A Pilvaker visszatért, és megmutatta, mitől az egyik legtrendibb dolog ma Magyarországon
Amikor 2012-ben először rendezték meg a Red Bull Pilvakert – még élő zene nélkül, szavalóversenyként hirdetve –, maguk az ötletgazdák is aligha számíthattak rá, hogy ez lesz a következő évek egyik legnagyobb kulturális sikersztorija. A produkció évről évre vált egyre kiforrottabbá, ezzel párhuzamosan pedig rajongóinak számai is meredeken nőtt.
A dolog mondjuk abból a szempontból logikus, hogy csupa olyan zenész és rapper adta a nevét hozzá, akik saját zenekarukkal is hatalmas tömegeket mozgatnak meg.
Elég csak a Wellhellót, a Halott Pénzt és a Punnany Massifot említeni, ők simán megtöltik önálló koncertjeiken is az Arénánál alig kisebb befogadóképességű Budapest Parkot. És még legalább fél tucat szereplőt fel lehetne sorolni, akiknek szintén több ezer fős bázisuk van.
Így talán annyira nem is meglepő, hogy októberben kétórás rekordidő alatt kelt el minden jegy, annak ellenére, hogy ide több mint hatszor annyi ember fért be, mint a korábbi helyszín Erkel Színházba.
A várakozások nem csak emiatt voltak felfokozottak: azzal, hogy a tavalyi évben elmaradt a Pilvaker, a szervezők még magasabbra tették a lécet, hiszen akkori indoklásukban minden addiginál nagyobb show-t és elképesztő látványelemeket ígértek az egy év kihagyásért cserébe.
Fotó: Somay Márk
Fotó: Bertalan Ádám
"Kérjük kedves nézőinket, hogy halkítsák le mobiltelefonjaikat. De semmiképp ne kapcsolják ki, hiszen instázni is kell valamivel!"
– mondták be nem sokkal kezdés előtt, de valószínűleg ennek híján is pontosan ugyanannyi kamerás mobil lendült volna a magasba már az első másodpercekben.
Tulajdonképpen ez a pillanat mutatta meg legjobban, kik a Pilvaker legfőbb célközönsége: azok a tizen-huszonévesek, akik ma már szinte teljes életüket online élik, más csatornákon jóformán lehetetlen elérni őket és utat találni hozzájuk.
És ebből az is látszik, hogy a Pilvaker mögött állók teljesen tudatában vannak annak, hogyan kell megszólítani az említett csoportot, és milyen módszerekkel kell kommunikálni velük ahhoz, hogy teljesen magukénak érezzék a projektet. Pedig az, hogy ez a generáció Petőfi, Ady, Csokonai és Vörösmarty verseiért rajongjon, finoman szólva sem magától értetődő.
Más kontextusban aligha tudnánk elképzelni, hogy olyan fiatalok ezrei énekeljék például a "húzza a zsivány a nótádat, barna legény" sort teljes átéléssel, akik száját egy hétköznapi beszélgetés során szinte biztosan soha nem hagyta még el se a zsivány, se a nóta, se a legény szó. És ez csak egy példa.
Ódivatú nyelvezet ide vagy oda, úgy tűnik, modern zenei köntösbe ágyazva, Fluor, Sub Bass Monster, Fura Csé és a többiek rapbetéteivel kiegészítve ezek a szövegek tökéletesen alkalmasak arra, hogy több százezres – sőt, akár milliós – nézettséget generáljanak.
Fotó: Bertalan Ádám
Fotó: Bertalan Ádám
A fellépők mindegyikén látszott, hogy igazi jutalomjáték számukra ez a két óra: egyszerre tűntek felszabadultnak, ugyanakkor sokan szemlátomást izgultak is. Főleg a verseket szavaló színészekre (pl. Kautzky Armand) volt igaz ez, de ránézésre még a rendszeresen hasonló méretű közönség előtt fellépő zenészek is meg voltak illetődve kicsit.
Ami a showelemeket illeti, arra tényleg nem lehetett panasz, tökéletesen kiaknázták a helyszínben rejlő lehetőségeket.
A hatalmas LED-falakra vetített animációk mellett a Márciusi ifjak alatt pirotechnikát is bevetettek, amitől még átütőbb volt az eleve stadionrock-stílusú dal.
Buli szempontjából ez volt az este csúcspontja, de a lírai részek is emlékezetesre sikerültek: akár a Járai Márk által prezentált és világító telefonok ezreivel feldobott akusztikus blokk, akár a versmondások, illetve a ráadás előtt utolsóként elhangzó Nemzeti dal, amit hozzáírt új sorok nélkül, eredeti formájában adtak elő.
Külön szép pillanat volt, hogy nemcsak az idén 100 éve elhunyt Ady Endrét idézték meg, de megemlékeztek az egyik legnépszerűbb kortárs költőről, Kányádi Sándorról is, akit 89 éves korában tavaly veszítettünk el. Tőle a Valaki jár a fák hegyén című vers hangzott el Sub Bass Monster, Wolfie, Dipa és Meszi feldolgozásában.
Annyi biztos, hogy bőven megérte plusz egy évet várni erre a produkcióra, de jó kérdés, innen merre tudnak majd továbbfejlődni.
Az érdeklődés ugyanis adott – sőt, minden bizonnyal csak egyre tovább nő majd –, ennél nagyobb befogadóképességű zárt koncerthelyszín viszont nem nagyon van Magyarországon. Jövőre a minimumnak a két előadás tűnik, de igény valószínűleg ennél még többre is lenne – akár egy országos turné formájában. Ami persze logisztikailag is jókora kihívás elé állítaná a szervezőket, de valószínűleg ők maguk is úgy vannak vele, hogy ez legyen a legnagyobb gondjuk az életben.
