KULT
A Rovatból

Úgy ordít, ahogy még nem hallottuk – Godzilla 2 kritika

A 2014-es Godzilla egy unalmas katasztrófafilm volt, a 2017-es Kong: Koponya-sziget egy Vietnámi háború lázában égő akciófilmecske. Ezután a tónusukban is merőben eltérő két film után érkezik 2019-ben a Godzilla II – A szörnyek királya.

Link másolása

A Godzilla 2 ismét csavar egyet a szörny-univerzum eddigi filmjeinek zsánerén és klasszikus japán sci-fi-szörnyfilmként lép be a ringbe. Méghozzá nem kis vastaps közepette. A Kaiju-filmek körében ez majdhogynem remekműnek fog számítani.

Kár, hogy mint mozifilm legjobb pillanatában is csak közepes.

Michael Dougherty rendezőt olyan kisebb költségvetésű, kreatív horrorfilmekről ismerhetjük, mint a 2007-es Adsz vagy kapsz, illetve a Krampusz. Dougherty olyan rendező, aki mindig maga írja a filmjeit, ami jelen esetben nehezen eldönthető, hogy pozitívum, vagy negatívum-e. A film ugyanis olyan, mintha egy tizenéves Kaiju-filmrajongó vászonra vitte volna egy játék-délutánját a Godzilla akciófiguráival. Ha valaki a zsáner rajongója, valószínűleg ennek a látványfilmnek olyan hatással kellene rá lenni, mint egy Avengers-filmnek a képregényrajongókra – tehát működik, ha imádod ezeket a filmeket. Sajnos azonban a film csak a szörnyfilmek fanjai számára bír majd élvezeti értékkel.

A történet klisés, buta és keservesen próbálja magát komolyan venni, drámával, önfeláldozással és közhelyes szereplőkkel. A főszereplőnk Kyle Chandler és a családja: Vera Farmiga mint feleség és a közös lányuk, Millie Bobby Brown. A drámai alaphangot az adja, hogy a 2014-es Godzilla eseményei alatt meghal a kisfiuk, ezért a családi egység széthullik. Az apa az alkoholhoz nyúl és a munkájába temetkezik, míg Vera Farmiga a Titánok kutatására teszi fel az életét és kifejleszt egy technológiát. Ami azonban nagyon kell egy öko-terrorista csoportnak, ezért elrabolják őt és a lányát, hogy felhasználják gonosz céljukra: hogy kiirtsák az emberiséget. Innentől a karakterek jobbra-balra sodródnak csak az eseményekkel, majd véletlenszerűen, vagy logikátlanul hoznak arcpirítóan buta döntéseket.

A nagy drámai fordulat is kitalálható és teljesen karakteridegen. Kyle Chandler egyáltalán nem való főszereplőnek, legalábbis ebben a filmben nem bizonyította az ellenkezőjét – unalmas, feledhető, átlagember. Vera Farmiga hozza a kötelezőt – semmi többet.

Az egyetlen kiemelkedő színész Millie Bobby Brown, rajta érezni, meg akarja mutatni, hogy ő nem csak Eleven a Stranger Thingsből,

és sokkal drámaibb szerepben is megállja a helyét. A többi színész teljesen feledhető mellékszereplő, pedig azért olyan nevek vannak itt, mint Sally Hawkins, Bradley Whitford, Ken Watanabe vagy Charles Dance. Az alkotók kicsit elpocsékolták ezeket a neves karakterszínészeket, mindenkinek csak egy tulajdonsága van: gonosz, bölcs vagy humoros… Ami még vicces, bár inkább szomorú, az a játékidő. Nagyon hosszúnak tűnik, a történet egy jó fél órával rövidebb lehetett volna - vagy akár az emberi szereplőket is ki lehetett volna hagyni, még a dráma is működött volna: Godzilla és Mothra között ugyanis jobban izzott a levegő és több kémia volt, mint bármely más karakter között. Egy biztos, ezzel a játékidővel még a pusztás is unalmassá válik.

Az azért pozitívum, hogy ennyire szép szörnyharcot talán az első Pacific Rim óta nem láttunk, abban is vagy esett az eső, vagy sötét volt. Itt mindent látunk: teljes pompájában Godzillát, King Ghidorah-át, Mothra-t és Rodant harcolni. Először féltem, hogy olyan lesz a film, mint a 2014-es, ami az emberek szemszögéből próbálta bemutatni a harcot, kvázi katasztrófafilmes eszközökkel, de szerencsére nem így történt. Kegyetlen, hangulatos és látványos háború zajlik a Titánok között. Kisebb probléma az akció oldaláról: olyan, mintha az emberi karakterek jeleneteit a „second unit” forgatta volna, ugyanis teljesen más stílusúak, mint a gigászok csatája. Gyors, zavaró vágások jellemzik őket, nem igazán látni semmit… Még szerencse, hogy a pusztítás koreográfiája a szörnyek esetében döbbenetesen látványos. Csak elképzelni tudom, milyen érzés lehet egy Kaiju-filmrajongónak ezeket az akciójeleneteket látni. A CGI teljesen kielégíti a film igényeit, iparos munka, de

Godzilla és a többi szörny designja, részletessége azért átlagon felüli,

emiatt hangulatos az egész látványvilág: az eredeti japán filmek szörnyeihez hűen köszönnek vissza modern köntösben. A film nagyon sci-fi, legalábbis jobban, mint elődjei, hatalmas, már-már Star Wars-szintű repülők, mindenféle drónok, földalatti, szuperbiztos bázisok és oxigénbombák tűnnek fel, azaz nagyon elrugaszkodott a 2014-es első részhez képest. A zene is sokat hozzáad az élményhez, Bear McCreary ötvözte az eredeti Japán Godzilla-filmek témáit új szerzeményekkel, az eredmény pedig magáért beszél, vagyis szól. A hangkeverésre és úgy általában véve a hangzásra ugyanis szintén nem lehet panasz: Godzilla úgy ordít a moziban, ahogy még nem hallottuk, King Ghidorah villámait pedig szinte a fenekünk alatt érezzük, úgy zeng és robban minden, ahogy annak kell.

Hiába tartom nem igazán jó filmnek a Godzilla 2: A szörnyek királyát, sőt, kimondottan butának és unalmasnak, biztos vagyok benne, hogy sokan az év akciófilmjének fogják kikiáltani. Ez egy látványos popcornmozi olyan, mint egy nyári zivatar, nagy dübörgéssel jön, szórja a villámokat, rengeteg eső esik, majd pillanatok alatt el is illan, mintha nem is lett volna. Aztán ha egy hét múlva megkérdezitek, miről szólt a film, a csihi-puhin kívül egy jelenet sem fog az eszünkbe jutni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: