„Rendes emberek úgy vágták oda a libát a földhöz, mint egy rongyot” – Tükröt tart és gyomrost ad Sár József Történetek az állatparadicsomból című könyve
- Tizenöt szomorú állattörténetet olvashatunk a könyvben. Tartok tőle, hogy több esettel is találkoztál...
- Persze, sajnos. Én 12 éve kezdtem el írni ezeket a sztorikat. Eleinte nem azzal a szándékkal, hogy egy könyv szülessen belőle. Akkor költöztem a Dráva-síkra, egy faluba – ott lett egyébként az első rovarházam is. Az első hét fejezet ott született meg, az ottani élményeimet mutatja be. Akkoriban lényegében azért írogattam le, hogy ne felejtsem el ezeket a retteneteket. Aztán visszaköltöztem a városba, és észrevettem, hogy a médiában egyre több hír szól az állatkínzásokról: felgyújtotta, megverte, autó után kötötte... Láttam, hogy érdemes továbbra is feljegyezgetnem, amit látok magam körül. 13-14-nél vált biztossá, hogy könyv lesz belőle – végül a kerek volta miatt lett 15.
- Te valamiért több ilyen történettel találkozol, több eset történik körülötted, vagy mindannyian (vidéken legalábbis) látunk ilyet, csak nem vesszük észre, nem vagyunk elég érzékenyek rá?
- Ez utóbbi. A bevezetőben is írom, hogy könnyű azoknak, akik ezt nem veszik észre. Lehet, hogy az állattani hivatásom miatt, de én élesebb szemmel veszem észre az állati szenvedést.
- Nem minden állattörténet szól a médiából is ismert sztorikról, amiket te is emlegettél – verés, autó után vonszolás. Van néhány olyan, amiről elsőre nem is gondolnánk, hogy valójában állatkínzás. Például a rettenetes körülmények közül árusított tyúkok a teherautóban.
- Így van, és ebben tudod, mi a rettenetes? Hogy ilyet a mai napig szinte minden nap látok. Ugyan a konkrét sztori óta eltelt valamennyi idő, és biztos, hogy az EU valamelyest szigorított. Elvileg. De menj le egy faluba, és ott meglátod, hogy három disznó két négyzetméteren van összezsúfolva. És nincs minden ilyen eset mellett ott az EU, hogy szankcionáljon.
Vagy ott van például a libamáj. Az valami iszonyat, hogy hogyan készül. Fontos elmondanom, hogy én is eszem a húst, csak egyáltalán nem mindegy a humánum, ahogy akár a haszonállatokkal bánunk. A könyvben szereplő libát tartók sztorija azért is érdekes, mert alapvetően rendes, kedves és értelmes emberek, úgy vágták oda a libát a földhöz, mint egy rongyot. Ráadásul – ahogy a könyvben is írom – egy ilyen tömés olyan, mintha téged minden nap 15 kiló étellel etetnének – ráadásul beléd kényszerítve a falatokat. Itt is közbeszólt az Unió: a nagyüzemi libatömést már betiltotta, de ne gondoljuk, hogy háztájiban ez nem megy ugyanúgy tovább.
- Vajon hogyan lehetne megtanítani az embereknek, hogy nem csak az állatkínzás, ha konkrétan bántalmazzuk ezeket a lényeket? És hogy a haszonállat nem azt jelenti, hogy neki ne lennének érzései, a rossz tartástól ne szenvedhetnének?
- Biztosat nem tudok erről mondani, de azt erősen valószínűsítem, hogy gyerekkorban kell ezt kezdeni. Nekem nagyon szerencsém volt, hogy olyan kertben nőttem fel, ahol nagyon sok állat volt. Az állatok szeretete nekem teljesen alapvető dolog volt. Oké, persze mi is levágtuk a disznót vagy a csirkét. Igaz, a disznóvágás sivításaikor nekem mindig be kellett csuknom az ablakot vagy befognom a fülemet. De amíg él, amíg nálad van az az állat, és te gondoskodsz róla, addig nem olyan nagy erőfeszítés a megfelelő körülményeket biztosítani neki.
Azt nem tudom megmondani, hogy az jó-e, normális-e, amekkora empátia van bennem az állatok iránt. Például néhány hete az úton egy elütött sün mellett megálltam. Még élt, így levettem az útról, és bevittem a bokrok közé. Jó, hogy ezt tettem? Nem tudom. De biztos, hogy nem tudtam nem megtenni.
- Mint említetted, 12 év történetét írtad le ebben a könyvben. De egész életed során jobban odafigyeltél az állatokra és a velük való bánásmódra. Mit tapasztalsz, az évek során javult valamit az emberek hozzáállása? Kevesebb hasonló történettel találkozol?
- Talán annak, hogy a médiában bemutatják ezeket a történeteket, ha lassan is, de van visszatartó ereje. Az állatkínzás elleni törtvények is egyre szigorúbbak – igaz, még egyetlen esetben sem született letöltendő börtönbüntetés. Viszont a tendenciát látva én hiszek benne, hogy előbb-utóbb leültetnek valakit ezért, és az talán vízválasztó lehet az állati bántalmazások történetében.
Elmesélek egy történetet. Én vezettem falun természetismereti szakkört gyerekeknek. Ott jórészt alacsony sorból, nehéz helyzetből származó fiatalok voltak. Mindig az erdőbe mentünk, ott mutogattam meg nekik a növényeket és az állatokat. Felfigyeltem rá, hogy az eső után az útra kimászó éti csigákat a gyerekek két lábbal, nagy élvezettel taposták szét. Azt mondtam nekik, hogy ha értelmesen el tudják magyarázni, hogy miért ugrottak rá, miért ölték meg őket, akkor elfogadom, és békén hagyom őket. Ilyesmi választ kaptam, hogy jó nagyot csattan. Én pedig higgadtan elmagyaráztam, hogy ennek az állatnak nem ugyanannyi, de sokkal több joga van itt élni, mint neked. Ő több millió éve itt él már, ha mást nem, legalább ezt becsüld benne. Legalább egy évnek el kellett telnie, hogy úgy mentünk el a csigák mellett, hogy nem bántották már őket. Nehéz tehát kiirtani az emberekből ezt a hozzáállást, de hosszú és türelmes munkával lehet eredményt elérni.
- Minden történethez tartozik egy-egy szép rajz is. Ráadásul sokszor a történettel ellentétben kifejezetten kedves, aranyos állatábrázolásokkal. Erről megtudhatunk valami bővebbet?
- A rajzok direkt aranyosabbak kissé, ezt így kértem a grafikustól, Pál Ritától. Persze nem akartam túlzottan negédes vagy giccses illusztrációt, de fontos volt, hogy egyrészt oldja a történetek szomorú voltát, másrészt érzékeltesse, hogy a főszereplő állatok ezek, akikkel itt találkozunk. És nem csak ők. Hanem akiket a mesekönyvekben, játékokban, ismeretterjesztő kiadványokban látunk. Ezekkel a kedves, szeretetreméltó lényekkel tudunk adott esetben úgy bánni, ahogy a történetekben is szerepel.
- Van olyan, akinek speciálisan ajánlod a könyvet?
- Mindenkinek. A történetek szomorúsága ellenére akár gyerekeknek is. Állatbarátoknak, állattartóknak. Olyanoknak különösen hasznos lesz, akik szeretnek elgondolkodni az olvasott dolgokon, és adott esetben akár egy könyv hatására jobban odafigyelni, urambocsá változtatni bizonyos dolgokon.
Azt hiszem, ha rejlik valamiben különlegessége, talán abban, hogy ilyen még nem agyon született, én magam legalábbis nem találkoztam hasonlóval. Vagyis olyannal, ami az állatokkal való rossz bánásmód ennyi aspektusát bemutatta volna, és mindezt azért valamennyire irodalmi formában igyekeztem megtenni. De annak idején nem az vezérelt, hogy ilyet mindenképp írnom kell, mert ilyen még nincs, hanem épp fordítva: mikor kész lettem, akkor szembesültem vele, hogy egy kicsit talán egyedit alkottam. Néhány történet ráadásul direkt kicsit lezáratlan, hogy ne legyen mindig egyenesen kimondva a tanulság, hanem minimálisan gondolkozzon rajta a befogadó is.
A szerző ajánlója
A haszon- és hobbiállattartás az emberiség múltjának homályába vész... Ezen állatok nagy szerepet játszottak a társadalmak kialakulásában, felváltva a gyűjtögető, vadászó életmódot. Később történelemformáló hatásuk volt a kereskedelem, a felfedezések és a harcok kimenetelében is. Gondoljunk csak Közép- és Dél-Amerika spanyol és portugál meghódítóira, akik maréknyi lovas seregekkel igáztak le több száz, akár több ezres gyalogos inka vagy maja hadseregeket, eltörölve királyságokat, ősi kultúrákat.
Napjainkban a haszonállatok többsége látja el élelemmel a Föld több mint 7 milliárd lakosának nagy részét, illetve közel ennyi hobbiállat gondoskodik a természethez fűződő vágyaink, bennük lelt örömeink kielégítéséről.
Azonban a haszonból és kedvtelésből tartott állatok mikéntje egyáltalán nem mindegy. A felelős állattartás és az emberség megnyilvánulása fontos tényezők.
E könyv olvasóját 12 év alatt tapasztalt 15 rövid történet során igyekszem beavatni a felelőtlen állattartás, az üzleti haszon és az inhumán viselkedés kirívó eseteibe, melyek nagy felkiáltójelként késztettek ezek közlésére.
Teréz anya idézete egészében ad útmutatást ezen írások mottójaként:
Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat.
Ebben az életben csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel...
