KÉK HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktorral, Müller Cecíliával, Áder Jánossal és Gyurcsány Ferenccel is végezni akart egy radikális csoport

A csoport vezetőinek listáján számos kormánypárti és ellenzéki politikus, közéleti szakember is szerepelt. A nyomozás az ügyben még tart.


Egy radikális magyar csoport ellen indult nyomozás - írja az Index.hu. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség

emberölés előkészülete miatt indított eljárást a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport tagjai ellen.

A gyanú szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben gyűltek össze a tagok, ahol a csoport vezetői emberölésekre szólították fel a többieket, arra hivatkozva, hogy "hadiállapot van". A csoport vezetője közölte, hogy az igazságszolgáltatás tagjai, állami vezetők, kormánypárti és ellenzéki politikusok, közszereplők is a listán vannak. Többeket név szerint is megemlített:

Orbán Viktor, Gulyás Gergely, Toroczkai László, Gyurcsány Ferenc, Áder János, Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Kásler Miklós, Benkő Tibor, Szijjártó Péter, Varga Judit, Nagy István, Palkovics László, Semjén Zsolt, Máger Andrea, Novák Katalin, Kincses Gyula, Müller Cecília, Sulyok Tamás, Parti Tamás, Bánáti János, Jelasics Radován, Balogh János, Halmosi Zsolt, Mészáros József, Karas Mónika, Oravecz Márton, Merkely Béla, Rusvai Miklós, Szlávik János.

A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította „a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”, azzal, hogy mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek.

Az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek - írja az Ügyészség a honlapján. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

VIDEÓ: Emberölés előkészülete miatt tart a nyomozás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.

A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.

A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.

A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

Az esetről videót is posztoltak már az X-en:


Link másolása
KÖVESS MINKET: