HÍREK
A Rovatból

Óriásit ugrott a halálozások száma januártól szeptemberig tavalyhoz képest

2020 hasonló időszakához képest az év első 9 hónapjában 66 százalékkal emelkedett a természetes fogyás Magyarországon.


Az előzetes adatok szerint ez év szeptemberében, tavaly szeptemberhez viszonyítva az élveszületések száma 1 százalékkal nőtt, a halálozásoké pedig 2 százalékkal csökkent. A természetes fogyás azonban az év első kilenc hónapjában - 2020 hasonló időszakához képest - 66 százalékos emelkedést mutatott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

2021 szeptemberében 8600 gyermek született, ami 1 százalékkal, 86 újszülöttel több, mint tavaly szeptemberben. 10 024-en vesztették életüket, ami 2 százalékkal, 209-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ennek nyomán a természetes fogyás a 2020. szeptemberi 1719-cel szemben 1424 volt, ez pedig 17 százalékos mérséklődést jelent.

Szeptemberben 7912 pár kötött házasságot, ami 11 százalékkal, 971-gyel kevesebb a 2020. szeptemberinél.

Idén januártól szeptember végéig 69 371 gyermek jött világra, ez 0,4 százalékkal, 296 újszülöttel kevesebb a 2020. január-szeptemberinél.

Ezen belül januárban 9,4 százalékkal, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4 százalékkal, márciusban 10, augusztus-szeptemberben 1,6 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,58 volt a 2020. január-szeptemberre számított 1,57-hoz képest.

Az év első 9 hónapjában 111 041-en haltak meg, 17 százalékkal, 16 287-tel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5 százalékkal, március-áprilisban 51, május-júliusban 9 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben pedig 2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Idén szeptember végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-szeptemberi 25 087-tel szemben 41 670 volt, ami 66 százalékos emelkedést jelentett.

Az év első kilenc hónapjában 58 530 pár kötött házasságot, ez 9,2 százalékkal, 4916-tal haladta meg az egy évvel korábbit. Január-februárban 7, augusztusban 11 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2 százalékkal, április-júliusban 33 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra az év első kilenc hónapjában 9,5 élveszületés és 15,3 halálozás jutott.

Az élveszületés csaknem azonos, a halálozás 2,3 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-szeptemberinél, ennek következtében a természetes fogyás 2,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. 2021. január-szeptemberben ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 8,1 ezrelék volt, ez 0,7 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva.

Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve - 2020. október és 2021. szeptember között - a születések száma 0,6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 9,7 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál - írta gyorstájékoztatójában a KSH.

Közölték azt is, hogy idén januártól szeptemberig a születések száma Budapesten 6,4 százalékkal, Dél-Dunántúlon 1,3 százalékkal, a pesti régióban 0,7 százalékkal csökkent, míg a többi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Közép-Dunántúlon (4,8 százalék), a legkisebb Nyugat-Dunántúlon (0,1 százalék) volt.

A halálozások száma az összes régióban nőtt: a legnagyobb mértékben, 22 százalékkal Dél-Dunántúlon, a legkevésbé, 14 százalékkal Budapesten.

A természetes fogyás az összes régióban nőtt: leginkább a pesti régióban 202 százalékkal és Észak-Alföldön 113 százalékkal, a legkisebb mértékben Dél-Alföldön 41 százalékkal és Közép-Dunántúlon 45 százalékkal.

A házasságkötések száma az összes régióban emelkedett: a legjelentősebben, 14 százalékkal Észak-Magyarországon, a legkevésbé, 1,5 százalékkal Budapesten - áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk