KULT
A Rovatból

A Pilvaker visszatért, és megmutatta, mitől az egyik legtrendibb dolog ma Magyarországon

Több mint 12 ezer ember ünnepelte költészettel és zenével március 15-ét az Arénában. Mi is ott voltunk.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. március 16.



Amikor 2012-ben először rendezték meg a Red Bull Pilvakert – még élő zene nélkül, szavalóversenyként hirdetve –, maguk az ötletgazdák is aligha számíthattak rá, hogy ez lesz a következő évek egyik legnagyobb kulturális sikersztorija. A produkció évről évre vált egyre kiforrottabbá, ezzel párhuzamosan pedig rajongóinak számai is meredeken nőtt.

A dolog mondjuk abból a szempontból logikus, hogy csupa olyan zenész és rapper adta a nevét hozzá, akik saját zenekarukkal is hatalmas tömegeket mozgatnak meg.

Elég csak a Wellhellót, a Halott Pénzt és a Punnany Massifot említeni, ők simán megtöltik önálló koncertjeiken is az Arénánál alig kisebb befogadóképességű Budapest Parkot. És még legalább fél tucat szereplőt fel lehetne sorolni, akiknek szintén több ezer fős bázisuk van.

Így talán annyira nem is meglepő, hogy októberben kétórás rekordidő alatt kelt el minden jegy, annak ellenére, hogy ide több mint hatszor annyi ember fért be, mint a korábbi helyszín Erkel Színházba.

A várakozások nem csak emiatt voltak felfokozottak: azzal, hogy a tavalyi évben elmaradt a Pilvaker, a szervezők még magasabbra tették a lécet, hiszen akkori indoklásukban minden addiginál nagyobb show-t és elképesztő látványelemeket ígértek az egy év kihagyásért cserébe.

Fotó: Somay Márk

Fotó: Bertalan Ádám

"Kérjük kedves nézőinket, hogy halkítsák le mobiltelefonjaikat. De semmiképp ne kapcsolják ki, hiszen instázni is kell valamivel!"

– mondták be nem sokkal kezdés előtt, de valószínűleg ennek híján is pontosan ugyanannyi kamerás mobil lendült volna a magasba már az első másodpercekben.

Tulajdonképpen ez a pillanat mutatta meg legjobban, kik a Pilvaker legfőbb célközönsége: azok a tizen-huszonévesek, akik ma már szinte teljes életüket online élik, más csatornákon jóformán lehetetlen elérni őket és utat találni hozzájuk.

És ebből az is látszik, hogy a Pilvaker mögött állók teljesen tudatában vannak annak, hogyan kell megszólítani az említett csoportot, és milyen módszerekkel kell kommunikálni velük ahhoz, hogy teljesen magukénak érezzék a projektet. Pedig az, hogy ez a generáció Petőfi, Ady, Csokonai és Vörösmarty verseiért rajongjon, finoman szólva sem magától értetődő.

Más kontextusban aligha tudnánk elképzelni, hogy olyan fiatalok ezrei énekeljék például a "húzza a zsivány a nótádat, barna legény" sort teljes átéléssel, akik száját egy hétköznapi beszélgetés során szinte biztosan soha nem hagyta még el se a zsivány, se a nóta, se a legény szó. És ez csak egy példa.

Ódivatú nyelvezet ide vagy oda, úgy tűnik, modern zenei köntösbe ágyazva, Fluor, Sub Bass Monster, Fura Csé és a többiek rapbetéteivel kiegészítve ezek a szövegek tökéletesen alkalmasak arra, hogy több százezres – sőt, akár milliós – nézettséget generáljanak.

Fotó: Bertalan Ádám

Fotó: Bertalan Ádám

A fellépők mindegyikén látszott, hogy igazi jutalomjáték számukra ez a két óra: egyszerre tűntek felszabadultnak, ugyanakkor sokan szemlátomást izgultak is. Főleg a verseket szavaló színészekre (pl. Kautzky Armand) volt igaz ez, de ránézésre még a rendszeresen hasonló méretű közönség előtt fellépő zenészek is meg voltak illetődve kicsit.

Ami a showelemeket illeti, arra tényleg nem lehetett panasz, tökéletesen kiaknázták a helyszínben rejlő lehetőségeket.

A hatalmas LED-falakra vetített animációk mellett a Márciusi ifjak alatt pirotechnikát is bevetettek, amitől még átütőbb volt az eleve stadionrock-stílusú dal.

Buli szempontjából ez volt az este csúcspontja, de a lírai részek is emlékezetesre sikerültek: akár a Járai Márk által prezentált és világító telefonok ezreivel feldobott akusztikus blokk, akár a versmondások, illetve a ráadás előtt utolsóként elhangzó Nemzeti dal, amit hozzáírt új sorok nélkül, eredeti formájában adtak elő.

Külön szép pillanat volt, hogy nemcsak az idén 100 éve elhunyt Ady Endrét idézték meg, de megemlékeztek az egyik legnépszerűbb kortárs költőről, Kányádi Sándorról is, akit 89 éves korában tavaly veszítettünk el. Tőle a Valaki jár a fák hegyén című vers hangzott el Sub Bass Monster, Wolfie, Dipa és Meszi feldolgozásában.

Annyi biztos, hogy bőven megérte plusz egy évet várni erre a produkcióra, de jó kérdés, innen merre tudnak majd továbbfejlődni.

Az érdeklődés ugyanis adott – sőt, minden bizonnyal csak egyre tovább nő majd –, ennél nagyobb befogadóképességű zárt koncerthelyszín viszont nem nagyon van Magyarországon.

Jövőre a minimumnak a két előadás tűnik, de igény valószínűleg ennél még többre is lenne – akár egy országos turné formájában. Ami persze logisztikailag is jókora kihívás elé állítaná a szervezőket, de valószínűleg ők maguk is úgy vannak vele, hogy ez legyen a legnagyobb gondjuk az életben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: