KULT
A Rovatból

Szakonyi Károly: „Azt hittem, az itthoni vircsaftról írtam, aztán rájöttem, hogy mindenhol ez van”

90. születésnapján köszöntötték az Adáshiba szerzőjét a Rózsavölgyi Szalonban.

Link másolása

Hárman emlékeztek a Rózsavölgyi Szalon kis színpadán. Hárman együtt 263 évesek, valamennyien az elmúlt évtizedek magyar színházának legendás alakjai: Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye, a Vígszínház dramaturgja, Keleti Éva, a hazai fotográfia nagyasszonya és akinek 90.születésnapját köszöntöttünk: Szakonyi Károly író, akinek terjedelmes prózai és színházi életművéből a legtöbben az Adáshibát ismerik itthon és külföldön egyaránt.

Egy budapesti család 1969 nyarán, a Holdra szállás estéjén a tv-t nézi, de valójában csak az érdekli őket, hogy szóljon és világítson a doboz. El-elkapnak foszlányokat az adásból, és bár aznap a legkisebb fiú születésnapja alkalmából jönnek össze – azt sem tudják pontosan, hogy hányadik – senki nem figyel senkire és semmire. Nem jut el a tudatukig, hogy elvált lányuk kilépett a munkahelyéről is, hogy idősebbik fiúk és menyük folyamatosan alázzák egymást, sőt az sem, hogy az albérlőjük maga Jézus Krisztus, akinek a csodáit még az újra járni tudó nyomorék szomszéd sem veszi észre. „Csak tudnám, mi olyan nevetséges?” – kérdezi a folyton a tv-újságot kereső és fiának nagykorúsító szivart kínáló apa, hallván lánya hisztérikus zokogásba fulladó nevetését.

A darabot először az Új Írásban olvastam annak idején, majd láthattam az 1970-es évek magyar színházi aranykorának egyik legnagyobb hatású előadását a Pesti Színházban.

Páger Antal és Bulla Elma idős Bódog házaspárja, Béres Ilona keserű, szeretetre vágyó Vandája, Ernyei Béla és Halász Judit Dönci-Saci kettőse, Nagy Gábor „ünnepelt” Imrusa, Kozák László szomszédja külön-külön is remeklés volt, és az ő kaotikus idilljük be csöppent bele az albérlő Emberfi, akit Tahi-Tóth László tett halhatatlanná.

Természetesen az Adáshiba volt Szakonyi Károly köszöntésének egyik központi témája, de az írótárs Horváth Péterrel való beszélgetésből megtudtuk, hogy a szerző 90 évesen sem ül a babérjain, és ma is alkot és minden nap reggel fél 6-kor kel. „Egyrészt kidob az ágy. Ha nem kelek fel, mindenféle gondolatok, emlékek gyötörnek. Ha rosszak, elhessegetem őket, ha jók, akkor akcióba lépek. Az ember állandóan azzal kel fel, hogy megint tud valamit írni, esetleg még jobbat, mint eddig. Ha érzi, hogy sikerült valami jót írni, akkor érdemes felkelni és érdemes élni.

"Az ember sosem lehet teljesen elégedett azzal, amit már megalkotott, és ez így van jól, ezért várja még mindig azokat a különleges pillanatokat, amikor valamit létre lehet hozni” – mondta Szakonyi Károly, bár bevallotta, hogy ma már nem a madarak hajnali csicsergésére fejezi be a napi munkát, de a maga korának megfelelő tempóval, mértékkel még dolgozik.

Az író nagyszerű novellák egész sorát írta, a Francia tanya vagy az Ember az alagútban írásai szinte mind filmre kívánkoznak. Ez a képszerűség abból ered, hogy fiatal korában nagyon vonzódott a képzőművészethez, rajzolt, festett, és ez írás közben is hatott rá. Hogy mégis inkább a színműírót ismerik, nagyon kézenfekvő választ ad: ha egy előadást legalább 500 ember lát, és ezt beszorozzuk 50-nel, 100-zal, egy darab sok több emberhez jut el, mint egy prózai írás. És akkor még nem szóltunk az élő színjátszás egyszeri, megismételhetetlen élményéről. Szakonyinak, attól kezdve, hogy 1963-ban az Életem, Zsókával bekerült a Nemzeti Színházba, nemigen kellett kilincselnie darabjai bemutatóiért. „Bementem a kiskapun és nem jöttem ki” – emlékezett.

A Szakonyi-művek színre vitelét a próbáktól kezdte dokumentálta éveken át érzékeny kamerájával Keleti Éva. Az Adáshibában dolgoztak először együtt. „Most értettem meg, hogy miért volt olyan könnyű fotografálni – mert Károly képben látott és annyira vizuálisan írta le a gondolatait. Életem nagy élménye volt, amikor Béres Ili tűzpiros ruhában, kibontott, hosszú, barna hajjal, ahogy Pécsi Ildikó mondta, „kitette a gyerekeket” vagyis feltárta a mellét. Már az első próbán izzott a levegő, a színészek imádták, adták egymás szájába a poénokat. Még a műszak is ott állt állandóan a színfalak mögött, ami a biztos jele annak, hogy jó a darab.”

A komédia eredeti címe egyébként így hangzott: Ó, vidd csak szépen a sálat is – mivel a végén Imrus elmenekül otthonról, de a sálját leejti. Radnóti Zsuzsa idézte fel, hogy az Adáshiba „őse” egy rádiójáték volt, Albérlet és filodendron címmel, amelyben Tahi Tóth László szerepelt. A dramaturg ennek alapján győzte meg Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház akkori igazgató-főrendezőjét, hogy kérjék fel Szakonyit egy színdarab megírására, az író 1970 januárjában elvonult Nagymarosra, ahol 8 nap alatt megszületett a mű. Várkonyi hazavitte a kéziratot, majd két nap múlva közölte, hogy megrendezi. Már csak a címet kellett megváltoztatni. Az Adáshibát maga a rendező javasolta, az író félt, hogy ha kiírják, azt fogják hinni, hogy bezárt a színház. De nem így történt.

„Aztán a csillagok csodálatos állása folytán egy olyan szereposztást tudott produkálni, amelyben minden egyes szerep 110%-os volt. Országos szereposztást sem lehetett volna jobbat teremteni. Minden műnek megvan a maga csillaga és e csillag alatt minden sikerült. Emlékszem, a Pesti Színházban, mint mindig, ott ültünk felső rész lépcsőjén. Ott ültünk Várkonyi mögött, és éreztük, hogy egyre jobban robban, és amikor vége lett és elindult a hatalmas taps, még előttem van a mozdulata, ahogy azt mondta Karcsinak: „Gyere, most megyünk!” Lementek a színpadra, és nem akarták őket leengedni” – lelkendezett Radnóti Zsuzsa.

„Várkonyi szinte a testével vezényelte az előadást. Az ősbemutató meghatározza egy darab sorsát, és a későbbi siker nagyrészt annak köszönhető, hogy milyen szülőszobában jött létre” – vélekedett Szakonyi Károly.

Keleti Éva később is több Adáshiba-előadást fotografált, legutóbb úgy öt éve Szolnokon, de nem emlékszik, hogy valaha is „modernizálták” volna. „Nem kell közelebb hozni a mához, bármely korban megtörténhet.” Horváth Péter szerint Szakonyi darabjai „kőkeményen le vannak horgonyozva abba a korba, amelyben születtek.” Az író bevallotta: „Én először azt hittem, hogy az itthoni vircsaftról írtam. De már 1971-ben, amikor egy finnországi előadással indult a külföldi széria, csodálkoztam, hogy egy más társadalmi berendezkedésű országban is így hat. Egy író számára boldogság a nemzetközi siker, de az embernek szomorúság, hogy máshol is ugyanez van.” „És mi van ma? Nemcsak a televízióhoz vagyunk odaragadva, hanem a számítógéphez is. Tehát valami nagyon mélyet tudott megérezni ez a darab” – tette hozzá Radnóti Zsuzsa.

A Vígszínházzal való együttműködés azonban megszakadt, mert következő darabja, A hongkongi paróka nem tetszett a főrendezőnek, és az író a miskolci premier után odaadta Marton Endrének, a Nemzeti Színház rendezőjének és ezen Várkonyi megsértődött. Így „csúszott át” Szakonyi a Madách Színházba, ahol Lengyel György rendezővel előbb a Gogol Holt lelkek című regényét adaptálták színpadra (e sorok írójának szintén óriási élmény volt Haumann Péterrel, Dayka Margittal, Márkus Lászlóval), majd következett A hatodik napon premierje. Ez is egy családi összejövetel, a 75 éves apa születésnapja körül zajlik, akit az író részben saját édesapjáról mintázott.

A hatodik napon már korántsem született olyan remek légkörben, mint az Adáshiba, Keleti Éva máig emlékszik arra, hogy a két főszereplő, Bessenyei Ferenc és Psota Irén milyen elkeseredett harcot vívott egymással az elsőségért, a nagyobb sikerért. „A premier utáni bankettet Ferinél tartottuk, aki egyszer csak azt mondta: ne haragudjatok, de elrontottuk ezt az előadást. Talán hiba volt a két nagy bölényt összeereszteni” – hagyta helyben Szakonyi.

A Rózsavölgyi Szalon ennek a színműnek a felújításával köszöntötte a szerzőt Dicső Dániel rendezésében, Szacsvay Lászlóval a főszerepben.

„Ebben a darabban egyrészt nagyon erősen jelen van az elhunyt mama hiánya, másrészt pedig azt látjuk, hogy miként aggatjuk rá idősebb szeretteinkre saját viszonyainkat, miközben ezzel a hiánnyal, ami a papában él, nem tudunk mit kezdeni” – mondta a fiatal rendező.

Fotó: Kallus György

„Ahogy visszagondolunk a 60-as, 70-es évekre, amikor remek kortárs darabok egész sorozatát mutattuk be, látjuk, hogy e téren ma sokkal szegényesebb a repertoárunk. Karcsiék valami módon meg tudták ragadni azt az időszakot, amiben éltünk. Lehet, hogy egyszerűbb volt a hatalom viszonya az emberekhez, de valahogy sokkal jobban tudtak az írók belekapcsolódni és művekké transzponálni az akkori életérzést. Ma nehezen tudunk olyan alkotást említeni, amely ilyen átfogó képet tud adni a magyar társadalomról” – vélekedett Radnóti Zsuzsa.

A beszélgetés végén Horváth Péter felolvasta Szakonyi Károly egyik legújabb novelláját, a Könnyű lakomát, amelynek szereplői, a potrohos, nyugalmazott bíró, a lap nélküli lapszerkesztő és a kiadó nélküli költő, ínyenc ételekről, italokról vitatkoznak, miközben a legegyszerűbb magyaros ízeket falatozzák, kortyolják. A záró bekezdés így hangzik:

„Addig jó, amíg az ember élvezni tud ételt, italt… – dünnyögte a szerkesztő. – Ízek harmóniája? Az élet harmóniája, barátaim!”

Ebben maradhatunk, isten éltesse sokáig Szakonyi Károlyt!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET: