Minden a szecesszióról szól Budapest egyik legszebb kávéházában
Budapesten hozzászokhattunk már, hogy Budapest belső kerületeiben minden utcában valami csodára bukkanunk. És ehhez az is elég, ha felnézünk a homlokzatokra vagy belesünk a kapualjakba.
Aki gyakran jár Lipótvárosban, az már kiszúrhatta
a növényi motívumokkal ékített almazöld épületet, a Bedő-házat.
Önmagában az épület külseje és története is érdekes, csakhogy még másról is ismerik: ez a Magyar Szecesszió Háza, egy kivételes budapesti komplexum, ahol a szecessziós iparművészet számtalan darabját csodálhatod meg. A földszinten találod a Szecesszió Kávéházat, amelyben szecessziós múzeum működik.
Az V. kerületi Honvéd utca 3. számú ház telke 1898-ig Budapest tulajdonában volt, 1901-ben Bedő Béla és felesége vette meg. A ház tervezésére 1903-ban Vidor Emilt kérte fel, akinek lehetősége volt külföldön megismerni a német, francia és belga kortárs építészettel és szecesszióval. Ybl Miklós mellett dolgozott a Szent István-bazilika építkezésén, majd a 1894-től pedig a millenniumi kiállításra épülő Ősbudavár tervezőirodáját vezette, és 1896-ban nyitott saját irodáját nevéhez fűződik a Pozsonyi út elején álló Palatinus-házak és Polgári Serfőző Rt. több épültének tervezése.
A Bedő családnak épített ház káprázatos remekmű kívül és belül.
Vidor Emil nem csak az izgalmas, aszimmetrikus homlokzatot alakította ki értő módon, hanem gondosan megtervezte a falfestményeket, az ólombetétes színes üvegablakokat és csiszolt üvegeket is. A homlokzat kerámiavirágait a pécsi Zsolnay gyár készítette, a kőfaragványok Müller Rezső munkái, az asztalosmunkákat Malomsoky Józsefnek, a lakatosmunkákat Hochmann Lajosnak, a színes ablakokat Herzl L. Márknak, a bádogosmunkákat pedig Fuchs Mihálynak köszönhetjük.







A Bedő-ház túlélte Budapest ostromát és később az 1956-os forradalom eseményeit is. A hatvanas években üzemi étkezde működött az épületben, illetve a rendszerváltásig a Szövetkezetek Országos Szövetsége.
Már az 1990-es évekre kopott, leharcolt állapotba került, elveszítette régi fényét – ez az akkoriban készült fényképekről is kiderül.
A 2000-es években történt hatalmas fordulat a ház életében. A tetőteret megvásárolta Vad Tivadar építési vállalkozó, 2003-ban vállalkozott arra, hogy az épületet teljes körűen rekonstruálja. 2003-ban az önkormányzat pályázatán elnyerte 600 négyzetméteres földszinti tér hasznosítási jogát. Itt alakította ki a szecessziós kiállítást és a kávéházat. A kiállítás 2007-ben nyílt.
Ha erre jársz, ülj be egy kávéra a szecessziós bútorok közé, békebeli hangulatba, és miközben pihensz, szemlélődj, csodáld meg a itt látható számtalan tárgyat míves részleteikkel együtt.








