KULT
A Rovatból

Két frontember, öt fúvós, két orgona a színpadon – óriási örömzenélésre készül a PASO és a Kéknyúl

A két zenekar először lép fel közösen, ennek apropóján kérdeztük őket arról, mire számíthat a közönség a koncerten.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. február 20.



Aki szereti a sok fúvóssal felturbózott lendületes bulizenéket, február 23-án a Barba Negra klubban a helye: két olyan együttes lép fel ugyanis, akik külön-külön is óriási hangulatot tudnak teremteni, együtt pedig ez valószínűleg hatványozottan igaz lesz.

KRSA, a PASO frontembere, valamint Premecz Mátyás, a Kéknyúl Hammond-orgonása és zenekarvezetője válaszolt a kérdésekre.

– Mind a két zenekar koncertjein szinte garantált, hogy a közönség táncra perdül. Milyen közös pontok vannak (akár hangszerelésben, felállásban) a két zenekarban, a stílusokban?

Premecz Mátyás: Közös pont annyi van, hogy a közönség lehet, hogy a különbözőségeken fog vitatkozni a koncert végén. A felállás nagyon hasonló, van Hammond, vannak fúvósok, gitárok, meg egy jó pörgős frontember is jutott minkét bandába! Stílusok mögött abszolút ott dolgozik a közös gyökér, a funk.

KRSA: Mindkét zenekar korábbi időszakok tánczenéit hívta alapul, azokra építkezik, azokat mutatja be a saját ízlése szerint, modernizálva, a saját képére formálva. Ezen az attitűdön kívül közös még a két bandában, hogy dögös, vastag hangzást keres, ami elég erőteljes ahhoz, hogy közvetítse a zenében rejlő energiát. Ehhez olyan hangszerelés dukál, amiben nagy szerepet kapnak a fúvósok és a hammond orgona is, nem véletlen, hogy emiatt gyakorlatilag megegyezik a két zenekar felállása.

– Annak fényében, hogy mindketten alapvetően tánczenét játszotok, mi a benyomásotok, a közönség mennyire figyel oda a dalszövegeitekre?

P.M.: Nálunk angol nyelvűek a dalok, mert angol anyanyelvű az énekes.

Andrew remek szövegeket ír, sokszor olyan angolsággal, ami bizony rutinos angolosoknak is feladja a leckét. Ennek ellenére érdemes elmélyedni a szövegekben, mert mindegyik nagyon személyes és szép, már-már költemény.

KRSA: A PASO esetében azt gondolom, hogy figyelik a szövegeket is, biztos vagyok benne például, hogy a Budapest, vagy a System Connection kritikusabb dalszövege átjön a hallgatóságnak. A Hungarian Dish, vagy az Elhagytam Magam dalszövege pedig szórakoztatja, mosolygásra készteti őket. Nyilván a magyar szöveg egyből hat, ott nincs is nagyon kérdés, de azt is gyakran tapasztaljuk, hogy az angol szövegeket is éneklik velünk és érti a mondanivalójukat.

Panorámakép a próbateremből

– Biztosan sokszor léptetek már föl közös helyszínen, fesztiválon. Miért csak most született meg a közös koncert ötlete?

P.M.: Az ötlet nem új, van vagy 3-4 éve, hogy kipattant a fejünkből.

Ennyi embert összeegyeztetni, és egy igazán méltó helyet találni viszont már egyáltalán nem triviális. Na erre kellett ez a sok idő.

Emellett van egy olyan szempont is, hogy talán mindkét banda olyan pillanatban van az életútján, amikor sokat profitálhat egymás közönségétől. Biztosan vannak olyan PASO rajongók, akik még nem voltak Kéknyúlon, és fordítva. Ezek az emberek talán most kaphatnak valami igazán izgalmas élményt.

– Hogyan zajlanak a közös próbák? Mit tanul egymástól a két zenekar?

KRSA: Bár egy-két hónapja közös lett még a próbatermünk is, egyszerre mindkét zenekar teljes tagsága mégsincs jelen. Egyszerűen nem férnénk el egy ekkora helyen ennyien egy időben. Inkább egymás próbáin vendégeskedünk és így alakítjuk ki a közös dalokat. A közös munka során betekintést nyerünk abba, hogy ki hogyan közelíti meg az adott stílusokat, mi a próba hatékony módszere, és ki hogyan főz a saját zenei konyhájában.

– A hammond és a fúvósok mind a két zenekar hangzását meghatározza. Erre építetek a közös munka során?

P.M.: Lesz némi mash-up a színpadon, igyekszünk lejátszani minden lehetőséget. Két frontember, öt fúvós, két orgona, mind-mind lesznek az este folyamán.

– A PASO dobosának kilépése tavaly tavasszal elég nagy hírverést kapott, nem feltétlenül pozitív értelemben. Rendeztétek azóta a soraitokat?

KRSA: Ha a gyakorlati részét nézzük, akkor egyből megoldottuk a dolgot, egyetlen egy PASO koncert sem maradt el. Minden lekötött koncertet megcsináltunk és az esethez igen közeli, külön nagy felkészülést igénylő 15 éves születésnapi koncertünk is nagy sikerrel lezajlott. Azóta folyamatos a munka, koncertezünk, készülnek az új dalok és színpadra állítottunk egy big band produkciót is, amit a Müpában mutattunk be tavaly október végén, aztán a remek fogadtatásra való tekintettel tartottunk egy ráadás koncertet a veszprémi Hangvillában is még, az év zárásaként.

Emberileg viszont már sokkal nehezebb volt a dolog, mert komoly árulásként éltük meg az egészet és nyilvánvalóan egyáltalán nem így képzeltük a 15 éves jubileumi évünket. Nekem személy szerint nagyon komoly csalódás volt, baráti, szakmai, minden szinten.

Ráadásul az egész egy olyan helyzetben ért, amikor épp nem is tartózkodtam az országban, így reagálni is alig tudtam, és a többiekkel is csak rendkívül korlátozottan tudtam kommunikálni. Lipi a kilépésével együtt megszakított a zenekarból mindenkivel minden kapcsolatot és én sem kerestem, mert egyszerűen magam sem tudtam, hogy hogy reagálnék. A baráti érzelmek nagyon erősek maradtak, aggódtam érte, de olyan dolgokat kaptunk tőle, amit egyáltalán nem érdemeltünk meg. Végül háromnegyed év után, egy hónappal ezelőtt, felhívott és bocsánatot kért.

– Riger János, aki több dalt is énekel a PASO-ban, elég más karakter KRSA-hoz képest. Hogy jött ez a kettősség, és mennyire működik jól szerintetek egymás mellett?

KRSA: A zenekar indulásánál már megvolt ez a koncepció és az akkori három énekes mind egy-egy más időszakát képviselte a ska/reggae műfajnak. Ezt akkor nagyon szerették az emberek és az a tapasztalat, hogy még most kiválóak a visszajelzések, sőt, a közös klipeket például rendszeresen díjazták a Magyar Klipszemlén (a "Részeg" megnyerte az I. Magyar Klipszemle fődíját, az "Utca végén" pedig a legutóbbi Klipszemlén a legjobb rendezés díját hozta el). Ezek alapján az a sejtésünk, hogy elég jól működik ez együtt. (mosolyog)

– "Karibi gyerekbuli" címen direkt kicsiknek is felléptek időnként. Miben mások ezek a koncertek?

KRSA: Ezek gyerekkoncertek, tehát kifejezetten a kicsiknek szólnak. A dalok többsége külön erre a produkcióra íródott, vagy olyan művek feldolgozásai, amik eleve gyerekdalok, esetleg klasszikus ska dalok, átírt szöveggel. Előbbiek táborát erősíti "A medve megfázott", az átdolgozásra példa a Kaláka "Nandu"-ja, a ska klasszikusok újraértelmezésére pedig a "Nyami, nyami".

Természetesen az egész koncert karibi köntösbe van helyezve, tehát minden a PASO megszokott táncos stílusában szólal meg, így aztán rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a szülőktől is, hogy végre van egy olyan gyerekkoncert, amit ők is élveznek.

– Február 23-án két zenei stílus találkozik, így könnyen lehet, hogy a közönség egy része először találkozik majd a PASO-val vagy a Kéknyúllal. Hogyan "készítenétek fel őket" a saját produkciótokra?

P.M.: Csak nyugi, és adjátok át magatokat az élménynek!

KRSA: Különösebb felkészítő iránymutatást nem adnánk – abban bízunk, hogy a sodró zene és a hasonlóan dús hangszerelés egyből megteszi a hatását és mindenkit elkap a karibi lüktetés és a PASO élő ereje.

– Van-e olyan dal, ami kifejezetten erre a felállásra születik meg, és várható-e a későbbiekben is közös munka?

KRSA: Bizonyos dalok mindenképpen újraértelmezésre kerülnek. Hogy ezekből készül-e stúdiófelvétel, vagy későbbi produktum, az még a jövő zenéje – de egyáltalán nem lenne ellenünkre, sőt... ;)

P.M.: Új Kéknyúl dal most nem lesz, inkább a régebbieket próbáljuk meg új oldalukról megmutatni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: