HÍREK
A Rovatból

Simán átment az Igazságügyi Bizottságon a választási törvény módosítása, amivel átrajzolják a körzeteket

A bizottság ellenzéki tagjai bírálták, kormánypárti képviselők megszavazták a javaslatot. A módosító így mehet is az Országgyűlés elé.


Három fontos törvényjavaslatról is dönt kedden az Országgyűlés fideszes többségű igazságügyi bizottsága:

• kettővel kevesebb képviselője lehet Budapestnek, teljesen átrajzolnák a választási térképet;

• egy újabb Alaptörvény-módosítás szerint nem lenne kötelező az ügyészek közül választani a legfőbb ügyészt;

• valamint egy módosító szerint egy év börtönnel büntetnék az agresszív kommentelést.

A három közül a legélesebb reakciókat eddig a választási törvényt módosító, hétfő éjjel benyújtott javaslat váltotta ki. Bírálta már mások mellett Magyar Péter, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is, de a bizottsági ülésen is heves vita tárgya volt. Ennek ellenére, a Telex azt írja, hogy a javaslat mehet az Országgyűlés elé:

a módosító javaslatra az igazságügyi bizottság fideszes többsége igennel szavazott.

Az ülésen a DK-s Sebián-Petrovszki László azt mondta, „sunyi, aljas, szemét megoldás ez – se társadalmi vita, se szakmai előkészítés, se egyeztetés az ellenzéki pártokkal, képviselőkkel” nem volt. A képviselő szerint „ez a Fidesz választási atombombája az ellenzéki Budapestre”, mert így akarják elérni, hogy ne ellenzéki jelöltek nyerjenek a budapesti körzetekben 2026-ban.

A független Jakab Péter szerint az egész módosításnak az az oka, hogy „a Fidesz rosszul áll. És nem azt a következtetést vonják le, hogy jobban kell kormányozni, hanem hogy módosítani kell a választási játékszabályokat”. Azt kérdezte a bizottság fideszes tagjaitól, hogy terveznek-e arról módosítást benyújtani, hogy határon túli választókerületeket hozzanak létre.

A párbeszédes Szabó Tímea szerint ez a módosító annyit jelent, hogy „Orbán Viktor retteg”, mert ha a választást elveszítik, akkor „úszik Hatvanpuszta”, úszik Orbán Ráhel és Tiborcz István vagyona is. Apáti István a Mi Hazánktól úgy fogalmazott: „a legfinomabb szavakkal élve ez egy legalizált választási csalás”.

A javaslatot benyújtó fideszes Pajtók Gábor úgy reagált a felszólalásokra, hogy leszögezte, egy konkrét javaslatról kell beszélniük, nem pedig „egyes pártok politikai szereplési vágyát kielégíteni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.


Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”

Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.

„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”

– jelentette ki a kormányfő.

Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.

„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”

– mondta Orbán.

Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nemzeti Menet: A Hősök tere már majdnem megtelt, a menet vége még a Deák térnél van
A menet nagy rész még csak most ér a Hősök teréhez, ahol már szinte egy gombostűt sem lehet leejteni. Sokan eleve ide jöttek, és nem gyalogoltak végig az Andrássy úton.


Rövidesen elkezdődnek a beszédek a Hősök terén, ami a Tisza Párt Nemzeti Mentének a végállomása. A gyülekező 14 órakor volt a Deák téren, innen indult a döbbenetes méretű tömeg a tér irányába.

A Hősök tere egyébként szinte már zsúfolásig megtelt, sokan eleve ide jöttek, miközben a menet vége még a Deák térnél jár.

Így néz ki most a tér, miközben a tömeg nagy része még oda sem ért:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zuhog az eső Magyar Péterék Nemzeti Menetén, de a tömeg csak egyre gyűlik a Hősök terén
Perceken belül eláll majd az eső, közölte a Nemzeti Menet házigazdája az egybegyűltekkel. Az emberek egymás esernyői alatt keresnek menedéket.


Szakad az eső Budapesten, így egymás esernyői alá zsúfolódtak az emberek a Hősök terén. A Nemzeti Menet eleje már megérkezett a térre, de sokan még csak Andrássy úton tartanak a beszédek helyszíne felé.

Péter Petra műsorvezető azt közölte a tömeggel, hogy nagyjából tíz perc múlva eláll az eső, és tartsanak ki.

A téren mond majd rövidesen beszédet Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ruszkik, haza!” – Forradalmi jeleneteket idéztek fel a TISZA Nemzeti Menetén
Nagy Ervin Transitja vezeti a menetet az Andrássy úton, a kordonszalagok mögött tömeg figyel. Az Operánál fiatal zongorista játszik, fölöttük „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar” molinó feszül.


A Liszt Ferenc tér közelében, a Nagymező utcában statiszták elevenítenek fel egy forradalmi jelenetet a Tisza Párt október 23-i Nemzeti Menetén. A magyarok Molotov-koktélokkal próbálják visszaverni az oroszokat, közben skandálják:

ruszkik, haza!

A menet élén Nagy Ervin Transitja halad. Az Andrássy út mindkét oldalát szalagokkal zárták le, a szalagok mögött sokan figyelik a történéseket.

Az Operánál egy fiatal férfi zongorázik, az emberek a játékát hallgatják.

A régi balettintézet és az Opera között villanyoszlopokra kifeszített molinó látható: „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar”. Pártlogó nincs rajta.

A menetet itt lehet élőben nézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: