Barbara Tartuffe izgalmasabb, többrétegű karakter, mint Molière halhatatlan hőse
A cikk SPOILEREKET tartalmaz.
Amikor először találkoztam Kincses Réka előadásának címével, arra gondoltam, szegény Tartuffe-re mostanában rájár a rúd. Nem olyan rég Miskolcon vitték színre meglehetősen modernizált köntösben Görög László főszereplésével, a kortárs közéletnek szóló – persze nagy nevetést kiváltó – kiszólásokkal. (Ezt a változatot a budapestiek is láthatták a Városmajori Szabadtéri Színpadon.) Most pedig tessék, felülve kicsit a divatvonatra, nő lesz szegényből.
Aztán persze elhessegettem a gondolatot, legyünk nyitottak. Udvaros Dorottya neve mégiscsak egyfajta garancia a minőségre. Jól tettem, hogy igyekeztem előítélet nélkül beülni a Pesti Színházba, mert Kincses Réka és a társulat jóval többet tett annál, hogy feminizálta Molière klasszikusát és nőt csinált Tartuffe-ből.
Kincses Réka sajátos, bár ma már egyre népszerűbb rendezői módszerrel közelít az anyaghoz: a társulat improvizációi alapján jön létre a darab. Így nem csoda, hogy a végeredmény csak nyomokban tartalmaz Molière-t, valójában egy teljesen új, önálló alkotás.
Ami az alaptéma mellett megmaradt, azok a nevek. Persze ha Tartuffe nő, szinte magától értetődő, hogy Orgon is nő (Petrik Andrea), Elmíra pedig nem a felesége, hanem a férje (Horváth Szabolcs). Pernelle asszonyból úr lett (Kőszegi Ákos). Damis (Liber Ágoston) megmaradt fiúnak ugyan, de belül nőnek érzi magát, míg Valér (Kövesi Zsombor) vőlegény helyett egy intézetből mentett közveszélyes figura, aki bárkire rámászik. Cléante, aki eredetileg Orgon sógora, itt Pernelle sofőrje (Bölkény Balázs). Végezetül Dorine (Balázsovits Edit) nem Orgonék lánya, hanem oknyomozó újságíró, Barbara Tartuffe volt tanítványa, akinek fontos szerep jut a végkifejletben.
Az új színműhöz kerettörténetet is szőttek: Orgon spirituális utazása keretében beiratkozik Berlin legjobb természetgyógyász iskolájába. A tanulmányaiért cserébe dolgoznia kell, mert apja hiába gazdag, nem finanszírozza lánya furcsa szeszélyét, sőt, haragszik rá, amiért otthagyta az egyetemet.
Éppen ezért a lány megörül, amikor megismerkedik a szintén magyar Barbara Tartuffe-fel, és a kerekesszékbe kényszerült nő felajánlja, hogy Orgon éljen náluk.
Kis időugrás a jelenbe, Magyarországra. Orgonék veszprémi házában nagy a felfordulás. Nemsokára megérkezik hozzájuk Barbara Tartuffe, hogy Berlin után Magyarországon is gyógyítóközpontot hozzon létre. Mme Tartuffe életében nagy változás állt be: egy csodás gyógyulás következtében kiszállt a kerekesszékből, és magát az isteni szeretet és energia közvetítőjének tekinti, akinek az a küldetése, hogy megossza ezt a csodát az egész világgal.
Az Orgon család épp tele van belső feszültségekkel. Damis ezt a pontot találja megfelelőnek arra, hogy közölje szüleivel, úgy érzi, transznemű. Apja, Elmíra támogatná, nagyapja, Pernelle kétkedő, de összességében inkább támogató, anyja viszont először kineveti, majd teljes mértékben eltolja magától a gyereket. Odáig fajul a helyzet, hogy Elmíra és Damis el akar költözni.
Ekkor toppan be életükbe Barbara Tartuffe fiatal, jóképű férjével, Philippel (Ertl Zsombor), segítőjével, Ursulával (Majsai-Nyilas Tünde) és pártfogoltjával, az enyhén szólva bizarr Valérral. Mme Tartuffe szépen egyesével maga mellé állít mindenkit. Még a teljesen szkeptikus sofőrt, Cléante-ot is megtéríti, és a kimondottan ellenséges Elmírát is kezdi meggyőzni. Összebékélteti a civakodó családtagokat, és a mogorva családfőt, Pernelle-t is ráveszi, hogy könnyítsen lelkén és mondja el, milyen szörnyű titok nyomja a szívét.
Barbara Tartuffe eléri, hogy Pernelle minden vagyonát (a hatalmas villát és szőlőket) ráírassa az alapítványra, aminek ő az igazgatója. A végén persze az eredeti komédia szellemében kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik. Mme Tartuffe nem jókedvében távozott Berlinből, hanem vizsgálat folyik ellene. Orgon arra számít, hogy Barbarával ketten vezetik majd az új alapítványt, és arculcsapásként éri mikor példaképe közli, hogy egyedül ő lesz az igazgató, persze hozzá teszi, hogy ez csak afféle formaság.
Mire Orgon és családjában – Dorine jóvoltából – mindenki belátja, hogy Barbara Tartuffe becsapja őket, késő. Minden elúszott.
Természetesen akárcsak Molière-nél, itt is jön egy szerencsés fordulat: Orgonék ügyvédje talál valami jogi kapaszkodót, aminek köszönhetően meg lehet semmisíteni a szerződést. Barbara távozik, Orgon pedig maga nyitja meg az annyira várt egészségközpontot.
Molière Tartuffe-je voltaképp nem túl bonyolult figura. Egy szélhámos, aki játssza az ájtatost, de amint biztonságban érzi magát, lehull az álarca. Mindenféle szégyenérzet nélkül udvarol Elmírának, voltaképp még a látszatra sem figyel, annyira biztos magában. Gátlástalan gazember.
Udvaros Dorottya Mme Tartuffe-je viszont nem ennyire egyszerű.
És hogy még bonyolultabb legyen, eredményeket is fel tud mutatni. Amikor ismét romlani kezd az állapota, nem hajlandó orvoshoz fordulni, annyira biztos benne, hogy ahogy legutóbb, most is meg fog gyógyulni önerőből. "150 évig fogok élni" hajtogatja. Az energia fontos kulcssszava az előadásnak, sok a tempós zenével kísért vad mozgás, ami egyszerre szimbolizálja a gyógyítő erőt és azt a káoszt, ami szereplőink lelkében, életében dúl.
Az is szimpatikus az előadásban, ahogy kifacsarja a közhelyeket. Orgon nagyon spirituális, hisz a homeopátiában, ugyanakkor durván homofób. Apja, Pernelle úr szigorú, a feleségét még mindig gyászoló üzletember, akinek sötét titok nyomja a lelkiismeretét, mégis, és amikor megtudja, hogy unokája nőnek érzi magát, bár nehezen emészti meg a dolgot, végül mégis ő mondja lányának: lehetnél empatikusabb.
Udvaros Dorottya a tőle megszokott nagyszerűséggel játssza a gyógyítót, aki úgy manipulál mindenkit, hogy talán még ő maga sem tudja. De legbelül egy játékos, gyermeki lélek lakozik benne.
Petrik Andrea helyzete a legnehezebb, hiszen az utolsó pillanatban vette át a szerepet a babát váró Szilágyi Csengétől, és az évadnyitó sajtótájékoztatón elmondták, hogy miután a darab a konkrét szereplők improvizációira épül, ezért bizonyos mértékig át kellett "szabni" az előadást a beugróra. Izgalmas lenne tudni, mi lett volna másképp, ha Csenge marad.
Kőszegi Ákos mindig remekül alakítja az autoriter figurákat, a színpadon nézve az ember már-már elfelejti, hogy ő a kormánypropaganda egyik magyar hangja. A nagyszerű szereplőgárdából kiemelném még Majsai-Nyilas Tündét, aki a legváltozatosabb szerepekben bizonyítja tehetségét, illetve Kövesi Zsombort, aki sajnos idén már csak mint "mv" látható a színház műsorán. Zsombor rendszerint kis szerepeket kap, de ezekben is figyelemre méltó alakítást nyújt. Jó volna főszerepben látni.
Az előadás szórakoztatóan csempészi be korunk hívószavait, mint pl. a családállítás, ügynökmúlt, és az alapítványba kiszervezett vagyon hallatán nehéz nem arra gondolnunk, hogy legutóbb a honvédelmi miniszter hozott létre alapítványt, nem is titkoltan saját családja anyagi jólétének biztosítására.
Az előadás persze nem tökéletes, hisz semmi sem az. Az, ahogy a család megmenekül végül a veszélytől, talán még Molière megoldásánál is együgyűbb. A francia író óriás mentsége, hogy olyan korban élt, amikor a királyt kötelező volt szeretni, épp ezért érthető, miért az "igazságos" király embere, a törvényszéki végrehajtó hozza el a boldog végkifejletet. A Mme Tartuffe-ben egy eléggé elkent jogi kiskapu segít, hogy Orgonék megmentsék a vagyonukat, és miután közlik Barbarával, hogy megsemmisítették a szerződést, a sarlatán minden további nélkül távozik. A valóságban itt olyan jogi csatározás, pereskedés indulna, amivel önmagában meg lehetne tölteni egy egész darabot.
Az előadás báját növeli, amikor bevonják a közönséget, mi vagyunk a "betegek", akik Barbarához jöttek kezelésre, illetve a befejezésnél Petrik Andrea is áttöri a negyedik falat, amikor Orgon átveszi a gyógyítóközpontot, kvázi Barbara helyére lép. Hogy ő maga mennyire hisz még a természetgyógyításban, és mennyire a naiv emberek pénzére hajt, azt mindenki döntse el maga.
