit.

– Bizonyos szempontból igen.

– Hogy jött az ötlet, hogy a párkapcsolati bántalmazás témájában írj könyvet?

– A Nők Lapjában van időnként irodalmi sorozat, és Vékási Andrea, az akkori főszerkesztő nekem adta azt a megtisztelő lehetőséget, hogy én írjam a következőt.

– Ez mikor is volt?

– 2020-ban. Teljesen szabadon gondolkodhattam, ami első pillanatban nehéznek is tűnt: Úristen, mondtam magamban, az ölembe hullott egy ekkora lehetőség, mit kezdjek vele?! Persze azért voltak már a fejemben témák, illetve a regényírás, mint olyan is tervben volt vagy húszéves korom óta...

– Vannak félbemaradt regényeid?

– Igen, két kiadó is rendelt már tőlem regényt az Üvegfal előtt, csak aztán az életem úgy alakult, hogy nem tudtam megírni őket. Plusz Magyarországon elég nehéz összeegyeztetni a pénzkereső munkával a regényírást. És akkor egyik pillanatról a másikra jött az ötlet. Épp sétáltunk valahol, és egyszer csak azt mondtam, fú, tudom, mi lesz az! Hirtelen ott volt előttem, hogy milyen régóta foglalkoztat ez a téma, pláne az, hogy hogyan működnek egy ilyen speciális párkapcsolati dinamikában a párhuzamos valóságok. Hogy

az egész tulajdonképpen olyan, mint egy pszichothriller, ami ugyanakkor rengeteg ember számára a hétköznapi valóság. Ahogy a bántalmazók, és a pszichopaták – és a bántalmazó pszichopaták – is köztünk járnak,

csak a külső szemlélő számára gyakran épphogy csodálatos, felelősségteljes, áldozatkész, izgalmas stb. embereknek tűnnek. Ezt baromi izgalmas, aktuális és egyben fontos témának gondoltam, benne rengeteg új lehetőséggel.

– Bánki György pszichiáter a párod. Én elsőre nem is tudtam, kellemes meglepetés volt.

– Igen, ez nem titok. Fontosnak tartom, hogy Gyurinak nincs köze ahhoz, hogy épp erről írtam, bár látványos az egybeesés, hiszen ő köztudottan a téma szakértője. Amikor kitaláltam, hogy két szempontból írom meg a regényt, a férfi és a nő váltott szemszögéből, nyilván Péter fejezetei miatt aggódtam jobban. Hogy hogyan fogom tényleg jól és hitelesen, belülről megírni az ő külön valóságát, hogy ő mit él meg, az ő fejében mi van. Gyurinak pszichiáterként sok ilyen emberrel és sztorival volt dolga, és azt gondoltam, hogy ha elakadok, legfeljebb majd átlendít a holtpontokon. Végül az volt a nagy meglepetés, hogy nem akadtam el, és amikor odaadtam neki „lektorálásra” a kéziratot, egyetlen mondatra sem mondta, hogy ez szakmai szempontból ne lenne hiteles, vagy pontos, vagy életszerű. Ugyanakkor persze én is olvastam a könyvét, illetve más könyveket is a témában.

– Ezek szerint tetszett is neki.

– Hálistennek őszintén lelkes volt. El is mondta sok helyen, hogy szerinte bármennyi pszichológiai szakkönyvet elolvashat az ember, ilyen pontosan, belülről érezni valószínűleg sosem fogja azt, hogy mit jelent egy ilyen kapcsolatban élni. Hogy minden apró mozzanatban, jelentben benne van az egész hátborzongató dinamika. Mondanom sem kell, ez elég nagy dicséret volt tőle, hiszen az ő nárcisztikusakról szóló könyve gyakorlatilag már alapmű ebben a témában itthon. Szóval a lehető legjobb előolvasó jutott nekem…

– Ha már a formánál tartunk: két szál fut egymás mellett fejezetenként változva, a férfi és a női oldala ugyanannak a történetnek. Jó ez a kettősség: hogy egy eseménnyel kapcsolatban mennyire különbözni tud a szereplők narratívája.

– Párhuzamos valóságok ezek. Ezért is a cím: Léna és Péter között egy üvegfal van, de becsapós a dolog, hiszen ez azt az érzetet kelti bennük, mintha együtt lennének, látják is egymást, de valójában teljesen áthatolhatatlan ez a fal.

Lehetetlen elérniük a másikat. Léna is csak hosszú évek után kezd rádöbbenni – mert egy ilyen kapcsolatban a hasonló felismerésekhez sajnos mindig hosszú idő kell-, hogy tök felesleges állandóan megpróbálni elmagyarázni a nyilvánvalót a nárcisztikus másiknak,

kezdve onnan, hogy a fekete az fekete, nem fehér, és fordítva, és válaszokat keresni, hogy a másik miért bánik vele, úgy, ahogy, hogy gyakran miért hazudik még akkor is, amikor jobban járna az igazsággal. Nagyon nehéz eljutni arra pontra, hogy az ember elfogadja, hogy egyszerűen abba kell hagyni a magyarázkodást, a kérdésfeltevést, a megérteni akarást, mert nem fog célra vezetni. Persze ez csak akkor a helyes – és az egyetlen – megoldás, ha egy olyan komolyan személyiségzavaros emberrel állunk szemben, akinél nincs esély a fejlődésre, az önreflexióra, magyarul arra, hogy változni akarjon, és tudjon is. És ez megint iszonyú nehéz: eldönteni, hogy

ez melyik fajta kapcsolat, a menthető, vagy a menthetetlen? Olyan, ami nehéz, de érdemes akár vért izzadva is dolgozni érte, vagy olyan, ahol szó szerint életbevágó felismerni, hogy itt nincs értelme semmi küzdelemnek? Ahol, ha marad az ember, akkor csak lefelé vezet az út, a teljes széteséshez és megsemmisüléshez.

– A regényedben ez szépen megjelenik: azért menthetetlen a kapcsolat, mert ez a konkrét nárcisztikus nem változik. Sőt, ahogy rombolja a másik ember önbecsülését, az csak még sebezhetőbb lesz.

– Igen. Egyébként nincs olyan, hogy vegytiszta nárcisztikus, általában többféle személyiségzavar elegyéről van szó, másrészt ez is egy spektrum. Van olyan nárcisztikus, aki tud változni, van, aki nem is kártékony feltétlenül, aki nem rombol. Ha tényleg képes magán dolgozni és felismeri, hogy változnia kell, akkor segítséggel – ami általában hosszú évek kitartó terápiáját jelenti – ez sikerülhet is. De erről tényleg a szakemberek tudnak okosabbakat mondani.

– A súlyosan, patologikusan, személyiségzavaros, nárcisztikussal menthetetlen tehát a kapcsolat.

–Igen. Az általában menthetetlen.

– Ha spoiler nélkül beszélünk a regény végéről, annyit elmondhatunk, hogy az olvasó számára alsó hangon fojtogató lesz.

–Sokaknak épp reményt ad a vége. Azzal együtt, hogy nem úgy zárul, hogy Léna fogja magát, összecsomagol, elmegy és boldogan él Péter nélkül, amíg meg nem hal – hiszen az nem lenne életszerű. Éppen erről van szó: hogy ez sajnos nem így, nem ilyen egyszerűen működik, még akkor sem, ha sok-sok idő után eljut az ember a felismerésig, hogy ha marad, abba ő bizony végérvényesen tönkre fog menni. Pláne, ha gyerekek is vannak a képletben.

– A regény így végződik: "folyt köv", ami azt jelenti, hogy lesz folytatás?

– Igen, nagyon remélem. Hál' Istennek tényleg nagyon sokan várják.

– Annyit elárulhatsz, hogy szerinted a Lénának kábé mi a menekülési, gyógyulási lehetősége?

– Szerintem annyit érdemes tudni, hogy ezután jön csak számára a neheze, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy látszani kezd a fény az alagút végén. Már kifelé küzd, hogy kijusson a szabad levegőre.

– A szabad lélegzet olyan jó motívum, hogy drukkolok, Léna levegőt kap majd a folytatásban. Bárkiből lehet a te sugallatod szerint nárcisztikus áldozat? Mert e szerint a történet szerint igen is, meg nem is, mert kicsit azt is éreztem, hogy meglebegtetted a traumaismétlés motívumát is.

– Igen, ez is fontos aspektus. Szokták is kérdezni: vajon mindenki bele tud-e egy ilyen csapdába esni, illetve hogy bárkit bele lehet-e húzni. Szerintem behúzni szinte bárkit bele lehet azért, mert amint Lénáéknál is látszik: szinte mindig csodálatosan indulnak ezek a fajta kapcsolatok.

Péter, ha nem is feltétlenül tudatosan, csak valahogy mintha lenne egy ilyen hatodik érzéke, nagyon ügyesen le tudja tapogatni Léna legbelsőbb vágyait is, és az első pillanattól folyamatosan tálcán szállítja neki ezek beteljesítését, sőt még rá is tesz egy lapáttal. Csakhogy ugyanígy a gyenge pontjait is letapogatja, a sérüléseit.

Vagyis én azt gondolom, hogy szinte mindenkit be lehet csábítani egy ilyen sokat ígérő, álomszerű sztoriba, viszont ahhoz, hogy valaki ennyire mélyen beleragadjon, mint például Léna, és ne tudjon szabadulni, ahogy te is mondtad, kell a másik oldalon is egy megfelelő sérülés. Itt ugyanis nem az „igaz szerelem”, a szeretet a cement, nem én és te kapcsolódunk, hanem két trauma, sérülés akad egymásba elég durván, szinte szétszakíthatatlanul.

– Hogy azt kapom meg a másiktól, ami nekem mintázatilag a szükségletem, amit én hozok a saját anyagombólból. Ami azonban az áldozat hiánya, az közben egy betölthetetlen űr a nárcisztikus részéről, nem?

– Ez is két különböző kérdés: hogy a két ember hogyan választja ki egymást. Sokan azt gondolják, hogy egy bántalmazó olyan „áldozatot” választ magának, akit könnyű behúzni, vagyis aki eleve gyenge, bizonytalan, tehát akivel ezt meg lehet simán csinálni. De ez nem feltétlenül van így. Léna például egy szabad, magabiztos, népszerű csaj, amikor Péter megismeri őt.

Sokszor pont ez az izgalmas egy komolyabb nárcisztikusnak, mondjuk akár bántalmazónak, hiszen ő meg állandóan az alapvetően alacsony önértékelését próbálja felemelni, kompenzálni. Erre a legjobb módszer, ha egy „nagyvadat” sikerül becserkésznie…

Más kérdés – azaz pont, hogy ugyanaz - , hogy aztán épp az válik számára iszonyú ijesztővé, hogy az a vad nagy, pláne ahhoz képest, ahogy ő valójában saját magát látja, szóval muszáj lesz őt szisztematikusan „összetöpörítenie”, elvenni az önbecsülését, satöbbi.

– Léna anyja szerinted nárcisztikus? Úgy akartad megírni a figurát, hogy ott legyen ez a probléma a karakterben, vagy elkerülnéd a direkt diagnosztizálást? Hiszen sokan nem vagyunk pszichiáterek.

– Nem csak azért akartam, és akarom most is elkerülni a diagnosztizálást, mert sem én nem vagyok, sem az olvasók nagy része nem szakember, hanem mert – jó esetben - egy regénybe amúgy sem fér bele a direkt pszichologizálás. Nem gondolkodtam azon, hogy a Léna anyja kifejezetten nárcisztikus-e, de az érződik, hogy a problémának az anya-lánya kapcsolatban is ott van egy gyökere. Ebből is ered, hogy Léna nem tartja soha elég jónak magát, Péter pedig nagyon könnyen tudja használni vele szemben ezt a bizonytalanságát, mindig úgy fordítani a helyzeteket, hogy azokban végül Léna érezze magát hibásnak, és azt gondolja, hogy ő nem csinálta elég jól, ő nem figyelt eléggé. Hogy biztos ő nem szereti eléggé Pétert, pedig ez lenne a „kötelessége”.

– Miért döntöttél az egyes szám első személyű elbeszélés helyett a távolságtartóbb, legtöbbször egyes szám harmadik személyű elbeszélésforma mellett?

– Ezt el kellett dönteni. Dilemma volt. Adta volna magát, hogy egyes szám első legyen, hiszen az volt a cél, hogy belülről mesélje a sztoriját Péter és Léna is, hogy tényleg a fejükben járkáljunk. Aztán mégis az egyes szám harmadik mellett döntöttem, épp a furcsa kettősség-érzet miatt. Így kicsit el is tudja tartani magától az olvasó a történetet, miközben ő is nyakig benne van az egészben. Épp, ahogy Léna és Péter is – bár Péter kevésbé - próbál időnként kívülről ránézni önmagukra, miközben egyre inkább, és egyre menthetetlenebbül húzza lefele őket az örvény.

– Jót tesz neki, van benne valami ridegség is emiatt egyébként. A nárcisztikus kapcsolódásokban épp az üvegfal miatt, ahogy te elnevezted, mindig van valami erős nihilizmus. Az egyes szám harmadik miatt kicsit még thrillerszerű is lett.

– Sokan mondják ezt, pedig én először nem is gondoltam volna. Emlékszem, Gryllus Dorkának is ezt volt az első reakciója, amikor először olvasta a regényt, és megfogalmazódott benne, hogy ebből ő mindenképpen csinálni akar valamit: úristen ez, tiszta krimi!

- Mi az első red flag szerinted a sztoriban?

– Szerintem az első, amit Léna is érzékel, más, mint amit az olvasó, hiszen előtte sok mindent látunk Péter szempontjából, amiről Léna nem tud.

Például, hogy Péter már a megismerkedésük legelső mozzanatánál is hazudik. De fontos, hogy nem nettó gonoszságból teszi, egyszerűen azt gondolja, hogy megteheti és kész, azaz joga van hozzá, a saját boldogsága érdekében, hogy megkapja, amire vágyik. Ez is nagyon jellemző: ez az állandó „feljogosítottság”-tudat.

– És Lénának mi az első figyelmeztető jel, hogy személyiségzavarossal van dolga?

– Míg az olvasó sok mindent figyelmeztető jelnek láthat már a legelején, Léna ezeket sokáig nem veszi azoknak, vagy nem akarja. Sokan vagyunk így… Talán az első furcsaság, amit észrevesz, hogy Velencében, ahova a megismerkedésük után szinte azonnal elviszi őt Péter, hogy Péter kicsit átrendezte a bőröndjét, miközben ő a fürdőben volt. Mert szerinte Léna „nem praktikusan” pakol… Erre be is kapcsol Lénánál az önhibáztatás, és a másik felmentése: jaj, tényleg olyan bénán pakolok, és milyen cuki Péter, hogy ennyire figyel. Igaz, hogy egy pillanatra azért furán összeszorul a gyomra, de gyorsan el is hessenti az egészet. Sokszor igenis észreveszi az ember a jeleket, csak annyira működik az önigazolás, az illúzió megmentésére való törekvés, hogy az felülírja az egészséges éberséget.

Léna Velencében éppenséggel totál boldognak érzi magát, el sem hiszi, hogy van ilyen, hogy minden klappol, hogy itt ez a Péter, aki pontosan tudja, mire vágyik, aki okos, szórakoztató, férfias, gyöngéd, és őt, Lénát akarja a legjobban a világon.

Sőt, még a kezét is megkéri a világ egyik legromantikusabb városában… Ki akarna már az elején szétrombolni egy ilyen mesét egy-két bugyi miatt, ami átkerült a bőrönd egyik sarkából a másikba?! Mert ilyen apróságokkal indul az egész, amire könnyű legyinteni. Csak aztán szép lassan, szinte észrevétlenül sűrűsödnek meg, és lesznek egyre súlyosabbak a hasonló ügyek, de akkor már egész a mocsárban van az ember, és nagyon nehéz belőle kiszállni.

Kapcsolódó

„Ha valakitől azt hallod, hogy minden exe őrült, érdemes elgondolkodnod, hogy mibe őrültek bele” – Interjú Bánki György pszichiáterrel

Divat mostanában a narcisztikus jelző. Az elismert pszichiáter többek közt arról mesél, miként működik ez a személyiségzavar.

– Jól megrajzoltad a nárcisztikus bántalmazás skáláját: verbális abúzus, csönddel verés. Zsarolás, rejtett zsarolás, manipuláció, gas lighting - van itt minden. Melyik rész volt a legintenzívebb élmény számodra, aminek úgy kellett nekiveselkedni, hogy érezted, ez valódi írói kihívás?

– Talán a vége felé a karácsonyi jelenet. Amikor a gyerekek kerülnek egy ilyen sztori kellős közepébe, és eszközzé válnak, az borzalmas.

- Átérezhető olvasóként a női oldal, és a férfi oldal is. Ami ijesztő is: mert amikor az ember így belelát ebbe a nagy sötétségbe, megriad. Ugyanakkor nem fekete-fehér a bántalmazó lelke sem, nála ott is van egy trauma, az eltaszítottságtól való félelem.

- Nagyon szerettem volna, hogy ha amellett, hogy persze riasztó is, amit Péterből látunk, az is átjön, hogy ő nem egy nettó sátáni figura, aki baromira élvezi, hogy a legtalálékonyabb módokon kínozza Lénát. Nem élvezi, sőt, legalább annyira szenved, mint Léna, csak másképpen. Persze ez egyáltalán nem menti fel a felelősség alól.

- A segítő szándék is érződik az irodalmiság mögött: hogy szeretnél rámutatni, van ilyen, és hogy miért veszélyes.

- Eredetileg én tényleg csak egy jó regényt akartam írni, a direkt segítő funkció nem is nagyon merült fel bennem. A megjelenés után először fura is volt, hogy mennyi olyan reakció érkezik, ami tényleg csak a problematikára fókuszál, és arra, hogy mit jelentett az illetőnek a saját életében ez a történet. Azt is mondták már sokan, hogy olvasás közben fizikai rosszullétet éreztek, és néha kicsit le kellett tenniük a könyvet, hogy lélegzethez jussanak. Ez nyilván attól is függ, hogy ki mennyire érintett, és hogy miként. Azt írta valaki, hogy olyan érzése volt, mintha Léna és Péter egy egyre őrültebben száguldó autóban ülne, és az lenne a tét, hogy meg tudnak-e állni, vagy Léna ki tud-e szállni, mielőtt az előttük lévő betonfalba csapódnak. De az az érdekes, hogy egyre inkább úgy tűnik, sokkal többen tudnak ehhez a történethez, témához kapcsolódni, mint gondolnánk. Így vagy úgy szinte mindenki…

- A regény vége felé Péter ír egy levelet Lénának, egy őszinte, bocsánatkérő levelet, amit kitöröl, és ír helyette egy manipulatív, teljesen más verziót. Ez egy egyik nagyon pontos megjelenése a nárcisztikus manipulációnak.

- Van ilyen. Hogy pillanatokra őszinte, reflektív, megnyílik… aztán bezár. Aztán fél óra múlva, ha visszautalsz rá, és azt mondod neki, olyan jó, hogy elmondtad ezt, ő visszakérdez, hogy: Mit? Mintha nem is történt volna meg. És tényleg el is múlik belőle az érzés. Egy másik személyiség darabkája kinyílik, majd bezárul, nincs összeköttetés. Mint egy sziget.

- Nem derült ki számomra egyértelműen a regényből, de lehet, hogy ez szándékos, hogy a nárcisztikus képes-e valódi szeretetre vagy nem. Valódira, tehát a feltétel nélkülire.

- Ez tényleg központi kérdés, egyfajta rejtett központi kérdése a regénynek. És tulajdonképpen nem is tudom, hogy válasz születik-e rá, Mert egy ilyen kapcsolati dinamikában, sok minden érthetetlen. Az ember csak azt kérdezgeti folyton: de miért?!

Lénában is egyre gyakrabban és kétségbeejtőbben fogalmazódik meg ez a kérdés: hogy szerethet engem, miközben ilyeneket csinál velem?! Mert a bántások után persze jönnek a nagy bocsánatkérések.

Péter is gyakran mondogatja Lénának könnyes szemmel, hogy mennyire szereti őt, és nincs fontosabb ember számára az életben. És Léna ezt el akarja hinni, hogy valahogy racionalizálja ezt az őrületet. Hogy túlélje. És persze azért, hogy igazolja magát is, hogy miért marad benne. Mert legbelül minden ilyen kapcsolatba ragadt áldozat tudja, hogy ha azt mondja, vége, akkor jön csak a neheze. Ráadásul addigra valószínűleg már el is hitte, amit a másik folyamatosan el akart hitetni vele: hogy ő lényegében senki és semmi, hogy egyedül alkalmatlan az életre. Léna is közel van hozzá, hogy elhiggye ezt Péternek. De nagyon nehéz leszoknunk arról is, hogy válaszokat akarjunk kapni, hiszen az egy teljesen normális emberi törekvés, hogy össze szeretnénk rakni a képet. Léna is szinte már mániákusan teszi fel magának a végén a kérdést: ez az ember gonosz, vagy „csak” beteg?! A barátnője adja meg a választ: tökmindegy. Mert ha a hátadba vágja a kést, ugyanúgy el fogsz vérezni.

- A végén azt kell megérteni, hogy nem fogod megérteni.

- Igen. De általában hosszú vezet idáig. És ne legyenek illúzióink: ennek a hosszú útnak a végén, egy ilyen romboló kapcsolatban a mocsár mélyén már mindkét fél kapálódzik, rombol és bánt. Az áldozat is. Akkor is, ha világos, hogy ki itt a bántalmazó, és ki a bántalmazott. Szóval az ilyesmit mindenképp jobb abbahagyni, amíg nem késő, akkor is, ha félelmetes, és baromi nehéz. És nem kell szégyellni segítséget kérni hozzá.

- Az Üvegfal után új könyved is megjelent nemrég, Beűzetés a Paradicsomba címmel . Miért és kiknek ajánlanád, miért különleges és miért vagy rá különösen büszke? Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon.

- Én erre könyvre nagyon büszke vagyok, sok év munkáját fogja össze, sok olyan igaz, fontos, hús-vér emberi történetet, amelyek mellett legtöbben elmennénk. Pedig minden egyes történetben, sorsban benne vagyunk valahogy mi is. Azt hiszem, ezekhez az igaz mesékhez – nem véletlenül ez a kötet alcíme – ugyanúgy mind tudunk így vagy úgy kapcsolódni, ahogy az Üvegfalhoz is. Nekem az az egyik mániám a sok közül, hogy ma, amikor minden értelemben a túlélésért küzdünk, és ebben az őrülten pörgő mókuskerékben egyszerűen nincs kapacitásunk, energiánk arra, hogy úgy igazán figyeljünk egymásra és magunkra, és ettől mind valamiféle magányosság érzéssel is küzdünk, iszonyú fontos valahogy rávilágítani, hogy igenis van kapocs köztünk. Hogy nem vagyunk egyedül. Csak tudatosan ki kell nyitni a szemünk és szívünk kicsit jobban.

A Beűzetés a Paradicsomba következő irodalmi eseménye 2022 december 6-án lesz a Lóvasúton.

Szépségkirálynő volt és az izraeli hadsereg katonája, majd szült négy lányt, 2024-ben pedig egy ritka stroke-ot kapott – A Csodanő, azaz Gal Gadot 40 éves

Először a külsejével (szépségversenyek), majd a kitartásával (katonaság), utána az agyával (egyetem), végül pedig a tehetségével (színészi karrier) bizonyította a világnak, hogy mindent el lehet érni az életben.

Szöllőskei Gábor / Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic – Getty Images - szmo.hu
2025. április 30.

Gal Gadot 1985. április 30-án született az izraeli Petah Tikvában. Héberül a keresztneve „hullámot”, a vezetékneve pedig „folyópartot” jelent. Édesanyja, Irit Weiss testneveléstanár, édesapja, Michael Gadot pedig mérnök. Mindkét szülője Izraelben született, a család a vezetéknevét pedig a korábbi Greensteinről változtatták Gadotra. Az anyai nagyszülei holokauszttúlélők voltak. Gal egy interjúban elárulta, hogy „nagyon zsidó családi környezetben” nőttek fel a húgával, Danával együtt. Az ősei lengyel zsidó, osztrák zsidó, német zsidó és cseh zsidó származásúak. Gal a gimnáziumban kosárlabdázott, mivel már akkor elég magas volt, de főként a biológiát szerette.

Ambiciózus volt már gyerekként is, elmondása szerint a szülei arra tanították, hogy mindig koncentráljon arra, amit csinál, és legyen olyan, mint a ló, mert a lovak csak a közvetlenül előttük lévő útra összpontosítanak, ezért a szülők azt mondták neki: „Csak a saját utadra koncentrálj!”

18 évesen Gal az ország szépe lett, amikor megnyerte a 2004-es Miss Izrael szépségversenyt, majd részt vett a 2004-es Miss Universe megmérettetésen is Ecuadorban. Az InStyle magazinnak adott interjúban Gadot elmondta, hogy szándékosan próbált veszíteni (sikerült is), mert nem tetszett neki, hogy ilyen fiatalon híresség lett, ami miatt már üldözték a lesifotósok.

A szépségversenyeken való részvétel után csatlakozott az Izraeli Védelmi Erőkhöz, és két év kötelező katonai szolgálatot teljesített fitnesz- és harci oktatóként. A katonai szolgálatról így nyilatkozott: „Két-három évet adsz az életedből, ami nem rólad szól. Egy időre feladod a szabadságod. Megtanulod a fegyelmet és a tiszteletet. A katonaként átélt dolgok viszont felkészítettek a karrieremre is. 18 évesen úgy érzed, hogy a világ körülötted forog. A hadsereg megmutatja, hogy valójában nem így van.”

Egy sikertelen casting

A hadseregből való kilépése után Gal azonban még mindig nem a szórakoztatóipar felé vette az irányt, hanem inkább jogot és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Reichman Egyetemen. Az első évének végén azonban felhívta őt egy castingigazgató, hogy jelentkezzen a Bond-lány, Camille Montes szerepére A Quantum csendje (2008) című filmhez. Gadot el is ment a meghallgatásra, ám nem járt sikerrel, mivel a szerepet végül Olga Kurylenko kapta meg. Galt azonban szerződtették egy izraeli tévésorozatba, a Bubotba. Illetve ez e meghallgatás segítette végül is ahhoz, hogy szerepet kapjon az első hollywoodi produkciójában…

2007-ben a 21 éves Gal részt vett a Maxim fotózásán, amelynek címe „Az izraeli hadsereg női katonái” volt. A New York Post címlapján is feltűnt, így beindult a modellkarrier.

2012 áprilisában a Shalom Life magazin már a világ 50 legtehetségesebb, legokosabb, legviccesebb és legszebb zsidó nője közé választotta, a modell Bar Refaeli és a színésznő Eva Green mögött, az 5. helyen.

Gadotot nemzetközi kampányokra kérték fel a Captain Morgan rum, a Gucci-parfümök és a Vine Vera bőrápolási termékek számára, valamint a Jaguar Cars autógyártó cégnek is reklámozott. A Gucci Bamboo parfümmárka, a Huawei okostelefonok és a Miss Sixty arca is volt. A Cosmopolitan, a Glamour, a Bride Magazine, az Entertainment Weekly, az UMM, a Cleo, a Fashion, a Lucire és az FHM magazinok címlapjain is sorra feltűnt. 2013-ban az éves modellgázsiját 700 000 dollárra becsülték, ami több volt, mint más híres izraeli modelleké, például Esti Ginzburgé és Shlomit Malkáé, bár jelentősen kevesebb, mint Bar Refaelié.

Karrier halálos iramban

Majd beütött a filmsztárság is. Ugyanaz a castingos, aki végül elutasította őt a Bond-film kapcsán, leszerződtette őt Gisele Yashar szerepére a 2009-es Halálos iram című filmbe, a franchise negyedik részébe. „Szerintem a fő ok az volt, hogy a rendező Justin Linnek nagyon tetszett, hogy katona voltam, és szerette volna felhasználni a fegyverekkel kapcsolatos ismereteimet” – mondta ezzel kapcsolatban Gadot, aki maga hajtotta végre a kaszkadőrmutatványait is a filmben, ami végül nagy sikert aratott a 2009-es mozikba kerülésekor.

2010-ben aztán kapott egy kisebb szerepet a Kéjjel-nappal című akció-kalandfilmben Tom Cruise és Cameron Diaz oldalán, majd ugyanebben az évben a Párterápia című vígjátékban, amelyben Mark Wahlberg karakterének barátnőjeként tűnt fel.

2011-ben visszatért a Halálos iramban-franchise-ba, az Ötödik sebességben ismét Gisele-t alakította, ám ezúttal már Vin Dieselék csapatának tagja volt.

2013-ban, a 6. részben bújt harmadszor a karakter bőrébe, jó ideig utoljára…

A csodálatos Csodanő

A 2010-es évek közepén kapta meg eddigi karrierje legnagyobb szerepét, Diana Prince-ét, vagyis Wonder Womanét a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016) című filmben. A szerepre való felkészülésként kardvívás-, kungfu-, kickbox-, capoeira- és brazil dzsúdzsuculeckéket vett, a nézők és kritikusok pedig a szuperhősként nyújtott alakítását az egyébként alapvetően nem túl sokra tartott film egyik legjobb részének tartották.

Szintén 2016-ban egy kisebb szerepet kapott John Hillcoat (Az ajánlat, Az út, Fékezhetlen) akciófilmjében, a Tripla kilencesben, sőt, Kevin Costner, Gary Oldman és Tommy Lee Jones mellett is szerepelt ekkor a Beépített tudatban, Ryan Reynolds karakterének feleségeként. Majd jött egy vígjáték, a Kémek a szomszédban. Sűrű év volt.

A nagy áttörés mégis 2017-ben jött el, mivel ekkor vált végleg nemzetközi szupersztárrá a Wonder Womannel, amelyben végre-valahára főszerepet játszhatott, sőt, még abban az évben mozikba került Az Igazság Ligája is. Abban az évben Gal volt a legnagyobb bevételt hozó színésznő, 1,4 milliárd dollárt keresett a filmjeivel. A figyelemnek köszönhetően lehetőséget kapott a Saturday Night Live című kultikus tévéműsor vezetésére is.

A sztárság csúcsán

2019 októberében Gadot a férjével, Jason Varsanóval együtt megalapította a Pilot Wave nevű produkciós céget. Az InStyle magazinnak elmondta, a karrierje kezdetén az volt a célja, hogy szerepet kapjon színésznőként. Izraelben ez már sikerült is, így utána már arra pályázott, hogy szerepet kapjon színésznőként Amerikában. Ezt követően egy „jelentős szerepet” akart. Ez is összejött a Wonder Womannel, ezért most az a célja, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek számára fontosak, de egyúttal szeretne kialakítani egy saját stílust is.

2018-ban a Time magazin Gadotot a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, 2020-ban a Forbes pedig a világ harmadik legjobban fizetett színésznőjének rangsorolta, akinek az éves bevétele 31,5 millió dollár volt, ebből 20 milliót a Különösen veszélyes bűnözők (2021) című Netflix-filmben játszott szerepéért kapott, amely máig a streamingszolgáltató történetének legnézettebb filmje.

De játszott még a Halál a Nílusonban (2022), a Rachel Stone: Mindent vagy semmitben (2023), cameózott a Shazam! Az istenek haragjában (2023), a Halálos iramban 10-ben (2023) és a Flash: A Villámban (2023), legutóbb pedig idén márciusban láthattuk a botrányokkal tarkított Hófehérkében, amelyben a Gonosz Királynőként gonoszkodhatott egyet (pedig ez a szerepkör eddig nem volt jellemző rá).

2025 márciusában pedig felért a csúcsra, megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Legközelebb pedig az In the Hands of Dante című krimi-drámában láthatjuk majd (Al Pacino, Jason Momoa, Gerard Butler, Oscar Isaac, John Malkovich, Franco Nero és Martin Scorsese partnereként), illetve már forgatja a The Runner című akció-thillert Kevin Macdonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király, A dolgok állása, A sas, Majd újra lesz nyár, Fekete-tenger) rendezésében, s amelyben egy befolyásos ügyvédet alakít, aki ide-oda rohangál Londonban, hogy kiszabadítsa az elrabolt fiát, miközben egy titokzatos telefonáló rejtélyes utasításait követi.

Életmentő műtét

Még a hadseregben ismerkedett meg a jövőbeli férjével, Jason Varsanóval, az Amszterdamból származó ingatlanfejlesztővel, méghozzá egy partin a sivatag közepén. „Egyenruhában találkozott velem először. Imádta. Még egy évem volt akkor hátra a szolgálatból” – emlékezett vissza erre.

2008-ban, a Halálos iram forgatásának egyik hétvégéjén Napa Valley-be utaztak, ahol Varsano megkérte a kezét. Ugyanezen év szeptemberében (28-án) pedig összeházasodtak az izraeli David Intercontinental Hotelben.

Tel-Aviv Neve Tzedek negyedében laknak, és már négy közös lányuk született: Alma (2011. november 5-én), Maya (2017. március 20-án), Daniella (2021. június 29-én) és Ori (2024. február 2-án).

Az Orival való terhességének nyolcadik hónapjában Gadotnál agyi vénás trombózist diagnosztizáltak, ami egy ritka típusú stroke (az összes stroke kevesebb mint 3%-át teszi ki). Galt azonnal kórházba szállították, ahol több órán át tartó sürgősségi műtéten esett át. Egy évvel később a Harper's Bazaar magazinnak elmondta, hogy a halálközeli élmény hálásabbá tette, így azóta jobban élvezi az életét, és minden nap emlékezteti magát arra, hogy lassítson, és a saját tempójában haladjon.

KÖVESS MINKET:

Súlyos betegséggel küzd a magyar zenész – Albérletére sincs pénze, gyűjtést szerveztek érte

Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.

F. O. Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2025. április 29.

Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája daganatos betegséggel küzd. A 64 éves zeneszerző, zenetanár és zeneterapeuta nyelvgyök-tumorral harcol, amely HPV16-tal fertőzött. Állapota miatt nem tud fellépni, így minden bevételi forrását elveszítette, és jelenleg anyagi segítségre szorul.

A Szélkiáltó együttes a közösségi oldalán tudatta a hírt. Mint írták: „Zenésztársunk és barátunk, Rozs Tamás sajnos nagyon beteg lett. Nyelvgyök-tumora van HPV16-tal, és jelenleg három kemoterápián és 35 sugárkezelésen esik át éppen.” A zenekar hozzátette:

„Szerencsére a ráknak ez a típusa jó eséllyel gyógyítható, de a gyógyulásig vezető út hosszú, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetét.”

A betegség a hangját is érinti, amelyet – remélhetőleg csak ideiglenesen – elveszített. Emiatt főállású zenészként nem tud fellépni sem a Szélkiáltóval, sem színházi produkciókban, sem saját vagy közös előadóesteken, valamint az iskolai félállását is fel kellett adnia.

A zenekar kiemelte, hogy

„gyakorlatilag nincs bevétele, csak nagyon nehezen tudja finanszírozni az albérletét, a rezsijét és a napi kiadásait, ha nem támogatjuk őt a gyógyulásáig.”

Ezért arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, támogassa Rozs Tamás gyógyulását a p’ARToló weboldalon vagy közvetlenül a megadott bankszámlaszámon keresztül.

(via Blikk)

KÖVESS MINKET:

Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?

Akit az érdekelne, miért van csillag a film címében, ezt nem fogjuk elspoilerezni. Azt viszont, hogy megéri-e megnézni a Mennydörgőket* moziban, mindenképpen!

B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 30.

Manapság halmozottan hátrányos helyzetből indul egy Marvel-film vagy sorozat. A Bosszúállók: Végjáték volt minden idők egyik legsikeresebb filmje, egy korszak lezárásának tekinthetjük, amit a Disney azóta se hajlandó elfogadni. Sorra jönnek ki a feleslegesnél feleslegesebb mozifilmek az egeres cég zászlója alatt. Talán az utolsó jó Marvel-mozinak nevezhető mű a Galaxis őrzői 3, illetve a Deadpool és Rozsomák. Mindkettő szinte kizárólag a nosztalgiafaktor miatt volt értékelhető – teszem hozzá, igazán ügyesen csinálták.

A Végjáték sok embernek a Marvel végét is jelentette, és azóta hiába próbálkoznak egy újabb főgonosz megteremtésén, ez azóta se megy.

Még a való élet is ellenük dolgozik, hiszen a kiszemelt Jonathan Mayors bántalmazási pere miatt majdnem mindent át kellett írni. 2025-re három projektet is beterveztek, az első az Amerika kapitány: Szép új világ meglehetősen közepes értékeléseket kapott, nekem sem jött be igazán, valahogy gyenge volt.

Folytatták cikkünk tárgyával, a Mennydörgők* -kel és minél közelebb kerültünk a premierhez, annál jobban vártam. Első előzetesek alapján egy szórakoztató szedett-vedett Bosszúállók hangulatot árasztott. Ha a DC világában lennénk, ez lehetett volna a James Gunn-féle Az öngyilkos osztag, ami nagy dicséret lenne... Majd a marketing gépezet felkapta a főszereplő Florence Pugh interjújában elhangzott félmondatocskát, miszerint a Mennydörgők* olyan lesz, mintha az A24 csinálna egy szuperhős filmet.

Erre nagyon ráfeküdtek a marketingesek és ez nagyon jól állt a projektnek. Amit kaptunk, az sok szempontból valóban hasonlít egy A24-filmhez, de sajnálatos módon nem tudták hozni az elvárt minőséget.

Akik nem ismernék az A24 stúdiót, ők főleg művész-/művészieskedő filmekkel támadják a mozinézőket, általában kiemelkedő minőség mellett visszafogott büdzsével. Nos, jelen helyzetben ebből szinte semmi sem igaz, a büdzsé részt hagyjuk, később lesz szó róla, a minőség pedig elég ingadozó lett.

De mi is a Mennydörgők*? Ha nagyon le akarom csupaszítani ez egy Marvel szuperhős-film a depresszióról. Semmi több. Négy, később öt főre duzzadt vesztesek csapata, akiknek nem csak szuperereje van, hanem szuper depressziója is. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban hozott traumáikkal a háttérben, amit a film folyamán próbálnak feldolgozni. Vegyük főszereplőnket, Yelenát (Florence Pugh), aki testvére elvesztése miatt került a padlóra, ám neki kell lennie a csapat szívének ez a kettő pedig erősen konfliktusban van egymással. Ott van Wyatt Russell Walker kapitánya, aki családi problémákkal küzd, miközben ő a csapat kinevezett pöcsfeje. Ava (Hannah John-Kamen) gyerekkori traumáit hozza a közösbe, ő a Szellem, aki a Hangya és Darázsban ugrált Paul Rudd idegein. Alexei (a mindig zseniális David Harbour) pedig igyekszik meglelni az igazi, régi önmagát, az ünnepelt szovjet szuperhőst.

Ez a kupac pszichiátriai eset kénytelen összeverődni egy küldetés erejéig, mert úgy tűnik valaki el akarja őket tenni láb alól.

Nem akarom lelőni a „poént”, mert így is alig van benne csavar. Felbukkan a felettébb gyanús Julia Louis-Dreyfus karakter, Valentina Allegra de Fontaine, akinek a neve elárulja, hogy ő bizony nem a jófiúk sorát erősíti. Amióta ez a szereplő bekerült az MCU-ba azóta tudjuk, hogy a szeme sem áll jól. Ez lehetett volna de Fontaine kiugró gonosz szerepe, ha értelmes forgatókönyv lett volna…

Ám sajnos semmi nem áll egybe. A film nem elég vicces ahhoz, hogy Az öngyilkos osztaghoz lehessen hasonlítani és nem elég komoly egy Tél katonájához. David Harbour láthatóan élvezte szerepét, teljesen túljátssza, és a hátán viszi a komikumot, ha valaki fogékony az ilyen humorra. Mellette ott van a véresen komolyan alakító Florence Pugh, aki élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és ez a két hangnem valahogy nem találkozik.

Hiába a sok remek színész, akik jók együtt, ha nincs, ami egyben tartsa a csapatot. A forgatókönyv sem volt túl combos, de én egyértelműen a kormánykeréknél keresem a problémát.

Sokak felhúzták a szemöldöküket Jake Schreier rendező kinevezése láttán. A főleg TV-s és zenei klipes múlttal rendelkező szakember 2015 óta nem rendezett nagyjátékfilmet. Akkor is egy kis költségvetésű drámát Cara Delevigne-nyel. Nem az akciójeleneteiről és a sokszereplős szcénáiról híres rendező, az biztos. Most pedig kapott 150-200 millió dollárt, hogy 2 órában elmesélje mindenki személyes drámáját. Nincs igazán álleejtő akciójelenet, de még igazán maradandó kézitusa se. Van három kisebb „lövünk és megyünk” rész, egy értékelhető autós jelenet és egy fájdalmas CGI csata. Bevallom két órával a film után nem is nagyon emlékszem rájuk, pedig majdnem mindegyik benne volt az előzetesekben.

Akkor mi az értékelhető része? Nagyon jó a csapat közötti dinamika, még ha a hangnem nagyon is eltérő. A színészek ügyesen húzzák fel egymást, talán a kevesebb vászonidőt kapó Hannah John-Kamenen kívül szinte mindenki működik. Az üzenet is szép és világos: nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a depresszió témájában fogok egy Marvel-filmet nézni. Ahol mindenkinek önmaga a legnagyobb ellensége. De végre az MCU körbeért és a főgonosz nem csak ugyanazzal a képességekkel rendelkezik, mint hőseink, hanem ténylegesen mindenki önmaga saját legfőbb ellensége. Igaz az üzenet bonyolultsága és összetettsége egy szerencsesüti jóslatával vetekszik, de legalább valami új!

Ám itt az a baki, amibe bele fog bukni sajnos a Mennydörgők*: ezt a történetet el lehetett volna mesélni egy könnyed kis 60 milliós kamaradrámaként is.

Így, ebben a formájában szinte lehetetlen, hogy a Mennydörgők* sikert arasson. Ha csak 150 millióba is került – ami valójában akár 200 millió plusz egy tetemes marketing költség – így minimum 600 millió dollárt kellene összeszednie a mozis karrierje alatt, hogy kihozza nullára a költségvetést. Én nagyon drukkolok nekik, de eléggé nehéz a helyzet a mozipénztáraknál. A negyedik Amerika kapitány is csak 400 millió környékén jár és nem is lesz az sokkal több. Pedig ott azért jóval nagyobb nevekkel operáltak, mint Schreier filmje.

Nagyon kár érte, ezt nem így kellett volna. Ha komolyabbra veszik, akkor azért lett volna jobb, ha viccesebbre, akkor pedig azért. Megvolt benne minden potenciál. Legalább a végére lazábbra veszik a hangnemet, szinte röhejes a lezárás, a stáblistás jelenetek pedig semmit nem adnak igazán hozzá a Marvel jövőjéhez, azon kívül, amit eddig is tudtunk.

Az igazság az, hogy akad rosszabb MCU mozi is, mégpedig nem is oly régről, de még így se tudom ajánlani jó szívvel a Mennydörgők*-et.

Egyszerűen nem tudok odaállni és azt mondani, hogy ez egy jó és szórakoztató film, nézd meg. Nincs igazán oka annak, hogy ezt nagyvásznon kelljen látni, elég megvárni a streaming premiert. Szenvedni a TV kisebb képernyőjén is lehet. Meglátjuk a Fantasztikus négyes milyen lesz, bár ezek után nem tudom miben reménykedhetek.

KÖVESS MINKET:

Újraindul a Született feleségek

Az Onyx Collective új szereplőkkel és friss történettel rebootolja a sorozatot. A Lila akác közben ezúttal is titkok és feszültségek bontakoznak ki.

F. O. Fotó: Manny Hernandez/GC Images - szmo.hu
2025. április 30.

Lila akác köz címmel újraindul a Született feleségek világa.

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozata rebootot kap, ezúttal új szereplőkkel és friss történettel, de a jól ismert környezetben.

A sorozatot az Onyx Collective fejleszti, az írója Natalie Chaidez, aki korábban A légikísérő című szérián is dolgozott. A készítők között szerepel Kerry Washington is.

A Deadline információi szerint

az új történet „vicces, szexi, fekete humorú, rejtélyes szappanopera lesz a Született feleségek szellemiségében”.

A középpontban öt nagyon különböző karakter áll, akik egy idilli zsákutcában, a Lila akác közben élnek. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnik – gyönyörű házak, boldog családok, csillogó autók –, a felszín alatt titkok húzódnak meg. A szereplők időnként inkább egymás riválisai, mint barátai.

A sorozat teljesen új szereplőgárdával készül, és a lap információi szerint egyelőre nem tervezik a korábbi karakterek visszahozását. Pedig Eva Longoria (képünkön) korábban úgy nyilatkozott, ő lenne az első, aki csatlakozna egy Született feleségek-reboothoz.

Az eredeti szériát Marc Cherry készítette, és 2004 és 2012 között futott Teri Hatcher, Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross, valamint később Nicollette Sheridan főszereplésével. A történet egy barátnő tragikus halálával indult, amely után sorra derültek ki a közösség sötét titkai. Cherry többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné folytatni a sorozatot, és az új változat munkálataiban hivatalosan nem vesz részt. A lap azonban egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy mégis elképzelhető, hogy valamilyen formában bevonják a projektbe.

(via 24)

Kapcsolódó

Csomor Csilla: Csapodár feleség lettem, aki megcsalta a férjét

A Barátok közt egykori sztárja elárulta, hogy a sorozatbeli szerepe miatt sokan összekeverték a valósággal, és emiatt bántó megjegyzéseket kapott. A színésznő azt is elmondta, hogyan él most.

KÖVESS MINKET: