Varró Dániel: Az én anyámnak nem tyúkja van, hanem laptopja, ezért arról írok
Ő az egyik legnépszerűbb kortárs költő: gyerek- és felnőttműsorával egyaránt rengeteg helyre hívják, művei rendszeresen szerepelnek iskolai olvasókönyvekben, illetve érettségi tételek között is.
Csupa olyan témához nyúl, ami szakít azzal a régi beidegződéssel, hogy egy vers csak fennkölt és magasztos dolgokról szólhat – ebből aztán néha minibotrányok alakulnak ki a neten, de ilyenkor mellette is rengetegen kiállnak a bírálókkal szemben.
A nyárindító Örvényeshegy Pikniken két műsorát is láthatja a közönség, ennek apropóján beszélgettünk.
– Szerinted a mai tizenévesek hogy tekintenek az irodalomra és a versekre? Inkább kötelező nyűg számukra, amit le kell tudni az iskolában, vagy képesek őszintén szeretni?
– Mindkettőre lehetne példákat mondani. A saját iskoláskori emlékeim között is vannak kevésbé pozitívak ezen a téren, de azért egyre több helyen látszik a jó irány. A kortárs szerzők egyértelműen közelebb állnak hozzájuk: a személyes találkozásokon is azt látom, hogy kellemesen csalódnak, ha felolvasok nekik valamit, mondván „jé, az irodalom ilyen is lehet?” Az érthető nyelvezet, a humor és a témaválasztás talán a kulcs. Nem véletlenül annyira menő a slam poetry mostanában, illetve a Facebookon is főleg azok a versek futnak be nagy karriert, amelyekre igazak a fentiek.
– Vonzóbb lenne az irodalom, mint tantárgy, ha Petőfi, Vörösmarty, Arany és a többiek művei helyett csupa mai szerzőt tennének kötelezővé?
– Az biztos, hogy semmiképp nem helyettük kellene bárkit kötelezővé tenni. Nem lecserélni kell őket, inkább tágítani a horizontot. Különösen, hogy a maguk korában a klasszikusok is kifejezetten modernnek számítottak: hajlamosak vagyunk elfelejteni, de akkori viszonyok szerint ugyanannyira korszerű dolgokról és nyelvezettel írtak, mint a mai kortársak.
Az Anyám tyúkja témaválasztása Petőfitől például minden volt, csak nem szokványos. Ki is verte a biztosítékot azoknál, akik szerint a költészet csak fennkölt és magasztos dolgokról szólhat emelkedett költői stílben.
Az én anyámnak nem tyúkja van, hanem laptopja, amin facebookozik meg emailezik, szóval én meg ezekről írok – de hasonló költői felfogásban.
– Az oktatási rendszerben mennyire van nyitottság afelé, hogy ilyen műveket is beemeljenek a tananyagba?
– Szerencsére egyre jobban, ráadásul a korosztály is szélesedik A legnagyobb fiam már iskolás, az ő elsős olvasókönyvében is szerepelt versem. És érettségi tétel is gyakran szoktam lenni a szabadon választható kortárs szerző kategóriájában, ez a másik véglet.
– Lackfi János és te is kaptok időnként bírálatokat, amiért az említett „unortodox” módon álltok a költészethez. Ezeket a szívedre veszed, vagy már csak lepattannak rólad?
– Megszoktam már, de persze azért van, hogy érzékenyen érint. Főleg a közösségi médiában szoktak háborogni, amikor egy-egy versem önálló életre kel és elkezd terjedni. Szerencsére ilyenkor a negatív reakciók mellett mindig jön nagyon sok pozitív is, akik kiállnak mellettem.
Pont Lackfival beszélgettünk egyébként ezekről a minibotrányokról, és ő velem szemben sokkal inkább lelkesen áll hozzá: szerinte ez a legjobb dolog, ami egy verssel történhet, hiszen így legalább beszélnek róla, vitát gerjeszt, benne van a köztudatban.
Próbálom én is ilyen szemmel nézni, de nyilván jobban örülnék, ha mindenkinek átmenne a szándékom szerinti üzenet.
