Sundance-győztes svéd dokumentumfilmet, a dán kultrendező, Anders Thomas Jensen legújabb drámáját, Svédország tavalyi Oscar-nevezettjét, valamint a Tetovált lány írója, a tragikusan korán elhunyt Stieg Larson életművét bemutató svéd dokut is láthatjuk október 28. és november 3. között az Art+ Cinemában. Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált Budapesten.
Jó hír azoknak, akik az elmúlt másfél évben, a koronavírus miatti korlátozások után még nem mondtak le teljesen a moziba járás élményéről, és a streaming-szolgáltatók kimeríthetetlennek tűnő kínálata mellett is maradt bennük mozgóképes hiányérzet, hogy a nagy leállás utáni újraindulással elképesztő mennyiségű film érkezett idén ősszel a mozikba. Egyrészt egymást érik a feltorlódott premierfilmek, a tavalyi kihagyás után pedig megint rendeznek filmfesztiválokat és filmheteket, amik egy-egy téma, ország vagy régió legfrissebb filmtermését teszik hozzáférhetővé a magyar közönség számára.
Szinte egy időben az Urániában tartott Spanyol Filmhéttel idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Skandináv Filmfesztiválra, ahol az elmúlt időszak legjobb dán, svéd és norvég dokumentum- és játékfilmjei közül válogathatnak azok, akik kíváncsiak arra, mi van a hollywoodi blockbusterek univerzumán túl. Akik a moziban nem csak a kiszámítható szórakozás lehetőségét keresik és nem ijednek meg a fajsúlyos kérdésektől a vásznon, ugyanakkor elvárják a magas minőséget egy filmtől. A fesztivál kínálatában szerepel több premierfilm és számos bemutató előtt látható díjnyertes alkotás is, de újranézhetünk néhány olyan mozit is, amiket korábban már vetítettek itthon.
A skandináv országok mindegyike komoly filmes hagyománnyal bír a némafilmkorszak óta, és mindent meg is tesznek azért, hogy ápolják ezt az örökséget. Köszönhetően ennek és az ezekben az országokban folyó nagyon magas szintű filmes képzésnek, na meg az irigylésre méltó filmtámogatási rendszernek, a dán, svéd és norvég filmek évről-évre állandó szereplői a legnagyobb presztízsű fesztiváloknak és a mozik kínálatának szerte a világon.
A dogmás dán rendezők indulásuk óta komoly brandnek számítanak, színészeik közül nem egy lett A-listás sztár mostanra, elég, ha csak Mads Mikkelsenre vagy Ulrich Thomsenre gondolunk. De a dán film nem ér véget a dogmásokkal, és igazságtalan lenne a kortárs dán filmet aszerint értékelni, hol állnak éppen a dogma eredeti célkitűzéseihez képest. Ugyanígy nem lehet a kortárs svéd filmhez sem kizárólag a bergmani örökség felől közelíteni, bár megkerülhetetlen a viszonyítás, főleg ha a legutóbbi évek egyik legnagyobb svéd filmsikerét, Ruben Östlund Laviná-ját vagy a svéd születésű Gustav Möller Dániában készült A bűnös című filmjét nézzük.
Mert összességében elmondható, hogy amihez a skandináv filmek mindig is nagyon értettek, az az emberi drámák pszichológiailag hiteles bemutatása. Az a dramaturgiai és jellemábrázolásbeli tudás, ahogyan képesek felvillantani a látszólag hétköznapi történésekben rejlő mélységeket és magasságokat, és ezáltal tragikus hőssé emelni az átlagembert.
A fesztiválon premier előtt láthatja a közönség a Jussi Adler-Olsen bestselleréből készült Hajtóvadászatot az Oscar-jelölt Martin Zandvliet rendezésében: a Q-ügyosztály sorozat ötödik filmjében Karl Mørck és Assad egy újabb elfekvőben lévő aktát igyekszik megoldani. A Nikolaj Coster-Waldau főszereplésével forgott A boldogság íze című romantikus gasztro-mozi szintén premier előtt lesz látható, ahogy az idei Sundance filmfesztiválon rendezői díjat nyert dokumentumfilm, a Sabaya is. A felkavaró filmben önkéntesek egy csoportja a szíriai al-Hol menekülttáborból próbál kiszabadítani olyan fiatal lányokat, akiket korábban szexrabszolgának hurcolt el otthonaikból az Iszlám Állam.
Christoffer Boe: A boldogság íze (Vertigo Média)
Hogir Hirori: Sabaya (Vertigo Média)
Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai (Vertigo Média)
A fesztivál egyik premierfilmje a Gengszterek fogadója, a Zöld hentesek és az Ádám almái kultikus író-rendezőjének legújabb mozija, Az igazság bajnokai című dán fekete komédia Mads Mikkelsen főszereplésével, amely az év egyik legjobb dán alkotása. Szintén itt mutatkozik be Svédország tavalyi Oscar-nevezettje, a Charter című dráma is, aminek fókuszában egy gyerekelhelyezési per áll. Az ítéletre váró anya úgy dönt, hogy gyerekeivel Svédországból a Kanári-szigetekre menekül egy charter-járattal.
A dokumentumfilmek között láthatjuk többek között a jegesmedvékről és a sarkvidékről szóló norvég Queen without Land című izgalmas díjnyertes alkotást, illetve a The Man Who Played with Fire című svéd dokumentumfilmet is, ami a Millenium-trilógiával (posztumusz) világhírűvé vált Stieg Larson örökségét és életművét mutatja be.
Az idei fesztiválon több izgalmas történelmi témájú film közül is válogathatunk. Christina Rosendahl többszörösen díjnyertes történelmi filmje, az Ulrich Thomsen főszereplésével készült Amerikai emberünk a második világháború kitörésekor játszódik, főhőse pedig Dánia amerikai nagykövete, aki a nácikkal szembefordulva a szabad Dánia egyetlen igaz képviselőjének kiáltotta ki magát. A fagy előtt című dán történelmi dráma az 1850-es évek vidéki Dániájában játszódik és egy családról szól, akiket a tél közeledtével éhínség fenyeget. A norvég A király választása 1940-be repíti vissza a nézőt, amikor a német fegyveres erők megszállták Norvégiát és választás elé állították a királyt: megadja magát vagy meghal.
A fesztivál Best of összeállításában újranézhetjük például Thomas Vinterberg A kommuna című filmjét, A fa alatt című izlandi fekete komédiát, a többszörös díjnyertes dán thrillert, az Oscar-nevezett A bűnös-t, Hans Petter Moland svéd fekete komédiáját, Az eltűnés sorrendjében-t, Anders Thomas Jensen dán fekete komédiáját, a Férfiak és csirkék-et, valamint a Fredrik Backman bestsellerből készült, kétszeres Oscar-jelölt Az ember, akit Ovénak hívnak című filmet is.
Sundance-győztes svéd dokumentumfilmet, a dán kultrendező, Anders Thomas Jensen legújabb drámáját, Svédország tavalyi Oscar-nevezettjét, valamint a Tetovált lány írója, a tragikusan korán elhunyt Stieg Larson életművét bemutató svéd dokut is láthatjuk október 28. és november 3. között az Art+ Cinemában. Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált Budapesten.
Jó hír azoknak, akik az elmúlt másfél évben, a koronavírus miatti korlátozások után még nem mondtak le teljesen a moziba járás élményéről, és a streaming-szolgáltatók kimeríthetetlennek tűnő kínálata mellett is maradt bennük mozgóképes hiányérzet, hogy a nagy leállás utáni újraindulással elképesztő mennyiségű film érkezett idén ősszel a mozikba. Egyrészt egymást érik a feltorlódott premierfilmek, a tavalyi kihagyás után pedig megint rendeznek filmfesztiválokat és filmheteket, amik egy-egy téma, ország vagy régió legfrissebb filmtermését teszik hozzáférhetővé a magyar közönség számára.
Szinte egy időben az Urániában tartott Spanyol Filmhéttel idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Skandináv Filmfesztiválra, ahol az elmúlt időszak legjobb dán, svéd és norvég dokumentum- és játékfilmjei közül válogathatnak azok, akik kíváncsiak arra, mi van a hollywoodi blockbusterek univerzumán túl. Akik a moziban nem csak a kiszámítható szórakozás lehetőségét keresik és nem ijednek meg a fajsúlyos kérdésektől a vásznon, ugyanakkor elvárják a magas minőséget egy filmtől. A fesztivál kínálatában szerepel több premierfilm és számos bemutató előtt látható díjnyertes alkotás is, de újranézhetünk néhány olyan mozit is, amiket korábban már vetítettek itthon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ez az improvizációs előadás bemutatja, mi történik, ha több generáció összezárva él
Mi történik, ha egy lakásban él együtt a nagyi, a szülők és a Z generációs kamasz? Félreértések, feszültségek – és rengeteg humor. A Kortársas című improvizációs előadás nemcsak szórakoztat, de finoman tükröt is tart: megmutatja, hogy egy kis figyelemmel és nevetéssel a generációs szakadékok is áthidalhatók.
Az Improvizuál Produkció két évvel a nagysikerű Válótársas után újra a Városmajorban lép fel: a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzetekkel teli Kortársassal, amelyet július 29-én láthat a közönség. A nagyi szó szerint nem érti, mit beszélnek a mai fiatalok, a már felnőtt gyerekek falra másznak a szüleik okvetetlenkedő kérdéseitől, az ötvenes főnök képtelen elfogadni a huszonéves beosztottja nézeteit a munkáról. Hogy mi a közös bennük? A Kortársas című fél-improvizációs előadás szerint az, hogy mindegyik szituáció feloldható egy kis odafigyeléssel és humorral.
A tavasszal bemutatott előadás célja hasonló, mint a korábbi produkciónak: egyszerre nevettet meg és ad tanácsot, miközben a remek színészek improvizációs képességét is próbára teszi.
És bár a keretezés hasonló, a házaspárbaj után a népszerű csapat fókuszt váltott: most az egymással együtt élni képtelen, azaz kénytelen generációk kommunikációs ügyetlenkedéseit veszik szemügyre szórakoztató módon.
A mai közbeszédben a generációkutatás alighanem az egyik legtöbbet tárgyalt terület. Van, aki szerint mindenre magyarázatot ad, ha megértjük, hogy az egyes korosztályok hogyan viselkednek egymás között és másokkal, de akad olyan is, aki szerint túlzás mindent pusztán egy születési dátumból levezetni. Az igazság valahol középen lehet:
sokunk mindennapos tapasztalata, hogy bár egy nyelvet beszélünk egy tőlünk idősebb vagy fiatalabb munkatárssal vagy hozzátartozóval, de valahogy mégsem értjük egymást...
Tény az is, hogy – köszönhetően a jóléti társadalom működő intézményeinek – még soha nem élt egy időben ennyi, nagyon eltérő tapasztalattal bíró generáció. Gondoljunk csak bele, mennyire más az életstílus, a nyelvhasználat, a technológiához való viszony, mondjuk, egy a második világháború után született, az építők generációjához tartozó idős ember és egy 2010 után született alfagenerációs fiatal között...
Ez az éles élmény jelenti a kiindulópontot a Kortársashoz: az alkotók helyesen ismerték fel, hogy ami az egyiküknek természetes, az a több generációval alattuk vagy fölöttük lévőnek már megfejthetetlen rejtvény. Bizony, akár a családon belül is egészen más valóságokat érzékelünk, és ha mindennek hangot is adunk, a robbanás garantált.
De nem a Kortársas nézőinek: Bereczki Enikő generációs szakértő, A rejtélyes Z generáció című bestseller írója volt az alkotócsapat segítségére abban, hogy olyan jellegzetes, mégis eredeti szituációk mentén közösen gondolkodjunk a korosztályi szakadékokról, amelyekkel nap mint nap mindannyian találkozunk. Gönczi Dorka és Varga Zsoltmediációs szakemberek tapasztalt problémaazonosítóként és -megoldóként az est folyamán moderátorokként terelik a színészeket és nézőket az optimális megoldások felé.
A legnagyobb feladat persze a négy színész vállát nyomja: Grisnik Petra, Parti Nóra, Kovács Olivér és az előadást rendezőként is jegyző Ötvös András korosztályuk legjobbjai. Több és más itt az ő feladatuk egy rögzített szövegkönyv prezentálásánál, hiszen a szituációk csak vázat jelentenek, amit tartalommal a kiváló humorérzékű játszók töltenek meg. Ez is garantálja, hogy a néző egyszeri és megismételhetetlen élmény részese lesz, aminek tanulságait aztán saját életében is kamatoztathatja.
Az Improvizuál Produkció két évvel a nagysikerű Válótársas után újra a Városmajorban lép fel: a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzetekkel teli Kortársassal, amelyet július 29-én láthat a közönség. A nagyi szó szerint nem érti, mit beszélnek a mai fiatalok, a már felnőtt gyerekek falra másznak a szüleik okvetetlenkedő kérdéseitől, az ötvenes főnök képtelen elfogadni a huszonéves beosztottja nézeteit a munkáról. Hogy mi a közös bennük? A Kortársas című fél-improvizációs előadás szerint az, hogy mindegyik szituáció feloldható egy kis odafigyeléssel és humorral.
A tavasszal bemutatott előadás célja hasonló, mint a korábbi produkciónak: egyszerre nevettet meg és ad tanácsot, miközben a remek színészek improvizációs képességét is próbára teszi.
És bár a keretezés hasonló, a házaspárbaj után a népszerű csapat fókuszt váltott: most az egymással együtt élni képtelen, azaz kénytelen generációk kommunikációs ügyetlenkedéseit veszik szemügyre szórakoztató módon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így
augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.
Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.
A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.
Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így
augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.
A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.
A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.
A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.
Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.
Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.
Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.
Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.
A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.
Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.
A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.
Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.
Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!
Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!
Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.
A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.
A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.
Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.
Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.
14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.
Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.
Erről álmodozott
A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.
Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo BertolucciÁlmodozók (2003) című filmje.
A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.
Vesper a neve
Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.
Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.
Tim Burton múzsája
A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.
2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf BenedekMéh című filmjében, 2010-ben.
2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.
Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).
Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás
2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.
Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.
A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”
Titokzatos és paradox
Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.
A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.
2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.
Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…
Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.
Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
