Valami nagyon durva történt 20 éve a mozikban - 1999, a filmtörténet legjobb éve
Sokunk kedvenc filmjei ebből az évből valók. Olyan különleges volt ugyanis 1999-ben a csillagállás, hogy megdöbbentően sok filmremek született. Nemcsak akkorra elismert alkotók jutottak el a pályájukon egy fontos fordulópontra 1999-ben, hanem elképesztően eredeti elsőfilmek is születtek, melyek rendezői bombaként robbantak be a filmvilágba. Van, aki azóta sem tudta megismételni az akkori sikerét, és van, akinek ez csak egy dobbantó volt további emlékezetes filmjeihez.
Ami különösen érdekes ebben az évben, hogy több hasonló gondolkodású alkotó jelent meg egyszerre, illetve több, hasonló témát feldolgozó, különleges film is készült el, ami nem meglepő: ugyanabban a közhangulatban születtek meg, amikor hasonló problémák foglalkoztathatták az ugyanabban az érában gondolkodókat. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk pár mozit ebből az évből, melyek nélkül a filmművészet nem kérdés, hogy kevesebb lenne.
Hatodik érzék
M. Night Shyamalan harmadik nagyjátékfilmje sok szempontból vágott elébe a trendeknek. Először is egy, nem az intellektusáról ismert népszerű akciósztárt pottyantott a főszerepbe. Bruce Willisről korábban nem tudtuk volna elképzelni, hogy pszichológust játsszon, pláne azt nem, hogy élete legjobb alakítását nyújtsa egy ilyen szerepben. A halottlátó kisfiú, Haley Joel Osment a másik hidegrázósan erős színészi játékot nyújtja, és akkor még nem beszéltünk a remek filmvégi csavarról, amitől jól kikerekedett a szemünk 1999-ben.
Harcosok klubja
Érdemes ezt a filmet pár évenként újranézni, már csak azért is, mert amit Brad Pitt és Edward Norton művel benne, az maga az elszabadult színészi zsenialitás. Aki pedig hagyta őket és a saját elméjét is elszabadulni, az David Fincher volt, aki rögtön a második nagyjátékfilmjével a legmagasabbra repítette magát szakmailag. Ez volt a Hetedik. A Harcosok klubja - SPOILER - egy mentális leépülés pontosan elmesélt története, miközben a fogyasztói társadalom végtelenül keserű kritikája is. Meg még egy csomó minden, ez a film egy külön cikket érdekelne, annyira sűrű a szövete.
Magnólia
Paul Thomas Anderson rendező már második filmjével, a Boogie Nightsszal kitörölhetetlenül beírta magát a múlt század kultúrtörténetébe, míg a Magnóliával feltette a pontot az i-re (bár sokan az előbbit szeretik tőle, a Boogie Nights ugyanis egy popkulturális eposz a pornó születéséről, míg a Magnólia inkább egy nagyszabású tabló, annyi drámával és melodramatikus elemmel, amennyi csak a csövön kifért, és sok szomorú sorsú szereplőjével, akik mind csak arra vágynak, hogy szeressék és elfogadják őket. Minden esélye megvolt rá a Magnóliának, hogy egy giccshalmaz legyen, de nem lett az.
Tágra zárt szemek
Azt beszélik, Stanley Kubrick utolsó filmje volt az utolsó csepp a pohárban Nicole Kidmannek és Tom Cruise-nak, mielőtt végleg szétváltak útjaik. A Tágra zárt szemek ma már egyik olvasatában hátborzongató dokumentum egy súlyos krízist átélő házasságról egy valós színészházasság tragédiájával a háttérben, valamint mozgóképes filozófiai elmélkedés az összetartozásról és megcsalásról, valamint a féltékenységről. Az is tök kísérteties, ahogy Cruise filmbeli figurája belecsöppen egy rejtélyes szektás univerzumba, miközben jól tudjuk, hogy a valóságban a szcientológai egyház vert éket a színész és egymás után két felesége közé is. Persze nemcsak a magánéleti vonulat miatt izgi a film. A késői Kubrick sötét világnézetével egybeforrnak a Tágra zárt szemek nyomasztó, esztétizáló képei és az üzenet: igazából soha nem lehet tiéd a másik, még akkor sem, ha a legközelebb áll hozzád.
A bennfentes
Michael Mann Az utolsó mohikán és a Szemtől szemben után készítette el pályája egyik csúcsdarabját, a főszerepben Al Pacinóval és Russell Crow-val. Utóbbi simán megkaphatta volna az Oscart az igaz történetben nyújtott lefegyverző alakításáért, de nem kapta, mint ahogy 6 további jelölését sem váltotta szoborra A bennfentes. Pedig a dohányipart leleplező, a teher alatt összeroppanó kisember és az őt meginterjúvoló 60 minutes-riporter kálváriája igazi mai sztori volt, mélységgel, katarzissal, gyönyörűen fényképezve. Michael Mann azóta is Oscar-nélkül, a film pedig mementója egy hollywoodi mesterember kiállásának az igazság mellett.
Lapozz a Mátrixért, az Amerikai szépségért:
