„Nem lehet street foodként fogyasztani az igazi értékeket” – Kurutz Márton filmtörténész a régi moziról
-A mozi 120 éve alatt már annyi film készült, hogy kevés egy emberélet ezek befogadására. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kezében ne keljen önálló életre a mobiltelefonon meg internen való moziélmény, mert ezek a filmek eredetileg nagyvászonra készültek, és az élmény csak ott teljesedhet ki. Abban is tudatosan kell segítenünk nekik, hogy jó érzékkel tudjanak válogatni az émelyítően gazdag kínálatból, és valóban értékek jussanak el hozzájuk. Meggyőződésem, hogy a filmművészet ennyi alkotással a háta mögött alkalmas arra, amire az irodalom: hogy tápanyagot tud nyújtani egy érzelmileg gazdag élethez. Az igazi értékeket nem lehet street foodként fogyasztani. Ezért is vállalta a Filmalap, hogy a Budapesti Klasszikus Film Maratonon nagy vászonra vetíti a filmeket. A mozi fontos közösségi élménynek született, és a filmek, történetek igazán csak így kelnek életre. Az alkotókat is megtiszteljük azzal, hogy filmjeiket azon a hatalmas vásznon nézzük, ahová azokat ők megálmodták.
-Más kérdés, hogy a mai mozik alkalmasak-e erre. Úgy 30-40 évvel ezelőtt minden mozinak megvolt a maga hangulata, még a saját szaga is, és például Budapesten pontosan tudtuk, hogy melyik moziba kell mennünk, ha cseh újhullámra vagy Fassbinderre vágyunk, ha látványos filmet akarunk nézni vagy ha szélesebb közönséget vonzó, mégis igényes alkotást keresünk. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy a sok különleges képi és hangeffektus feltétlenül szolgálja a jobb befogadást.
-A film minden szempontból nyughatatlan művészet és állandóan új formákkal kísérletezik. Amikor megszületett, celluloid-szalagra készült, vászonra vetítették. Ma már egy cigarettacsikk méretű pendrive-on tárolunk olyan mennyiséget, amit egykor több köbméternyi filmen. Változik a világ.
Ha valaki a 80-as években, a Super 8-as filmezés korában azt mondja, hamarosan lesz egy zsebre vágható cigarettatárca nagyságú dobozka, amelyre a legjobb mozi minőségben forgathatok, nem is értettem volna, hogy miről beszél. Biztosan lesznek még a jövőben is változások, bár olyan nagy meglepetésre szerintem már nem számíthatunk e téren. Inkább azon érdemes mindenkinek elgondolkodnia, mi az érték és mi nem az.
A filmtörténet igazán nagy alkotásai nem öregszenek, ezt éppen az ilyen fesztiválok bizonyítják. Vannak, akik azt mondják, hogy kerülni kell a gyerekkori nagy filmélményeket, mert rendszerint csalódás a vége, én azt mondom, bátran essünk neki, mert mindenben van bőven újrafelfedezni való. Sőt, sokszor tapasztaljuk kollégáinkkal azt is, hogy a hozzánk érkező iskolás látogatók kezdeti érdektelensége lázas izgalomba csap át, amikor elkezd peregni az archív film a vetítő sötétjében.
-Én el tudok képzelni egy olyan visszafordulást, mint amilyen a hanghordozóknál van. Néhány éve a zenebarátok rájöttek, hogy a bakelit-lemeznél semmi sem szól jobban.
-Mindennek van egy reneszánsza. A Super 8-as sem veszett ki, sok rendező ma is esküszik, hogy a celluloidnál nincsen jobb. Már évek óta minden nyáron levonulunk Kapolcsra gyűjteményünk egyes darabjaival. Talán a legnagyobb sikere mindig az éjszakai kertmozinak van, amikor a gesztenyefa alól, 16 mm-ről vetítünk a szemközti vegyesbolt falára. Az arra sétálók leülnek és áhítattal nézik a vetítőgépet, találgatják, hogy a tekercsről lefolyó filmszalagból hogyan lesz a falon mozgó kép…
Hasonló örömben lehet része azoknak, akik a számos más program mellett részt vesznek majd a 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton nagy szabadtéri előadásain a Szent István Bazilika előtti téren, ahol eredeti nyelven, restaurált állapotban nézhetnek filmeket, és találkozhatnak élőben is olyan legendás művészekkel, mint Magda Vasaryová, Udo Kier vagy Pierre Richard. „Ennek az örömnek a közvetítése a célunk, szerelmünk, hivatásunk” – mondta zárszóként Kurutz Márton.
