HÍREK
A Rovatból

Rácz András a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentéséről: Ha valaki ilyen szakdolgozatot adna le, megbuktatnám

A Corvinus Egyetem oktatója szerint az egész dokumentum egyetlen jókora érvelési hibára épül.


Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója Facebook-posztjában sokrétűen szálazta szét a Szuverenitásvédelmi Hivatal anyagát az Átlátszóról. Az egyetemi oktató azt írta: ha valaki az egyetemen ilyen szakdolgozatot adna le, megbuktatná.

„A dokumentum külalakja kifejezetten szórakoztató. Nagyon igyekszik ugyanis úgy tenni, mintha valami roppant komoly vizsgálati anyag lenne”

– emeli ki posztjában Rácz.

„Bármilyen furcsán hangzik is, az egész dokumentum egyetlen jókora érvelési hibára épül.

A fő megállapítása ugyanis az Átlátszóról az, hogy »a vizsgált szervezet tagja az Amerikai Egyesült Államok 1980-as években megfogalmazott, új nemzetbiztonsági és külföldi befolyásszerzési doktrínája szerint kiépített nemzetközi hálózatnak, amely a világ minden pontján az amerikai érdekeket képviseli a célország (jelen esetben Magyarország) érdekeivel szemben.«” – írja az egyetemi oktató, majd hozzáteszi:

„Ezzel az állítással az a fő baj, hogy a SzuHi nem bizonyítja, hogy bármiféle ilyen befolyásszerzési doktrína ténylegesen létezne. Az egyetlen hivatkozási alap egy 1991-es, tehát 33 évvel ezelőtti, Washington Post véleménycikk, amiben egy bizonyos David Ignatius a szovjet blokk feletti amerikai győzelem okairól értekezett. A cikkből azonban egyrészt semmilyen módon nem következik, hogy az akkori megállapítások most, 2024-ben is érvényesek volnának.”

Kiemeli ugyanakkor, hogy

a Szuverenitásvédelmi Hivatal azzal vádolja az Átlátszót, hogy egy olyan befolyásszerzési doktrína aktív közreműködője, amely doktrínának a létezését a Hivatal nem képes meggyőzően bizonyítani.”

Rácz András rámutat ugyanakkor, hogy a dokumentum szóhasználata sok esetben nem semleges, hanem kifejezetten tendenciózus. Ezt szerinte a legjobban az példázza, hogy az oknyomozó újságírást – egy teljesen elfogadott, széles körben használt sajtóműfajt – következetesen idézőjelben, „oknyomozó”-ként említi, ezzel eleve megkérdőjelezve az e területtel foglalkozók hitelességét.

Rácz András kifejti, hogy a finanszírozásról szóló részt pénzügyi oldalról nem tudja értékelni, mivel ez nem az ő szakterülete, hiszen nem könyvelő vagy pályázati szakember. Tudományos módszertani szempontból vizsgálva viszont szerinte itt is tetten érhető a manipulációs szándék információs oldalról. Példaként említi a jelentés 23. oldalából:

„Tovább növelheti a külföldi támogatás arányát, hogy az olvasói adományok (magánszemélyek és céges kis adományozók), valamint a forrásgyűjtő platformokon (Paypal, Benevity, Adjukössze) keresztül érkező támogatások akár külföldi forrásból is származhatnak. Ez azt jelentheti, hogy még nagyobb súllyal van jelen a külföldi dotáció.”

Rácz szerint itt az a trükk, hogy a szöveg kizárólag azt a lehetőséget hangsúlyozza, hogy az adománygyűjtő platformokon keresztül külföldi támogatások is érkezhetnek, de nem említi, hogy ugyanilyen eséllyel belföldi adományok is jöhetnek. A feltételes mód használata pedig lehetővé teszi, hogy ne kelljen bizonyítékokkal alátámasztaniuk az állítást. Ahogy Rácz megjegyzi, akár azt is írhatták volna, hogy „ez azt is jelentheti, hogy akár orosz állami pénzek is érkezhetnek”, bár feltételezi, hogy ezt valószínűleg nem tekintenék a szuverenitásra veszélyes tényezőnek.

„Összességében ez egy rosszul megírt, módszertani hibáktól hemzsegő, igazolhatóan manipulatív, ugyanakkor igen gyenge minőségű anyag. Kifejezetten szerencse, hogy Magyarország szuverenitásának valódi védelmén az államigazgatás egyéb szervei is dolgoznak, nemcsak a SzuHi láthatóan igencsak korlátozott képességű munkatársai”

– zárja bejegyzését Rácz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk