Tudja magáról, hogy nem jóképű, le akarták beszélni a Dumb és Dumberről, és azért kapta meg a Híradósok főszerepét, mert rácsapott az asztalra – Jeff Daniels 70 éves

Jeffrey Warren Daniels a Georgia állambeli Athensben született 1955. február 19-én, Marjorie J. Ferguson és Robert Lee Daniels gyermekeként. Életének első hat hetét Georgiában töltötte, ahol az édesapja egy iskolában tanított, mielőtt a család a szülei szülőföldjére, Michiganbe költözött, azon belül is Chelsea-be, Jeff ott is nőtt fel (sőt, ott él a mai napig). Apja a Chelsea Lumber Company nevű, barkácseszközöket forgalmazó cég tulajdonosa volt, nem mellesleg pedig a város egykori polgármestere. A középnyugati származásáról Daniels azt mondta, hogy eleinte vagy túl kellett lépnie rajta, vagy meg kellett védenie: „Aztán később olyasvalami lett, amiért nem kellett bocsánatot kérni. Szóval nem változtattam meg azt, aki voltam, bárhogy is nézett ki ez a castingosok számára. Én nem vagyok sem szép, sem jóképű. Sosem voltam az, és ezzel mindig tisztában voltam.”

Miután leérettségizett, egy rövid ideig a Central Michigan Egyetemre járt, és már ott részt vett az iskola színházi programjában. 1976 nyarán már az Eastern Michigan University drámaiskolájába járt, hogy benne lehessen a különleges Bicentennial Repertory programban, ahol a The Hot L Baltimore című darabban és három másik előadásban is játszott. Marshall W. Mason volt az egyetem vendégrendezője, aki meglátta Danielsben a tehetséget, és meghívta őt New Yorkba, hogy dolgozzon a Circle Repertory Theatre-nél, ahol az 1977-’78-as évadban Lanford Wilson Fifth of July című darabjában játszott.

– mondta Daniels a Vanity Fairnek.

Egyébként színészi ambícióit a családja is teljes mértékben támogatta, s miután szerepelt a My Life, a Lulu, a Two from the Late Show, a Fifth of July és a Johnny Got His Gun című off-Broadway-produkciókban, valamint feltűnt három sorozatban (Hawaii Five-O, A Rumor of War, Breaking Away), persze csak kisebb szerepekben, 1981-ben megkapta első filmszerepét is, méghozzá Milos Forman Ragtime című rendezésében, amelyet a legjobb film Oscar-díjával is jutalmazott Becéző szavak (1983), valamint Woody Allen filmje, a Kairó bíbor rózsája (1985) követett.

1991-ben Daniels visszatért New Yorkból Chelsea-be, ahol megalapította a Purple Rose Theatre Company nevű nonprofit színházi társulatot, amely világszínvonalú eredeti és klasszikus darabokat egyaránt színpadra visz. Máig ő maga a társulat művészeti igazgatója.

Ebet a karóhoz

Daniels 1994-ig főként komoly szerepeket játszott olyan filmekben, mint pl. a Féltékenység (1986), a Valami vadság (1986), A rádió aranykora (1987), a Gettysburg (1993) vagy a Féktelenül (1994), persze néhány kivélellel (Arachnophobia: Pókiszony, Kikaparod, megkapod, Siker teszi az embert, Csere-bere páros stb.). Ám ez rendesen megváltozott, amikor befutott hozzá a Dumb és Dumber: Dilibogyók forgatókönyve. Jim Carrey-nek ugyanis kifejezett kérése volt, hogy Harry szerepére ne egy komikust szerződtessenek, hanem egy komoly, elismert és a színpadon is bizonyított profi színészt. „Olyan embert akart, aki figyel a másikra, mert tudta, hogy ez a film egy pingpong-meccs. Szóval hagytam, hogy ő adogasson, Harry Dunne pedig olyan volt, mintha fél másodperces késleltetésben lett volna ahhoz képest, amit Lloyd csinált” – mesélte Daniels.

Az akkori ügynökei egyébként majdnem rávették, hogy ne vállalja el ezt a szerepet, mert szerintük rosszat tesz majd a karrierjének, de Jeff hajthatatlan volt, mindenképpen ki akarta magát próbálni egy ilyen vígjátékban. „Mindhárman azt mondták: »Oké, mi ezt nem támogatjuk. Nem fogod megcsinálni ezt a filmet. Kiszedünk belőle. Azon az úton vagy, hogy össze fog jönni egy Oscar-jelölés.” Ő azonban nyilvánvalóan nem hallgatott rájuk, így Daniels és Carrey a későbbiekben a filmtörténet egyik legikonikusabb komikus duójává váltak. „Vegytiszta komédiát akartam csinálni. És ez volt a nagy lehetőség arra, hogy olyasvalakivel csináljam, akiről úgy gondoltam, hogy nagyon érti ezt a műfajt.” S mivel mind a Dumb és Dumber, mind pedig az ugyanabban az évben bemutatott Féktelenül kasszasikerré váltak, Daniels nevét egyre többen jegyezték meg szerte a világon. A vígjátékzsáner pedig a későbbiekben is fontos volt neki, a kilencvenes években is szívesen írt alá e műfajban fogant filmekhez: pl. 101 kiskutya (1996), Egyedül nem megy (1997), Pleasantville (1998), Kedvenc marslakóm (1999).

Gitár a kocsiban

Ezt sokan nem tudják róla, de ha van valami, amit Daniels jobban szeret még a színészkedésnél is, az a zene. „A középiskolában musicalekkel és nyári színházzal kezdtem, ez volt a belépőm a színpadra. Jól ment az éneklés, és amit a musicalekben tanulsz, azt magaddal viszed, nagyon jól fog jönni később” – magyarázta a South Jersey Magazine-nak.

– mondta Daniels, aki egy gitár megvásárlásával hozta vissza a muzsikát az életébe, amit annak tudatában dobott be az autójába, hogy „a musicalekben töltött ideje lejárt”.

Énekes és dalszerzői karrierje már az ezredforduló után indult be: 2005 óta ad ki zenei albumokat, a legutóbbi, az Alive and Well Enough 2020 novemberében jelent meg. „Azt akartam, hogy az emberek figyeljenek (ezzel a lemezzel). Ez azt jelenti, hogy a hozzám hasonló embereknek, ahelyett, hogy a biztonságos utat választanák, és csendben maradnának, hallatniuk kell a hangjukat. Különben egy olyan országban fogunk élni, amelyben én legalábbis nem szeretnék” – magyarázta egy interjúban.

57 évesen új karrier

Az ezredforduló után Daniels karrierje egy picit megfeneklett, a kilencvenes évekbeli sikereit nem tudta hozni, és főleg kisebb filmekben tűnt fel. Üdítő kivétel volt két film 2002-ből: a Clint Eastwood-féle Véres munka és az Oscar-díjas Az órák, de igazából csak 2005 után (amikor a zenei pályája is beindult) tudott visszakapaszkodni a reflektorfénybe olyan filmekkel, mint A tintahal és a bálna (2005), az Egy kutya miatt (2005), a Good Night and Good Luck. (2005), A hírhedt (2006), A kulcsfigura (2007), A dolgok állása (2009), a Továbbállók (2009) vagy a Looper: A jövő gyilkosa (2012). Az újabb nagy áttörés (egyben karrierjének második felvirágzása) azonban a tévéből érkezett: a 2012-ben elindult Híradósok című sorozatról van szó. 57 éves volt már, amikor megkapta Will McAvoy, a kábeltévés műsorvezető szerepét, Jeff pedig elmondása szerint örökké hálás lesz ezért a lehetőségért. „Ezt nem tudtam volna megjósolni. Abban biztos voltam, hogy segíteni fog. Akkoriban eljutottam arra a pontra, hogy vajon meddig akarom még ezt csinálni? Melyik ponton játszom el azt a szerepet, amit valójában nem akarok eljátszani, nagyon kevés pénzért, egy 28 éves, 10 millió dollárt kereső színész mellett” – magyarázta a Collidernek.

Nos, ez a pont szerencsére nem jött el, hála egy rögtönzött meghallgatásnak a Híradósok alkotójával, Aaron Sorkinnal. „Ott, a reggeli megbeszélés kellős közepén megcsináltam... Elmeséltem egy történetet, és elkezdtem csapkodni az asztalt” – mondta, s bár annak ellenére, hogy az emberek hitetlenkedve néztek fel a rántottájukból, Jeff végül a megbeszélés végére meg is kapta a szerepet. A Híradósok végül három évadon át futott, 2014-ben ért véget, Jeff Daniels pedig Emmy-díjat és Golden Globe-jelölést kapott az alakításáért.

A Híradósok óta olyan sorozatokban alakított nagyot, mint az Isten nélkül (2017), amelyért megkapta a második Emmy-díját, a The Looming Tower (2018), az American Rust (2021-2024) vagy legutóbb a tavaly bemutatott Talpig férfi (2024).

52 éve ugyanazzal

Talán a fentiekből is kitűnik, hogy Daniels magánélete sosem robbantotta szét a bulvármagazinok címlapjait, nem övezték botrányok a mindennapjait. Olyannyira nem, hogy ezidáig, vagyis 70 éves koráig egyetlen kapcsolatáról tudni. Még a középiskolában, 1973-ban jött össze Kathleen Treadóval, akit 1979-ben feleségül is vett. Ők pedig azóta is együtt vannak, vagyis már 52 éve alkotnak egy párt, és idén ünneplik a 45. házassági évfordulójukat. Ez pedig egy hollywoodi pár esetében felettébb ritka. A kapcsolatuk alatt három közös gyermekük született: Ben 1984-ben, Lucas 1987-ben, Nellie pedig 1990-ben. „A gyereknevelés lelassítja az embert. Mindig emlékeztet, amikor visszamész egy filmbe vagy egy színdarabba, hogy az egy extra adag különlegesség” – mondta erről.

Ahelyett azonban, hogy Jeff Hollywoodban maradt volna, hogy a karrierjét egyengesse, Kathleennel együtt úgy döntött 1986-ban, hogy maguk mögött hagyják az álomgyárat, és visszaköltöznek Michiganbe, Chelsea-be, hogy a családjuk számára a lehető legnagyobb normalitást teremthessék meg. A színész ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy mindig is bizalmatlan volt a 15 perc hírnévvel szemben: „Ez az egyik oka annak, hogy Michiganben akartuk felnevelni a gyerekeket, mert tudtuk, hogyan kell ezt ott csinálni.”

Nos, annyira nem ért véget, hogy öt év után (ha idén bemutatják) ismét egy mozifilmben láthatjuk legközelebb: az első filmes Michael Russell Gunn történelmi drámájában, a Reykjavikban Ronald Reagant fogja alakítani. A sztori szerint a hidegháború legveszélyesebb pontján a politikai ellenségek, Reagan és Mihail Gorbacsov (Jared Harris) Izlandon találkoznak egy feszült hétvégén, hogy eldöntsék, béke vagy háború lesz-e a világban.