Rényi Ádám újságíró és kommunikációs szakember. Dolgozott a Tv2-nél, az RTL Klubnál és a Viasatnál, volt a Playboy főszerkesztő-helyettese, jelenleg pedig a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs főtanácsadója.

A 21. század kiadó egyik alapítójával most megjelent novelláskötetéről beszélgettünk.

- Annyi mindennel foglalkozott, tulajdonképpen nem is az a meglepő, hogy novellás kötettel állt elő, hanem az, hogy csak most.

- A novellaírás akkor kezdődött, amikor eszembe jutott a kötet címadó novellájának, az Osztálytalálkozónak az alapötlete. Azután ezt formátumnak tekintve írtam még néhányat. Nem volt vele igazán célom. Feltöltöttem őket egy blogra a barátaim, ismerőseim szórakoztatására. Aztán elsodortak egyéb események, nem értem rá, ötletem sem volt, így alábbhagyott, de tudtam, hogy lesz folytatás, ha lesz ötletem és időm is. Ha valami megihletett, akkor azt megírtam, így ha lassan is, de elkezdtek újra gyűlni a történetek.

Amikor felmerült egy kötet lehetősége, akkor kicsit tudatosabban belehúztam.

- A novellablog, amit említett, most is megtalálható a neten.

- Igen, de most jóval szegényebb, mivel a kötetbe bekerült írásokat – az Osztálytalálkozó kivételével – leszedtem. Egyszerűen azért, mert a kötetbe szerkesztés során változtak kicsit, és nem akartam, hogy két változatban létezzenek. De a kötet novelláinak jelentős része korábban sem került fel a blogra. Nemrég viszont feltöltöttem egy viszonylag friss írást, ami a kötetben nem szerepel.

- Ha nagyon hasonlítani szeretnénk valamihez az írásokat, akkor talán Roald Dahl Meghökkentő meséihez állnak a legközelebb.

- A Meghökkentő mesék fontos olvasmányélményeim voltak, a tévésorozatot is nagyon szerettem. Az én írásaim jelentős része is valamilyen végső fordulatra, váratlan hatásra épít. Kimondottan célom volt a meghökkentés, de nem feltétlenül ugyanolyan eszközökkel, mint Dahl. Vannak olyan írások, ahol a nyelvvel, a kétértelműséggel játszom. Ezeket megfilmesíteni sem lehetne, mert attól fogva, hogy látnák, amiről szó van, lelepleződne a csalafintaság.

- Mi a metódus? Kitalálja a csavart, és ahhoz költi a történetet?

- A végét látom először, és az oda vezető utat kell megírni.

A végén persze kicsit meg kell fésülgetni, amiben a kötet összeállításakor nagyon sokat segített Laik Eszter szerkesztő. Kimondottan azt próbálom elképzelni, hogy miként fog reagálni az olvasó az adott ötletre. Mikor fog nevetni, mikor lesz szomorú.

- Ha az ember ír egy könyvet, az jellemzően sok kézen, sok szűrőn átmegy, mielőtt odáig jutna, hogy kiadják, és ez többé-kevésbé biztosítja, hogy az adott mű valóban jó. Ha viszont az író egyben kiadó tulajdonos is, kiesnek ezek a közbenső állomások, és a főnöknek nem is biztos, hogy őszintén megmondja egy szerkesztő a negatív véleményét. Hogy lehet ezt a látszólagos ellentmondást feloldani?

- Való igaz, elsőre könnyebbségnek tűnhet, hogy van egy kiadód. Ugyanakkor ez frusztrációt is ad, mert az ember szeretné elkerülni, hogy bárki aki kinyitja a könyvet, azt mondja, csak azért jelenhetett meg, mert saját kiadás, más szűrőjén nem ment volna át. A könyv már kapható a boltokban, így most vizsgázom.

- Idézek a fülszövegből: „A magyar irodalom-érettségiken is gyakran elemzett Osztálytalálkozóval együtt harminc írást tartalmazó könyv 2021. áprilisában kerül a boltokba a 21. Század Kiadó gondozásában.” Ezt kicsit fejtse ki.

- Számomra is meglepő módon az Osztálytalálkozó néhány éve bekerült a próbaérettségi feladatsorba. Ezt követően több magyartanár is elkezdte szóbeli érettségin, tételként használni, emiatt pedig több középiskolába meg is hívtak beszélgetni az Osztálytalálkozóról és más novellákról is.

- Nem mindennapi ajánlásokat kapott a könyvéhez.

- Így van. A kéziratot a megjelenés előtt eljuttattam Vass Virágnak, Nyáry Krisztiánnak, Grecsó Krisztiánnak és Szirtes Tamásnak, akik elolvasták és néhány soros ajánlót írtak a kötethez. Nagyon hálás vagyok nekik nyitottságukért és biztató soraikért.

- Nyáry Krisztián egyenesen Örkényt és Tabi Lászlót emlegeti....

- Roald Dahl mellett Örkény is nagy példaképem. Nagy színházjáró vagyok, és a kedvenc magyar színdarabom egyértelműen a Macskajáték. Nyilván az egy perces novellákat is sokszor olvastam.

De talán tetszeni fog az olvasóknak, hogy valaki hasonló zsánerben ír a mostani mindennapjainkról.

- A Covid a könyvszakmát is eléggé megviselte, zsinórban másodszor is elmarad vagy csúszik a könyvhét, a könyvfesztivál, tavaly kimaradtak a karácsonyi vásárok. Műfordítóként én is látom, milyen problémákat okozott ez sokaknak. A 21. század kiadó hogy élte meg mindezt?

- Nem szeretnék panaszkodni, noha természetesen a mi kiadónknak sem segített, amikor a könyvesboltok zárva tartottak. De több erős címünk is volt, nem kellett visszafordulni az úton. De ami a legjobban hiányzik, az a közvetlen találkozás az olvasókkal: a fesztiválok, a kitelepülések. Ezek nem is feltétlenül anyagilag fontosak, hanem mert itt kaphatunk visszajelzést az olvasóktól. Reméljük, nem sokáig kell hiányolnunk őket.

- Az online vásárlás mennyire erősödött, mennyire tudta átvenni a könyvesboltok helyét?

- Érezhető módon nőtt az online vásárlás, de ma még nem pótolja a könyvesboltokat.

- Gondolkodik folytatáson?

- Nagyon elfoglalt vagyok, rengeteg a teendőm. Ráadásul, mint említettem, ez a könyv tizenegy év alatt született meg. Bizonyos értelemben nem bánom, hogy így alakult, mert elmondhatom, csak akkor írtam, amikor volt ötletem. Sosem nyomás alatt. Azt tudom ígérni, hogy ha továbbra is tudok így, „nem nyomás alatt” írni, akkor fogok, mert élvezem. Az ember akkor boldog, ha minél több időt tud olyasmivel tölteni, amit élvez. Nekem az írás ilyen. Van néhány új novella ötletem, más műfajok is érdekelnek, de regényben például nem gondolkodom egyelőre.

A catwalk concert feltalálásával új műfajt teremtett Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője és Nagy Fruzsina, generációja egyik legismertebb jelmeztervezője. A Dalok a kamrából ősbemutatóját a Városmajorban tartják: konyhai trükkök karantén módra borkóstolóval egybekötve, avagy lássuk, ezúttal mit főztek ki nekünk.

- Mi köze egymáshoz evésnek és színháznak?

- Nagy Fruzsina: Az, hogy mindkettő élvezeti cikk: enni meg élményt szerezni is egyformán szeretünk. Volt már színpadi kalandozásom az étkezés felé: 2007-ben Láng Annamáriával és a Krétakörrel a Pestiestiben kipróbáltam, milyen az, ha más inspirációkhoz nyúlok, mint amihez általában szoktam. Érdekes volna tudni, egy nap mennyi időt töltünk el evéssel és a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel: azzal, hogy kitaláljuk, mit főzünk, elmegyünk a piacra vagy a boltba, megfőzzük, aztán tálaljuk, és megesszük. Az evés a napi rutinunk egyik legerősebb eleme, ezért is lehet más művészeti ágakban is gondolkodni róla. A Dalok a kamrából ötlete is így született.

- Halas Dóra: A korábbi közös előadásaink, a Tabu kollekció és Az Ügy szintén a hétköznapjainkban jelenlévő témákról szólt, márpedig a gasztronómia amellett, hogy jó ideje művészi szintre fejlesztette magát, feltétlenül ilyen terület. A Soharózának is volt már ilyen tapasztalata: a Dolce voce című gasztrokoncertünket Mautner Zsófival népek zenéire és desszertjeire komponáltuk.

- Az előadás konzulense Mautner Zsófi gasztroblogger. Hogyan dolgoztatok együtt?

- HD: A gasztronómia mint téma már megvolt, csakhogy közbejött a vírus, ami erősen megváltoztatta például az étkezési szokásainkat is. Zsófival hármasban hosszan ötleteltünk, és azon kaptuk magunkat, hogy újra és újra visszakanyarodtunk a karantén és a gasztronómia kapcsolatához, így lecsaptunk rá. Miután az alap megvolt, elkezdtünk jelenetekben gondolkodni: Zsófi itt is megosztotta velünk a benyomásait, ami nekem segített a zenei inspirációban, Fruzsinak pedig a jelmezek megálmodásában. Voltak persze más hatások is: Jókuti Andrástól például szakszavakat kértem a desszertjelenethez, mire ő egy hosszú listával állt elő, amiből mi francia nonszensz dalszöveget szerkesztettünk.

- NF: Be kell vallanom, hogy a dolog legélvezetesebb része az volt, hogy amikor a kezdeti, online ötletelést megelégeltük, Mautner Zsófi egy fantasztikus vacsorával várt minket: remek dolog volt úgy gondolkodni étel tematikájú jelenetekről, hogy közben az ember a gasztromennyországban érzi magát... Rengeteg téma került elő, közülük több minket is személyesen érintett. Sokan rákaptunk a sütisütésre, szinte verseny alakult ki a közösségi médiában, hogy ki tud látványosabb, bonyolultabb süteményfotókat posztolni. Az előadásban erre egy házisüti-szépségverseny reflektál, némi csavarral...

- HD: Más műfajokat is mondhatnánk, amik a karanténidőszak alatt felvirágoztak a balkonkertészettől a kenyérsütésen át a házi savanyításig. Rájöttünk, hogy a nagymamák praktikái beköltöztek a lakásunkba: ami nekik normális és hétköznapi volt, azt a fiatalok a youtube-ról tanulják újra.

- A korábbi előadásaitokból ismert divatbemutatós kifutó formája megmarad a kamrában is?

- NF: Igen, csak megnehezítettük a kórustagok dolgát, mert a catwalk ezúttal párhuzamos lesz a nézőtérrel, vagyis másképp kell mozogni rajta. Újdonság, hogy jóval kevesebb szereplő van a színpadon, mint korábban, ahogy az is, hogy oldott, laza, akár spontán akciókat is megengedő estként tervezzük.

- HD: Nem titok az sem, hogy egy sorozatot képzeltünk el: kisebb létszámú, rövidebb eseményekben gondolkodunk, amiket ki lehet egészíteni kapcsolódó történésekkel, a Dalok a kamrából esetében például borkóstolóval vagy más, gasztronómiai témájú programmal.

- Feltételezem, hogy leginkább ízekből, színekből, formákból inspirálódtatok. Hogyan válik egy tortácskából kórusmű?

- HD: Nincs egyetlen zenei receptem. Az első fázis mindig a közös ötletelés a kórustagokkal: az alapkoncepció kialakítása után asszociációk mentén haladunk, érzések, tapasztalatok, atmoszférák, zenei gondolatok követik egymást, amihez mindenki hozzáteszi a magáét. Én pedig fogom ezt a sok mindent, szétszedem, új rendszer szerint felépítem, esetleg hozzáírok saját zenéket. Az otthoni praktikák jelenetében például a munka ritmusa fogott meg: a tészta dagasztása vagy a kertészkedés apró, ismétlődő mozdulatai, így ezeknél a szöveg lüktetése lett fontos. Újdonság ebben az előadásban, hogy ezúttal a szövegeket is Soharóza-tagok írták. Minden csapatmunkában születik, aztán én összevarrom a zenei szálakat, Fruzsival pedig színpadra állítjuk mindezt. A mostani előadásban Kovács Domokos segít nekünk a koreográfiában.

- NF: A jelmeztervezés inkább magányos munka, de most a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóit is bevontam a gondolkodásba: nekik is tanulságos látni a színpadon az elképzeléseiket. Tervezőként nem az a célom, hogy olyan jelmezt hozzak létre, ami hasonlít egy ételre: meghökkentő, de hordható ruhadarabokban gondolkodom, amik kapcsolódnak a zene hangulatához. Dórival kölcsönösen inspiráljuk egymást, kísérletezünk és játszunk. Ez pedig állandó kihívások elé állít, amit nagyon élvezek.

- Az előételtől a desszertig kapunk egy komplett vacsorát?

- NF: Inkább azt mondanám, hogy a terítéstől egészen a kávéig. Nem olyan szigorú rend szerint építkezik az előadás, mint egy sokfogásos főétkezés: a nagyi kamrájába épp úgy belesünk, mint a hipsterek gangjára, de a karanténidőszak alatt fellendült házhozszállítás vagy a digitális világ és a gasztronómia összefüggései is szóba kerülnek. Csak kicsit másképp, mint azt megszoktuk.

Hajdúszoboszlón, a Rock Caféban adott koncertet a Junkies szombaton. Az eseményre viszont egy család nem mehetett be, ugyanis nem volt védettségi igazolványuk, így nem engedték be őket. Bár tisztában voltak a szabállyal, ennek ellenére is úgy döntöttek, megveszik a jegyet, majd megálltak a bejáratnál autóval és onnan hallgatták a zenekart.

A szervező viszonzásul étellel és itallal kínálta őket, a koncert közben pedig szólt a zenekarnak a történtekről.

Szekeres András, a Junkies énekese a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a család tudta, hogy nem mehet be, de támogatni és hallgatni szerették volna őket.

– fogalmazott a zenész, aki azt is hozzátette, ők és a környezetük már be vannak oltva.

Korábban nagy vitát váltott ki, hogy sok helyre csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni.

Szombaton ért véget A mi kis falunk ötödik évada. A készítők most megmutatták a forgatás legviccesebb jeleneteit.

Erika szülése a misemaratonon – a különös helyzet körüli bonyodalmakkal zárult az évad utolsó filmje. A jelenetek felvétele közben rengeteget nevettek a színészek, főként akkor, amikor elrontották azokat.

VIDEÓ: A forgatásról

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a sorozat folytatódik. Az RTL közleménye szerint a készítők ezúttal is rengeteg vicces fordulatot találtak ki, és a régi szereplők mellé újabbak is érkeznek majd a következő évadban is.

A sztorit nehéz összefoglalni, köszönhetően a rendező történetvezetési módszereinek, ugyanis nemcsak az időben ugrál a film, de többször megmutatja az eseményeket különböző szemszögekből.

melyből nem sokat látunk az első jelenetekben, de azt halljuk, hogy több áldozattal is járt. Ezt követően megjelenik a vásznon Jason Statham és a nála megszokott mogorva arckifejezéssel elvállal egy pénzszállítói munkát. Megismerjük a fontosabb karaktereket, történik egy-két izgalmasabb akciójelenet, majd elkezdünk ugrálni az időben, előre-hátra, így megtudjuk mi is történt pontosan a rablás alatt.

Érdekes koncepció – már-már sorozatra hajazó hatása van: a „cold open” jellegű nyitány, a film fejezetekre van bontva, ezek a fejezeteknek külön címük van. Ennek ellenére mégis egy koherens egészet alkot, ahogy bemutatják több szemszögből is a cselekményt, mindennek lesz egy ok-okozati kapcsolata, ügyes húzás, büszkék lehetnek az alkotók.

Itt kérem nincsen egyértelműen rossz ember, vagy jó, itt mindenki nagyon kemény és pénzéhes, de alapvetően mindenkinek megvan a maga motivációja, mit miért csinál. Jason Statham H nevű karaktere egy kicsit kivétel, mert ő nagyon kemény és igazán dühös, de erre neki is megvan rá az oka.

nem ez lesz a legjobb vagy legkülönlegesebb szerepe, de működik. Viszont ki kell emelni, ez nem egyszerű akciófilm, ez egy fordított heist movie-ba oltott bosszúfilm. Ha a ’70-es-’80-as években forgatták volna, a főszerepet egyértelműen Charles Bronson kapta volna. A többi színész is hozza a kötelezőt, főleg sorozat- vagy karakterszínészeket talált a rendező, van itt Holt McCallany, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Andy Garcia, s mindenki iszonyatosan komoly és kő kemény.

Szórakoztató, de egyben idegőrlő volt a mozifilm. Élvezettel néztem, de közben mégis volt egy konstans suspense. Sötét, nyomasztó és eléggé depresszív. Főleg a rossz emberekkel történtek a rossz dolgok, de azért akadt jó pár ártatlan áldozat is. Az akciójeleneteket arányosan osztották el, a játékidőt ügyesen töltötték ki, okosan adagolták a nézőknek az adrenalint és a feszültséget.

A zene egy pillanatra sem engedett el, egy nyomasztó főtéma kíséri végig az egész filmet. Amikor az a bizonyos ütem elindult, egy picit mindenki kiemelkedett a moziszékből. Gyakorlatilag elmondható a film képlete: látunk valamit, suspense, akciójelent, megtudjuk egyik oldalról mi történt, feszültség nő, akciójelenet, megtudjuk másik oldalról, hogy pontosan miért is történt az úgy, még több suspense, akciójelenet, egészen a stáblistáig egy hullámvasúton ül a néző.

Vizuálisan is elmondható, hogy tipikus Guy Ritchie mozival van dolgunk, ugyan kevesebb a gyors vágás, de a rá jellemző stílusban, ritmusban megy a véres cselekmény. A kamerakezelés mesteri, Alan Stewart már harmadszor dolgozik a rendezővel nagyjátékfilmen. Látszik, hogy jól megértik egymást.

– nem a szokásos kézikamerát rángatós akciójelenetek vannak, itt kérem mindent látunk, ami kell. Egyébként ez a partneri viszony annyira jól működik a rendezővel, hogy már az operatőr alá is írt a következő Guy Ritchie mozira.

nem kiemelkedő, de például az Úriembereknél több van benne. Bár az egy gangszterfilm volt, nem egy bosszúfilm, úgyhogy az összehasonlítás csupán az alkotók oldaláról jogos.

Mind Ritchie, mind Statham repertoárjába teljesen beleillik a film. Nem kiemelkedő, de nagyon szórakoztató darab, még úgy is, hogy közben

azért erőteljesen nyomasztó. Ne várjon senki egy újabb Blöfföt, Úriembereket vagy Sherlock Holmes-t, ez egy más zsánerű akció, de mint ahogy ismerjük rendezőnk filmográfiáját, ez a sokszínűség igazán nem meglepő.