Szakadékba lökött két amerikai turistanőt egy férfi egy világhírű német kastélynál, miután az egyiket zaklatni kezdte, és a másik megpróbált a segítségére sietni.
A támadás a Neuschwanstein-kastélynál történt, ennek alapján tervezték a Disney híres „Hamupipőke” kastélyát.
A 30 éves, szintén amerikai férfi egy keskeny hídnál találkozott a 21 és 22 éves nővel, majd meggyőzte őket, hogy tartsanak vele, mert mutat egy helyet, ahonnan nagyon szép a kilátás. Az elhagyatott ösvényen azonban megtámadta az egyiket, és a másik nő hiába próbált a segítségére sietni, őt fojtogatni kezdte, majd lelökte egy meredek lejtőn. Aztán szexuálisan bántalmazta az ott maradó nőt, majd őt is a másik után küldte.
Mindketten ötven métert zuhantak. Az egyik fiatal nő a kórházban belehalt sérüléseibe, a másikat még kezelik.
A férfi elmenekült a helyszínről, de a rendőrök 25 autóval hajtóvadászatot indítottak ellene, és elkapták.
Szakadékba lökött két amerikai turistanőt egy férfi egy világhírű német kastélynál, miután az egyiket zaklatni kezdte, és a másik megpróbált a segítségére sietni.
A támadás a Neuschwanstein-kastélynál történt, ennek alapján tervezték a Disney híres „Hamupipőke” kastélyát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.
R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.
Renner így fogalmazott a történtek után:
„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.
A kihallgatáson a férfi azt mondta,
a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.
A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.
Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:
„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”
A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.
Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.
Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:
„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.
Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”
A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:
„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”