Pintér Béla: Nagyon nehéz írni. De nekem ez a feladatom
Tavaly ősszel jelent meg Pintér Béla Újabb drámák című kötete, amely a Libri irodalmi díj és közönségdíj 10 döntőse közé került, május 12-ig szavazhatnak rá az olvasók. Április 28-án, vasárnap pedig a Könyfesztiválon is találkozhatnak a szerzővel.
- Mely darabjaidat tartalmazza a kötet?
- Az elmúlt öt év drámái vannak benne: Titkaink, Bárkibármikor, Fácántánc, Szívszakadtig és az Ascher Tamás Háromszéken
- Hiányolom A bajnokot.
- Igen, mivel az opera, ezért nem került bele. Bár lehet, hogy megállta volna a helyét.
- Ha más nem, a librettó és a dalszövegek...
- De ez a zenével együtt adja a teljes élményt, ezért döntöttem úgy, hogy kimarad. Majd a Pintér Béla összesbe beleteszem.
- Arról már többször beszéltél interjúkban, hogyan léptél a színi pályára. Arról viszont még nem nagyon olvastam, hogy az írás miként kezdődött.
- Tíz évvel azután, hogy színházzal kezdtem el foglalkozni, és „csak” színész voltam, elhatároztam, hogy megpróbálok létrehozni egy saját előadást. Így született meg a Népi rablét, ami bizarr, vad és humoros akciók egymásutánja volt kevés szöveggel, és annyira jól sikerült, hogy nagyjából ugyanazzal a társulattal elhatároztuk, hogy készítünk még egy előadást. Ahhoz azonban kellett valamiféle írott szöveg. Próbálkoztunk azzal, hogy improvizálunk szövegeket, de amikor már csak két hónap volt hátra a bemutatóig, látszott, hogy ebből nem lesz semmi.
Akkor hazamentem, és egyetlen éjszaka alatt este tíztől reggel nyolcig megírtam a Kórház-Bakony első jelenetét. Onnan datálódik írói pályafutásom.
Rájöttem, hogy ez megy, ez működik több-kevesebb sikerrel, és sokkal könnyebb úgy dolgozni, ha kész szöveggel érkezem a próbákra.
- Az egyértelmű volt, hogy nem akartok már létező darabokat feldolgozni, vagy másokkal íratni?
- Igen, ez mindenképpen fontos volt. Valahogy olyan közegben szocializálódtam, ahol sokkal hatásosabb volt, ha kortárs darabok jönnek létre akár írott szöveg, akár happening formájában. Ha történetesen nem sikerült volna megírni 20 évvel ezelőtt a Kórház-Bakonyt, akkor biztos elgondolkoztam volna azon, hogy meglévő darabokat állítsunk színpadra, vagy megkérjünk kortárs írókat, hogy segítsenek darabokat írni nekünk.
- Ha valaki, te tényleg kívül-belül ismered a drámát, hiszen írod, rendezed és eljátszod. Hogy viszonyulsz a drámakötetekhez? Érdemes drámákat olvasni, ad a színházi élményhez képest pluszt, mást? Vagy egyszerűen csak praktikus okokból kell kiadni drámákat, hogy fennmaradjanak?
- Most visszagondolok arra, amikor az Oidipusz királyt olvastam. Ács János rendezte annak idején a Vígszínházban, és az Arvisura Színház játszotta benne a kórust, aminek korábban én is tagja voltam, ezért néztem meg. Annyira tetszett, hogy utána elolvastam Babits Mihály fordításában a darabot, és csodálatos élmény volt.
De azt gondolom, kell némi beavatottság ahhoz, hogy valaki drámát tudjon olvasni.
A saját drámaköteteim nyilván azért olyan sikeresek, mert azok a nézők, akik az előadásainkra járnak, ezzel ajándékozzák meg egymást, és amikor olvassák a darabokat, akkor felidézik az előadásélményt. De olyannal is találkoztam már nem egyszer, hogy valaki előbb olvasta a darabot, minthogy eljött volna az előadásra. A szövegcentrikus, lineáris történetvezetésű daraboknál, mint például a Szutyok, nagyon is el tudom képzelni, hogy már olvasva is hasson.
- A színdarabjaid mennyire élnek önálló életet? Sok megkeresést kapsz, hogy más társulatok, vagy akár amatőr színjátszók szeretnék bemutatni valamelyik darabodat?
- A Parasztoperát hét kőszínház játszotta szimultán, és akkor az Átriumban volt is egy Parasztopera Fesztivál. Külföldön, főleg Lengyelországban A Sütemények Királynőjének volt komoly élete. Nemrég Szlovéniában, Ljubjanában is bemutatták a Titkainkat, a Szutyok Székesfehérváron évek óta repertoáron van, és kétség kívül, amatőr társulatok is elkérik időnként a darabjaimat. De sokkal gyakoribb, hogy kőszínházakban dolgozzák fel őket határon innen és túl. A Kaisers TV, Ungarnt Sepsiszentgyörgyön rendezte meg Porogi Dorka, vagy ugyancsak ő a Parasztoperát Marosvásárhelyen. Ott nemrég a Szutyokot is bemutatták.
- Bevallom, én a darabjaidat eddig csak a ti előadásaitokban láttam. Nézőként az a benyomásom, hogy a darabjaidhoz a szövegen kívül épp úgy hozzátartozik a rendezői látásmód. Az egész együtt Pintér Bélá-s. De mennyire működnek Pintér Béla nélkül?
- Miért gondolod, hogy más interpretációjában nem működhet?
- Nem mondom, hogy nem működhet, csak kérdezem. Annyira jellegzetes a rendezés, az előadás mód, annyira szoros egységet alkot, ezért nehéz elképzelni, hogy milyen lehet más rendező kezei között.
- Én is ezekkel a félelmekkel nézem meg a darabjaimat más társulatok előadásában. Nem mondom, volt olyan, amivel elégedetlen voltam, de összességében
mindig meghat, hogy milyen jól működhet, és ha más eszközökkel is, de ugyanúgy kihozzák a darabok mélységét, fájdalmát, illetve humorát.
Hangsúlyozom: nem mindig maradéktalanul.
