Véget ért az idei legjobb HBO-sorozat – ilyen volt a The Last of Us
Ne aggódjunk, lesz második évad! A The Last of Us az idei év egyik legjobban várt sorozata volt, ami beváltotta, sőt meghaladta az elvárásainkat. Kritika.
Miért ennyire jó? Nehéz megragadni, mert az alkotóknak sikerült elérniük egy különleges egyensúlyt az alapanyag-rajongók és az új nézők libikókáján. Több emberhez eljuttatták Neil Druckmann zombi-apokalipszis drámáját, mint anno a játékoknak sikerült, és közben a fanok is elismerően bólogatnak.
Craig Mazin szerepe valószínűleg sokat segített Druckmannek,
hogy elmesélje mozgóképen is Ellie és Joel családi drámáját. A tapasztalt író/rendező már megmutatta a Csernobillal, mire képes, és most minőségileg hozott egy hasonló színvonalat.
Az egész évad izgalmas volt, szép ívet írt le, ugyan míg közel sem vagyunk Joel és Ellie történetének végén, aki játszott az alapanyag-game-mel, az tudja, hogy mi vár még ránk, jó pár fontos történetszál várat még magára.
Izgalommal várom a következő évadot, hiszen aki ismeri a játékot, az tudja, mi lesz a fő konfliktus a történetben. Maradjunk annyiban, hogy Trónok harca-rajongók előnyben... Anno a második játék eléggé megosztotta a rajongókat,
kíváncsi leszek, hogy a második évad mennyire lesz hű az alapanyaghoz.
Joel castingjára Pedro Pascal tökéletes választás volt, míg Bella Ramsey Ellie-je az elején nem tetszett annyira, de meggyőzött a színésznő, nincs okunk a panaszra, a főszereplő páros tökéletes együtt.
Az első évad utolsó része méltó lezárása volt az első szezonnak. Kemény, elgondolkodtató és mégis lebilincselő. Elérkeztünk oda, hogy főhőseink legnagyobb ellenségei nem a fertőzöttek, hanem az életben maradt emberek és saját maguk.
Kiből mit hoz ki egy ilyen apokaliptikus helyzet, ki tud igazán ember maradni és kiből válik igazi szörnyeteg?
Az utolsó négy részt érdemes együtt kezelni, gyakorlatilag a játékok „winter chapterét” kapjuk vissza, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Míg a hatodik epizód egy izgalmas kergetőzés volt, a hetedik merengés a múltban, a nyolcadik izgalmas akció-thriller, a kilencedik pedig lezárása ennek a téli időszaknak. Nem fogok spoilerezni, de ki szeretnék emelni több fontos pillanatot a sorozatból.
Úgy érzem, a harmadik rész vízválasztó volt a The Last of Us életében. Szinte kizárólag két férfi karakterre koncentrált, akik egymásra találtak az apokalipszis kellős közepén és megtalálták a boldogságot ebben a kietlen világban.
Nem gondoltam volna, hogy megríkat egy homoszexuális pár drámája, de Nick Offerman és Murray Bartlett párosa hihetetlenül érzelmes, szép és hiteles volt.
Ez a téma sokaknak kiverhette a biztosítékot, főleg kis hazánkban, de annyira ízlésesen tálalták, hogy még a neten sem láttam olyan nagy ellenállást, mint várható lett volna ilyen esetben.
A hetedik rész kiemelkedő pillanata Ellie és legjobb barátja, Riley kapcsolata volt. Az egész epizódot ennek a kapcsolatnak a kibontására építették fel. Riley történetét a játékokban egy DLC-ből (azaz külön fizetős letölthető tartalomból) ismerhettük meg és hűen adták vissza Druckmannék a TV képernyőire.
Megismerhetjük Ellie múltjának egy fontos részét, ezáltal egy kicsit kiforrottabb lesz Ellie karaktere
és megmagyaráz sok mindent, kicsit talán szájbarágósan, de nagyon hatásosan. Illetve jobban megismerjük a FEDRA apokalipszis utáni tevékenységeit egy tinédzser szemein keresztül.
A nyolcadik rész elhozta a sorozat egyik nagyon várt főgenyóját, Davidet. A visszafogott karizmatikus kannibálvezért Scott Shephard nagyon hatásosan alakította. Már-már a néző is elhitte a tanárból kultuszvezetővé vált David papolásait.
Nagyon vicces volt Troy Bakert a sorozatban látni.
Troy az eredeti játék Joel-jének volt a hangja és „jutalmul” megkapta James figurájának szerepét. David elsőszámú csatlósa egy felejthető karakter lett volna, de Baker kihozta a maximumot a nyúlfarknyi játékidőből, ami neki jutott.
Elérkeztünk a szezonzáróig, a kilencedik rész az első pillanatban megvett kilóra. Ashley Johnsont láthattuk mint Anna Williamst, Ellie édesanyját, ami azért humoros, mert Ashley Johnson volt a játékok Ellie-jének szinkronhangja. Ez a szerep anno gyakorlatilag elrepítette a szinkronszakma csúcsára, azóta is rengeteget dolgozik a karakteres hangú színésznő. Legutóbbi projektje a Vox Machina, egy netes DnD kampány rajzfilmverziójának kiváló szinkronja volt, amit a Prime Video-n lehet látni. De a kilencedik rész nemcsak ezért volt maradandó.
Joel és Ellie kapcsolatát sikerült ügyesen elmélyíteniük,
illetve a játék utolsó pályáját majdhogynem egy-az-egyben sikerült adaptálni. Hihetetlen hangulatos volt, ahogy Pedro Pascal átment Rambóba az évadzáró utolsó 15 percére. Az akarat és a düh fűtötte Joel végső elkeseredésében bármit megtesz Ellie-ért. Ezt annyira jól sikerült Pascalnak átadnia, csak apró arcjátékkal, hogy hideg futkosott a hátunkon.
Ezzel véget is ért az első évad, de nem kell aggódni, már leszerződtek a másodikra is, ami mondjuk nem mostanában lesz, de jó tudni, hogy készül. Ami szerencsés, hogy pont most érkezett el az otthoni számítógépek világába Joel és Ellie története a The Last of Us – Part I képében. Ez egy felújított verziója azt eredetileg konzolos játéknak, így akik még nem játszottak a Naughty Dog klasszikus zombiapokalipszis családi drámájával, azoknak itt a lehetőség egy szuper, polírozott verziót kipróbálni.
Gyakorlatilag végig lehet játszani a sorozatot, mintha ez lenne az utolsó, tizedik rész.
Akiknek pedig Pedro Pascal fog hiányozni, azok se csüggedjenek. Ugyanis miután megmentette az HBO Max-ot az anyagi csődtől, átnyergel a Disney+-ra egy gyors Mandalóri kis kalandra, hogy lecserélje Ellie-t Baby Yodára (tudom, hogy Grogu a neve, de a Baby Yoda aranyosabb név).
Miért ennyire jó? Nehéz megragadni, mert az alkotóknak sikerült elérniük egy különleges egyensúlyt az alapanyag-rajongók és az új nézők libikókáján. Több emberhez eljuttatták Neil Druckmann zombi-apokalipszis drámáját, mint anno a játékoknak sikerült, és közben a fanok is elismerően bólogatnak.
Craig Mazin szerepe valószínűleg sokat segített Druckmannek,
hogy elmesélje mozgóképen is Ellie és Joel családi drámáját. A tapasztalt író/rendező már megmutatta a Csernobillal, mire képes, és most minőségileg hozott egy hasonló színvonalat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durrog a szoftpornó – lehengerlő képek és minimálra rakott nemzettudat a Hunyadi sorozatban
Közpénzek ide vagy oda, kaptunk egy gigasorozatot, amelyet egyébként egészen élvezhető nézni. Ezt nem lehet és nem is kell elvenni a Hunyaditól. De hogy kerül a leszbikus jelenet a TV2-re?
A hétvégén útjára indult egy újabb sorozat, amelyet a kormányközeli elit nagyon nagy szeretettel öltelt a keblére, és ami nemcsak abban az értelemben döntött rekordokat, hogy elvitte a nézettségi adatokat is A mi kis falunk elől, hanem abban is, hogy messze a legdrágább magyar sorozattá vált. Potom 25-26 milliárd forintnyi összköltség, amelynek több mint a fele valóban közpénzből lett finanszírozva (példa kedvéért: a S.E.R.E.G. mindössze 3 milliárd volt), egy adaptáció, Bán Mór regénye alapján. De mit tud adni egy ilyen sorozat, miért működik ez jobban, mint korábban bármelyik „nemzeti mű”?
A néző szórakozzon, ne az elit
Amikor felidézzük az összes korábbi, állami narratíva mentén kívánt, nemzeti identitásra hangoló filmet és sorozatot, hát, megvallva az őszintét, borzalmasan állunk ezekben a körökben. Elég csak a Most vagy soha! bukásáig menni, amelynek minden másodpercét darabokra szedték, főleg tehát történelmi vonatkozású filmekben és sorozatokban feltűnőek ezek a hiányosságok. Lejön az izzadságszag, a „Látod, mennyire jó, hogy magyar vagy?” – érzések tömkelege, ezekkel pedig egy átlagfogyasztót nem biztos, hogy meg lehet nyerni. Azért a korábbi S.E.R.E.G. és hasonló produkciók is elsősorban a fogyasztó részéről társulhattak jogosan olyan gondolattal, hogy még mindig van hátsó szándék ezekben, és nem pusztán a szórakoztatás a cél. Ez mindig visszásra sikeredett, és talán pont amiatt, mert pocsékul szájbarágós volt az üzenet.
A Hunyadi-sorozat eleve egy kicsit máshonnan közelíti meg a dolgokat (és nemcsak amiatt, mert magában az adaptált regényben is vannak pontatlanságok), valóban szórakoztatni akar, és ami a szemünk elé tárul, az maga a káprázat.
Hát az agyam eldobom, lehet ezt így is?
Azért a hazai filmkészítésben láttunk már felgyulladó milliárdokat jócskán, ugyanakkor a Hunyadi-sorozat képi világa minden értelemben felsőpolcosnak nevezhető. Nem kell Marvel-magasságokról ábrándozni, de azért az elmondható, hogy a remekül ható effektek, díszletek, jelmezek egészen sok történelmi filmre rávernek köröket. Elég csak a Mária című filmre gondolni a Netflixen, aminél véleményem szerint fejlettebb–képzettebb–korhűbb látványvilágot jelenít meg a Hunyadi sorozat. A háborús jelenetek sem cikik, de nem csinál a Hunyadi Cobra 11-et a történelemből az első két részben. Nincsen török szappanopera-feeling, és hasonlítási alapok tekintetében is nagyobb produkciók jutnak eszembe. Kosztümök tekintetében is egyetlen szőrszálhasogató infó maradt bennünk, az is annyi, hogy Vitéz János ferencesnek lett öltöztetve. (Noha abban az időszakban voltak ferencesek Magyarországon, illetve Kapisztrán Szent János is, mint fontos alak, releváns abban az időben, ugyanakkor Vitéz Jánosról nincs bizonyíték erre.)
Fejjel bele a csöcstengerbe
Azért nehéz lenne az 1400-as évekről úgy beszélni, mintha egyébként az ágyasok, az ármánykodás, illetve minden hasonló dolog ne lett volna a mindennapok része. A Hunyadi-sorozat egészen bátran beleáll ebbe a témába: a női főszereplőket azért részenként egyszer-kétszer levetkőzteti, összefekszik mindenki mindenkivel, már a második epizódban Jordán Adél és Hermányi Mariann karaktere is nekiesik egymásnak (ajjaj, mi lesz így az LMBTQ-törvényekkel, TV2?), aminek a realitásával elég nehéz vitába szállni. Az biztos, hogy elég komolyan felülünk a második résztől a horny-vonatra, ahonnan nincs is leszállás. Az online fórumokat nézegetve megéri várni a további részekre, mert részről részre egyre több vér és testnedv fog folyni (legalábbis magukat a műsoron háttérben dolgozónak mondó redditerek ezt ígérik).
Arról nem is beszélve, hogy maga Hunyadi (Kádár L. Gellért), vagy éppen a szultán (Murathan Muslu) sem feltétlenül rossz látvány a képernyőn, érződik is, mire van kihegyezve erősen a sorozat a történeti szál mellett.
Nem biztos, hogy a történetért nézem
Félreértés ne essék, ez egy szupersikeres szuperprodukció, és minden csúcsra van járatva, talán mégis a történeti szál egy kicsit gyengécske. Sok esetben kiszámítható dialógusok, vagy pedig szögegyenes karakterek vannak, amelyek egy óvodás szintjére leegyszerűsíthetőek: a nemes urak együgyűek, buták, szart kavarnak, és nem látnak túl a saját orrukon, míg Hunyadi közben próbál ezek között szövetségeseket szerválni mestertervéhez.
Maga a történeti szál tehát egészen egyértelmű, de mégis valahogy fent tudja tartani az ember figyelmét, noha az 50 perces sorozatok műfaja évről évre nehezebb. Nem vagyok benne biztos, hogy érdekel a történet maga, de az atmoszféra, az a világ, ami megteremtődik, valahogy mégis ott tud tartani a képernyő előtt.
A Hunyadi nem lett a NER-é
Közpénzek ide vagy oda, kaptunk egy gigasorozatot, amelyet egyébként egészen élvezhető nézni. Ezt pedig nem lehet elvenni a Hunyaditól: nagyon régen éreztem azt egy képernyő előtt, hogy ez nem izzadságszagú, nem erőltetett, és végeredményben egy olyan terméket kapunk, amelyben mindenki hős akar lenni, minden szálat szívesen nézünk, és ami még fontosabb: túllendültünk egy nemzeti narratíva kérdéskörén, és előkerült a nyilvánvaló szándék, a fogyasztó szórakoztatása.
A hétvégén útjára indult egy újabb sorozat, amelyet a kormányközeli elit nagyon nagy szeretettel öltelt a keblére, és ami nemcsak abban az értelemben döntött rekordokat, hogy elvitte a nézettségi adatokat is A mi kis falunk elől, hanem abban is, hogy messze a legdrágább magyar sorozattá vált. Potom 25-26 milliárd forintnyi összköltség, amelynek több mint a fele valóban közpénzből lett finanszírozva (példa kedvéért: a S.E.R.E.G. mindössze 3 milliárd volt), egy adaptáció, Bán Mór regénye alapján. De mit tud adni egy ilyen sorozat, miért működik ez jobban, mint korábban bármelyik „nemzeti mű”?
A néző szórakozzon, ne az elit
Amikor felidézzük az összes korábbi, állami narratíva mentén kívánt, nemzeti identitásra hangoló filmet és sorozatot, hát, megvallva az őszintét, borzalmasan állunk ezekben a körökben. Elég csak a Most vagy soha! bukásáig menni, amelynek minden másodpercét darabokra szedték, főleg tehát történelmi vonatkozású filmekben és sorozatokban feltűnőek ezek a hiányosságok. Lejön az izzadságszag, a „Látod, mennyire jó, hogy magyar vagy?” – érzések tömkelege, ezekkel pedig egy átlagfogyasztót nem biztos, hogy meg lehet nyerni. Azért a korábbi S.E.R.E.G. és hasonló produkciók is elsősorban a fogyasztó részéről társulhattak jogosan olyan gondolattal, hogy még mindig van hátsó szándék ezekben, és nem pusztán a szórakoztatás a cél. Ez mindig visszásra sikeredett, és talán pont amiatt, mert pocsékul szájbarágós volt az üzenet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Majdnem meghalt a születésekor, a felesége ápolása miatt vonult vissza, és elárulta a kedvenc Chuck Norris-vicceit – Chuck Norris 85 éves
Sok akciósztár csak mímeli a harci tudást, Chuck Norris azonban többszörös világbajnok harcművész. A színészi karrierjét pedig Steve McQueennek köszönheti.
Carlos Ray Norris az oklahomai Ryanben született 1940. március 10-én, Wilma Scarberry (aki 2024 decemberében hunyt el 103 évesen!) és a II. világháborús veterán, Ray Dee Norris gyermekeként. Édesanyja ír származású volt, apja pedig cseroki gyökerekkel rendelkezik. Wilma mindössze 18 éves volt a születésekor, s egyesek szerint nem meglepő módon hét napot töltött vajúdással, mire megszülte Carlost. A csecsemőnek a világrajövetelekor kék volt a bőre, mert a tüdeje nem pumpált rendesen. Az orvosoknak azonban sikerült beindítaniuk a légzését, az önéletrajza szerint utána már „úgy szívta a levegőt, mint egy profi”.
Talán ekkor volt a legközelebb a halálhoz, s ez volt az oka annak is, hogy az anyja annyira ragaszkodott ahhoz, hogy Carlos leérettségizzen. Hitt benne, hogy Istennek terve van vele.
Egyébként ő volt a legidősebb gyermek a családban, mivel két öccse született még, Wieland és Aaron. Wieland egyszer azt mondta a bátyjának, hogy nem éri meg a 27. születésnapját, s ez a jóslata 1970-ben valóra is vált, amikor életét vesztette a vietnami háborúban. Aaron azonban ma is él, és filmrendező-producer lett belőle, több közös projektje is volt Chuckkal (pl. Ütközetben eltűnt 3, Delta Kommandó 2, A bérgyilkos, A bajnok és a kölyök, Hellbound: Út a pokolba, Szuperhekus kutyabőrben, Az erdő harcosa és több epizód a Walker, a texasi kopóból is). Amikor Carlos 16 éves volt, a szülei elváltak, így később a kansasi Prairie Village-be, majd a kaliforniai Torrance-be költözött az édesanyjával és a testvéreivel.
Norris egyébként lehangolónak írta le a gyermekkorát. Egyáltalán nem volt sportos, sőt félénkként jellemezte magát és középszerű tanulóként. Az apja időnként autószerelésből hozott haza némi pénzt, de volt, hogy hónapokon át csak piált. Ray viselkedése és a család anyagi helyzete miatt Carlosban bénító introvertáltság alakult ki, ami az egész gyermekkorán át elkísérte őt.
Még kisfiú volt, amikor hét hónapos terhes édesanyjával egyedül utazott vonattal Kaliforniába, hogy újra találkozzon az apjával, aki a munkája miatt költözött oda. Egy csapat tengerész a vonaton felfigyelt a fiatal anyára és a gyermekére, és a szárnyaik alá vették őket – írta Chuck az Against All Odds című önéletrajzi könyvében. „Rendes srácok voltak, és én csodáltam őket. Az amerikai hadsereg iránti tiszteletem akkor és ott kezdődött, azon a vonaton.”
Légierő és tangszudo
17 éves volt, amikor majdnem elszökött otthonról, hogy belépjen a haditengerészethez, de mivel az édesanyja azt akarta, hogy fejezze be a középiskolát, mielőtt bevonul, volt ideje átgondolni a katonai ág kiválasztását, így a suli után, 1958-ban inkább a légierőhöz csatlakozott. A texasi Lackland légibázison tartott kiképzésen elkezdte Chucknak hívatni magát, amit az egyik katonatársa aggatott rá.
Elvégezte az alapkiképzést, feleségül vette a középiskolai szerelmét, Dianne Holecheket, majd egy évre Arizonába küldték, onnan pedig a dél-koreai Osan légibázisra, ahol négy évet töltött. A koreai éveket Chuck élete „nagy fordulópontjának” nevezte, mivel ott kezdett el foglalkozni a harcművészetekkel.
Csatlakozott ugyanis a bázis dzsúdócsapatához, de hamar rájött, hogy ez nem neki való. Aztán egy nap, miközben egy sikátorban sétált, felfedezett egy dódzsót (edzőtermet), ahol tangszudót, az üres kézzel való koreai harcművészetet gyakorolták. Bár még sérült volt a válla, a többiek pedig már mind fekete övesek voltak az osztályban, ő teljes erőbedobással belevetette magát ebbe a harcművészetbe. Nyolc évvel később pedig világbajnok lett. Mélyrehatóan tanulmányozta a tangszudót és a taekwondót, és ő lett az első nyugati harcos, aki nyolcadik fokozatú fekete övet kapott taekwondóban. Később aztán dzsudót is tanult, amíg Kaliforniában állomásozott.
Egy rövid ideig a Northrop légitársaságnál dolgozott, de mellékállásban karateoktatóként is ténykedett, majd hamarosan főállásban tanított, és több harcművészeti iskolát vezetett. Hat éven át tartotta a középsúlyú karate világbajnoki címet, 1969-ben pedig a Black Belt magazin az Év harcosának választotta. Összesen 32 harcművészeti iskolát alapított. Olyan híres ügyfelek fordultak meg nála tanítványként, mint például Steve McQueen, Chad McQueen, Bob Barker, Priscilla Presley, Donny Osmond és Marie Osmond.
A viadalokon ismerte meg Bruce Lee-t is, aki akkoriban A Zöld Darázs című tévésorozatból volt ismert. Barátság alakult ki köztük, valamint edzés- és munkakapcsolat is.
Ekkoriban (1968-ban) debütált színészként a Bontóbrigád akciókomédiában Dean Martin, Elke Sommer és Sharon Tate oldalán.
A szőke Bruce Lee
A Bruce Lee-vel való barátsága később kifizetődőnek bizonyult, mivel Lee meghívta őt 1972-es filmjébe, A sárkány útjába, hogy játssza el benne a legfőbb nemezisét. A film végi összecsapásuk (Lee fekete nadrágban, Norris fehérben) bevonult a filmtörténet harcművészeti nagyjai közé, maga a film pedig az év legtöbb bevételt hozó mozgóképe lett Hongkongban s egyben Bruce Lee addigi legsikeresebbje is. Kétségtelenül A sárkány útja indította el Norrist a sztárság felé vezető úton.
1974-ben Steve McQueen, aki akkoriban Norris tanítványa és jó barátja volt, szintén meglátta benne a potenciált, és arra bátorította, hogy vegyen színészi órákat az MGM-nél. Chuck így is tett, majd 1977-ben már főszerepet játszott az Országúti bunyósban. Ezt a projektet választotta, miután több harcművészeti filmet is visszautasított, mivel elmondása szerint olyan filmeket akart csinálni, amelyeknek van története, és amikben akkor jön az akció, amikor az érzelmileg megalapozottá válik. Az alacsony költségvetésű (egyébként egyáltalán nem jó) Országúti bunyós pedig végül sikeresnek bizonyult.
A nyolcvanas években aztán Norris lett az egyik legkelendőbb „VHS-másolós” akciósztár olyan filmjeivel, mint a Néma düh (1982), a Magányos farkas (1983), az Ütközetben eltűnt-trilógia (1984, 1985, 1988), a Tomboló terror (1985) vagy a Delta Kommandó (1986).
S bár élhet egy olyan kép az emberekben, hogy Chuck Norris csak úgy ontotta magából az akciófilmeket, ez koránt sincs így.
1990-re egyébként a filmjei együttesen már több mint 500 millió dolláros bevételt hoztak világszerte. Ekkorra már Bruce Lee-hez és Clint Eastwoodhoz is hasonlították: néha „szőke Bruce Lee”-nek nevezték a harcművészeti filmjei miatt, míg az ún. „magányos farkas” személyiségét Eastwood Piszkos Harry karakterével emlegették egy napon. Chuck azonban ezután már inkább csak az öccsével, Aaronnal folytatta a filmezést, és csak módjával. A kilencvenes években összesen kilenc darab egész estés filmet forgatott, az ideje legnagyobb részét ugyanis élete fő műve, az 1993-ban indult Walker, a texasi kopó töltötte ki, amely 9 évadot és 193 részt élt meg a 2001-es befejezéséig.
Az utóbbi 25 évben pedig Norris mindössze nyolc filmben tűnt fel, amelyek közül az egyik egy zseniális cameo volt (2004: Kidobós: Sok flúg disznót győz), valamint volt egy menő felbukkanása A feláldozhatók 2-ben (2012). Tizenkét év után épp tavaly lehetett őt látni egy új akciófilmben (84 évesen), az Agent Reconban azonban nem volt sok köszönet. Hogy miért vonult vissza a filmezéstől 2013 után, annak pedig igazán megható oka volt…
Három nő, sok gyerek
Norris 1958 decemberében vette feleségül az osztálytársát, Dianne Kay Holecheket, amikor ő 18, Dianne pedig csak 17 éves volt. A kaliforniai Torrance-ben lévő középiskolában ismerkedtek meg 1956-ban. 1962-ben megszületett az első gyermekük, Mike, illetve Chucknak egy házasságon kívüli viszonyából világra jött egy lánya is, 1963-ban. A következő évben érkezett meg a második fia, Eric, ő már a feleségétől. Dianne-nel amúgy sokáig voltak együtt, 30 év házasság után váltak csak el 1989-ben, mialatt Norris éppen a Delta Kommandó 2-t forgatta.
Csak kilenc évvel később nősült újra: 1998. november 28-án vette feleségül a nála 23 évvel fiatalabb modellt, Gena O'Kelley-t, aki 2001. augusztus 30-án ikreket (Dakota és Danila) szült neki.
2004-ben egyébként Norris azt nyilatkozta, hogy nem találkozott a korábbi viszonyából származó törvénytelen lányával annak 26 éves koráig, bár csak tíz évvel korábban tudta meg, hogy ő a lány apja. Végül azután találkozott vele, hogy a lány 1990-ben, vagyis egy évvel azután, hogy Norris elvált az első feleségétől, levelet írt neki.
Norrisnak unokáinak összeszámolására nem is vállalkoznánk, annyit tudni csak, hogy 2017-ig bezárólag 13 volt belőlük.
Gena mindenek előtt
Norris többször is beszélt arról, hogy 2013-ban egyik napról a másikra felfordult a családja élete, amikor Gena rheumatoid arthritis (az ízületeket támadó súlyos autoimmun betegség) miatt kapott egy injekciót, mielőtt alávetette volna magát egy MRI-vizsgálatnak. Azt hitték, hogy egy rutin injekciót kap, Gena reakciója és az azt követő komplikációk azonban azt jelezték, hogy valami sokkal komolyabb dologról van szó, ami bizonyos esetekben maradandó következményekkel járhat.
„Néhány órával az injekció után úgy éreztem, mintha az egész testem égne, mintha sav ment volna át az ereimen. Ezután öt hónapig ágyhoz voltam kötve, és éjjel-nappal ápolásra szorultam. Chuck még a kórházi ágyban is mellettem aludt, és soha nem hagyott el. Imádkoztam, hogy életben maradjak, hogy ott lehessek a gyerekeimnek” – nyilatkozta anno O’Kelley. „Feladtam a filmes karrieremet, hogy Genának szentelhessem az egész életemet, pontosabban annak, hogy életben tartsam” – magyarázta a visszavonulását Norris, a család kasszájából pedig elmondása szerint több millió dollár ment el Gena kezelésére.
Sajnos az orvosi vizsgálatok sem tudták megállapítani, hogy pontosan mi okozhatta a heves reakciót, majd végül Gena maga jött rá, hogy mi történt. Meggyőződése, hogy az injekcióban használt kontrasztanyaggal, a gadolíniummal mérgezték őt meg, és még pert is indított az ilyen gyógyszereket gyártó cégek ellen, 10 millió dolláros kártérítést követelve. 2020-ban aztán Gena és Chuck elálltak a gadolíniumgyártókkal szemben indított pertől, de ennek okait azóta sem hozták nyilvánosságra.
20 éves mém
Ha Chuck Norrisról van szó, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a „Chuck Norris-tények” mellett sem. Egy korai internetes mémről van szó, amelyek eredetileg 2005 elején jelentek meg, bár a Norris keménységét és erejét övező viccek állítólag már az 1980-as évek óta léteznek. Kezdetben a Something Awful fórumain terjesztették a „tényeket”, amelyek középpontjában eleinte Vin Diesel állt, válaszul a Gorilla bácsi című akkori filmjére. Néhány hónap elteltével azonban a fórumtagok Chuck Norrist választották új alanynak.
Ian Spector humoristát tartják a Chuck Norris-tények szerzőjének, mivel nagy szerepet játszott az online Chuck Norris-ténygenerátorok létrehozásában. Spector több, Chuck Norris-tényeket tartalmazó könyvet is írt. Természetesen maga Norris is reagált a viccekre, sőt, ő is megosztotta, hogy melyek a kedvenc „tényei”. Íme egy kis válogatás ezek közül: 1. Ha a Chuck Norrist betűzöd a Scrabble-ben, nyersz. Örökre. 2. A dinoszauruszok egyszer rosszul néztek Chuck Norrisra. Tudod, mi történt velük. 3. Chuck Norris pattogtatva tud cselezni… egy bowlinggolyóval. 4. Chuck Norris az egyetlen ember, aki be tud húzni egy küklopsznak… a szeme közé. 5. Egy táguló univerzumban élünk. Minden megpróbál elmenekülni Chuck Norris elől.
6. Mielőtt elfelejtett volna ajándékot adni Chuck Norrisnak, a Mikulás még létezett.
7. Chuck Norris Braille-írással is tud beszélni. 8. Chuck Norris a lábával is be tudja kötni a cipőjét. 9. Chuck Norris köldöke valójában egy konnektor. 10. Ha Chuck Norris beleesik egy folyóba, nem lesz vizes. A folyó lesz chucknorrisos. 11. Ha Chuck Norris fekvőtámaszozik, nem nyomja fel magát. A földet tolja le.
12. Chuck Norris már tíz évvel ezelőtt meghalt, csak a Kaszás még nem szedte össze a bátorságát, hogy megmondja neki.
Carlos Ray Norris az oklahomai Ryanben született 1940. március 10-én, Wilma Scarberry (aki 2024 decemberében hunyt el 103 évesen!) és a II. világháborús veterán, Ray Dee Norris gyermekeként. Édesanyja ír származású volt, apja pedig cseroki gyökerekkel rendelkezik. Wilma mindössze 18 éves volt a születésekor, s egyesek szerint nem meglepő módon hét napot töltött vajúdással, mire megszülte Carlost. A csecsemőnek a világrajövetelekor kék volt a bőre, mert a tüdeje nem pumpált rendesen. Az orvosoknak azonban sikerült beindítaniuk a légzését, az önéletrajza szerint utána már „úgy szívta a levegőt, mint egy profi”.
Talán ekkor volt a legközelebb a halálhoz, s ez volt az oka annak is, hogy az anyja annyira ragaszkodott ahhoz, hogy Carlos leérettségizzen. Hitt benne, hogy Istennek terve van vele.
Egyébként ő volt a legidősebb gyermek a családban, mivel két öccse született még, Wieland és Aaron. Wieland egyszer azt mondta a bátyjának, hogy nem éri meg a 27. születésnapját, s ez a jóslata 1970-ben valóra is vált, amikor életét vesztette a vietnami háborúban. Aaron azonban ma is él, és filmrendező-producer lett belőle, több közös projektje is volt Chuckkal (pl. Ütközetben eltűnt 3, Delta Kommandó 2, A bérgyilkos, A bajnok és a kölyök, Hellbound: Út a pokolba, Szuperhekus kutyabőrben, Az erdő harcosa és több epizód a Walker, a texasi kopóból is). Amikor Carlos 16 éves volt, a szülei elváltak, így később a kansasi Prairie Village-be, majd a kaliforniai Torrance-be költözött az édesanyjával és a testvéreivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb formátumot mutatott be a TV2. Persze csak nálunk új, hiszen a Password (Jelszó) 1961-ben debütált Amerikában, a CBS televízióban. Akkor még délutáni műsor volt, később főműsoridőbe került. Nálunk késő este, a Farm VIP után kerül adásba.
Maga a formátum leginkább az Activityhez hasonlít: adott két civil és két (többé-kevésbé) híres versenyző, akik párokat alkotva segítik a másikat a feladványban szereplő szavak kitalálásában.
A hasonlóságok ezzel véget is érnek, itt például a nyeremény teljes mértékben a civil delikvenst illeti (a fődíj akár 10 millió is lehet), és fontos különbség, hogy van „térfélcsere”, a hírességek két menet közt helyet cserélnek egymással.
Ez annyiból jó, hogy egyik játékos sem veszíthet azért, mert kifogott egy különösen aluledukált valóságshow-hőst.
A jelszó maga a feladvány. A páros egyik tagja egy-egy szó kimondásával, úgynevezett „nyom” megadásával segítheti a társát a kitalálásban. Nem használhat mozaikszót sem kötőjeles szót, és nem mutogathat kézzel, viszont hanggal, mimikával segítheti a megértést. Ha valaki szabálytalanul segít, a társa nem tippelhet, és a másik csapat következik.
A játék alapszakasza két körből áll, ha valaki megnyeri mindkettőt (az nyer, aki először eléri a 15 pontot) továbbjut a jutalomjátékba. Döntetlen esetén van még egy „döntő”, afféle villámjáték. A jutalomjátékban lehet ténylegesen pénzt nyerni. Összesen 10 jelszót kell a civilnek kitaláltatni a két hírességgel 30-30 másodperc alatt. Minden találat 250000 forint, de ha összejön a 10, akkor az már 5 milliót ér.
Itt azonban még nem dőlhet hátra a szerencsés és ügyes nyertes. Ugyanis kezdődik minden elölről, újabb kör, aminek a végén újabb civil kerül a jutalomjátékban. A fődíjat az nyeri, akinek a jutalomjátékban több tippjét találják ki.
Az abszolút nyertes bejut a végjátékba, ahol lehetősége van megduplázni a nyereményt, és elvinni a 10 milliós fődíjat. Míg a korábbiakban a nézők megtudták, mi a jelszó, a végén nem árulják el, csak a versenyző tudja. Egyetlen nyomot adhat, amiből a két celebnek közösen kell kitalálnia a jelszót.
A formátum színvilágával, zenéjével, a műsorvezető viselkedésével inkább próbál vidám légkört teremteni, ehhez képest viszont komikus az a néhány pillanat, amikor a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna hosszasan a kamerába nézve várja, hogy kiderüljön a helyes megoldás. Sehogy sem sikerül feszültséget teremteni.
Körülbelül annyira működik, mintha Bogyó váratlanul veréssel fenyegetné Babócát.
Sajnos, a rossz beidegződések velünk élnek, a műsorvezetőt bombanőként konferálták be. Nem emlékszem, hogy Vágó Istvánt valaha is szívdöglesztőként vezették volna föl, azt sem mondták soha, hogy „a műsorvezető az izomkolosszus Egri János”, pedig lelkes hokijátékosként valószínűleg nem volt gyenge.
Ramóna egyáltalán nem buta, de a műsorkészítőknek szemmel láthatóan eszük ágában sem volt bármit is megmutatni az intellektusából.
Összességében a Password szórakoztató, a győzelemhez nem elég a szerencse, kell hozzá kreativitás, műveltség, és persze koncentráló képesség. Persze sok múlik a celebjátékosokon. Az első adásba a táncos Molnár Andrea és Tilla érkeztek, és jól működött a kémia köztük, illetve a civil játékosokkal is.
A játék egyik érdekessége, hogy a versenyzők hogyan tudnak építeni a másik csapat nyomaira. Például amikor a „pávián” volt a jelszó, Andi annyit mondott, „piros”, és próbált a feneke felé pillantgatni jelentőségteljesen. Máté illemtudó fiatalemberként a „szoknyára” tippelt. Viszont erre Tillának elég volt annyit mondani fejét rázva, hogy „csimpánz”, és Csillag már tudta, mi a megfejtés.
Nagy kár, hogy a TV2 óriási bakit követett el.
A második körben jártunk, ahol Máté és Csillag feszült egymásnak. Az első kört a srác nyerte Molnár Andi oldalán. A második kör első jelszavát is ő találta ki (épp Tilla volt a partnere). Ekkor azonban egy stoptrükkös váltással a jutalomjátékban találtuk magunkat. Kiderült, hogy Csillag valahogy megfordította az állást, döntetlenre mentette a meccset, és megnyerte a villámjátékot is. De mi mindezt nem láttuk.
Végül Csillag jutott be a végjátékba. Az utolsó jelszó – mint utóbb kiderült – az „Amőba” volt, amire Csillag azt adta nyomként Tillának és Andinak, hogy „Aknakereső”. Tilláék teljesen rossz irányba indultak, és a tűzszerészre tippeltek, így Csillag nem nyerte meg a 10 milliót, be kellett érnie a felével, amit mint megtudtuk, az esküvőjére fog költeni.
Még volt némi filozofálás azon, mi a különbség az Aknakereső, az Amőba és a Torpedó között, végül Rami elköszönt, és mindenkit arra biztatott, hogy játssza otthon is ezt a játékot családdal, barátokkal. Ha szeretitek a tévés vetélkedőket, érdemes adni egy esélyt a Passwordnek, remélhetőleg a többi adásban nem lesz a mostanihoz hasonló fiaskó.
Újabb formátumot mutatott be a TV2. Persze csak nálunk új, hiszen a Password (Jelszó) 1961-ben debütált Amerikában, a CBS televízióban. Akkor még délutáni műsor volt, később főműsoridőbe került. Nálunk késő este, a Farm VIP után kerül adásba.
Maga a formátum leginkább az Activityhez hasonlít: adott két civil és két (többé-kevésbé) híres versenyző, akik párokat alkotva segítik a másikat a feladványban szereplő szavak kitalálásában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat: Koncz Gábor kapta a Kossuth-nagydíjat
A Széchenyi Nagydíjat Maróth Miklós klasszika-filológus kapta. A díjazottak között van többek között Dr. Stumpf István jogász, Döbrentei Kornél író, Müller Péter Sziámi előadóművész is.
