KULT
A Rovatból

Nem tabu a bőrkabátos Hamlet és a metroszexuális Polonius

A Spirita Társulat úgy értelmezi újra a klasszikus színdarabokat, hogy a mai generáció is maradéktalanul azonosulhasson velük.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. február 21.



Budapesten több újító szellemiségű, független színjátszó csoport is működik, de a Spirita Társulat az egyik legegyedibb színfolt mind közül. A fiatal, húszas-harmincas átlagéletkorú csapat ritkán látott merészséggel nyúl a drámairodalom alapműveihez: úgy dolgoznak fel Shakespeare-t és Szophoklészt, mint még soha senki. Az alapító rendezővel, Egressy G. Tamással arról beszélgettünk, hogyan jutottak el eddig, mit szól formabontó megoldásaikhoz a közönség és mennyire fenntartható ez az egész anyagilag.

– Filmes irányban tanultál, és az első munkáid is inkább ehhez voltak köthetőek. Miért és hogyan tolódtál el a színház felé?

– Eredetileg színész akartam lenni, aztán úgy alakult, hogy a gimnáziumi filmfesztiválra készített egyik alkotásunkat, amiben szerepeltem, más lehetőség híján én is rendeztem meg. Már akkor megtetszett, hogy mennyire komplex dolog összehozni valamit, amiben a saját látásmódom érvényesül. Ehhez jött hozzá az irodalmi érdeklődésem: mindig is az átlagnál jobban vonzódtam a klasszikusokhoz, rengeteg ötletem volt arra vonatkozóan, egy-egy darab hogyan nézhetne ki, ha napjainkban játszódna.

Molière Tartuffe-je Parti Nagy Lajos átiratában különösen nagy hatással volt rám. Annyira kidolgozott elképzeléseim voltak a színpadra állításáról, hogy elhatároztam, összeszedem a színjátszásra kapható embereket a környezetemből. Össze is jött egy nagyon vegyes társaság különböző évfolyamokból, és megcsináltuk az előadást. Ettől annyira fellelkesültem, hogy bár még mindig filmes akartam lenni, a rákövetkező évben (amikor már nem jártam oda) megrendeztem a Dorian Gray-t is. Ez már saját átirat volt a regény és a film ötvözeteként. Utána pedig jött a Rómeó és Júlia, ami a Spirita Társulat megalakulását is jelentette.

egressy

– Innentől már csak ezzel foglalkoztál?

- Közben filmes munkáim is voltak, de fokozatosan rájöttem, hogy a filmezés technikai része – tehát például a hosszú átállások a forgatások alatt – eléggé lefáraszt. Ezért egy idő után már a tanulmányaim során is inkább csak a színészek rendezésében vettem részt, a többit rábíztam valaki másra, aki ilyen irányban volt kompetens. Ehhez képest egy darab próbái során csak az utolsó pár hétben jönnek be a technikai kérdések, előtte hónapokig a szereplők instruálásán van a hangsúly. És ez egyértelműen jóval közelebb áll hozzám.

Tehát a színészközpontúság volt az egyik ok, ami megfogott. A másik pedig, hogy egy egész estés filmet minimális költségvetésből megcsinálni szinte lehetetlen feladat. Vagy ha mégis lehetséges, hosszú évek munkája kell hozzá. Pályázni nagyon nehéz, szponzort szerezni úgyszintén. A színház esetében is komoly probléma a pénz és az erőforrások előteremtése, de a rendelkezésre álló játékidő-keret mégis sokkal nagyobb.

"
Egy három és fél órás darab esetén sokkal inkább ki lehet bontani a cselekményt és az egyes karaktereket, mint egy fix forgatási szituációban.
Névjegy

Egressy G. Tamás 1992-ben született Budapesten, édesapja Egressy Zoltán regény- és drámaíró. Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK magyar- és a BKF mozgóképkultúra és médiaismeret szakán tanult. Színházi tevékenysége mellett dramaturgként és fordítóként dolgozik.

A Spirita Társulatot 2014-ben alapította, a kezdeti gimnáziumi előadások után tavaly a Bethlen Téri Színházban is bemutatkoztak. Az idei tavaszi évadban két darabjuk van műsoron: a Szophoklész műve nyomán készült "Antigoné 016" és a "Hamlet - Let That Mother*cker Burn" fantázianevű Shakespeare-újraértelmezés.

spirita_tabloA társulat tagjai az idei évadban (Fotók: Schwendtner Bálint és Sebestyén Anna)

– A színházi ismereteidet tehát lényegében magadtól sajátítottad el?

– Tulajdonképpen igen, ilyen irányú képzésre nem jártam. De ahogy egyre inkább eltolódtam a színház felé, nagyon sok könyvet elolvastam a témában és nézőként is rengeteg darabot láttam. A filmes tanulmányaimat szintén sokszor tudom hasznosítani: eleve nagyon filmszerűen gondolkodom, ha a színpadi jelenetek ritmizálásásról, fényeléséről vagy vizuális stílusáról van szó.

– Nem a tiéd az első társulat, akik klasszikus darabokat adnak elő modern köntösben. Miben vagytok mások, mint a többiek?

– Valóban elég divatos ez a koncepció már évtizedek óta, nem is akarok úgy tenni, mintha mi találtuk volna fel a spanyolviaszt. Amiben pluszt tudunk nyújtani, az leginkább az egyedi szövegkezelés, és persze az életkorunk. Sokkal merészebben nyúlunk az eredeti művekhez, a szereplők többségét megfiatalítjuk.

A legjobb példa erre Polonius karaktere a Hamletből: az eredetiben ő egy reszketeg, szerencsétlen öregember, igazi generációs szakadék van közte és a főszereplő között. Nálunk ezzel szemben egy karrierista, törtető fiatal hivatalnok lett belőle, aki ráadásul magára vett egy nagyon extravagáns, már-már metroszexuális külsőt.

Pedig igazából normális családapa, de az érvényesülése érdekében szándékosan ezt a piperkőc, affektáló, tenyérbemászó figurát adja.

– Mennyire kell belenyúlni az eredeti szövegbe ahhoz, hogy ezek a változtatások átjöjjenek?

– A Hamlet és a Rómeó és Júlia esetében csak húztam rajta, hogy a hangsúlyok megfelelő helyen legyenek, de egyébként teljes egészében Nádasdy Ádám fordításait vettem alapul. Tehát hozzá nem írtam semmit, a zenés betéteket leszámítva. Az Antigonénál más a helyzet, mert abból egy saját átiratot állítottam színpadra, amiben új karakterek is szerepelnek a Szophoklész-műhöz képest. Viszont a fentiek ellenére fontos kiemelni, hogy az alapszellemiségnek sehol nem mondunk ellent: a sztori és a mondanivaló főbb vonalaiban mindenhol követi az eredetit.

spirita_polonius

Nádas Gábor Dávid Polonius szerepében (Fotó: Kalász Vivien)

– Vágták már a fejetekhez, hogy túlzásba estetek és a klasszikus művek meggyalázása, amit csináltok?

– Persze, erről nagyon sok anekdotát tudnék említeni, már a gimnáziumi bemutatók idejéből is. A Tartuffe-rendezésemhez például olyan plakátokat csináltunk, ahol a T betű helyén egy kereszt volt. Ezt az egyik tanár rendkívül zokon vette, mondván egy iskolában ilyet nem lehet. A Rómeó és Júlia után szintén voltak kisebb botrányok az Eötvösben, sőt a Bethlen Színházban is. Igaz, ebbe a darabba valóban belekerült egy merészebb megoldás: Párisz a kriptajelenetben nekrofil módon közeledik Júlia tetszhalott testéhez, és pont erre érkezik meg Rómeó, aki a helyzetet látván szétveri a fejét.

Ez azért kellett, mert én az egész Párisz-karaktert úgy építettem fel, hogy egy nagyon fura és ijesztő figura legyen, akivel valami nagyon nincs rendben. Rómeónak a koncepcióm szerint ezek a tulajdonságok segítettek benne. hogy könyörtelenül meggyilkolja.

"
Volt olyan néző, aki ennek láttán felállt a székéből és otthagyta a darabot. Előadás után pedig odajött hozzám egy teljesen idegen, középkorú úr, és közölte, hogy Júlia egy világirodalmi toposz, akit nem lehet így megszentségteleníteni.

Szóval szedjem össze magam és 22 éves fejjel ne csináljak ilyeneket, mert ez botrányos.

– És erre te?

– Megköszöntem a véleményét, de hozzátettem, hogy szerintem az ilyesmi bőven belefér a művészi szabadságba. Persze megértem, ha valakinél kicsapja a biztosítékot, nyugodtan lehet szidni is miatta, bocsánatot kérni viszont nem fogok. Más kérdés, ha szakmai jellegű hozzászólást kapok. Valaki például szóvá tette, hogy Hamlet a mi verziónkban nem reflexből szúr be a függöny mögé, ahol Polonius rejtőzik, hanem kirángatja onnan, jól megnézi magának és utána öli meg. Az illető szerint ezzel a lépéssel dramaturgiailag nagyon csúnya irányba vittük el Hamlet karakterét, ami teljesen ellentmond az eredeti műnek. Szerintem nem, de jellegét tekintve mindjárt más az ilyen kritika: erről már lehet építő jellegű vitát folyatni.

spirita_hamlet

Ez és a következő kép: jelenetek a Hamletből (Fotó: Kalász Vivien)

spirita_hamlet2

Fotó: Gieszer Richárd

– Mi a helyzet a pozitív visszajelzésekkel, azok kiktől jönnek leginkább?

– Nyilván többnyire fiataloktól, illetve Nádasdy Ádámnak is nagyon tetszett a Rómeó és Júlia előadásunk. Persze általában a dicséretekkel is vigyázni kell: én eleve külön kezelem azokat, akiknek csak figyelemfelkeltő mai zenék és ruhák maradnak meg. Persze ennek is örülök, de sokkal jobban esik, ha a mögöttes munkát is átlátják és értékelik. Tehát azt, amire az egész újraértelmezés épül, a karakterek személyiségétől az egyes dalok kiválasztásáig, hangszereléséig és darabbeli elhelyezéséig. Elvégre ezeken a dolgokon minden alkalommal hosszú órákig ötletelünk a színészekkel.

– Hogy állt össze a társulat, milyen az amatőr és hivatásos színészek aránya?

– A kezdeti időkben eléggé meg volt kötve a kezem, hiszen csak arra a nagyjából húsz-huszonöt iskolatársamra támaszkodhattam, akiket érdekelt a színjátszás. Nyilván ügyeltem rá, hogy jól osszak szerepet, és sok remek emberrel dolgozhattam, de így is többször voltak kényszerű mellényúlásaim. Aztán idővel egyre több embert ismertem meg, akiknek már jóval több közük volt a profi színészethez. A régiek fokozatosan kikoptak, és a Hamletnél eljutottunk addig, hogy már kizárólag színészekkel dolgozhatunk. Érkeztek fiatalok a KoMod Színházból, a József Attila Színházból, a Kolibri Színházból, a Pesti Magyarból, és persze sok-sok színitanodából.

Az Antigoné esetében más a helyzet: ott a hivatásosak mellett maradt még néhány Eötvösös öregdiák is, viszont ők is mind nagyon tehetségesek és abszolút illik rájuk az adott szerep. A jövőt ezzel együtt én mindenképp a profi társulatban látom. Szerencsére már most vannak húzóneveink, akiket ismerhet máshonnan is a közönség. Görgényi Fruzsina, a Hamlet Színészkirálynője például Vastag Csaba partnere a nemrég bemutatott Grease-musicalben, a Claudiust alakító Gere Dénes pedig Veszprémben volt vezető színész, utána játszott a Vígszinházban, most pedig velünk is. Illetve a filmjeimben és – vetítés révén – a színpadi rendezéseimben is dolgozhattam már neves színészekkel, ilyen volt a Rómeó és Júliában Stohl András, mint a modern kori Shakespeare, illetve a Hamletben László Zsolt, mint Hamlet apjának szelleme.

A két jelenleg játszott előadás beharangozója:

– Anyagilag mennyire jövedelmező, amit csináltok?

– A Bethlen Színházas előadásokból már van kézzelfogható bevételünk, de ennek a legnagyobb része eddig elment a bérleti díjra és a technikai költségekre, így a színészek még egyszer sem kaphattak részesedést. Viszont mivel mindannyian játszanak más színházakban is, annyira talán nem elsődleges szempont ez számukra. Az itteni munkát inkább kihívásként fogják fel, valamint az is nagy hajtóerő szerintem, hogy hisznek benne.

Persze a meredekebb ötletekről előbb meg kell győznöm őket, de ha ez sikerül, onnantól mindannyian a személyes szívügyüknek tekintik az adott projektet.

"
Számomra fantasztikus érzés, hogy sokan inkább bent maradnak próbálni akár este 11-ig, csak tényleg jó legyen az adott jelenet, és egyáltalán nem jönnek azzal, hogy 'na, már megint ingyen túlórázunk'.

A célom mindazonáltal az, hogy egy napon teljesen önfenntartóak lehessünk, és szerintem erre van is esély. Külön öröm nekem, hogy a profiljukon többen már most a Spirita Társulatot állították be munkahelyként.

– Édesapád hogy viszonyul a színházi munkáidhoz, ki szoktad kérni a véleményét?

– Beszélgetni persze szoktunk róla, de egyébként nem vesz részt a próbafolyamatokban és más téren sem szól bele abba, amit csinálok. Az igazat megvallva tőle elég távol állnak a nagyszabású külsőségek, irodalmilag abszolút realista, nem az ő világa a show meg a revü, ami az én rendezéseimet jellemzi. Ettől függetlenül alapvetően szimpatizál a tevékenységemmel, mindig eljön az előadásokra és utána elmondja a benyomásait.

spirita_antigone

Ez és a következő kép: jelenetek az Antigoné 016-ból (Fotó: Remes Zsófi)

spirita_antigone2

– Előfordulhat, hogy egyszer majd az ő egyik darabját is megrendezed?

- Érdekes kérdés, pont mostanában került ez szóba közöttünk. Igaz, a társulat alakulóban lévő profiljába (tehát a klasszikusok modern átértelmezésébe) pont nem illik bele, de nem zárkózom el tőle. Mindenképp nagy levegő kell hozzá – részemről is, hogy alkalmazzam rá a saját látásmódomat, valamint részéről is, hogy áldását adja erre.

– Merre mentek tovább a következő évadban?

– Több ötletem is van, néhány színésszel már beszéltem is ezekről. Valószínű, hogy legalább az egyik bemutatónk ismét egy Shakespeare darab lesz, de mellette hosszabb távon már kortársakban is gondolkodom. Arról is tárgyalunk a színházzal, hogy a Hamlet maradjon műsoron, mert az eddigiek alapján nagyon nagy rá az érdeklődés: az első két előadás teltházzal ment le és a márciusira is alig van már jegy.

Aktuális előadások

Hamlet - Let That Mother*cker Burn: március 18., április 15.

Antigoné 016: február 26., február 27., március 31., április 16.

Jegyvásárlás a színház oldalán: KATT IDE

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha Gáspár Laci dalt ír a mentoráltjának, az szinte sosem végződik jól – ilyen volt az X-Faktor 1. élő showja
Soha nem látott színvonalúra sikerült az X-Faktor maratoni, 5 órán át tartó első élő show-ja. A műsor végén viszont sajnos igazi favoritok estek ki.


Keresztpromócióval indult az X-Faktor maratoni, 5 óra hosszú adása. A két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci helyett Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence érkezett, a Csillag születik műsorvezetői – de a Most Wanted műsorban látható narancssárga rabruhában. Dávidékat ezalatt szintén rabruhát viselő hölgyek tartották fogva. Bence finoman be szólt Jocinak is:

„Az összes szövegedet elmondtuk erre az estére”.

Tény és való, hogy Joci sokszor csetlik-botlik a műsorvezetői szerepben, és nem a jó értelemben.

Bencééknek még a Kalandra falt és a Kész átverést is sikerült promotálni, mielőtt Joci behívta a Most Wantedes "rendőrtársát", Frohner Fecót, hogy vezesse el a szökött fegyenceket. De a renitens páros még mindig nem távozott, inkább leültek a továbbjutást érő székekre, hogy rendre beleszóljanak a dolgok menetébe.

Végre, ha nehezen is, de elkezdődhetett a műsor, ám ez sem ment zökkenőmentesen, mert a műsorvezetők kicsit összeakadtak a bejátszóval. Hogy a bejátszás nem indult el időben, vagy Dávid volt túl gyors, azt nem tudni, mindenesetre furcsán sikerült ez a pillanat.

Na de ne akadjunk fel egy kis bakin, a lónak is négy lába van, igaz, ő nem vezet műsort a kereskedelmi médiában. Legfeljebb a köztévén.

Mint emlékezhetünk, idén rendhagyó módon 13 versenyző jutott be az élő show-ba, mivel Tóth Andi négy versenyzővel távozhatott a székes körből. A csatorna úgy döntött, ennek ellenére nem fognak többen kiesni a szokásos négynél, hanem 9-en mehetnek tovább a második adásba.

A szabályok annyiban maradtak a régiek, hogy van összesen négy szék, amire a mentorok leültethetik azt, aki arra érdemes. Aki az adás legvégén széken ül, az automatikusan tovább jut. A többiek a veszélyzónába kerülnek, közülük egy valakit még megmenthetnek a mentorok, négy énekesnek viszont véget ér az X-Faktor.

Végre megérkezett a négy mentor is. Megszokhattuk, hogy ilyenkor kötelező megdicsérni a hölgy mentor külsejét, ez most sem maradt el. Bár igaz, ami igaz, nekem is feltűnt, még pedig azért, mert a műsor történetében eddig az volt a trend, hogy a női zsűritagot az élő műsorra a legelképesztőbb ruha és hajkölteményekbe erőltették, Andi ezzel szemben kifejezetten szolid, már-már konzervatív külsővel jelent meg.

Már amennyire konzervatív tud lenni valaki összetetovált karral, de az összkép tényleg nagyon decens lett.

20 perc kellett ahhoz, hogy eljussunk az első fellépőig. Milán csapatából a CFL (Connected For Life) rap duo lépett elsőként színpadra. Saját számot adtak elő, klasszikus rap stílusban. A srácok elmondták a kisvideóban, hogy nagyon egymásra találtak Milánnal, és biztosak benne, hogy sokat fognak együtt dolgozni a jövőben is.

A mentorokat lenyűgöztek a produkció. Egyedül azt kritizálták, hogy túl sok minden történt a színpadon, ezért sokszor nem az előadókat figyelték, hanem a körítést. De nem volt kérdés, hogy négy igent kapnak és leülhetnek.

Jocinak sikerült "CLF"-et mondania. Nem hibáztatom, én is rendszeresen elrontom. Persze a kollégái azonnal lecsaptak a bakira. Joci azzal vágta ki magát, hogy "akkor legyen CLS", utalva a Mercedes osztályra.

Majka versenyzője, Varga Imi következett.

A mentor próbálta afelé terelni a pártfogoltját, hogy ne rekedjen meg saját műfajában, feltéve, hogy nagyszínpadra vágyik és nem akarja beérni annyival, hogy több lagziba fogják hívni fellépőnek.

Teddy Swims The Door című dalát adta elő. Profi előadást kaptunk, és a mentorokat is meggyőzte. Laci igazolva látta azt a döntést, hogy Imi Majka csapatába kerüljön. Neki és Andinak is tetszett, hogy Imi kilépett a saját stílusából. Milánnak viszont kis diszkomfort érzése volt emiatt. Neki is járt a négy igen.

Gáspár Laci versenyzője, az energia bomba Nazira következett. Ő az a hölgy, aki miatt Laci végül lemondott Patai Annától. Nagyon vidám, nagyon energikus, miközben – mint oly sok romának – neki is nehéz sors jutott. De mint elmondta, erőt ad neki, hogy a műsor jóvoltából lehetőséget kap, hogy jobb életet biztosítson a kislányának, mint amilyen neki jutott.

Kovács Erzsi Hosszú az a nap című slágerét énekelte. Sajnos most voltak intonációs problémák, és a feldolgozás kicsit túlburjánzóra sikerült, bár ez utóbbi nyilván nem Nazira hibája. Valkusz Milán elmondta, hogy voltak hibák, de szerinte Nazira egy "bolondgomba" – bármit is jelentsen –, és lehengerlő a jelenléte. Az biztos, hogy szívesen végig táncolnék egy Nazira koncertet, és ez a lényeg.

Majka Balotellihez hasonlította a lányt: őt azért választották ki tizenegyes rúgásra, mert nem görcsölt azon, hogy sikerül-e berúgnia vagy nem, hanem egyszerűen odament és berúgta.

Laci vállalta, hogy Oliver Wolffal közösen talán kicsit túllőttek a célon, és túl igényesen dolgozták fel a dalt, amitől túl nehéz lett. De szerinte Nazira megugrotta.

Istenes Márkó következett, Tóth Andi piros székes versenyzője. Márkó kétségtelenül nagy showman, de szerintem rossz dalt választott neki Andi. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Nem vagyok teljesen őrült című slágert.

De ahhoz, hogy ezt jól elő tudja valaki adni, ahhoz kell egy olyan erőteljes személyiség is, mint amilyen Koós János volt. Máskülönben csak modoros lesz.

Márkó idézte Andi mondását: „Annyira legyél őrült, amennyire tiszták és tökéletesek a hangok, és amennyire tökéletes a koreográfia." Ezt falvédőre lehetne írni, de azért Márkónál ez most nem teljesen jött össze. Bár a hangokkal nem volt baj, de az őrültség, a játékosság kevés volt.

Majka szerint az előadás inkább hasonlított egy musical részletre. Laci szemmel láthatóan azt sem tudta, hogy ez egy Koós János sláger. Mindenesetre megszületett az első nem az est folyamán. Laci nem akart széket adni a produkcióra, de a másik három mentor mást gondolt, ezért Márkó leülhetett.

Valkusz Milán versenyzője, Kollár Dea nagyon nagy fába vágta a fejét, és sajnos beletört.

Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémántját próbálta saját stílusára alakítani. Eleve nem gondolom, hogy ez egy olyan dal lenne, amit ki kellene könnyíteni, akkor működik, ha valaki mindenféle csilliviliség nélkül, eszköztelenül, de jól elénekli.

Dea hangilag sem tudta mindig hozni, amit kell, de ami még nagyobb baj, nem volt ott mögötte mind az az élettapasztalat, fájdalom, amit Cserháti bele tudott vinni. Talán ezért hiányzott az erő, amit Andi is szóvá tett.

Már majdnem leírtam, hogy Dea talán túl fiatal ahhoz, hogy ezt el tudja énekelni, de aztán eszembe jutott, hogy Tóth Verának 19 évesen sikerült.

Laci úgy gondolta, ez egy olyan nagyéneklős dal, amiben már zavaró, ha csúszkálás van. "Kicsit gyermekded éneklés volt." Magam sem mondhattam volna szebben. Előzőleg szerintem senki nem fogadott volna erre, de Dea nem kapott széket.

Maradtunk a Milán csapatnál. Balla Béla sem aprózta el a feladatot, Máté Péter Hazám című dalával érkezett. Megijedtem, hogy ugyanaz történik majd, mint Dea esetében. Ráadásul ebből a számból is van egy emlékezetes tehetségkutatós feldolgozás Oláh Ibolya jóvoltából, aki aztán a koncertjein is előszeretettel elénekelte. Szóval magasra került az a bizonyos léc. Szerencsére Béla rácáfolt az aggodalmaimra. Jogosan kapott széket. Mivel immár mind a négy széken ült valaki – és szerencsére már nem Istenes Bencéék –, a nézők szavazatai alapján a CFL felállt.

A Tonix Honix az évad egyik nagy favoritja. Majka rapperei most sem okoztak csalódást. Az egyetlen problémám velük, hogy tolmácsra van szükségem hozzájuk. Kisebbik fiam hasonló korú, mint ők, ezért próbálok up to date maradni a fiatalok szlengjével, de a 14 éves srácok olyan szavakat használnak, amiket leírni sem tudok.

Balla Béla nem örülhetett sokáig a védettségnek, a srácok ültek le a helyére.

Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy Patai Annát nagyon vártam. Nem vezetett számára egyenes út az élő show-ba, hiszen a székes feladatnál kétszer sem tudott tökéleteset alkotni, hogy aztán az utolsó párbajban leénekelje a csillagokat.

Kicsit érdekes látni, hogy Andi hogyan anyáskodik Anna felett annak ellenére, hogy a két hölgy egykorú, ráadásul kettejük közül Anna az, aki valóban anyuka már. Érdekesen tudnak alakulni ezek az élethelyzetek. Az Oscar Winning Tears (Raye) nem könnyű dal, de Anna tökéletesen megoldotta. Legalábbis szerintem, mert a mentorok közül többen úgy gondolták, az elején, az énekelt rappes résznél döcögött az előadás. Én ezt nem érzékeltem, akkor sem, amikor cikkírás közben visszanéztem a produkciót.

A lényeg, hogy Anna leülhetett Márkó helyére, ami szerintem jó döntés volt a közönség részéről.

Farkas Ancsa Majka dalával érkezett. A mentor eredetileg Pápai Jocinak írta, aki nem kérte. Pápai Joci viszont erre egyáltalán nem emlékszik. Szóval kicsit nehéz felfejteni, hogy is volt ez pontosan.

Lacinak tetszett, hogy Ancsa magára alakította a dalt annak ellenére, hogy nem neki készült. Milán a hangot és a kisugárzást emelte ki, Andi pedig azt, hogy most látta Ancsit először csajszisnak, ami nagyon jót tett neki.

Ő is négy igent kapott, ezért a két Anna helyet cserélt.

Az idei év különleges abból a szempontból, hogy Laci először hozott magával az élő adásba rappert Lil' Davis személyében.

Ezen a ponton meg kell jegyeznem, nem emlékszem ennyire erős első élő adásra az X-Faktor történetéből. Voltak, akik a többiekhez képest gyengébben teljesítettek, de nem láttam és hallottam olyan szintű bénázást, amik ilyenkor ki szoktak jönni. Ezt tükrözi, hogy majdnem mindenkit leültettek a mentorok még akkor is, ha ezzel éppen a saját versenyzőiket sodorják veszélybe.

Farkas Ancsi adta át a helyét a rappernek.

Lilyz, aki egyebek mellett Pogány Induló vokalistája, emlékezetes produkciót nyújtott a székes körben, amikor egy Aretha Franklin slágert adott elő egyszál gitárral. Lacit annyira inspirálta, hogy dalt írt neki, aminek a duett változata fel is került azóta a netre, de a versenyben a zenészlány egyedül adta elő a dalt.

Az utóbbi években az X-Faktorban megszoktuk, hogy a mentorok dalszerzőként is segítik pártfogoltjaikat. De Laci érzésem szerint rendszeresen túlbecsüli magát ezen a téren. Még emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt Anti bácsi Bródy János slágerekkel beénekelte magát az élő show-ba, ahol Laci rögtön ráerőltette a saját szerzeményét. Csak hát Laci minden tehetséges és erénye ellenére sem Bródy János. Anti bácsi ki is esett.

A felvezető videóban Laci szerényen megállapította, hogy ritka nagy slágert írt, nem is szívesen adja oda másnak.

Természetesen lehet, hogy valóban sláger lesz, de a Hang a sötétben nem egy nagy truváj, bár a zenéje kellemes, a szövege banális közhelygyűjtemény. (Bocs, Laci.)

Az vitathatatlan ugyanakkor, hogy Lilyz rendkívül tehetséges előadó, a kisugárzása is nagyon jó, ezért megérdemelten ülhetett le Lil' Davis helyére.

Mohácsi Anettet is nagyon vártuk már, hiszen hatalmasakat énekelt, és ha nincs a szabálymódosítás, könnyen lehet, hogy kilökte volna Patai Annát a versenyből.

Anett 2021-ben a mentorházból esett ki, és ahogy Tóth Andi igen találóan mondja, egy afroamerikai énekesnő veszett el benne.

Reméltem, hogy nagyon jó lesz, de sajnos csalódást okozott. Pedig az It's Raining Men nekivaló lett volna, de alulintonált is volt, bizonytalan is, szóval felsült.

A mentorok is szomorúak voltak, de nem tudtak széket adni neki.

Elérkeztünk az utolsó produkcióhoz is. Belano robbant be a színpadra, és hirtelen elfelejtettem, hogy már elmúlt éjfél és mindjárt leragad a szemem az álmosságtól. Pedig mint tudjátok, a rapp nem igazán az én műfajom, de úgy éreztem, Belanóból simán végignéznék egy teljes showt.

A mentorok álla nagyobbat koppant a padlón, mint Kunhalmi Ágnes a stúdióajtón.

Majka egyenesen odáig ment, hogy az X-Faktor történetének legjobb rapp előadásának nevezte a látottakat. Ez a srác már most igazi sztáralkat.

Milán Kazinczy babérjaira törve nyelvújítóként lépett fel és megalkotta a "gengszterizmus" és "illegalizmus" szavakat, amiknek a jelentését még mindig keressük.

Mindenesetre nem volt kérdés, hogy Belano leül, így Lilyz volt az, aki az utolsó pillanatban a veszélyzónába került. A négy biztos továbbjutó a Tonix Honix, Imi, Nazira és Belano lett.

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik esnek ki, illetve ki lesz az, akit a mentorok megmentenek. Utóbbi kicsit másként zajlott, mint ahogy megszoktuk hasonló műsorokban. Nem az történt ugyanis, hogy Andiék az utolsó ötből választhattak. Dávidék miután felsorolták a biztos tovább jutókat, elárulták, kik állnak a 8.-9. helyen. Ez Lil' Davis és a CFL duó volt, így a mentorok kettöjük között választhattak.

Mindez azt is jelenti, hogy a "maradék" három versenyző automatikusan kiesett. Anettől, Lilz-től és Deától tehát el kellett búcsúzni. A mentorok nem tudtak dönteni, Lil' Davis és a CFL is két-két szavazatot kapott, ezért végül itt is a közönség szavazata döntött Miló versenyzői javára.

Kicsit sutára sikerült ez a lebonyolítás. Míg máskor feszült, drámai pillanat, amikor kiderül, kik estek ki, a hölgyek távozása teljesen zárójelbe került, mivel a figyelem a rapperek közti választásra irányult. Így érzésem szerint Anették nem is kapták meg azt a méltó búcsút és figyelmet, amit megérdemeltek volna.

A kiesők sem voltak borzasztóan rosszak, a tehetségük vitathatatlan, és voltak olyan évadok, ahol simán mentek volna tovább akár még több adáson keresztül. De idén ez itt és most kevés volt, nagyon erősre sikerült az első adás. Reméljük, hogy nem roppannak össze a versenyzők a folyamatos terhelés alatt sem, és hétről hétre hasonlóan színvonalas produkciókat láthatunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk