Póklábak, csápok, vámpírfogak, paták és itt-ott sebesült emberek lepték el a művházat – Nézd meg a HorrorCon legmenőbb jelmezeit!

Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)

Ez a történelem, Jason Momoa számára pedig népe históriája kulcsfontosságú.

Vagyis ő a szigetek egyesítése ellen küzdött. Így kapott a sorozat egy érdekesebb vetületet és nézőpontot, ahelyett, hogy a nagy király életének szimpla történelmi, életrajzi, háborús feltárása lett volna.

A hadvezér első részében tehát megismerjük Ka’ianát, a katonát, aki kapásból egy megtermett cápával birkózik, de rögtön meglátjuk az emberi oldalát is, amikor hálát suttog a legyőzött halnak, megköszönve neki, hogy testét a rendelkezésükre bocsátotta. Majd megtudjuk, hogy Ka'iana és családja jelenleg Kaua'i királyságában él, de mivel Maui szigetéről származnak, kitaszítottként tekintenek rájuk. Ka'iana ugyanis Maui hadvezére volt, de elhagyta szülőföldjét (megszökött a seregből), miután rájött Kahekili király (Temuera Morrison) brutális ambícióira. Amikor azonban a király visszahívja (és megfenyegeti), Ka'iana beleegyezik, hogy segít legyőzni népének az ellenséges O’ahut, azonban egy jóslat, egy aljas átverés és egy szimpla bosszú miatt súlyos háborúba keveredik.

Emellett pedig természetesen Momoáék nagy műgonddal hozták létre az akkori állapotokat, például a királyságokra jellemző öltözékeket, harci díszeket, fegyvereket, hajózási eszközöket, mindennapi tárgyakat, lakhelyeket stb. Persze túl sok viseletre nem volt szükség, mivel Hawaii már akkor is egy igen forró égövben foglalt helyet, ezért elmondható, hogy ritkán látni egy sorozatban ennyi ágyékkötőt és férfi tomport, mint itt.

A hadvezér nyolc epizódja egyenként kb. 50 perc és 1 óra között mozognak, s már kapásból az elsőben sok minden történik, így azzal vélhetően nem lesz gond, hogy események nélkül maradnánk, hiszen hosszú volt Kamehameha hadjárata, akit egyébként az újonc Kaina Makua alakít.

Az alkotók direkt törekedtek arra, hogy a szereplők is hitelesek legyenek, így a polinéz térséből kerestek színészeket. Nincs is túl sok ismert arc a gárdában, Jason Momoa mellett a már említett (és egyébként új-zélandi maori származású) Temuera Morrison (ő játszotta Momoa nevelőapját az Aquaman-filmekben, de a Star Wars-franchise Jango Fettjeként és klónkatonáiként is igen ismert), valamint a szintén új-zélandi Cliff Curtis (Zongoralecke, Hat nap, hét éjszaka, Sivatagi cápák, A bennfentes, Kiképzés, A forrás, Napfény, Die Hard 4.0, Álom doktor stb.) neve csenghet még ismerősen.

A hadvezér első részében mindez együtt, kiegészülve némi spirituális szállal (ami szintén fontos az ottani társadalomban, kultúrkörben) egy érdekes, a történelem számunkra kevésbé ismert szegletének ígéretét hordozza a további hét epizódra, Jason Momoa pedig, úgy tűnik, élete legjobb alakításával hálálja meg a nézők figyelmét.

Hónapokkal ezelőtt, amikor a Sziget Fesztivál bejelentette az idei év előadóit, Post Malone-ra mindenki felkapta a fejét. Egyesek szeretik, mások kevésbé, azonban szinte mindenki ismeri. Malone jelenleg 30 éves, korábbi önmagához képest lefogyott, és úgy néz ki, mint egy telefirkált iskolapad. Ja, és iszik. Nem is keveset.

Az énekes Austin Richard Post néven látta meg a napvilágot New Yorkban, 1995-ben. 20 éves volt, amikor berobbant a zeneiparba, White Iverson című dala teljesen letarolta a SoundCloud-ot, majd később a Youtube-ot is. Malone igazi rádiós divatzenét gyártott, ám nemrégiben teljesen más irányba indult el. 2024-ben adta ki F-1 Trillion: Long Bed című albumát, ami egy 27 dalos country-lemez. Láttunk már olyat a világtörténelemben, hogy valakinek nem igazán sült el jól a megújulás, és a közönség negatív visszajelzést adott, ám itt ilyenről szó sincs! Malone jobb formában van, mint valaha és még a dalai is jobbak lettek.

Vasárnap este negyed 10-kor cigarettával és egy pohár sörrel a kezében megjelent a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán az énekes, aki látványosan nem tudta eldönteni, hogyan öltözzön fel a bulira. A ruházata pont olyan volt, mint a zenéje: félig country, félig divatpop. Malone csizmát viselt, farmernadrágot és egy nagy csatos övet. Ez eddig abszolút country, azonban ehhez felcsapta CeeDee Lamb kék Dallas Cowboys mezét, ami inkább a mostani divat irányába vitte az összképet. A mez aztán a koncert közben lekerült, de annyi tetoválása van az énekesnek, hogy olyan volt, mintha lenne alatta még egy mez. Hogy a vizuális élményt még jobban megdobja, az egész fogsora ezüst volt, ő pedig erre büszkén, végig vigyorogta a bulit.

A zenei élmény is vegyes volt, játszottak régi slágereket és új dalokat is. Nyilvánvalóan az olyan szerzemények kapták a legnagyobb ovációt, mint a rockstar, a Sunflower, vagy a Circles, de a friss zenéket is jól fogadta a többtízezres tömeg. Post Malone koncertje alatt egy tűt sem lehetett volna leejteni a színpad előtt, rengetegen voltak kíváncsiak az előadóra, aki folyamatosan hálálkodott. Shawn Mendes mellett Malone a második főműsoridős fellépő, aki zenekarral érkezett és mivel nagyon jól szól az idei Sziget, végre hallhattuk, hogy mennyi energia van egy élőzenés produkcióban. A gitárok, a hegedű, a dob, mind sokkal élvezetesebbé tették a bulit.

Ha megkérdeznék tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, akkor azt válaszolnám, hogy Post Malone sörhordó embere. A fickónak biztosan nem kell konditerembe járnia, mivel szinte

Hogy hatszor vagy nyolcszor kapott-e egy új sört, azt nem tudom, de így is elég szépen fogyasztott nettó másfél óra alatt. Természetesen nem itta meg az egészet, általában csak belekortyolt, majd letette a színpad valamelyik pontjára, hogy ott melegedjen és fénysebességgel szénsavmentessé váljon.

A nagyjából 90 perces koncert elejétől a végéig élvezetes volt, olyan előadót láthattunk, aki látványosan nagyon szereti, amit csinál, és kifejezetten jó is benne. Hibátlanul énekelte a dalokat, remekül kommunikált a közönséggel, és bár általában elöl állt a kifutón, a hátul zenélő bandával is megvolt az összhang. A színpadkép nagyon jól nézett ki, a kellékek és a középső ledfal animációi egy amerikai benzinkútra repítettek minket, ahonnan aztán bármerre mehetünk a teletankolt pickuppal. A színpadon volt útjelzés, lámpaoszlopok, emelvény a zenészeknek és az elmaradhatatlan Posty Co. logó. Természetesen egy ekkora produkció pirotechnikát is bőven használ, néha felcsaptak a lángok, máskor kisebb tűzijátékot láthattunk, de akadt egy kis füst is itt-ott. És persze nem csak azért, mert Malone rá-rágyújtott koncert közben.

Összességében egy kifejezetten jó, hangulatos, profi koncertet láthattunk, egy nem mindennapi főhőssel a középpontban. Reméljük nem kell újabb hat évet várni, hogy ismét láthassuk.

A Sziget a végéhez közeledik, már csak egy nap van hátra, de rendkívül izgalmas előadók lépnek még színpadra, mi pedig ott leszünk, hogy megnézzük őket.

2022-ben robbant be a köztudatba Zach Cregger rendezőként a Barbár című horrorszenzációjával, amelyet gyorsan a vállára emelt a szakma és a közönség egyaránt, egyetértve abban, hogy a film történetéről jó ideig nem lehet tudni, mire fut ki, sokszor átveri a nézőt, nem mellesleg pedig rendkívül félelmetes. Nos, ha kétség is volt esetleg Cregger rendezői és forgatókönyvírói tehetsége kapcsán, azt most a Fegyverek eloszlatja.

Ő egyébként színészként kezdte a karrierjét, és egyértelműen a komédia volt a terepe, állandó szerzőtársával, Trevor Moore-ral rendezték, írták és „főszerepelték” például a 2009-es Miss Márciust vagy a 2011-es The Civil War on Drugst, illetve rengeteg vicces szkeccset dobtak össze tévéműsorokba is.

Az mondjuk már a Barbárban, most, a Fegyverekben pedig pláne tisztán érződik, hogy a komikusi világból érkezett, az amúgy komoly, véres és izzasztóan félelmetes hangvételű filmjeibe ugyanis szinte észrevétlen csusszan be itt-ott a humor is, Cregger képtelen ezt teljesen levetkőzni magáról. De nem is kell, mivel, úgy tűnik, működik az elegy.

A Fegyverek egyébként felépítésében rendkívül hasonlít a Barbárra. Például ezúttal is jó ideig fogalmunk sem lesz, mire megy ki a játék, milyen dolgok állnak a háttérben, és csupán a szereplőkkel együtt próbáljuk kideríteni, hogy mégis mi a fene történt azzal az általános iskolás osztállyal, amelynek tagjai egy éjszaka, pontban 2 óra 17 perckor egy jellegzetes kéztartás kíséretében kiszaladtak a házukból, majd nyomuk veszett. Csupán egyetlen gyerkőc, Alex (Cary Christopher) ment be a suliba. Az ügy persze nagy visszhangot kapott, mindenki keresni kezdte a srácokat, a szülők kétségbeesése és dühe pedig természetesen az osztály tanítónőjére, Justine-re (Julia Garner) zúdult, aki viszont éppoly tanácstalanul áll az eset előtt, mint bárki más.

Itt összesen hat nézőpontot kapunk, valamint olyan színészeket Julia Garner mellett, mint az egyik elkeseredett és az ügyet kinyomozni próbáló apukát, Archert alakító Josh Brolin, Justine szeretője, a rendőrtiszt Paulként látható Alden Ehrenreich, James, a fiatal hajléktalan drogosként Austin Abrams, vagy az ügyet a legjobb tudása szerint kezelni próbáló iskolaigazgatóként feltűnő Benedict Wong. A kis sztorikon keresztül adagol egyre több információt a nézőknek Cregger, a szép lassan építkező sztori pedig a végére nyer értelmet. Mégpedig eléggé meghökkentőt.

Ennél többet pedig mi sem árulunk el a sztoriról, ami valóban nem kevés meglepetést tartogat, a különféle nézőpontok kirakósainak összeillesztése pedig kiváló nézői élmény lesz, de szerencsére nem csupán ennyivel kényeztet minket az író-rendező.

Nem mellesleg pedig mondanivalója, ami egy vegytiszta horrorfilmnél már tényleg hab a tortán, vagy a meggy a hab tetején. Nyilván a teljes sztori és a végkicsengés ismeretében lehetne komolyabban beszélni, értekezni erről, amitől a teljes nézői élmény miatt természetesen eltekintünk, de már a fentiekben vázolt alapsztori is alkalmat ad arra, hogy elmélázzunk, többek között a közösségi traumákon és gyászon, amikor egy megmagyarázhatatlan eset miatt sokan osztoznak a fájdalomban, az értetlenségben és a tehetetlenségben.

A film végére persze ez is értelmet nyer, mindenesetre Zach Cregger nemcsak egy kiváló filmélménnyel gazdagítja a játékidő alatt a nézőket, velünk marad az a megtekintés után is, s gondolatokat ébreszt majd bennünk, így érdemes a film után egy-két pofa sör, fröccs vagy üdítő mellett kibeszélni a látottakat, jó kis beszélgetések születnek majd, az biztos.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a 2025-ös év eddig igencsak elkényezteti a mozik közönségét kiváló horrordarabokkal, elég csak a Nosferatura (itthon januári premier volt), a Bűnösökre, a Végső állomás: Vérvonalakra, a 28 évvel későbbre vagy a nemrég bemutatott Hozd vissza őtre gondolnunk, a Fegyverek pedig még jobban ékesíti a félelemkeltés jegyében fogant filmek idei csúcssorozatát.