KULT
A Rovatból

„Ez a fél év volt a legcsodálatosabb fél év az életemben” – évösszegző Ricsárdgír-interjú

Szintis Laci nevét a róla szóló dalnak köszönhetően több százezren megismerték, most pedig egy mesekönyv is készült a főszereplésével. De milyen tervei vannak még a zenekarnak az idei őrült év után?


Amikor tavaly novemberben utoljára interjúztunk a Ricsárdgírrel, még úgy tűnt, hogy 2020 a zenekar történetének eddigi legerősebb éve lesz: rajongótáboruk rohamosan nőtt, minden nagyobb fesztiválra meghívták őket, 10. születésnapi turnéjukat tervezték rengeteg meglepetéssel. A járvány azonban az ő számításaikat is keresztülhúzta, a fentiekből alig valósulhatott meg valami.

Azért így is próbálták a maximumot kihozni a helyzetből: nemrég bejelentették, hogy SzintisLaci megmenti a karácsonyt címmel felnőtteknek szóló mesekönyvet adnak ki, sőt egy nem kevesebb, mint 100 dalt tartalmazó válogatásalbumon is dolgoznak.

Az alábbi évösszegző interjúban a csapat frontembere, Mártondani részletesen is mesél ezekről, valamint kitér arra is, hogyan élték meg a karanténidőszakot és mennyire bizakodóak 2021-re készülve.

– Egyből január legelején eddigi legnagyobb koncertetekkel kezdtétek az évet az Akvárium nagytermében. Milyen emlékeitek vannak arról a buliról?

– Az egyik legszebb és legmeghatározóbb Gíres élményünk volt. Nem igazán tudtuk felfogni azt, hogy megtelt az Akvárium nagyterme a Nagycsaláddal, és a lemez megjelenése után egy hónappal már kívülről tudta ez a rengeteg jó ember a szöveget. Jobban tudták, mint én. Nagyjából minden, amit kitaláltunk, összejött, még a 10 fős kórus is. Kivéve az a rohadt vattacukorgyártó gép, az sosem akar összejönni. A koncert után a backstage-ben némán öleltük egymást 5 percig. Aztán persze megittuk a gint és hajnalig verekedtünk.

– Hogyan éltétek meg, amikor bejöttek a korlátozások és egymás után kellett lemondani a turnédátumokat?

– Ijesztő volt. Mi kb. 6 éve aktívan koncertezünk, ezért márciusban már tudtuk, hogy májusig fogjuk bírni a koncertek nélkül, onnantól beleőrülünk. Így is lett. Valamilyen szinten mindenki bekattant. Andris a kelleténél több társasjátékot vett, azt hiszem húszat. Laci tokáig érő kamionos bajuszt növesztett azon az elven haladva, hogy senki sem látja. Ákos fogyott 15 kilót és Magic Mike teste lett. Éva egész nap csak futott, de sajnos már a lakásban is. Flóra megtanult különböző táncokat, például shuffle, break és pasodoble. Dóri kitalálta, hogy miközben alszik, álmában gyakorol énekelni, mint DiCaprio az Eredetben. Marci pedig felhívott, hogy adjak interjút a Kretén magazinnak. Egyszóval mindenki megőrült.

Nekem annyira hiányzott az egész zenekar, hogy összegyűjtöttem az eddigi felvételeinket, és elkezdtem vágni egy dokumentumfilmet. Izgatottan felhívtam Marcit, a menedzserünket, hogy óriási hírem van, lesz egy Ricsárdgír koncert-dokumentumfilm! Mondta, hogy ez fantasztikus, ekkor közöltem vele, hogy 24 órás lesz! Hosszabb szünet után a telefonban csak annyit mondott, hogy ha kijózanodtam, beszéljünk.

Elkezdtem a Ricsárdgír nagykönyvet is írni, illetve a vendégírók egy részével is felvettem a kapcsolatot. Megtanultam roto animációkat készíteni, mert szeretnék egy Ricsárdgír rajzfilmet csinálni.

Ráadásul nem vágtam a hajam, sem a szakállam, egyik reggel, mikor felkeltem, a kisfiam rám nézett, kivette a cumit a szájából és azt mondta: Rumcájsz. Akkor szedtem össze magam, és ahelyett, hogy a Gírhiányomat enyhítettem volna tovább, elkezdtük megtervezni a teljes 2021-es évet.

Egyébként a karantént meglepően jól éltem meg. Nagyon sokat dolgoztam márciusig, utána pedig augusztusig home office-ban vágtam, az egyik legszebb és legjobb időszaka volt ez az életemnek. Természetesen a covid és a borzasztó tragédiák miatt sosem kívánom, hogy a vírus miatt legyen egy újabb indok az otthoni melóra, de az biztos, hogy ez a fél év volt a legcsodálatosabb fél év az életemben. Rengeteget voltam a fiammal, Thiegóval, iszonyatosan sokat kirándultunk Fruzsival, pedig utálunk kirándulni. Most végre megszerettük.

Sokat voltam anyámmal, nagymamámmal, marha sokat olvastam, megírtam a harmadik kisfilmem forgatókönyvét, végre újra szereztem otthon dalokat, zabáltuk a filmeket, kerti mozit csináltunk. Aktívan boldog életem volt a karanténban. A korlátozások lazulásakor kifejezetten depressziós lettem.

– Melyik idei terveteket sajnáljátok legjobban, hogy meghiúsult?

– Már régóta tervezünk egy Ricsárdgír-mozifilmet, és idén voltak is próbálkozások, hogy közelebb kerüljünk a célhoz, de ez tényleg rengeteg pénz, és a lottónyertes sem keresett meg minket. Remélem, olvassa ezt az interjút. Egyébként pályáznunk kell majd a scripttel, de egy ilyen jellegű trashmusical fantasy road movie-nak kevés esélye van nagyobb összeget nyerni. Barátommal, Tóth Levi operatőrrel két kisfilmet is készítettem, és felmerült bennünk, hogy ha már úgyis ott van a Ricsárdgír, miért nem csinálunk egy 20 perces rövidfilmet a zenekarral.

Írtunk egy forgatókönyvet, amivel nyertünk pénzt egy pályázaton, a stáb is összeállt. Szépen haladt minden, iszonyatosan izgatott voltam, novemberben forgattunk volna, de folyamatosan kaptuk a hírt, hogy a stábból ez vagy az covidos lett. Végül az egyre növekvő fertőzésszámok miatt sajnos lefújtuk a forgatást, pedig csak egy hét választott el minket a kezdéstől.

Akkor nagyon szomorú voltam, már a filmfesztiválokat is kinéztem, hogy hova szeretném elküldeni. A Toldi moziban lett volna a premierje. Viszont azonnal leforgatjuk, ahogy biztonságban érezzük magunkat.

A címe az, hogy Road to Berlin, és röviden arról szól, hogy egy német showcase producernek megpróbáljuk “eladni” a Ricsárdgírt. Sajnos véletlen egy 150 éves elátkozott kínai pezsgővel koccintunk, ami miatt elmosódik a valóság és a képzelet határa. Vizuálisan annyira összetett és komplex, hogy már a storyboardot látva leesett az állunk, hogy uramisten mi lesz ebből. Szóval a Road to Berlin 2021-re csúszott, ezt sajnáltam a legjobban.

– Néhány hétig GírHíradót is készítettetek, aminek azonnal rengeteg rajongója lett. Miért hagytátok abba, várható-e még folytatás?

– Nagyon szerettük a GírHíreket készíteni, mert bár karantén volt, úgy éreztük, a közös alkotási folyamat nem szűnt meg, ráadásul tartottunk magunknak egy online premiert mindig az aktuális epizód előtt és nagyon sokat nevettünk rajta. Meglepetés volt nekünk, hogy ennyire jól fogadták az emberek, a mai napig kapok leveleket, hogy mikor készül már az új rész. Nóvé Soma is írt, hogy ezt jobban várja, mint bármilyen sorozatot valaha. Ez a Soma nagy csibész.

Sajnos nem fért bele az időmbe, hogy folytassam. A home office melóim és a vágyam, hogy minél többet a családommal legyek, felülírta a GírHíreket: nem volt már időm megírni az egészet, megrendezni, megvágni, intézni a többiekkel a jeleneteket. Úgy voltam vele, hogy ki tudja, meddig tudok még otthon maradni, megpróbáltam minimalizálni azt az időt, amit a számítógép előtt töltök. Még a Last of Us 2-t sem vittem végig, de nem Abby miatt, őt kifejezetten szerettem.

– Nyáron és ősz elején még fel tudtatok lépni párszor. Mennyire tudtatok felszabadultan játszani úgy, hogy közben azért továbbra is járvány volt?

– Én hipochonder vagyok, azt szoktam mondani, hogy ennek neveltek. Négy nő között nőttem fel, és bár fantasztikus gyerekkorom volt, de ha egyszer tüsszentettem, akkor teljesen evidens volt, hogy aznap nem kell iskolába mennem. A mai napig, ha fáj a fejem, rögtön arra gondolok, hogy agyvérzésem van, szóval én óvatosabb vagyok. A zenekar többi tagja nem ilyen, bár a covidot azért mind komolyan vettük. A Budapest Parkos koncertünk volt az első, és emlékszem, Lacival nagyon izgultunk előtte, fura volt 5 hónap után koncertezni.

Ott álltunk a backstage-ben és arról győzködtük egymást, hogy ez nem fog sikerülni. Andris nyugtatott meg a szokásos laza stílusával, hogy úgyis minden rendben lesz, ne feszüljünk rá. Igaza is lett, őrületes volt az egész, a közönség nagyon hamar visszarántott minket abba a csodálatos érzésbe, ami hiányzott nekünk. Több koncertünk is volt, a Pontoon lehetett abból a szempontból érdekes, hogy mindannyian megőrültünk, a közönség olyan volt, mint egy jó fej hadsereg. Ők voltak a mi Pfitzerünk.

Kaptunk a biztonsági őröktől egy fém kordont, aminek azonnal letört a lába a nagy hepaj miatt, a security csapat tagjai többször a földre estek, a koncert végére pedig a kordon úgy hajlott el, mint Uri Geller kanala. Sosem fogjuk elfelejteni.

Utána volt még egy dupla telt házas A38-as koncertünk, amit elneveztünk Fancy Shownak. Mindenki kicsípte magát a zenekarból, jelmezek is voltak, én sajnos egy hibás gondolatmenet miatt valamiért úgy voltam vele, befestem a hajam zöldre, és kihúzom a szemem. Ezért nem elegáns “Fancy” hatást keltettem, hanem úgy néztem ki, mint egy jól lakott Green Day rajongó. Pedig nem szeretem a Green Dayt. Egyébként csodálatos volt.

– Hogy jött a mesekönyv ötlete, hogy zajlott a megvalósítás?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Gerendai Károly a Sziget megmentéséről: A politikusok azt a játékot játszották, hogy ki rántja el előbb a kormányt
Az üzletember szerint a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.


Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

„Tudom, hogy milyen jó szó erre, ez a tényleg cirkusz, kutyakomédia, nem tudom micsoda, mert nekem tényleg egyszerűen abszurd volt, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy legyen Sziget, meg kell menteni a Szigetet, a végén gyakorlatilag az volt az érzésem, hogy azt a játékot játsszák, mint amikor két autó megy egymással szembe és kirántja el előbb a kormányt, és a végén ugye egyik se rántotta el a kormányt, aminek az lett a vége, hogy majdnem nem lett Sziget”

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ő nem politikai haszonszerzés, hanem politikai kármentés reményében tette ezt a lépést szerintem.”

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

„És valószínűleg ez volt az a pont, ahol ők is azt felmérték, hogy ez rájuk éghet ez a helyzet, hogy akkor a végén esetleg a Tisza-szavazók egy része azt gondolja, hogy ez mégse szimpatikus ez a politikai formáció számára, hogyha egy ilyen kérdésben nem álltak ki és elkaszálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

„Abszolút azt éreztem, hogy itt majd zajlik a kampány, és egyszerűen mindenki elfelejtkezik arról, hogy hát közben ott a sok bába között mi lesz a gyerekkel”

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

„Mi értelme van, hogy kilopjam a saját cégemből egy másik cégembe a pénzt? Így is úgy is adót kell fizetni utána.”

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

„Ez egy kis lélekszámú, nem annyira fizetőképes piac, ahol nagyon nehéz lesz csak napijegyekből sokat eladni a fellépők neveire”

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

„Hogyha valaki csak azt tudja, hogy ki lép fel egy fesztiválon, akkor azért mondjuk egy angol fiatal föl fog ülni egy repülőre, hogy egy angol zenekart nézzen meg, hát azt otthon is megkapja.”

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

„Nekünk abban a modellben kell újra visszakormányozni a szigetet, amilyen régen is volt, tehát hogy mi 60-70%-át úgy adtuk el a jegyeknek, hogy még nem hirdettünk programot”

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hiába tűnik propagandafilmnek a milliárdokból készült Sárkányok Kabul felett, a magyar háborús film azért meglepett minket
A Sárkányok Kabul felett nagy elvárásokkal, hatalmas állami költségvetéssel és még nagyobb kételyekkel érkezett, de meglepően sokszor bizonyul izgalmasnak és működőképesnek. Bár messze nem hibátlan a magyar akciódráma, időnként kifejezetten magával ragad, még akkor is, ha néha botladozik.
B.M.; Fotók: port.hu - szmo.hu
2025. november 20.



A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Ez egy komolyabb akció-dráma, amely megpróbálja a feszült mentőakcióra és az emberi drámára építeni a cselekményét, miközben Magyarország egyik legdrágább államilag finanszírozott háborús produkciója is egyben.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

A tálibok próbálják elkapni a szerintük bűnös hitetlenek afgán segítőit, miközben a nemzetközi erők igyekeznek őket élve kijuttatni Kabulból.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Sokkal jobb lett volna az egész, ha a repteres főkonfliktusra helyezik a hangsúlyt.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

Ám aki, Stohl András neve miatt vált jegyet a filmre, azt figyelmeztetnem kell, kb. 3 jelenete van a színésznek.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

A több, mint ötmilliárd forintos összköltségvetés (melyből körülbelül négymilliárd közvetlen gyártási állami támogatás volt) látszik ugyan a vásznon, de nem feltűnően.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Ám, amikor mellé megy, akkor nagyon mellé megy: a legérzelmesebb jelenetek néha túlzóak, olyankor gejl, csöpögő szinte a pátosz, már-már szappanoperának tűnnek, és teljesen kizökkentik a nézőt.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Az üzenetek ugyan kőegyszerűek, de legalább nem károsak.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.

Az írói hibák, a felesleges mellékszál, túltolt drámaiság mellett a rendezés korrekt, jól működik színészgárda és a feszült hangulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk