Nemcsak a választást, a házasságát is elvesztette a Tények volt műsorvezetője, Szebeni István
Komoly változásokat hozott az elmúlt időszak Szebeni István, a TV2 korábbi műsorvezetőjének életében, aki otthagyta a képernyőt azért, hogy fideszesként elinduljon Ráckeve polgármesteri posztjáért.
Úgy tűnik, hogy nem csak a ráckeveieknek nem kellett Szebeni: a volt tévés és felesége, Anita már nem alkotnak egy párt, több mint 12 év után tönkrement a kapcsolatuk.
– idéz egy bennfentest a Blikk. Informátoruk szerint szerint alapvetően az volt a baj, hogy ez a döntés anyagilag megviselte a családot. Ráadásul nem ez volt az első, hogy Szebeni István egy biztos állás után „lógott a levegőben”: 2013-ban egy adásban elhangzott káromkodás miatt kirúgták a közmédiától, ezek után pedig évekig nem volt kiemelkedő tévés megbízatása, egészen addig, míg 2016-ban nem igazolt a TV2-höz. Innen egy időre az Echo TV-hez távozott, majd 2019-től tavaly nyárig ismét a Tényekben dolgozott, ezt hagyta ott a politikusi álmok miatt.
A választási kudarc után egyelőre nem tudni, hogy Szebeni mivel foglalkozik szakmailag. Közösségi oldaláról annyi derül csak ki, hogy pár hete elvitte fiát egy álomutazásra.