„Többszörös személyiségzavara van, egyszer ilyen, egyszer olyan” – interjú a friss lemezes Fran Palermo frontemberével
Ha csak egy albumot hallgatnátok meg ezen a hétvégén – bár remélhetőleg ennél több is aláfestheti a teendőiteket – akkor az a Fran Palermo zenekar napokban megjelent korongja legyen. Hiszen hiába vagyunk most átmenetileg eltiltva az utazgatástól, a Crocodile Juice Bar tizenegy külön történetnek beillő dal segítségével eklektikus belső korzózásra invitál.
“Ez a lemez olyan, mint végigsétálni egy nagyon hosszú utcán, ahol van rock and roll kocsma, latin negyed, francia terasz, utcán éneklő afro-kórus, arab és zsidó negyed, templom, temető, kaszinó... Mindenhol megálltunk, mindenhová bementünk, és pár percig figyeltük, hogy mi történik. Az utca egyik végén sivatag, a másikon tenger”
- mondja Henri Gonzo, frontember-zeneszerző-szövegíró, akinek neve a zenekari munkásságán kívül a FOMO című film betétdalai, a Dalfutár című műsor vagy a róla forgatott, Indexes dokumentumfilm miatt is ismerősen csenghet.
A Crocodile Juice Bar-t részben Henri házi stúdiójában, részben pedig a legendás londoni Toe Rag Studiosban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples.
Henri az album személyiségén kívül a vírushelyzet miatt némileg átalakult tervekről is adott egy kis helyzetjelentést, az interjú után pedig valamennyi dal hátteréről is olvashattok bővebben.
- Lehet, hogy az interjú megjelenésére már az április 4-re tervezett új lemezetek is napvilágot lát. A vírushelyzet miatt van ez a csúszás elsősorban, vagy ha már így hozta sors, csiszolgattátok tovább?
- A csúszás nekem nagyon jól jött, mert így megúsztam a hajrá-stresszt a lemezfelvétel végén, és úgy döntöttem, hogy lassabban fejezem be az egészet. Az alkotással járó szorongás és stressz így sem maradt el, de így is sokkal nyugodtabb körülmények között születhetett meg a kis "Crocodile".
- Már több mint egy hónapja tartanak a korlátozások, te hogy viseled ezt a fajta kötelező otthonlétet?
- Jól, kivéve, ha megkérdezik, hogy hogy viselem, mert akkor eszembe jut, hogy ezt amúgy rosszul kéne viselni.
- Van olyan projekt vagy tevékenység, amire most van időd és belevágtál? Akár általánosságban, akár zenei téren, vagy mint a FOMO filmzenés közreműködés volt?
- Már dolgozom egy új filmzenén, jelenleg egy szép, balatoni nyaralóban. Ugyanitt egy-két videóklip írásába, rendezésébe és forgatásába kezdtem bele.
- Ha a mostaniról még nem is beszélhetünk, de általánosságban milyen filmhez, filmstílushoz írnál legszívesebben filmzenét? Lehet létező vagy fiktív is.
- A művészfilmeket szeretem. Például filmek, amik megtalálhatók a Criterion Collectionben, olyanokkal dolgoznék a legszívesebben.
- Zenekarilag hogy működtök jelenleg? Vannak online próbák vagy inkább mindenki egyénileg csinálja a dolgát (vagy épp nem csinálja)?
- Az online próba nem kivitelezhető, és nincs is most mire. Nem is tudom, hogy pontosan ki mit csinál mostanában, de azt hiszem, van, aki az építőiparban nyomja, van, aki szakdogázik, más államvizsgázik. Én csak a tőlem nem messze lakó Árvayval (Árvay Gábor) a billentyűsünkkel találkoztam pár napja, mert elmotoroztam hozzá, csak hogy bedudáljak a kapualjban. Ő a bátyjával grillezett.
- Gondolom, hiányoznak a koncertek. Ha választani kéne, mi hiányzik a legjobban az élő zenéből?
- Nekem személy szerint még nem vészesen hiányoznak a koncertek, inkább csak a közönségünk. Dimi (Dimitris Topuzidis) mondta, hogy neki hiányzik a benzinkúti kaja, amin turné idején vagy a fesztiválszezonban élünk. Én a lemezbemutató koncertünket sajnáltam nagyon, hogy el kellett tolni, de túl vagyunk rajta.
- Online koncertre, élőzésre gondoltatok?
- Korán reggeltől késő estig live mindenki. Megértem, ha valaki például alapból jógaoktató és heti kétszer live órát tart, de random emberek miért gondolják, hogy bárkit érdekel, hogy hányat guggoltak vagy bukfenceztek ma? Tegnap láttam, hogy Britney Spears is erre akar inspirálni engem. Túl sok az ilyen net-szennyezés.
A zenés liveok, amiket eddig láttam, nem voltak színvonalasak, nem tudom, ki bírja két percnél tovább nézni ezeket. Persze gondolkodtunk ezen már március elején, de egyelőre nem volt kedvünk csinálni egy recsegős, akadozós videót. Most láttuk, hogy a Rolling Stones live videója is össze-vissza csúszik, és a hang is pocsék. Ha esetleg csinálunk ilyet, akkor csakis akkor, ha megtudjuk oldani, hogy jól látható és hallható legyen az egész.
- Nem vagytok messze a 10 éves fennállástól és a Crocodile Juice Barról azt is mondjátok, hogy az eddigi legérettebb munkátok. Szerinted miben változtatok a legtöbbet, miben érezhető ez az érettség a legjobban?
- A mostani felállás kb négy-öt éves. Nyolc éve csak a név volt ugyanez, és volt már néhány dalunk, de nagyon sokat fejlődött azóta a zenekar.
Folyamatosan csiszolódott ez a kis gyémánt. Mind hangszerelésben, szövegírásban, vizuális megjelenésben, amiben lehet, fejlődött a projekt. Addig jó, amíg ez van.
- A lemez egy részét Londonban rögzítettétek, hogy jött ez a lehetőség?
- Öt éve mesélt nekem a stúdióról Nemes Tomi barátom - aki jelenleg a Kistehén zenekar menedzsere, akkoriban talán a 30Y-é volt, ha jól emlékszem - ami a hatvanas évek technikájával készít analóg felvételeket és úgy néz ki, mint a NASA űrállomás. Ő kötött össze a Grammy-díjas producerrel, Liam Watsonnal, akivel együtt dolgoztunk az év elején. Ebben a stúdióban dolgozott már Jack White, a fiatal Tame Impala, a Metronomy és még sokan mások. Már régóta szerettem volna ott felvenni valamit, és most végre meg is léptük ezt.
- Hogy írnád le a Crocodile Juice Bar „személyiségét”?
- Többszörös személyiségzavara van, egyszer ilyen, egyszer olyan.
Egy kicsit olyan, mint egy film, vagy színdarab, vagy könyv. Sokféle érzelem, hangzás és történet kavarodik benne. 11 különálló sztori, ami magában foglal mindent, ami az elmúlt pár évben hatott rám vagy történt velem.
- Melyik szerzemény áll a legközelebb hozzád az új albumról?
