KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: Tóth Andi direkt a tévé előtt unatkozó erkölcsrendőrök kedvéért öltözik – Kritika

Valkusz Milán botlott, Schoblocher Barbara és Judy viszont most sem okozott csalódást. Kivételesen a kieső miatt sem szomorkodtam. Kritika.


Először is köszönetet szeretnék mondani Nektek, olvasóknak. Az, hogy zsinórban immár harmadszor is kritikát írhatok a Sztárban sztárról csak azért lehetséges, mert kellően sokan olvastátok az első kettőt. Ez persze felelősséget ró rátok azzal kapcsolatban, jövő héten lesz-e ilyen cikk. (Kacsint.)

A harmadik adás is közös produkcióval indult, Lady Gaga Bloody Maryjével, annak is a TikTok verziójával, Wednesday (jellegű) tánccal tarkítva.

Ezután az arctalan hang elmondta, ki milyen feladatot kapott, amivel alapjában nem volna baj, de tette mindezt rímekbe szedve, ami sajnos Uhrin Benedek legszebb napjait idézte.

Szót kell ejtenem kicsit a ruhákról. Sosem tudom eldönteni, hogy a szereplők önként veszik fel azokat a göncöket, amiket időnként rájuk tukmálnak a stylistok, vagy csak figyelmetlenül olvasták át a szerződésüket.

Tilla most egészen rendben volt magához képest, de a zsűri több okból is vonzotta a tekintetet. Lékai-Kiss Ramóna vállról indítható töméseit Sam Smith is megirigyelhetné. Tilla rá is kérdezett, de Rami humorral állt hozzá a kérdéshez, közölte, a különleges ruhakompozíció célja, hogy Tóth Andi és Marics Peti ha megfáradnak, két oldalról ráhajthassák a fejüket.

Peti a tüskés bőrkabátjával gonosz Sonicnak öltözött, Andi pedig szerintem most már direkt a tévé előtt unatkozó erkölcsrendőrök kedvéért öltözik.

Egy humoros csavarral ezúttal többet takart a ruhája, mint legutóbb – amikor kiakadt az internet népe –, mégis többet mutatott.

Kicsit úgy, mint az okos lány a meséjében, akinek meghagyta a király, hogy mezítelen is legyen, meg ne is.

Ruhájától függetlenül Tóth Andi kezd szimpatikus zsűritag lenni. Önkritikát gyakorolva megállapította, nincs az rendjén, hogy a zsűri nem ad 8-nál rosszabb pontot, mert így lényegében 5 pont eltérés van a zsűri lista első és második helye között, és nagyobb szórást ígért.

Tartotta a szavát, ő és a kollégái is szigorúbban adták a pontokat, de így sem sikerült 7-nél rosszabbat kiosztani, szóval van még hova fejlődni. Az nem megy, hogy megpróbálunk megalapozott szakmai véleményt adni, de közben azért félünk is, hogy megharagszanak ránk a fellépő kollégák.

A mai adás kellemes meglepetése számomra, hogy mindnekit ismertem, akit utánozniuk kellett a versenyzőknek. Ahogy öregszem, ez egyre ritkább.

Kamarás Iván lépett elsőként az ítészek elé, mint maga a Maszk. Iván kiváló színész, és azt gondolom, kihozta ebből a feladatból, amit tudott, amit lehetett úgy, hogy nem ő Jim Carrey.

Iván jobb színész, mint kanadai születésű kollégája.

Carrey-t nem a mély jellemábrázolásért szeretjük. Valójában két dolgot tud nagyon: grimaszolni és mozogni, ezeket viszont zseniálisan. Úgy, ahogy kevesen. Ez néhol szuper, néhol a ripacskodás határát súrolja – felülről. Kevés hozzáfogható higanymozgású komikus van, így hirtelen Rowan Atkinson jut még eszembe.

A hang egyáltalán nem volt meg, kicsit úgy éreztem, ezt a részét el is engedték, remélték, hogy a koreográfia és a show elviszi a produkciót. Igazuk volt, de mivel a zsűri ma átment Szigor Tiborba, „csak” 47 pontot kapott.

/

Legyünk őszinték: amikor Sipos Tomi megkapta Korda Györgyöt, mindenki arra számított, hogy paródiát fogunk látni. Tomi becsületére legyen mondva, eddig minden feladatát igyekezett komolyan venni, szeretne kitörni a parodista skatulyájából.

Ez amúgy a szakmai alázaton túl is teljesen érthető: ha valaki nyaralni megy, nem akar porszívózni, vagy hivatali ügyekkel foglalkozni. Ugyanígy, ha egy előadóművész eljön egy átalakulós műsorba, nyilván mást szeretne csinálni, mint amivel 30+ éve keresi a kenyerét.

A hang szerintem nem volt tökéletes, csak majdnem, de így is színvonalas produkciót láttunk.

Az eredeti klipben Korda György és a kísérete finoman szólva nincs mindig szinkronban, mint a kezdő szeretők, és Tomi ezt nagyon jól visszaadta a saját előadásában.

Engem amúgy sajnos kicsit zavar, hogy a Gyöngéden ölelj át című dal a Keresztapa szerelmi témájából a film kontextusából kiemelve tucat szerelmes dal lett, de ez legyen az én problémám.

Szöveges feladat: Ha öt zsűritag összesen 44 pontot adott, és mindenki 9 pontot adott Tominak, kivéve Andit, vajon hány pontot adott Andi?

Örömmel jelentem, a harmadik adásra nemcsak megtanultam Schoblocher Barbara névét, de már le is tudom írni puskázás nélkül. Részben miatta szeretem nézni az idei évadot, mivel olyan oldalát és tehetségét mutatja hétről hétre, ami – szégyen nem szégyen – számomra a Blahalouisiana együttes munkásságából eddig nem derült ki.

Michael Jacksont kapta, ami nem könnyű feladat, de akadt extra segítsége Bereczki Zoltán személyében. Zoli az első évad nyertese volt, és olyan tökéletes Jackson átalakulást mutatott, mint soha senki semmilyen magyar műsorban.

Ráadásul Zoli a Nagyduettben annak idején Peller Mariann társaságában pont azt a The Way You Make Me Feelt adta elő, amit Barbi is feladatul kapott.

Mint „nem énekes” amúgy azt gondolnám, Jackót nőként könnyebb utánozni más férfi előadókhoz képest, mivel magas, vékony hangja van, de Kökény Attiláék reakciói alapján tévedek. Nyilván ők a szakértők, hiszek nekik. (Egy időben ugyan kacérkodtam az énekléssel, de csúnyán kikosarazott.)

Minden esetre Barbara nagyon jól hozta a pop királyát. A hang nem jött igazán meg, inkább csak jellegében, de a mozgás és az energiák rendben voltak, és az énekesnő nagyon pasis volt, én legalábbis simán elhittem, ahogy ellentmondást nem tűrő arroganciával próbálta felszedni a táncoslányt.

Azért teljesen mégsem sikerült levetkőzni a gátlásait, a jellegzetes Jacko üvöltés szerintem kicsit félgőzre sikerült.

Barbi 47 ponttal holtversenyben a zsűri lista élére került Kamarás Iván mellé.

Halastyák Fanni következett, aki a műsorban talán most volt a legjobb, bár nem volt annyira nehéz feladata. Lukács Laci nagy haja és napszemüvege mögött nem olyan nehéz eltűnni. A karaktert és a rock n roll fílinget többé-kevésbé sikerült hoznia, de hangban messze járt.

A pályatársak igyekeztek körbemasszírozni az értékelésnél, de beszédes, hogy csak 43 pontot kapott, ami ennél a zsűrinél már erős kritikának tekinthető.

A Sztárban sztár műsorban előbb utóbb minden pasi kap női karaktert, kivéve, ha időben kiesik. Kiss Ernő Zsoltot is utolérte ez a sors. Valljuk be, nincs az a maszk és smink, amivel ebből az arcberendezésből Kylie Minogue-ot varázsolhatnak. A hangra sem volt sok esélye, mert bár Tóth Andi saját elmondása szerint a férfit játszó nőktől és a nőt játszó férfiaktól is elvárja a jó hangutánzást, azért ez nagymértékben szerencse kérdése is: melyik hang mire alkalmas.

Ernő az egyetlen lehetséges utat váltotta: a paródiát. A maga módján szórakoztató volt. A zsűri kicsit következetlenül feldicsérte Ernő produkcióját. Miközben máskor nem győzik hangsúlyozni, mennyire nem paródiát akarnak látni, most hálálkodtak, amiért végre láthatnak egy paródiát. (De azért Ernő is csak 43 pontot kapott, még Papp Szabi tízesével együtt is.)

i

Valkusz Milán is az idei évad egyik nagy felfedezettje.

De mint azt már többször láthattuk az évek során ebben a műsorban, a sztárok sokszor azokon a feladatokon botlanak meg, amelyek látszólag a legközelebb állnak hozzájuk.

Chuck Berry világa egyáltalán nem áll messze a Valmartól, és Milán láthatóan bele is adott apait-anyait, de valahogy mégsem jött össze. A hang szerintem időnként egész jó volt, de hozzá tartozik, hogy Chuck Berry ma már nincs annyira benne az ember fülében, mint egykor.

Ami a kinézetet illeti, Milán inkább hasonlított Lengyel Tomi és Yulaysi Miranda szerelemgyerekére, de a koreográfia nekem bejött.

A zsűri hiányolta a jellegzetes Chuck Berrys mozdulatokat. Szerintem megvoltak, legalább részben. „Val” csupán 40 pontot kapott, amit én túl szigorúnak ítélek.

Trap kapitánnyal pont az ellenkezője történt, mint Milánnal: hozzá közel álló előadót kapott, és remekül meg is oldotta. A Paint in Black a kedvenc Rolling Stones nótám, úgyhogy szigorúan szemléltem Molnár Tibor szereplését, de nem tudnék belekötni ebbe a Mick Jagger performanszba. A zsűri is alig, ezt jelzi a 49 pont, ami ezen az estén valamivel többet ért, mint eddig.

Gubik Petra Nótár Maryként nagy bulit csapott. Nótár Mary is azok közé tartozik, akiket a Sztárban sztár nélkül valószínűleg nem ismernék. Így viszont, hogy szerepelt a celebshow-ban néhány éve, róla is tudom, hogy nagyon jó énekes, még ha a műfaja nem is áll közel hozzám.

A zsűri csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla. Én a hangutánzást nem hallottam pontosnak. Minden esetre ezen a napon egyedül Petra kapott 50 pontot.

Tóth Andi arra is felhívta a figyelmet, hogy nő még nem nyerte meg a Sztárban sztárt, szerinte azért, mert a csajok irigységből leszavazzák a női előadókat. Ezért is drukkol Petrának.

Az Uptown Funk nem csak Bruno Marstól zseniális, kellett ahhoz Mark Ronson is, aki korunk egyik legjobb dalszerzője és zenei producere.

Oláh Ibolyának feladták a leckét, különösen, mivel olyat kellett tennie, mint még soha: táncolni. Ibi remekül megoldotta, szerintem a hang is elfogadható volt, 48 pontot ért.

Oláh Ibolya után Oláh Ibolya zárta a show-t, vagyis Judy, aki szintén azok közé tartozik, akik hétről hétre bizonyítják rátermettségüket. A Magyarország című dalnak szerintem ugyan van némi pikantériája a jelenlegi TV2-őn, egy valami viszont biztos: Judy az itt-ott hamiskás hangok ellenére is tökéletes Ibolya volt. Olyannyira, hogy amikor most a cikkhez átpörgettem a produkciókat. Judyt meglátva egy pillanatra azt hittem, tényleg Oláh Ibolyát látom. Szerintem Judy is megérdemelte volna a maximális pontszámot, de 48 ponttal kellett beérnie.

Következett a szavazatok összesítése. A zsűri lista élén egyedüli 50 pontosként Gubik Petra zárt, és kivételesen a zsűri és a közönség ítélete találkozott. Neki már nem kellett tovább izgulni, páholyból nézhette végig a hátralévő perceket.

Kamarás Iván ezúttal megmenekült. A veszélyzónában a Nemazalány, Trapp kapitány, Kiss Ernő Zsolt hármas maradt. Legyünk őszinték, nem lehetett kérdés, hogy ebből a kínálatból Tibornak kell továbbmenni.

Bár a másik két versenyző is kapott egy-egy vigaszszavazatot, 3 szavazattal a Mick Jagger hasonmás örülhetett.

Indult az utolsó, mindent eldöntő szavazás. Akik olvasták az eddig cikkeimet, sejthetik, hogy nem Fannynak drukkoltam, viszont arra számítottam, ő fog tovább jutni, hiszen YouTube sztárként a szavazásra hajlamos fiatalok körében népszerű.

Valószínűleg azonban ezúttal is igaz, hogy az a réteg, aki elsődlegesen az interneten fogyaszt tartalmakat, akkor sem néz meg egy élő tévéműsort, ha egy netes sztár szerepel benne. Végül a Bikini sláger ellentétje történt: a nő ment, a férfi maradt.

Hátra volt még a feladatok kiosztása. Oláh Ibolyát például még egy fokkal kijjebb lökik a komfortzónájából: Miley Cyrus lesz. Remélem, nem a Wrecking Ball, az már kicsit unalmas lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt még a TikTok-generáció is figyel – Rendhagyó irodalomórán jártunk a New York Kávéházban
Juhász Anna irodalmár órái 2017-es indulása óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Azóta több mint száz alkalommal tartott olyan órákat, ahol a diákok személyesen is megismerkedhetnek a kávéházi irodalom különleges világával.


Nyüzsgő diákhangok, izgatott tekintetek lepik el a New York Kávéház Vörös-termét, ahol most éppen egy taksonyi iskola nyolcadik osztályos diákjai várják Juhász Anna irodalmár és kulturális menedzser nem mindennapi tanóráját. A program 2017-es indulása óta Anna több mint száz ilyen rendhagyó irodalomórát tartott már a New York Kávéházról a helyszínen, programja pedig hatalmas népszerűségnek örvend.

Egy-egy tanév elején a program meghirdetésekor annyian jelentkeznek, hogy beosztani is nehéz az iskolákat. Közöttük vannak vidéki és fővárosi intézmények egyaránt, sokan több száz kilométert is utaznak ezért a lehetőségért. Ilyenkor Annáék a tanárokkal közösen gondolkodva kitalálják, hogy milyen programokkal lehetne egybekötni még az alkalmat, milyen helyszínre tudnak még átmenni, ami izgalmas lehet irodalmilag. Az ékkő viszont, ahogy Anna fogalmaz, mindig az, hogy

a gyerekek el tudnak jutni a New York Kávéházba, és egy picit közelebbről megismerhetik azoknak a műveknek a hátterét, amelyek itt születtek.

Elhangzik Kosztolányi és Karinthy neve, akik a Kávéház előtt ismerkedtek meg, és megtudjuk, hogy sok híres lap szerkesztősége volt az épületben. Anna változatos történetekkel, érdekes legendákkal fűszerezi az órát, miközben nemcsak a Vörös Szalonban ülünk, hanem elsétálunk a Hotel lobbyjába - a New York Palota egykori legendás aulájába - és a Kávéház patinás belsejébe is.

A rendhagyó irodalomórákra mindenféle korosztályú iskolai csoportok jönnek.

A tizenkettedikes diákoknak például a kávéházi irodalomról szóló érettségi tétel miatt lehet érdekes egy ilyen alkalom.

„Sokan emiatt az érettségi előttre időzítik a látogatást a kávéházban, hogy valami pluszt, valami történeti adalékot kapjanak, és így minél inkább élményszerűen tudják majd az érettségin ezt a tudást visszaadni” – mondja Anna, aki mindig változatosan tartja meg az órákat.

Van, amikor több történetre, több felolvasásra van szükség, ez attól függően változik, hogy az alap műveken felül, mint például A New York-tól a Hungáriáig című kötet, milyen könyveket visz az adott órára.

„Volt olyan osztály, aki eléggé vizuális volt, úgyhogy olyan versek kerültek elő, amik nagyon vizuálisan mutatják be Budapestet. Vagy például Babits Mihály feleségének, Török Sophie-nak azaz Tanner Ilonának a fotográfiáin keresztül is szemléltettem már a mondandómat.” Kissé tehát mindig változik a felépítés, de vannak törzsanyagok, törzsszereplők, akik nemcsak egykoron a New York Kávéházban, hanem egy irodalomórán is törzsvendégnek számítanak. Heltai Jenő, Osvát Ernő, Böhm Aranka vagy Molnár Ferenc minden beszélgetésben fókuszba kerül.

A Kávéház és Anna is nagyon szeretik, és szívükön viselik a programot.

Ez már valami olyan misszió, ami által a magyar diákoknak, fiataloknak is vissza tudjuk adni azt a kávéházi élményt, amelyen keresztül a tankönyveikben szereplő művek és szerzők felélednek.”

– teszi hozzá Anna, aki szerint az órák által kicsit azt érezheti mindenki, hogy ez tényleg több mint egy helyszín. „Ma már úgy hívjuk ezeket, hogy offline terek, miközben régen egy ilyen kávéház volt az élet közepe, és minden, ami itt történt.”

És hogy hogyan élik meg mindezt a diákok?

Egy ilyen rendhagyó irodalomóra átlendülés tud lenni. Sokan el szokták mondani, hogy mennyire tetszett nekik egyáltalán az, hogy bejöttek egy olyan térbe, ahová korábban nem is gondolták volna, hogy be lehet jutni. A diákok így közelebb érzik magukat a századfordulós szerzőkhöz, és így ők is meg tudnak nyílni.

Gyakran előfordul, hogy az órák után a közösségi oldalán keresik fel Annát, és küldik el neki a verseiket, naplórészleteiket.

„Sok diákkal van ezért élő kapcsolatom. Ez egy nagy dolog, hogy egy számukra vadidegen embernek elküldik a verseiket és tanácsot kérnek tizenévesen” – véli Anna. Szerinte még jó helyen van a világ, mert nagyon sokan írnak, és fejezik ki magukat még mindig, nem csak emojikkal, hanem rendes szavakkal. „Ahogy Juhász Gyulától tudjuk: „szavak, szavak csodálatos szavak”, amik tényleg békítenek, és mindent helyre tudnak hozni. Szóval van remény, és ezt nagyon sok ilyen irodalomórán tapasztaljuk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Őrületes siker: Ilyen volt a Csurran-cseppen Majkától a Papp László Sportarénában
A Papp László Sportarénában adott látványos koncertet a rapper, ahol persze megszólalt a Csurran, cseppen is. A bulin szó szerint pénz hullott az égből.


Péntek este a Papp László Sportarénában adott nagyszabású koncertet Majka. A buliból természetesen nem maradhatott ki a rapper legutóbbi slágere, a Csurran, cseppen se.

A koncerten nem is aprózták el a dolgot:

Majka egy platformon ereszkedett le a közönség elé, egy ponton pedig újra a magasba emelkedett és pénzt szórt a zsebéből a közönség közé.

Mindez egészen pontosan így nézett ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: Először szólalt meg élőben a Csurran, cseppen – ilyen volt Majka arénás koncertje
Elképesztő látványvilággal készültek a koncertre, ahol a rapper kormánykritikus slágere is megszólalt. Szombat este jön a második buli.


Látványos koncertet adott Majka péntek este a Papp László Sportarénában, ami zsúfolásig megtelt rajongókkal. A rapper és csapata valóban nem viccelt:

futurisztikus látványvilággal és fesztiválokra illő lézershow-val készültek a bulira.

Azonban nemcsak a látványvilág volt különleges, a meglévő dalokat is újragondolva adták elő.

Persze a legnagyobb várakozás Majka legutóbbi, kormánykritikus slágerét előzte meg: a Csurran, cseppen ugyanis először szólalt meg élőben. A rapper eléggé oda is tette magát, a dal elején egy platformról ereszkedett le, majd a nóta közben újra a közönség fölé emelkedett és a magasból pénzt szórt a rajongók közé.

Szombat este a rapper újra színpadra áll majd az arénában este 8 órától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
14 évesen nem akart Richard Gere-rel játszani, és sokak szerint megcsalta híres rendező szerelmét Daniel Craiggel – Rachel Weisz 55 éves
A magyar származású színésznő kétségbeesetten kerüli a hasonló szerepeket, mivel attól retteg a legjobban, hogy beskatulyázzák.


Rachel Hannah Weisz 1970. március 7-én született a londoni Westminsterben, és Hampstead Garden Suburbben nőtt fel. Apja, Weisz György magyar zsidó gépészmérnök volt, édesanyja, Edith Ruth Teich pedig tanárból lett pszichoterapeuta, aki eredetileg Bécsből származott. A tudós és társadalmi aktivista James Parkes segített az édesanyja családjának abban, hogy elhagyják Ausztriát, és Angliába költözzenek. Edith katolikus neveltetésben részesült, majd a Györggyel kötött házassága után hivatalosan is áttért a zsidóságra.

A szülők 1938 körül, még a II. világháború kitörése előtt, kisgyermekként vándoroltak ki az Egyesült Királyságba, hogy elmeneküljenek a náci fenyegetés elől. György és Edith egyébként mindig nagyra értékelték a művészeteket, a családi beszélgetéseik, vitáik során pedig bátorították a gyermekeiket (Rachelnek van egy 3 évvel fiatalabb, Minnie nevű húga, aki neves fényképész lett), hogy alakítsanak ki saját véleményt. „Mindig is érdekelt a színészet” – emlékezett vissza Weisz a The Guardiannek adott interjújában. „Nagyon fiatal koromtól kezdve lenyűgözött az ötlet, hogy különböző személyiségű emberek bőrébe bújjak, hogy egy másik világba meneküljek. Nem arról szólt ez nálam, hogy híres akarok lenni, hanem inkább arról, hogy szerettem valaki mást játszani.”

Weisz 14 éves korában kezdett el modellkedni, majd gyorsan ráaggatták az „angol rózsa” elnevezést (az angol kultúrában így hívják az Angliából származó természetes szépségeket).

Ekkor, 1984-ben hívta fel magára először a figyelmet, amikor visszautasított egy ajánlatot, Richard Gere mellett szerepelt volna a Dávid király című Bruce Beresford-filmben. Vagyis akkor még passzolta a rivaldafényt.

Bár álmai között szerepelt a hivatásos színészet, kezdetben inkább a Cambridge-i Egyetem Trinity Hall angol irodalom szakát választotta. Úgy gondolta, hogy a hagyományosabb tudományos pálya stabilitást nyújtana neki, de még Cambridge-ben sem tudott ellenállni a színház vonzásának.

„Az egyetemen jöttem rá, hogy kétfelé húz a szívem. Irodalmat tanultam, amit imádtam, de folyamatosan éreztem a színészet vonzását. Végül nem tudtam tovább figyelmen kívül hagyni. Ezt az utat kellett követnem” – nyilatkozta erről 2019-ben.

Az egyetemi évei alatt többek között Sacha Baron Cohen, Sue Perkins, Richard Osman és Ben Miller (akivel egy rövid ideig randizott is) voltak többek között az évfolyamtársai. Ekkor már különböző iskolai színjátszó előadásokban is szerepelt, s társalapítója volt a Cambridge Talking Tongues nevű diákszínjátszó csoportnak. A társulat elnyerte a Guardian Student Drama Awardot az 1991-es Edinburgh Festival Fringe-en egy improvizált darabért, amelyet Weisz maga írt Slight Possession címmel.

Áttörés a színpadon

Miután megszerezte a diplomáját, Weisz úgy döntött, hogy a színészetre koncentrál, ebben pedig a barátai és a mentorai is támogatták. Színházi karrierjét a Royal National Theatre és a Royal Court Theatre-ben, vagyis London két legnevesebb színházi társulatában kezdte. Az áttörését az 1994-es év hozta meg, amikor megkapta Tennessee Williams Múlt nyáron, hirtelen című darabjának egyik szerepét a Royal Court Theatre-ben, amivel sikerült felhívnia magára a figyelmet. A színházban Weisz megtanult kapcsolatot teremteni a közönséggel, és hiteles, többdimenziós alakításokat nyújtani.

„Mindig is szerettem a színpadot” – mondta a The New York Timesnak adott interjújában. „Van valami az élő színházban, amitől a színészi játék azonnali és elektromos érzéssé válik. Nemcsak szavakat mondasz egy forgatókönyvből, hanem párbeszédet folytatsz a közönséggel, ami hihetetlenül kifizetődő.”

Weisz tehetsége pedig nem maradt észrevétlen, s hamarosan számos szerepet ajánlottak neki a színházban és a televízióban egyaránt. Első tévés szerepét a The Advocates című sorozat egyik 1992-es epizódjában játszotta, majd feltűnt a Morse felügyelő, a Trópusi hőség (Kenya Campbell álnéven!!) vagy a Vörös és fekete című sorozatokban. De nem telt el sok idő addig sem, mire sikerült felpattannia a mozivásznakra.

Oscarral a csúcsra

Első kisebb mozifilmes szerepét az 1994-es Gyilkológép című akció-hororrban kapta, de még neve sem volt a karakterének, szóval mondhatjuk, hogy a mozis karrierje 1996-ban indult, ekkor tűnt fel ugyanis Bernardo Bertolucci Lopott szépség című filmjében, valamint a Láncreakció női főszerepében Keanu Reeves és Morgan Freeman mellett. S noha a filmért nem voltak oda a kritikusok, Weisz alakítását többségében méltatták. Ezután pedig, bár folyamatosan kapta a szerepeket, a nagy hollywoodi áttörés csak 1999-ben következett be, amikor a Stephen Sommers által rendezett A múmia című kasszasikernek bizonyuló kalandfilmben játszott. Evelyn Carnahan, az okos, találékony könyvtáros és kalandor szerepében Weisz a nemzetközi reflektorfénybe került.

„A múmia hatalmas változást hozott az életembe. Az intimebb, karakterközpontú filmekből egy hatalmas akciófranchise-ba kerültem. Hihetetlen tanulási tapasztalat volt, és még mindig büszke vagyok rá. Ez a film is része volt annak a hozzáállásomnak, hogy olyan filmeket csináljak, amelyek nagyobb kihívást jelentenek számomra és a közönség számára is” – mesélte egy interjúban.

Az akciófilmekben elért sikerei ellenére Weisz azonban eltökélte, hogy a karrierjét olyan szerepekkel egyensúlyozza ki, amelyek lehetővé teszik számára, hogy összetettebb, árnyaltabb karakterekben mutathassa meg magát. A múmia után olyan filmekben tűnt fel, mint a Szabó István által rendezett A napfény íze (1999), az Ellenség a kapuknál (2001) vagy az Egy fiúról (2002), amelyekben bebizonyította, hogy a műfajok széles skálájával képes megbirkózni.

A Fernando Meirelles (Isten városa, 360) által rendezett Az elszánt diplomata (2005) című filmben nyújtott alakítása pedig meghatározó volt a karrierje szempontjából. Ő játszotta Tessa Quayle-t, egy szenvedélyes aktivistát, aki egy gyógyszergyár összeesküvését leplezi le.

A játékát a kritikusok széleskörű elismeréssel fogadták, és a filmben nyújtott munkájáért elnyerte többek között a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat 2006. március 5-én, mindössze két nappal a 36. szülinapja előtt.

„Az elszánt diplomata meghatározó pillanat volt a karrieremben. Ez egy olyan szerep volt, amely érzelmileg mindent megkövetelt tőlem. Tessa egy olyan idealista nő, aki kénytelen szembesülni a nagyon kemény valósággal. Egyszerre volt szívszorító és felemelő őt játszani. Az Oscar-díj elnyerése váratlan bónusz volt, nem ezért vállaltam el a szerepet. Egyszerűen csak egy fontos történetet akartam elmesélni” – tette hozzá.

Egyensúly mindenekfelett

Az Oscar-díj után Weisz kedvére válogathatott a szerepekből, s ő megpróbált továbbra is azon az úton maradni, ahol megmutathatta színésznői sokoldalúságát. Feltűnt A forrás (2006) című filmben, ahol Hugh Jackman oldalán játszott a szerelem, a halandóság és az örök élet keresésének témái között; illetve elvállalt olyan kisebb, karakterközpontú filmeket is, mint a Szélhámos fivérek (2008), a Hallatlan igazság (2010) vagy az Örvény (2011), miközben a szélesebb közönségtől sem próbált eltávolodni: pl. Constantine: A démonvadász (2005), Télbratyó (2007), Mindenképpen talán (2008), Agora (2009), Komfortos mennyország (2009), A Bourne-hagyaték (2012), Óz, a hatalmas (2013).

A 2010-es évek második felére már nagyobb hangsúlyt fektetett a szerzői filmekre, drámákra, Oscar-matériákra. Ebben az időszakban készült A homár (2015), az Ifjúság (2015), a Fény az óceán felett (2017), A rabbi meg a lánya (2017), nem utolsósorban pedig a 2018-as A kedvenc, Yorgos Lanthimos filmje (akárcsak A homár), amelyért Weisz újabb Oscar-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriájában (akkor Regina Kingé lett a díj a Ha a Beale utca mesélni tudnáért).

„Mindig próbára teszem magam. Akár egy olyan történelmi személyiséget kell játszanom, mint A kedvencben Lady Sarah, akár egy olyan nőt, aki személyes küzdelmekkel néz szembe, olyan szerepek után kutatok, amelyek kihívást jelentenek számomra. Nem szeretném, ha beskatulyáznának egyféle karaktertípusba. Szeretek olyan nőket játszani, akik bonyolultak és akik nehéz döntéseket hoznak” – nyilatkozta.

Az utóbbi években Rachel Weisz egy kicsit hátrébb lépett a szakmától. A kedvenc óta például csak egyetlen mozifilmben, a 2021-es Fekete Özvegyben láthattuk, amellyel hosszú idő után próbált ismét kapcsolatot teremteni a szélesebb közönséggel. Azóta azonban, vagyis az utóbbi négy évben hiába kerestük a mozik vásznain. Csupán a tévék képernyőin találkozhattunk vele egyszer, a 2023-as Két test, egy lélek című minisorozat főszerepében, amelyért Golden Globe-díjra is jelölték. De nem kell félni, nincs szándékában felhagyni a színészettel. Már két projektje is előkészületi fázisban van, az egyik a Vladimir című vicces-könnyes sorozat lesz, a másik pedig a Tomas Alfredson (Engedj be!, Suszter, szabó, baka, kém) rendezésében készülő Seance on a Wet Afternoon című dráma, amely Mark McShane azonos című könyvéből készül.

Megcsalás, nem ámítás

Weisz magánélete ritkán került a bulvárlapok célkersztjébe (talán csak egy ízben), mivel próbált nem adni rá alkalmat. A filmes karrierje elején randizott néhány színésszel, pl. Alessandro Nivolával 1997-ben, Neil Morrissey-vel pedig 1998 és 2000 között, az első nagyobb kapcsolatát azonban az amerikai filmrendező és producerrel, Darren Aronofskyval (Rekviem egy álomért, A pankrátor, Fekete hattyú, A bálna) élte meg, akivel a londoni Almeida Színház színpadán találkozott 2001-ben, ahol a színésznő a Faragjunk férfit! című Neil LaBute-színdarabban játszott (amelyből 2003-ban filmet is forgatott LaBute-tal). Weisz a következő évben New Yorkba költözött Aronofskyval, 2005-ben pedig eljegyezték egymást, esküvőre azonban végül nem került sor. Fiuk, Henry 2006 májusában született New Yorkban, egyébként a manhattani East Village-ben laktak. Közös munkájuk is volt, a 2006-os A forrást együtt forgatták. Az idill azonban csak 2010-ig tartott, az év novemberében ugyanis Weisz és Aronofsky bejelentették, hogy már hónapok óta külön élnek, de továbbra is közeli barátok maradtak, és elkötelezték magukat amellett, hogy együtt nevelik a fiukat New Yorkban.

Rachel és Daniel Craig akkor már kb. 16 éve ismerték egymást, és jó ideje barátok is voltak, majd közös filmjük, az Álmok otthona (2011) 2010-es forgatásán közelebb kerültek egymáshoz.

A hivatalos álláspont szerint 2010 decemberében kezdtek el randizni, ám sokak szerint már a közös munka során kialakult köztük valami, vagyis Weisz megcsalta Aronofskyt Daniel Craiggel (ahogy a színész is az akkori barátnőjét, Satsuki Mitchellt). Akárhogy is, 2011 júniusában ők ketten már össze is házasodtak egy zártkörű New York-i ceremónia keretében, amelyen összesen négy vendég vett részt, köztük Weisz fia, Henry és Craig lánya, Ella. A sztárpár 2018. szeptember 1-jén jelentette be, hogy hét év házasság után megszületett azt első közös gyermekük, egy kislány, akinek annyira védik a magánéletét azóta is, hogy még a nevét sem osztották meg a nyilvánossággal, pedig idén már a hetedik életévét tölti be a sztárcsemete.

Minden személyes

Rachel Weisz színészi megközelítése mindig is mélyen személyes volt. Gyakran beszélt arról, hogy a munkája lehetővé teszi számára, hogy olyan részeit fedezze fel önmagának, amelyekhez egyébként talán nem férne hozzá. „A színészet bizonyos értelemben olyan, mint egy terápia” – magyarázta a Vanity Fairnek adott interjújában. „Általa különböző érzelmeket és tapasztalatokat fedezhetek fel, és ezáltal jobban megérthetem magamat és a körülöttem lévő világot.”

Emellett Weisz arról is beszélt, hogy mennyire fontos a tehetséges filmkészítőkkel való együttműködés, például Yorgos Lanthimosszal vagy Fernando Meirellesszel, akik arra bátorították, hogy vállaljon szokatlan, kihívást jelentő szerepeket. „A legjobb rendezők azok, akik megengedik, hogy belevihesd a saját értelmezésedet a karakteredbe. Nem mondják meg, hogyan kell játszani, hanem olyan környezetet teremtenek, amely lehetővé teszi, hogy mélyebben beleássuk magunkat a szerepbe.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: