A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái

A Margit körúton – egykor Mártírok útján – egy régi mozi helyén működik az Átrium Színház, amelyet éveken át a Kultúrbrigád üzemeltetett. Ezalatt az intézmény neve összeforrt Alföldi Róbertével, akihez számos rendkívül népszerű előadás fűződött itt színészként vagy rendezőként: Az Őrült nők ketrece, Igenis, miniszterelnök úr!, Egy, kettő, három, Mefisztó.

Aztán a kormány sok más független színházzal együtt a Kultúrbrigádtól is megvont mindenféle állami támogatást, így a 2023-2024-es szezon végén kénytelenek voltak elhagyni a színházat. Nehéz volt nem párhuzamot látni az állam döntése és aközött, hogy a Kultúrbrigád előadásaiban bizony előszeretettel kritizálták a regnáló hatalmat.

Sokan a színház végleges bezárásától tartottak, de aztán több független társulat, Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció és az Orlai Produkció összefogásával végül tovább üzemelhetett.

Akkoriban a kormánnyal szimpatizáló kommentkommandósoktól sokszor olvashattuk: Kár volt károgni, a színház nem zárt be, csak "alföldítlenítették".

Thomas Bernhard 1984-ben írta A színházcsinálót. Főszereplője, az Alföldi Róbert által alakított Bruscon egy hajdan népszerű és nagyhatalmú író-rendező, aki ma már csak a nagyság illúziójából él. Egykor a legnagyobb színházakban játszott, manapság kis vidéki színpadokon lép fel maroknyi színészével, és pont úgy viselkedik, ahogy az a nagy #Metoo könyvben megvan írva: zsarnokoskodik, kiabál, sőt, a tettlegesség sem áll tőle távol. Aztán amikor érzi, hogy talán túl messzire ment, bocsánatot kér, de úgy, hogy azzal a lendülettel el is hárít bármiféle felelősséget.

A színházcsináló kicsit olyan, mint egyetlen hosszú monológ, amiben első ránézésre csak statisztaként, biodíszletként jelennek meg a kollégák. Valójában azonban szó sincs erről. Minden egyes szereplőnek tűpontosan megvan a funkciója, olyanok, mint azok az apró fogaskerekek a gépezetben, amik ha kiesnek, az egész masina lerobban.

Az eredeti műhöz képest történtek változtatások. A most is remekelő Ficzere Béla nem vendéglős, hanem a vidéki város népművelője, aki már megszokta a művészi allűröket, zokszó nélkül tűri a szitkokat és teljesíti a legképtelenebb kívánságokat is, de közben a szemén látszik, nagyon is megvan a maga véleménye.

Sarah és Feruccio nem Bruscon és Brusconné gyereke, hanem a rendező tanítványai. Az Orlai Produkció stabil emberének számító László Lili pillanatok alatt gyorsul nulláról százra. Az egyik pillanatban még esetlenül próbálja teljesíteni a rendező teljesíthetetlen instrukcióit, hogy aztán mondatról mondatra építkezve elvörösödő fejjel üvöltsön a frusztrációtól.

Németh Áron Valentin idén végzett az SZFE-n ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza osztályában. Első ránézésre teljesen súlytalan a karaktere, de ha közelebbről megnézzük, pontosan jeleníti meg azt a fajta tehetetlenséget, ami akkor tör ránk, ha egy erőszakos ember hatalmába kerülünk. Amikor tökéletesen cselekvőképtelenekké válunk, mert arra szocializáltak, hogy bármit teszünk, az rossz, azért büntetés jár, és a végén már a legegyszerűbb utasításokat sem bírjuk, merjük teljesíteni, mert biztosak vagyunk a büntetésben.

Látszólag Búza Tímeának jut a legkevesebb színpadi idő. Néha bejön, köhög, eszik, és nem hiszem, hogy öt mondatnál több szövege van. Mégis fontos, mert míg Lili és Áron fiatalok, a mester tanítványai, Tímea karaktere az, aki már évtizedek óta ebben él. Nem véletlen a távolléte. Ő már megtanulta, hogy úgy úszhatja meg a legjobban, ha minél kevesebb időt tölt a rendező társaságában. Rigolyáira sokszor csak legyint, vagy egyenesen kineveti őket.

El sem tudok képzelni nehezebb színészi feladatot, mint négyüké. Hosszú percekig kell úgy színpadon lenni, hogy szövegük nincs, de közben minden másodpercben ott kell lenniük, és néha egy-egy apró gesztusukon, grimaszukon áll vagy bukik az adott jelenet. Nem lehet egy másodpercre sem lazítani, kiengedni.

Ezzel együtt A színházcsináló Alföldi Róbert előadása. Pelsőczy Réka rendezővel és Bíró Bence dramaturggal alaposan átdolgozták az eredeti művet. Az első perctől kezdve ott vannak a kikacsintások a jelenbe. Mind Alföldi jelenébe, mind az országéba. Ahogy halad az előadás, úgy szorul egyre inkább háttérbe Bernhard valósága, és jön előtérbe a mi kis nyomorult magyar realitásunk.

Alföldi a szerepében rendszeresen kiszól, vagy még pontosabban beszól. A politikusok seggét nyaló művészeknek, a kultúrát kisajátító politikusoknak, és hamar megérezzük, itt nem Bruscon pöröl az osztrák közélettel, itt Alföldi Róbert valós harcába pillanthatunk bele, ami persze kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunk harca, akik nem álltunk át a nyalóka másik végére.

Ez ugyanakkor fura kettősséget is okoz, hiszen Bruscon szerepében egy olyan karakter beszél a – mondjuk ki – NER kultúrkampfjáról, aki maga is az általa bírált rendszer tökéletes képviselője.

Mert Bruscon természetesen nem Alföldi, de pont annyi van benne belőle, hogy az, aki utálni akarja, minden további nélkül azt mondhatja: Látjátok, ilyen ő.

A színházcsinálóban Bruscon pusztulását követhetjük szemmel. Olyan, mint az a csirke, aminek már elvágták a nyakát, de még rohangál kicsit, mielőtt elterül. A hírneve rég oda, közönsége gyakorlatilag nincs, és amire felmenne a képzeletbeli előadás függönye, elhagyja mindenki. Erős metafora az ugrálóvár, amit a darab végén felfújnak. Bruscon ebben a "légvárban" áll és kiabálja: Shakespeare, Csehov és Én! Majd egyre jönnek a nagy nevek, akikkel egy sorba állítja magát, és persze óhatatlanul megérkezünk a nagy magyarokhoz, mígnem Gothár és Eszenyi neve is elhangzik, akik amellett, hogy vitathatatlanul nagyszerű színházcsinálók, a maguk módján mind Brusconok.

Óhatatlanul ott rezonál bennünk a kérdés: ebben a névsorban, ebben a magyar színháznak nevezett homokozóban hol van Alföldi helye? A kérdést nyilván minden néző másképp válaszolja meg.

A színházcsináló kétségtelenül az évad egyik legütősebb előadása, amiről sokat fognak írni, a NER megmondó emberei pedig majd nyilván kikérik maguknak. Orlai Tibornak ez talán az eddigi legbátrabb vállalása, de hát ezért jó, ha egy színház valóban független. Tőle nem tudják elvenni az állami támogatást, mert soha nem is kért ilyet.

Amit én kicsit sajnálok, hogy ide jutott a színház: ahhoz, hogy egy előadás nagyot üssön, be kell olvasni benne a hatalomnak. Én jobban szeretem azt a színházat, ami nem elmondja, hanem bemutatja, de magam is látom, hogy ez nem a finom utalások kora.

Ami a legfájóbb, hogy Bruscon bántalmazó színháza egyáltalán nem idegen. Teljesen otthon érezzük magunkat benne, mert mára ezzé vált az országunk. Már fel sem vesszük, ha valaki ránk kiabál, belénk köt. Ha a főnök lekicsinyli a munkánkat, ha a házastársunk kigúnyol, ha az ország vezetői egész társadalmi csoportokba szállnak bele. Akik a médiában dolgoznak, egész biztosan be tudják helyettesíteni Alföldi karakterét sok mindenkivel. És amit a legnehezebb belátni: egyre gyakrabban válunk mi magunk is Brusconná.

Hétfő estétől új műsorrenddel jelentkezik a TV2, a változás a csatorna teljes hétköznap esti sávját érinti.

Az eddigi műsorrend a népszerű műtárgy-kereskedő show visszatérése miatt borult, a változás viszont sok nézőt váratlanul ért. A TV2 közösségi oldalain számos értetlenkedő hozzászólás jelent meg.

„Kedves TV2, most mi ez? A Házassâg első látásra 21:20-ig van írva. Akkor most, hogy van ez?” – kérdezte egy kommentelő.

„Hogy került a Kincsvadászok ide?” – írta egy másik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

TV2 ? ? ? ? (@tv2official) által megosztott bejegyzés

A Kincsvadászok stábja nem változott: a műsorvezető Till Attila, a műtárgyszakértők Kelen Anna és Megyesi Balázs, a kereskedői székben pedig dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor foglalnak helyet. A műsorban civil eladók hoznak be különleges tárgyakat a stúdióba, ahol azokat szakértők értékelik, majd a kereskedők licitálnak rájuk. A műsor sikerét a tárgyak mögötti történetek, az értékbecslés és az alku izgalma adja, a csatorna a mostani évadban a szokatlan darabokra és a már ismert, stabil szereplőgárdára épít.

A Palik László nevével fémjelzett Legyen Ön is Milliomos! 2025-ben több új etappal tért vissza, és ismét a TV2 egyik rendszeres esti műsorává vált.

A bennem lakozó fenevad már a legelső jelenetével érzékelteti, hogy valami egészen nyugtalanító történetbe csöppenünk: a cold openben történik valami szörnyű, amit még nem értünk teljesen, de azonnal odaragaszt a képernyő elé. Gabe Rotter, aki az X-akták rebootja óta nem rukkolt elő komolyabb projekttel, most visszatér, és nagyon úgy tűnik, hogy nem aprózta el.

Ez leginkább az egészen kiváló színészgárdának köszönhető: Claire Danes, Matthew Rhys, Natalie Morales és Brittany Snow ezek nem kis nevek egy sorozathoz képest, némelyik egyedül is képes lenne eladni egy sorozatot.

A történet középpontjában Agatha Wiggs áll, akit Claire Danes a tőle megszokott intenzitással formál meg. Aggie sikeres írónőként próbál boldogulni, vagyis inkább csak próbálna, mert jelenleg egy makacs alkotói válság gyötri. Hiába a karrier, hiába a hírnév, a Pulitzer-díj, az ihlet makacsul kerüli őt, az anyagi helyzet pedig egyre feszültebbé válik.

Ez a veszteség olyan mélyen beette magát a nő tudatába, hogy szinte minden döntését, minden rezdülését befolyásolja. A sorozat ezt a lelki törést nem túlmagyarázva, mégis rendkívüli érzékenységgel mutatja be, miközben lassan, de határozottan építi fel Aggie mentális instabilitását.

A helyzetet tovább bonyolítja, amikor a szomszédságba beköltözik egy titokzatos, módos üzletember, Nile Jarvis. Matthew Rhys játéka egyszerre visszafogott és dermesztő, már az első jeleneteiben érezni rajta azt a fajta sötét vibrálást, ami végig ott lüktet a karakterében.

Mindenki Jarvist gyanúsította, de olcsón megúszta. Most egy új környékre költözött, ám a lakók egyre hangosabban suttognak arról, hogy talán gyilkosság történhetett, Aggie képzelete pedig már ettől is lángra kap. A sorozat ügyesen meglovagolja ezt a kettősséget: vajon tényleg valami szörnyűség történt, vagy ez csupán egy gonosz pletyka. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül érezzük furának a pszichésen megtört író és a hírhedt üzletember kapcsolatát.

A készítők nem húzzák az időt, nem játszanak felesleges találgatósdit: hamar elhintik a fontos információkat, mégis minden epizód után marad bennünk egy kis feszültség, egy apró kérdőjel, amitől muszáj tovább néznünk.

Claire Danes alakítása ebben kulcsfontosságú. Pontosan azt a törékeny, mégis elszánt, a saját bűntudatával küzdő karaktert hozza, amitől nemcsak megértjük Agatha motivációit, de együtt is élünk vele. Matthew Rhys pedig pazar kontraszt: egyszerre megnyerő és ijesztő, mintha minden mosolya mögött bújna egy második, sötétebb jelentés. Rhysnek igazi jutalomjáték Danes mellett gonoszkodni.

Kettejük dinamikája annyira feszült és kiszámíthatatlan, hogy már a második részre teljesen odabilincseli a nézőt. A két karakter között kibontakozó verbális párbajok és sejtelmes félmondatok a sorozat legerősebb pillanatai közé tartoznak.

Az is remek húzás, hogy Jarvis gyakorlatilag „könyörög” Aggie-nek, hogy írjon róla, ez egyszerre abszurd, nyugtalanító és fenyegető, mintha egy ragadozó kedvesen invitálná magához az áldozatát.

A széria végig lendületes marad, nincs üresjárat, a cselekmény pedig kellően izgalmas ahhoz, hogy ne csak egy újabb rejtélysorozatnak érezzük. A dráma kellően mély, emiatt sokkal többet kapunk.

Bár a finálé talán nem üt akkorát, mint amilyet a felvezetés ígér, ez a kisebb súlytalanság korántsem rontja el az összképet. Ez egy jó sorozat volt, nem bántam meg, hogy megnéztem.

A bennem lakozó fenevad azok közé a szériák közé tartozik, amelyeket jólesik végignézni, majd utána is kicsit elidőzni rajtuk.

Nem sajnáltam érte egyetlen percet sem, és bár biztos akad több apróbb hibája, összességében kifejezetten ajánlott darab mindenkinek, aki szereti a lélektani, lassan kibontakozó, mégis folyamatosan pulzáló sorozatokat. Gratula a Netflixnek, néha megérdemlik.

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.