KULT
A Rovatból

Vecsei H. Miklós: Ennek a filmnek nagyon komoly üzenete van a mai kor számára arról, mi a feladata a magyar társadalomnak és a döntéshozóknak

El lehet-e választani a filmbeli ént a magánembertől? Meg lehet-e ismerni a valódi Semmelweist? Mi Semmelweis igazsága a 21. században? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ Vecsei H. Miklóssal a Semmelweis című film sajtóbemutatója után.


Vecsei H. Miklós korosztálya egyik legismertebb színművésze, filmen mégis ritkábban láthatjuk. Ezért megragadtam a lehetőséget, hogy kifaggassam, mennyiben különbözik egy ilyen feladat, mint a színházi szerepek.

– Azt tudjuk, hogy egy film egészen más, mint a színház, hiszen itt nem történési sorrendben veszik fel a jeleneteket, az adott pillanatban kell megpróbálni elkapni, hol tart a karaktered a filmbeli ívében. Mennyire igényel más munkamódszert, hozzáállást a színésztől?

– Valóban, egy film nem lineárisan forog, általában helyszínfüggő. Az adott helyszínen játszódó jeleneteket együtt vesszük fel, azután megyünk a következő helyszínre.

Ennél a filmnél az a furcsa dolog történt, hogy az utolsó előtti jelenetet vettük fel legelőször, a tárgyalást.

A színházban az ember az elejétől a végéig éli meg a karakterét, ami az átélés szempontjából könnyebb.

A filmnél ez nem lehetséges, ezért úgy fogom fel a forgatást, mintha minden egyes jelenet egy külön kisfilm lenne, aminek van eleje, van benne fordulat, és van vége.

Ezeket a kisfilmeket kell pontosan, igazul eljátszani és akkor a nagy egész is kiadhat valami igazat.

Persze, valamennyire az embernek a fejében végig kell a forgatókönyv alapján járnia, hogy is néz ez ki. Például feldúltan bemegyek egy ajtón, és négy hét múlva vesszük fel azt, amikor a másik oldalon kijövök. Nekem össze kell raknom a fejemben, hogy ezek csatlakozzanak.

Technikailag talán ez a legnehezebb része, de már a forgatás megkezdése előtt kértem Koltai tanár úr segítségét ebben.

– Régi vita, hogy a színész mennyire csak kiszolgálója a rendezői elképzelésnek, és mennyire válhat alkotótárssá, különösen, ha olyan színészről van szó, mint Te, aki íróként is tevékenykedik.

– Szerintem minden alkotónak az a fontos, hogy elmondjon valamit, ami a lelkét nyomja. Vagy a saját hiányairól beszéljen, vagy a környezetében érzékelhető hiányokról. Nekem az a tapasztalatom, hogy a rendezők olyan emberekkel szeretnek dolgozni, akik közel állnak a nekik fontos témákhoz.

Koltai tanár úrnál ez abban látszott nagyon, hogy nála a castingok nem a filmben lévő jelenetekről szóltak, hanem beszélgetésekről. Egymásról, családról, barátságról, árulásról, helyzetekről, mesterekről. Elkezdtünk egymáshoz közeledni és megérteni, hogy a másiknak miért lehet fontos valami.

Én azt éreztem, hogy egymásra találtunk, és amikor elkezdtünk a filmről beszélni, és a film jeleneteit venni, akkor már sejtettük, hogy ez mit jelent a másiknak.

– Túl azon, hogy színészként eljátszottál egy karaktert, mi az, ami Te, mint Vecsei H. Miklós el tudtál mondani ezen a filmen keresztül?

– Ez összetett kérdés, sok oldalról lehet rá válaszolni.

Ott csatlakoztam be a folyamatba, hogy elkészült egy forgatókönyv, és volt egy szerep. Tehát utólag kellett megkeresnem, hogy nekem ma, Magyarországon mit jelent ez a karakter. Ez egy 170 évvel ezelőtti történet, a magyar és az egyetemes egészségügy egyik legfontosabb pillanatáról, ami a mai napig kihat a kórházakra és minden egyes ember élete neki is köszönhető. Ezt ki lehet mondani, nem nagyzolás. Felszáll az ember a buszra, és mindenki hordoz magából egy keveset Semmelweisből. És akkor vizsgáljuk meg, hogy ehhez képest ma, Magyarországon milyen egy szülő nő helyzete. Például anyagilag egész jó a helyzetben van egy nő, aki családot vállal. Viszont a szülés pillanatáig nem tudja, hogy ki lesz az orvosa és ki lesz a szülésznője.

Miközben a 170 évvel ezelőtti történetet bemutató filmben visszatérő pillanat, hogy 1847-ben bemegy egy bécsi nő a klinikára, és kiválasztja, hogy ki lesz az orvosa. Ugyanez ma, Magyarországon nem lehetséges.

Érzi az ember, hogy ez egy anomália. Ez segít az átélésben, mert a lelkem legmélyéig végig kell vigyem ezt az igazságot, hogy ha majd kész lesz a film, akkor ez az igazság visszahasson a jelenre. Sok ilyen pici dolgot tudnék mondani a filmmel kapcsolatban. Ennek a filmnek nagyon komoly üzenete van a mai kor számára arról, mi a feladata most a magyar társadalomnak, és főként a döntéshozóknak.

Visszatérve az eredeti kérdésedre, itt nem arról van szó, hogy az ember magából akar megmutatni dolgokat. Hanem az átélés nem hozható létre másból, csak saját magamból. Ezért paradox módon, a végén az ember mégis csak saját magát tudja megmutatni. Az ő szeme csillog a karaktere szemében. Az ő szíve roppan össze a karaktere szívében. Ő fut. Ő piszkolódik össze. Ehhez kell felnőni, hogy olyan mélyre ásson az ember a saját karakterében, ami igazzá teheti ezt a nála jóval nagyobb kaliberű embert.

Itt még arról lenne érdemes beszélni, hogy egy történelmi filmnél a stáb nagy része hajlamos arra gondolni, hogy itt most egy példaképet hozunk létre. Miközben példaképet nem lehet játszani. Semmilyen jó dolgot nem lehet megjátszani, vagy illusztrálni.

Pont attól lesz valaki példakép, hogy a hibáin, a botlásain, az útján keresztül meg tudjuk fogni a kezét.

Nagyon fontos volt, hogy ezt a példakép előérzetet minél hamarabb leromboljunk és ne egy szuperment mutassunk meg a kamerával, hanem egy nagyon komplex embert, akit a sors – vagy a Jóisten – pont akkor, pont ebben az időben, 1847-ben ezzel a feladattal bízott meg.

– A történelmi film sajátossága, hogy egyszerre valós és fiktív. Mennyire tudtad megismerni, hogy milyen lehetett ténylegesen Semmelweis? Egyáltalán cél volt ez, vagy csak a forgatókönyv univerzumában létező Semmelweist próbáltad ábrázolni?

–Én minden alkalommal, ha II. Richárdot, ha József Attilát, ha Cseh Tamást akarom megszemélyesíteni, akkor az adott személyről, témáról az antikváriumokban fellelhető összes könyvet megkeresem, és végiglapozom.

Általában sok-sok ezer oldal áll rendelkezésünkre, de nekem csak félmondatok kellenek. Mondjuk, egy pályatárs megírja, hogy nevetett Semmelweis egy viccen. Ez nagyon fontos, mert a forgatáson oda jutunk, hogy a karakterem nevet valamin, és akkor én már tudom, hogy mindig feltartott ujjal nevetett.

Ha az ember talál 5-6 ilyen apróságot, sokkal színesebbé válik a karakterábrázolása.

Az újhullámos művészfilmeknél nagyon szeretem ezeket a kicsi apróságokat. Egy két tárgy, néhány mozdulat, amiről értem, hogy a rendező vagy a forgatókönyvíró nagyon sokat kutatott és beszélgetett, hogy az a pici igazság ott megjelenhessen.

Ugyanakkor a színésznek nem egy történelmi tablót kell megjelenítenie. Nem is tud. Hanem a forgatókönyvírók által megrajzolt karakternek az igazságát kell végigvinnie a filmen. Ha szerencséje van, akkor a forgatókönyvíró által megírt Semmelweis az nagyon közel áll a történelmi Semmelweishez. De a színésznek egy idő után a forgatókönyvvel van dolga.

– Semmelweis egy nagyon emocionális személyiség a filmben. Mennyire lehet kilépni ebből, és visszatérni önmagadba, amikor vége a felvételnek?

– Nem visszatérsz önmagadba, a filmben is már te magad vagy. Csak sokszor pokoli érzéseket kell átélni. Tehát nem az van, hogy egy másik ember őrületéből kell visszajönni, hanem a saját őrületedből.

Mondjuk nehéz megélni, hogy elbúcsúzol reggel a családodtól, a párodtól, magad maradsz, és el kell kezdened leásni a lelkedbe az életed egy olyan pontjáig, amely esetleg őket nem érinti, vagy nem szeretnéd, hogy érintse. Ezt beviszed az öltözőbe, beviszed a sminkszobába és aztán beviszed a kamera elé.

Aztán vége a forgatási napnak, mindenki összepakol, elmegy, és neked ott bugyog tovább a szívedben a múltadnak egy olyan darabja, amit minden egészséges ember szeretne elengedni, szeretne kigyógyulni belőle, de te tudod, hogy neked az a hivatásod, hogy ezt hordozd.

Ha nem is részese az aktív életednek, de nyitnod kell neki a szívedben egy polcot, ahonnan bármikor elő tudod hozni, mert a karaktereid igazsága, mélysége ezen keresztül tud megszületni.

Erre különböző technikák és tapasztalati szintek vannak, hogy az ember ezt hogy ne vigye haza.

Vagy ha szerencséje van, mint nekem, akkor egy olyan párhoz viszi haza, aki ezt teljes mértékben megérti, és olyan békét sugároz magából, ami megnyugtat. De ha hónapokon keresztül tart egy forgatás, akkor az ember tényleg komoly idegállapotba tud kerülni. Ami fontos a film létrejötte kapcsán, de vigyázni is kell, hogy az ember ne úgy adja ki magából, hogy alkoholista lesz, vagy nem jól bánik a környezetével, mert ezek reális veszélyek.

– Mégis csak szét kell valahogy választani a filmbeli és filmen kívüli ént, hiszen a filmben olyan kapcsolatok alakulnak ki, amelyeket nyilván nem lehet folytatni a magánéletedben. A filmen kívül nem Nagy Katica a párod, és nincs konfliktusod Gálffi Lászlóval.

– De a filmben nem Nagy Katicával és Gálffi Lászlóval játszol. Hanem azokkal, akiket ők megszemélyesítenek a te életedben. Tehát én, ha a Katicára néztem, akkor a saját szerelmemet láttam. Vagy amikor elárul engem a filmben, akkor azt láttam, aki engem elárult, pedig nagyon szerettem. Természetesen fontos, hogy mit látsz a partner szemében, és kíváncsi vagy, hogy a partner mit ad. Az ő életéből mi tud behozni.

Például nagyon izgalmas volt, ahogy Gálffi tanár úr szerette volna megjeleníteni az általa játszott Klein professzor múltját, mert úgy érezte, akkor tud igazán Klein professzorrá válni, ha ez érződik a filmben.

Ezért vannak olyan jelenetek is a filmben, amik az ő teljessége miatt voltak ott.

Előre vártam, hogy amikor eljön az a jelenet, ahol bocsánatot kér tőlem, akkor mit fogok látni a szemében.

– Igazán széles spektrumot felölel a munkásságod. Talán nem mindenki tudja rólad, hogy te állsz az olvasást népszerűsítő POKET projekt mögött. Hogy áll ez a küldetés?

– Országszerte van 30 zsebkönyvautomatánk, amiből előállítási költségen árusítunk könyveket. Egy jó minőségű könyvsorozat, amivel elsősorban az okostelefonfüggőségre, és az okostelefonok kiválthatóságára próbáljuk felhívni a figyelmet.

Öt és fél éve működik, most jelent meg a 70. címünk, Lackfi János Keresgélők imakönyve című kortárs imasorozata. Jövő évben is folytatjuk, amíg bírjuk, és amíg van követőtáborunk. Nagyon szeretnénk eljutni határon túli magyarokhoz is, de sok bürokratikus akadályba ütközünk külföldön.

– Milyen új szerepekre, bemutatókra, projektekre készülsz?

– Cseh Tamás életéről készítettünk egy előadást Füst a szemében címen, január 5-én lesz belőle egy nagyszabású előadás a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Bereményi Gézával fogunk fellépni.

Emellett van egy QJÚB nevű kis társulásom, ahol szakrális színházi és zenei gyökereket kutatunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Újraéled az IDMC: 19 év után visszatér a legendás tánckurzus Budapestre
Az IDMC 1985 és 2005 között mozgatta meg szinte a város egész lakosságát a Szkéné Színház színpád. Idén, a Kristály Színtéren 19 év után éled újra az esemény, ahol négy napig a legnagyobbaktól tanulhatnak az érdeklődők kortárs táncot, flamencot és improvizációt.


Regős Pál koreográfus, rendező a Szkéné Színház színpadán szervezte meg nyaranta kéthetes, legendássá vált tánckurzusát, az IDMC-t (International Dance and Movement Centre), amelyen nemzetközi táncművészek segítségével amatőr és profi táncosok ismerkedhettek meg különböző, itthon alig ismert technikákkal, mozgásformákkal.

Idén, a Kristály Színtéren 19 év után éled újra az esemény, ahol négy napig a legnagyobbaktól tanulhatnak az érdeklődők kortárs táncot, flamencot és improvizációt.

A négynapos rendezvény első, azaz megnyitó napján egy beszélgetés keretében emlékeznek vissza a rendezvény korábbi résztvevői Regős Pálra. Fia, Regős János kérésünkre felidézte a kultikus nyári workshop indulását: édesapja 1982 és ’84 között Bécsben, Tudatos Test Technika néven tanította saját mozgástechnikáját, és úgy vélte, egy ilyen eseménynek Budapesten is lenne résztvevője.

Akkoriban ezek a technikák (modern tánc, jazz tánc, musical, sztepptánc, hastánc, afró, butó, maszk-játék, taichi, stb.) még alig voltak ismertek hazánkban

– magyarázta Regős János. Az angol nyelvű rövidítést használták, mert így ment át a köztudatba is: ’ájdiemszí’, bár a hivatalos magyar neve a Nemzetközi Tánc- és Mozgás Központ volt. Talán kicsit nagyzolónak hat ez az elnevezés, de az volt a terv, hogy egy valódi intézet jöjjön létre, amelynek működése folyamatos és szerteágazó. Végül maradtak a kéthetes nyári kurzusok.

Az IDMC az évek során igazi kultikus eseménnyé nőtte ki magát, ünnep volt minden megnyitó és zárógála. Megfordult itt amatőr és profi, színész, táncos, akadémista, de olyanok is, akik egyszerűen csak mozogni szerettek volna, vagy a gyakorlatban megismerni különböző műfajokat, vagy mert újra járhattak a már kedvelt tanár mozgás óráira. A hangulata fogta meg a résztvevőket – emlékszik vissza Regős Pál fia, az elvárásoktól, teljesítménykényszertől mentes közös alkotás szépsége. Apám gyermeki lelkesedése tényleg áthatotta a nyári kánikulában, a klíma nélküli, üvegtetős tornateremben, meg a padlástér alatti Szkénében izzadó emberek szívét.

A Kristály Színéren augusztus 5. és 8. között zajló IDMC idén három mestert lát vendégül: itt lesz Edilson Roque brazil táncművész, a kortárs tánc és a Horton technika oktatója, Tatiana Gomez flamencotáncos és Grecsó Zoltán táncművész, akitől táncimprovizációt tanulhatunk.

Az IDMC első napját Regős Pál emlékének áldozzák a szervezők, amelyen egy filmvetítés mellett a 20 évig tartó eseménysorozat néhány szereplőjével készül beszélgetés. A tematikus napok végén az oktató művészek táncelőadásai zárják majd a programot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Csányi János
Az operaénekes 92 éves volt.


Elhunyt Csányi János, derül ki az Operaház vasárnap délelőtti bejegyzéséből.

„Az 1931-ben Nagykörösön született tenor eredetileg autószerelőnek tanult, énekesi tanulmányait előbb a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolájában, a mai Benczúr Házban, majd magánúton folytatta, többek közt Possert Emíliánál, aki Simándy József mestere is volt. Színészként, majd operaénekesként előbb Kaposváron, majd Pécsett mutatkozott be, a fővárosban először az Operettszínház szerződtette, majd 1969-tól lett csaknem negyedszázadon át volt a Magyar Állami Operaház társulati tagja, de vendégművészként egészen 2001-ig színpadra lépett”

– olvasható a posztban.

„Széles repertoárján szerepelt a Porgy és Bess Crownja, a Siegfried címszerepe, a Jenůfa Števája vagy a Borisz Godunov Sujszkij hercege, miközben

több mint száz filmben és sorozatban játszott emblematikus karakterszerepet: ő volt többek közt a címszereplő Oglu A Koppányi aga testamentumában, Katica úr az Egy óra múlva itt vagyok c. sorozatban és Góliát a Szomszédok c. teleregényben.

A Magyar Arany Érdemkereszttel, Smetana és Bartók-Pásztory díjjal kitüntetett művész pályájáról 90. születésnapja alkalmából fia, Csányi László írt könyvet Csányi János élete címmel.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Deadpool és Rozsomákkal a Marvel visszatért a csúcsra? Ryan Reynoldsot elnöknek!
Gyors választ adunk: igen! Újra csúcson pörög a Marvel! Az hogy csak egy film erejéig, vagy ott is maradnak, azt még meglátjuk. De amit Reynolds és kompániája lerakott az asztalra, az nem kis teljesítmény.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. július 24.



Ryan Reynolds a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas óta próbálta elérni, hogy Deadpool karaktere kedvenc színészével és nagyon jó barátjával, Hugh Jackmannel egy rendes filmben szerepelhessen.

Vagyis igazából Rozsomákkal akart közös filmet mindenki kedvenc nagydumás bérgyilkosa. Kicsit Bosszúállók-utánérzésem volt a film nézése közben.

Két közönségkedvenc karakter végre összeáll, tényleg minőségi körülmények között, felejtsük el az X-Men kezdeteket és a Farkas nevet. Ez itt a cenzúrázatlan Rozsomák, aki Deadpoolal együtt végigdarálja a közös művüket.

Próbálok spoilermentesen írni a filmről, ami nagyon fontos, mert ennyi cameót egy helyen régen láthattunk. Nem csak szereplők - de helyszínek, stúdiólogók – minden pillanatban van mit nézni a vásznon. Nem csodálkoznék, ha többszöri megnézésre is találnék valami újat a háttérben megbújva.

Az első órához közeledve a sokadik ismert vendégszereplő megjelenése után a feleségem csupán ennyit mondott: ennek a filmnek a költségvetése kiemelkedően magas lehetett.

Milyen igaza van: állítólagosan a büdzsé 250 millió dollárra rúgott, plusz marketingköltség. Tehát csak akkor lehet sikeres, ha minimum egy milliárd környékén fog hozni. Miután megnéztem az amúgy nem túl hosszú, kicsit több, mint kétórás filmet, szerintem menni fog neki.

Történetünk szerint Deadpool (Ryan Reynolds) ismét a padlón van. Vagyis inkább egy kapuzárási pánik kellős közepén. Valami maradandót akar alkotni, miután otthagyta a szuperhősködést és autóértékesítőnek állt a Deadpool 2. részéből ismerős Peterrel (Rob Delanney).

Ám egy nap megjelenik a Loki sorozatból ismerős TVA (az időt felügyelő omnipotens ügynökség), és egy kisebb vezetőjük, Mr. Paradox (az Utódlásból ismerős Matthew Macfadyen) felajánl Wadenek egy nagyobb szerepet a Marvel főágán.

Itt megállok, mert innentől csak spoilerekkel tudnék tovább menni, de mivel multiverzumról van szó, ezért maradjunk annyiban, hogy nem csak egy Rozsomákot látunk. Aki nem akarja előre lelőni a legjobb részeket, az ne nézze meg a film imdb.com oldalát.

A gonosz működik, Emma Corrin, mint Cassandra Nova tökéletesen hozza az erejének teljében lévő, mindenre képes szupergonoszt. Deadpool és Rozsomák között pedig minden interakció aranyat ér. Shawn Levy-t sokan nem tartják jó rendezőnek, pedig szerintem tökéletesen kezeli a sok szereplős, nagy stábbal rendelkező blockbustereket. Eddig még nem láttam unalmas Levy-filmet, míg a Bosszúállós Russo tesók a Marvelen kívül csak piszkot hoztak össze a filmográfiájukba, addig Shawn Levy már több zsánerben is bizonyított.

A Free Guyt, Az Adam-projektet és a Stranger Thingset is többek között neki köszönhetjük és nem csak mint rendező van benne sok projektben, hanem producerkedik és forgatókönyvet is ír.

Ha van esze a Marvelnek, rá bízzák a készülőben lévő Bosszúállók-filmeket és tényleg beeresztik Deadpoolt a Topligába. Rá és Rozsomákra lehetne építeni a jövőt, nem a blőd Marvel Kapitányokra és az unalmas Hangya-folytatásokra. Nem viccelek, a Végjáték óta talán legjobb Marvel-filmről jöttünk ki.

Ryan Reynolds most végre megmutathatja, hogy lehet egy 18+-os szuperhősfilmmel kasszát robbantani. Az előrejelzések szerint az év legnagyobb durranása van készülőben és nagyon drukkolok, hogy ez így legyen.

A korhatár-besorolás nagyon sokat szokott számítani egy film sikerében, de a Disney mindent megengedett Reynoldsnak és kompániájának.

Ennyire gyönyörű pusztítást régen láttunk nagyvásznon, csontok törnek, fejek hullanak, végtagok repkednek, és nem is akárhogy. A mostanában divatos CGI-mészárlás sosem volt még ennyire életszerű. Látszik azért rajta, hogy minden digitális, sokszor szinte animációs filmet nézünk, de mégis velőt rázó, amikor egy letépett fejjel vernek valakit agyon. Márpedig itt, ha valaki hétköznapi Joe-t eltalál egy szuperhős ütése, akkor az történik, mint a The Boys, vagy Invincible című sorozatokban: örülhet az illető, ha nem pépként végzi. Semmiben nem fogták vissza magukat az alkotók. A párbeszédek pörgősek, trágárak, viccesek és totál meták.

Ez a film nem csak kibeszél a nézőnek, hanem szó szerint megfejeli a kamerát örömében.

Aki eddig nem bírta Deadpool humorát, az nem most fogja megkedvelni: Reynolds szája egy másodpercre se áll be. Ugyanazt hozza, mint eddig, sőt talán még magasabb szinten tolja a hülyeségeket, mégsem találjuk unalmasnak. Értem, hogy a vaskalapos Marvel-rajongók nem fogják szeretni feltétlenül a pofázó, trágár tökkelütöttet, aki folyamatosan meta poénokkal dobálózik. Na nekik ott van végre egy képregényhez hű Rozsomák.

Igen, Hugh Jackman végre magyarul is Rozsomák! És nem csak úgy néz ki, mint a képregénybeli énje, de úgy is viselkedik az egész mozi alatt, mint egy fékezhetetlen, dühös gyilkológép. Zseniális a kémia a színészek között, ezt a típusú humort én nagyon szeretem, de érzem, hogy sokaknak túl sok lesz Reynolds és az altesti poénok. No de milyen az akció? Mintha maga Marvel-Jézus hozta volna el nekünk. Mindent tisztán látunk, kreatív, látványos, a zene nagyon menő és valószínűleg hihetetlen drága volt.

Levy nagyon érzi mikor kell a rajongók buksiját megsimogatni egy-egy lassított sétával, de nem viszi túlzásba, mint Zack Snyder, aki felvett egy teljes aratást slow motion-ben a Rebel Moon második részében.

Itt minden kikacsintásnak, háttérben meghúzódó poénnak oka és célja van. Nem csak úgy be vannak dobálva, van beszólás mindenkinek, a Marvelnek, a Foxnak, nem hagyják ki öt percenként megemlíteni a Disney-t, szemfülesek még több Stan Lee-cameo-t is elcsíphetnek, teljesen tiszteletben tartva a legendás képregényalkotót.

Nem győzöm dicsérni a Deadpool és Rozsomákot. Nem azért, mert hibátlan film lenne, mert olyan természetesen nincs. De régen jöttem ki egy képregényfilmről úgy, hogy igen, megnézném még egyszer, akár most rögtön! Legutóbb a Végjáték utolsó harmada miatt volt ilyen hangulatom. Véleményem szerint a Bosszúállók: Végtelen háború volt az eddigi legjobb Marvel-film, majd ezt követte az Amerika kapitány: A Tél katonája. Nos ez a sorrend most szerintem megváltozott, csak még nem tudom, hogy a második, vagy az első helyen.

Egy kétórás, szórakoztató blockbuster, amiben mindenki 100%-on pörög. Kicsit lassan indul be, de amikor eléri az üzemi hőmérsékletet, csak feljebb és feljebb mászik azon a bizonyos ranglétrán. Visszatért a Marvel!

Kérdés, hogy tudják-e tartani a színvonalat, vagy visszatérünk a Marvelék és társainak béna szintjére. Meglátjuk. Egy biztos, nyomás a moziba Rozsomákot vadászni!

Egyetlen szépséghiba, hogy aki szinkronosan tenné, kénytelen lesz csalódni: hiába a magyar rajongók palotaforradalma és petíciója, az amerikai forgalmazó hajthatatlansága miatt Hugh Jackman nem a két évtizede megszokott Sinkovits-Vitay András, hanem a korábban többet szinkronizáló Weil Róbert hangján szólal meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
97 évesen meghalt Szatmári Liza színésznő
A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta.


Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg - közölte a teátrum.

Mint írták, Szatmári Liza 1928 márciusában született Hőgyészen. Miután a család Budapestre költözött, balettozni és szteppelni tanult, és artista iskolába járt. Már az 1930-as években színpadra lépett, kisgyerekként a Szent István körúton is fellépő Lakner Bácsi Gyermekszínházában Ruttkai Évával játszott együtt, akivel gyerekkori jó barátok és szomszédok voltak.

Férjével, Szatmári Istvánnal a Nemzeti Színházban ismerkedett meg, majd 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására együtt szerződtek a Vígszínházba, amely akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. Liza testvére Ruttkai Éva öltöztetője lett a teátrumban, ami még erősebbé tette a köteléket közöttük.

Szatmári Liza az Antigonéban Ismenét játszotta, Kárpáthy Gyula Zrínyi című drámájában Eszéki Marit, A néma leventében Gianettát, de pályája során többnyire epizódszerepekben nyerte el a közönség szeretetét. Gombrovicz Operettjében azzal aratott nagy sikert, hogy szteppelve ment ki a színpadról.

1971-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1995-ben Aase-díjat kapott, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtó színészek számára. 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2008-ban pedig megkapta a Gobbi Hildáról elnevezett életműdíjat.

Több mint hetven szerepet játszott el a Szent István körúton, több legendás beugrás, előadásmentés, gyors szerepátvétel is fűződik a nevéhez, és egy díj, amelyet a férje emlékére alapított "A kiscsillag is csillag" néven. Ezzel az elismeréssel minden évben a legjobb epizódalakítást jutalmazza a társulat tagjai közül titkos szavazással kiválasztott zsűri.

Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta. 2020 februárjában, 92 évesen lépett utoljára színpadra a Pesti Színházban a Sógornők előadásában.

A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Ilyen hosszú időt talán a világon senki más nem töltött el ugyanannál a társulatnál. Nem csak a színpadon, az életben is magával ragadó volt bájos személyisége, szépsége és szerénysége - írták a közleményben.

Szatmári Lizát a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: