KULT
A Rovatból

„Ez a fél év volt a legcsodálatosabb fél év az életemben” – évösszegző Ricsárdgír-interjú

Szintis Laci nevét a róla szóló dalnak köszönhetően több százezren megismerték, most pedig egy mesekönyv is készült a főszereplésével. De milyen tervei vannak még a zenekarnak az idei őrült év után?


Amikor tavaly novemberben utoljára interjúztunk a Ricsárdgírrel, még úgy tűnt, hogy 2020 a zenekar történetének eddigi legerősebb éve lesz: rajongótáboruk rohamosan nőtt, minden nagyobb fesztiválra meghívták őket, 10. születésnapi turnéjukat tervezték rengeteg meglepetéssel. A járvány azonban az ő számításaikat is keresztülhúzta, a fentiekből alig valósulhatott meg valami.

Azért így is próbálták a maximumot kihozni a helyzetből: nemrég bejelentették, hogy SzintisLaci megmenti a karácsonyt címmel felnőtteknek szóló mesekönyvet adnak ki, sőt egy nem kevesebb, mint 100 dalt tartalmazó válogatásalbumon is dolgoznak.

Az alábbi évösszegző interjúban a csapat frontembere, Mártondani részletesen is mesél ezekről, valamint kitér arra is, hogyan élték meg a karanténidőszakot és mennyire bizakodóak 2021-re készülve.

– Egyből január legelején eddigi legnagyobb koncertetekkel kezdtétek az évet az Akvárium nagytermében. Milyen emlékeitek vannak arról a buliról?

– Az egyik legszebb és legmeghatározóbb Gíres élményünk volt. Nem igazán tudtuk felfogni azt, hogy megtelt az Akvárium nagyterme a Nagycsaláddal, és a lemez megjelenése után egy hónappal már kívülről tudta ez a rengeteg jó ember a szöveget. Jobban tudták, mint én. Nagyjából minden, amit kitaláltunk, összejött, még a 10 fős kórus is. Kivéve az a rohadt vattacukorgyártó gép, az sosem akar összejönni. A koncert után a backstage-ben némán öleltük egymást 5 percig. Aztán persze megittuk a gint és hajnalig verekedtünk.

– Hogyan éltétek meg, amikor bejöttek a korlátozások és egymás után kellett lemondani a turnédátumokat?

– Ijesztő volt. Mi kb. 6 éve aktívan koncertezünk, ezért márciusban már tudtuk, hogy májusig fogjuk bírni a koncertek nélkül, onnantól beleőrülünk. Így is lett. Valamilyen szinten mindenki bekattant. Andris a kelleténél több társasjátékot vett, azt hiszem húszat. Laci tokáig érő kamionos bajuszt növesztett azon az elven haladva, hogy senki sem látja. Ákos fogyott 15 kilót és Magic Mike teste lett. Éva egész nap csak futott, de sajnos már a lakásban is. Flóra megtanult különböző táncokat, például shuffle, break és pasodoble. Dóri kitalálta, hogy miközben alszik, álmában gyakorol énekelni, mint DiCaprio az Eredetben. Marci pedig felhívott, hogy adjak interjút a Kretén magazinnak. Egyszóval mindenki megőrült.

Nekem annyira hiányzott az egész zenekar, hogy összegyűjtöttem az eddigi felvételeinket, és elkezdtem vágni egy dokumentumfilmet. Izgatottan felhívtam Marcit, a menedzserünket, hogy óriási hírem van, lesz egy Ricsárdgír koncert-dokumentumfilm! Mondta, hogy ez fantasztikus, ekkor közöltem vele, hogy 24 órás lesz! Hosszabb szünet után a telefonban csak annyit mondott, hogy ha kijózanodtam, beszéljünk.

Elkezdtem a Ricsárdgír nagykönyvet is írni, illetve a vendégírók egy részével is felvettem a kapcsolatot. Megtanultam roto animációkat készíteni, mert szeretnék egy Ricsárdgír rajzfilmet csinálni.

Ráadásul nem vágtam a hajam, sem a szakállam, egyik reggel, mikor felkeltem, a kisfiam rám nézett, kivette a cumit a szájából és azt mondta: Rumcájsz. Akkor szedtem össze magam, és ahelyett, hogy a Gírhiányomat enyhítettem volna tovább, elkezdtük megtervezni a teljes 2021-es évet.

Egyébként a karantént meglepően jól éltem meg. Nagyon sokat dolgoztam márciusig, utána pedig augusztusig home office-ban vágtam, az egyik legszebb és legjobb időszaka volt ez az életemnek. Természetesen a covid és a borzasztó tragédiák miatt sosem kívánom, hogy a vírus miatt legyen egy újabb indok az otthoni melóra, de az biztos, hogy ez a fél év volt a legcsodálatosabb fél év az életemben. Rengeteget voltam a fiammal, Thiegóval, iszonyatosan sokat kirándultunk Fruzsival, pedig utálunk kirándulni. Most végre megszerettük.

Sokat voltam anyámmal, nagymamámmal, marha sokat olvastam, megírtam a harmadik kisfilmem forgatókönyvét, végre újra szereztem otthon dalokat, zabáltuk a filmeket, kerti mozit csináltunk. Aktívan boldog életem volt a karanténban. A korlátozások lazulásakor kifejezetten depressziós lettem.

– Melyik idei terveteket sajnáljátok legjobban, hogy meghiúsult?

– Már régóta tervezünk egy Ricsárdgír-mozifilmet, és idén voltak is próbálkozások, hogy közelebb kerüljünk a célhoz, de ez tényleg rengeteg pénz, és a lottónyertes sem keresett meg minket. Remélem, olvassa ezt az interjút. Egyébként pályáznunk kell majd a scripttel, de egy ilyen jellegű trashmusical fantasy road movie-nak kevés esélye van nagyobb összeget nyerni. Barátommal, Tóth Levi operatőrrel két kisfilmet is készítettem, és felmerült bennünk, hogy ha már úgyis ott van a Ricsárdgír, miért nem csinálunk egy 20 perces rövidfilmet a zenekarral.

Írtunk egy forgatókönyvet, amivel nyertünk pénzt egy pályázaton, a stáb is összeállt. Szépen haladt minden, iszonyatosan izgatott voltam, novemberben forgattunk volna, de folyamatosan kaptuk a hírt, hogy a stábból ez vagy az covidos lett. Végül az egyre növekvő fertőzésszámok miatt sajnos lefújtuk a forgatást, pedig csak egy hét választott el minket a kezdéstől.

Akkor nagyon szomorú voltam, már a filmfesztiválokat is kinéztem, hogy hova szeretném elküldeni. A Toldi moziban lett volna a premierje. Viszont azonnal leforgatjuk, ahogy biztonságban érezzük magunkat.

A címe az, hogy Road to Berlin, és röviden arról szól, hogy egy német showcase producernek megpróbáljuk “eladni” a Ricsárdgírt. Sajnos véletlen egy 150 éves elátkozott kínai pezsgővel koccintunk, ami miatt elmosódik a valóság és a képzelet határa. Vizuálisan annyira összetett és komplex, hogy már a storyboardot látva leesett az állunk, hogy uramisten mi lesz ebből. Szóval a Road to Berlin 2021-re csúszott, ezt sajnáltam a legjobban.

– Néhány hétig GírHíradót is készítettetek, aminek azonnal rengeteg rajongója lett. Miért hagytátok abba, várható-e még folytatás?

– Nagyon szerettük a GírHíreket készíteni, mert bár karantén volt, úgy éreztük, a közös alkotási folyamat nem szűnt meg, ráadásul tartottunk magunknak egy online premiert mindig az aktuális epizód előtt és nagyon sokat nevettünk rajta. Meglepetés volt nekünk, hogy ennyire jól fogadták az emberek, a mai napig kapok leveleket, hogy mikor készül már az új rész. Nóvé Soma is írt, hogy ezt jobban várja, mint bármilyen sorozatot valaha. Ez a Soma nagy csibész.

Sajnos nem fért bele az időmbe, hogy folytassam. A home office melóim és a vágyam, hogy minél többet a családommal legyek, felülírta a GírHíreket: nem volt már időm megírni az egészet, megrendezni, megvágni, intézni a többiekkel a jeleneteket. Úgy voltam vele, hogy ki tudja, meddig tudok még otthon maradni, megpróbáltam minimalizálni azt az időt, amit a számítógép előtt töltök. Még a Last of Us 2-t sem vittem végig, de nem Abby miatt, őt kifejezetten szerettem.

– Nyáron és ősz elején még fel tudtatok lépni párszor. Mennyire tudtatok felszabadultan játszani úgy, hogy közben azért továbbra is járvány volt?

– Én hipochonder vagyok, azt szoktam mondani, hogy ennek neveltek. Négy nő között nőttem fel, és bár fantasztikus gyerekkorom volt, de ha egyszer tüsszentettem, akkor teljesen evidens volt, hogy aznap nem kell iskolába mennem. A mai napig, ha fáj a fejem, rögtön arra gondolok, hogy agyvérzésem van, szóval én óvatosabb vagyok. A zenekar többi tagja nem ilyen, bár a covidot azért mind komolyan vettük. A Budapest Parkos koncertünk volt az első, és emlékszem, Lacival nagyon izgultunk előtte, fura volt 5 hónap után koncertezni.

Ott álltunk a backstage-ben és arról győzködtük egymást, hogy ez nem fog sikerülni. Andris nyugtatott meg a szokásos laza stílusával, hogy úgyis minden rendben lesz, ne feszüljünk rá. Igaza is lett, őrületes volt az egész, a közönség nagyon hamar visszarántott minket abba a csodálatos érzésbe, ami hiányzott nekünk. Több koncertünk is volt, a Pontoon lehetett abból a szempontból érdekes, hogy mindannyian megőrültünk, a közönség olyan volt, mint egy jó fej hadsereg. Ők voltak a mi Pfitzerünk.

Kaptunk a biztonsági őröktől egy fém kordont, aminek azonnal letört a lába a nagy hepaj miatt, a security csapat tagjai többször a földre estek, a koncert végére pedig a kordon úgy hajlott el, mint Uri Geller kanala. Sosem fogjuk elfelejteni.

Utána volt még egy dupla telt házas A38-as koncertünk, amit elneveztünk Fancy Shownak. Mindenki kicsípte magát a zenekarból, jelmezek is voltak, én sajnos egy hibás gondolatmenet miatt valamiért úgy voltam vele, befestem a hajam zöldre, és kihúzom a szemem. Ezért nem elegáns “Fancy” hatást keltettem, hanem úgy néztem ki, mint egy jól lakott Green Day rajongó. Pedig nem szeretem a Green Dayt. Egyébként csodálatos volt.

– Hogy jött a mesekönyv ötlete, hogy zajlott a megvalósítás?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk