KULT
A Rovatból

„Neki tényleg elhisszük” – egyszerre volt monumentális az Azahriah-koncert a Puskásban, és egyszerre érezhette a közönség, hogy ez most tényleg az övé

A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.


A hazai zenei élet, egyúttal a sajtó is már több, mint fél éve ugyanazon a kérdésen rugózik, ami a popkultúrát illeti: lesz-e hazai “világsztárunk”? Ha erre nem is lett egy koncert után határozott válasz, az a zenetörténeti tény viszont megvan, hogy még soha nem sikerült hazai előadónak ennyi ember előtt fellépnie. Baukó Attila, azaz Azahriah három teltházas Puskást hoz össze, mi pedig megnéztük a “legelső napján”.

A legelső nap valóban idézőjeles, hiszen ez a koncert lett utoljára, “csakazértis” alapon behirdetve a két telt ház után: számítani lehetett az inkább kíváncsiskodó, az esemény nagysága miatt résztvevő tömegre is, hiszen a hardcore rajongók az első két nap jegyárusítása során a Broadway rendszerét hosszas órákra fagyasztották le. Ez érződött is a tömegen, illetve az is kijelenthető, hogy bőven nem tinilányokról van szó az összetételt tekintve, ritkán láttunk ilyen diverz közönséget.

A helyszín adott, a Puskás Aréna, ahol már több koncertet is rendeztek, ebből körülbelül ugyanennyi szólt értékelhetetlen visszhanggal: a tavalyi Red Hot Chili Peppers koncertje pont a hangosításnál esett el, Az est egyik döntő kérdése volt, sikerül-e egy teljesen magyar produkció esetében áthidalni azt, amit világszinten elismert bandáknak nem.

Relatíve lassan telt meg a Puskás lelátója és küzdőtere, az előre nem nyilvános timing szerint fél nyolc tájékán megjelent Desh a színpadon egy zenekarral a háta mögött, aki önállóan, Azahriah-tól függetlenül körülbelül fél éve működik, mint produkció. A közönség közepesen lelkes sikításokkal üdvözölte mindezt, a bulin a vizuálok “jólvanazúgy” megoldása sem dobott túlságosan sokat: Desh saját vetítését az álló ledfalakra vízszintesen, teljesen koncepció nélkül helyezték el, mögötte az eleve kivetített újpalotai panelházakra ráapplikálva. (Frissítés: ezt a vetítést a szombati napon már újra tervezték).

Pont, mint a nagyok.

Nagyjából így lehetne leírni a háromnegyed kilenckor megjelenő Azahriah produkcióját.

Ritkán érezhetett olyat hazai közönség, akár egy Budapest Parkos “szupershow’ alatt sem, hogy ez a nagy “valami” nemhogy egy egyszeri alkalommal van összerakva, hanem az az érzésünk támadt, mintha egy valóban régóta, nemzetközi szinten elismert előadó koncertjén lennénk. Maga az intro, a végtelen kameraállásból közvetített, és minden számra különböző effekteket használó közvetítés a koncertről, rengeteg apró pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy igenis hazai előadó is képes ilyen magas szintű produkcióra.

Azahriah színpadon való megjelenése és a kezdeti eksztázis egészen gyorsan ülepedett, és mintha technikai gondok is lettek volna, hiszen a második számnál szemmel láthatóan a stábot és a zenekart kereste. Ezután pedig egy nagyon hosszú, viszonylag “mozgásmentes” blokk következett. Ennek két tanulsága is van: egyrészt a Puskásban már egy részint szkeptikus közönségnél talán nem elég a sok különböző táncos ilyen etapokban, másrészt pedig végtelenül tisztelendő az, hogy érezhetően nem egy “szuperbesztofot” hallunk, hanem tényleg Azahriah szája íze szerint halad a setlist.

Ami a hangzást illeti, az egyáltalán nem koncertekre tervezett stadionból kihozták a technikusok a maximumot. Nyoma nem volt a tavalyi “chilis visszhangnak”, a delay tornyok a stadionban körbemászkálva szépen tették a dolgukat. Ami még ennél is fontosabb, hogy minden zenész pontosan annyit tett bele a buliba, amennyi kell, ez pedig a hazai “koncertshow-k”, Majkák és Rúzsa Magdik hazájában dicséretként kell említeni. A felesleges manírok helyett egy egészen feszes bő másfél órát kaptunk, ahol a hangosításra, technikai körülményekre, illetve a zenekarra sem lehet panasz.

Ha nem is nagy falat, de mégiscsak szokatlan ez a fajta nagyság még Azahriah-nak is, érződött, hogy mennyivel felszabadultabbá vált a koncert Desh “második eljövetelekor”, amikor elérkeztek a közös számok, ezzel egyetemben a nagy klasszikusok.

A közönség nagy része jól fogadta a produkciót, és talán csak az erősen zenei, komplexebb részeknél lehetett olyat érezni, hogy kicsit másra figyeltek. De eleve ilyen körítés esetén csak azért mennék vissza háromszor, hogy egyszer tényleg a zenekarra, egyszer tényleg a vizuálokra figyeljek jobban, szóval ez a kalandozás egy Puskásban nyugodtan nevezhető bocsánatos bűnnek.

Számomra még ijesztő is az a gondolat, ami a dalok közötti interakciókat, kommunikációt illeti a közönséggel, ugyanis az érződött a leginkább, hogy

Azahriah tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, és tudja is kezelni a cirka 45 ezer embert. A show több részénél is az érződött, hogy mi sem lenne természetesebb dolog, minthogy ennyi ember előtt rontson akár mosolyogva bele a gitárszólóba, vagy énekeljen egy hónapja kiadott dalokat.

A katarzis azért elmaradt, noha egész egyszerűen a Puskással kapcsolatban nem tudnék olyan elvárásokat megfogalmazni, amit egyébként ne teljesített volna vagy a főhős vagy a zenekar vagy a technika tisztességgel az este folyamán. Az viszont biztos, hogy rendkívül jót tesz az a hazai zeneiparnak, ha ilyen elvárások megugrása után is azt érezzük, van még ott, ahonnan ez jött.

Alapvetően sokáig lehetne firtatni annak az okát, hogy miért működik pont az Azahriah-projekt ilyen magas nézőszám esetén is, talán pont a mellettem ülők mondták ki a legfontosabb mondatot: “neki tényleg elhisszük”. Amennyire monumentális volt a puskásos buli, ugyanannyira volt az egésznek egy sajátos élménye: ez most “tényleg a miénk”.

Kimondatlanul, de a hazai élet tényleg várt egy valódi sztárra, akinél a nagyszínpad az nem az aktuális (tökéletesen ugyanolyan lineuppal dolgozó) fesztiválok egy-két évéig terjed, hanem valaki olyanra, akiről talán kispáli nosztalgiázással beszélhetünk, hogy mi hol és mikor láttuk mindezt először. Ha itt, akkor azért, ha máshol, akkor pedig azért vált ez az alkalom egyszerivé (háromszorivá).

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Robert De Nirónak köszönheti filmes karrierjét, Pierce Brosnan miatta vállalta el a Mamma Miát - Meryl Streep 75 éves
Ha kedvenc színésznőimre gondolok, sosem a dívákért rajongtam, hanem a széles skálán mozgó, sokoldalú, bevállalós művésznőkért. A most 75 éves Meryl Streep mindenképp ilyen.


Egyik kedvenc filmem tőle a Nőstényördög, aminek nem ő volt a főszereplője, hanem az azóta szélsőséges nézetei miatt parkolópályára állított Rosanne Barr. De nekem legjobban mégis az tetszett, hogy Streep bevállalt egy ennyire megosztó karaktert (a családapát elszerető írónőt), és olyan finoman tudta ábrázolni Mary Fisher jellemfejlődését, ami ritka az ehhez hasonló könnyed komédiákban.

Persze elsősorban mégis drámai színésznő, de azt is megmutatta nem egyszer, hogy ha kell, nagyon is tud díva lenni.

Meryl Louise Streep 1949. június 22-én született Summitban, New Jersey-ben. Német, svájci, angol és ír felmenők is találhatóak a családfáján. Hamar megmutatkozott érdeklődése az előadóművészet iránt.

1971-ben szerezte a BA diplomáját színművészetből a New York-i Vassar College-ben, majd a Yale School of Drama mesterképzésen folytatta tanulmányait. Hogy fizetni tudja a tandíjait, pincérnőként és gépíróként is dolgozott, és számos színpadi produkcióban feltűnt.

1975-ben New Yorkba költözött, ahol hamar felfelé ívelt a karrierje, és a Broadway-n is megmutathatta tehetségét. Sosem vágyott kifejezetten arra, hogy filmszínész legyen, de nagyon nagy hatással volt rá Robert De Niro alakítása a Taxisofőrben, azt mondta magában:

„Ez az, ilyen színész szeretnék lenni, ha nagy leszek.”

Első filmes szerepét az 1977-es Julia című moziban kapta Jane Fonda partnereként, ami nagyon rossz élmény volt számára. A jelenetei nagy részét kivágták, és ami bent maradt, azzal sem volt elégedett. Az igazi áttörést az 1978-as A szarvasvadász hozta meg számára, amelyért első Oscar-jelölését is megkapta. A szerepre maga a nagy példakép, Robert De Niro ajánlotta, aki látta Streepet színpadon.

A színésznő pályafutása azóta is töretlen, és számos ikonikus szerep fűződik a nevéhez. Az 1980-as években olyan emlékezetes alakításokat nyújtott, mint Dustin Hoffmannal a Kramer kontra Kramer (1979), amelyért első Oscar-díját kapta legjobb női mellékszereplőként, és a Sophie választása (1982), amiért legjobb női főszereplőként vehette át az aranyszobrocskát. Sokan Robert Redford partnereként figyeltek fel rá a Távol Afrikától című filmben. A Kramer kontra Kramer szüneteiben Woody Allen Manhattanjében forgatott.

A 90-es években készült Kísértetházat szeretem talán a legkevésbé a filmjei közül, de ez sem az ő játéka miatt van. Ma már nehéz felidézni, miért, de annak idején nagyon rossznak találtam Bille August alkotását az impozáns szereplőgárda ellenére (valahogy nem érzek késztetést, hogy újranézzem).

Clint Eastwood 1995-ös filmje, A szív hídjai és az érte kapott Oscar-jelölés újabb lökést adott Streep karrierjének, de a 2008-as Mamma Mia! az a film, amiben nem csak énektudását mutathatta meg, de tényleg világszerte ismertté vált azok körében is, akiket nem vonzanak a komolyabb, drámai hangvételű filmek. Persze nem hagyható ki egy ilyen cikkből a 2006-os Az ördög Pradát visel sem, amiben ismét egy ellentmondásos nőalakot formál meg zseniálisan.

Pályafutása során huszonegy Oscar-jelölést kapott, 17-szer legjobb színésznőként, négyszer legjobb mellékszereplőként. Ezzel ő lett a legtöbbet jelölt színész a díj történetében. Harmadik Oscar-díját A Vaslady (2011) című filmben nyújtott alakításáért kapta, ahol Margaret Thatcher brit miniszterelnököt formálta meg.

Rajta kívül összesen két színész van, aki mindkét színészi kategóriában nyert: Ingrid Bergman és Jack Nicholson.

Nem csak a filmvásznon, de a színpadon is jelentős sikereket ért el. Számos Broadway-előadásban szerepelt, és a televízióban is maradandót alkotott.

Magánéletében Streep 1978 óta házas Don Gummer szobrásszal, négy gyermekük van, ám idén bejelentették, hogy válnak. Az évek során Streep nemcsak színészi képességeivel, hanem jótékonysági tevékenységeivel is kivívta a közönség tiszteletét. Aktív támogatója számos társadalmi és környezetvédelmi ügynek.

Az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb alakítása tőle 2016-ban a repedtfazék hangú Florence Foster Jenkins a Florence- a tökéletlen hangban - ami ugyancsak bátor vállalás volt tőle -, illetve a 2021-es Ne nézz fel!-ben Orlean elnökasszony. 75 évesen töretlenül dolgozik, és reméljük, hogy még sok örömet szerez nekünk.

Végezetül összeszedtünk néhány érdekességet az ünnepeltről:

- Édesanyja szerinte mind kinézetben, mind temperamentumban nagyon hasonlított Judi Denchre.

- Eredetileg jogi karra jelentkezett, de elaludt a felvételi napján, és ezt égi jelnek vélte arra, hogy mással kellene foglalkoznia.

- A Kramer kontra Kramerért kapott Oscarját egy vécé tetején felejtette.

- Összesen hat film van, amibe nem válogatták be, hiába jelentkezett: King kong, A nyolcadik utas a halál, Amerikai dzsigoló, Édes álmok, Napok romjai és Elizabeth.

- Öt év volt a leghosszabb időszak, amikor nem jelölték Oscarra a Képeslapok a szakadékból és A szív hídjai között.

- A Képeslapok a szakadékból című filmben a forgatókönyvet jegyző Carrie Fisher lányának, Billie Lourdnak a keresztanyja.

- Pierce Brosnan csak annyit tudott a Mamma Mia!-ról, amikor elvállalta, hogy Görögországban forgatják, és Meryl Streep lesz a partnere. Mint mondta, bármit elvállalt volna, hogy együtt játszhasson "azzal a gyönyörű szőkével, aki annyira tetszett a színiiskolában".

- A színjátszásról azt mondta:

„Érdekelnek az emberek. Ez a játékom titka. Kíváncsi vagyok, milyen lenne a bőrödben lenni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Kifütyülték Zelenszkijt és Ukrajnát Rod Stewart budapesti koncertjén
A Grammy-díjas brit énekes és dalszövegíró kék-sárgába öltözött, a koncert ideje alatt pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn.


Rod Stewart brit énekes a legnagyobb slágerét Ukrajnának és Zelenszkijnek ajánlotta az MVM Dome-ban tartott szombat esti koncertjén – írta meg a Telex. Az énekes kék és sárgába öltözött, a koncert ideje alatt pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn.

A szám végén a zárókép Zelenszkij volt, amit a magyar közönség nagy része pfujolással és kifütyüléssel fogadott. A portál azt írja, hogy a következő számot már lelkes ovációval fogadták.

Június 14-én hasonló eset zajlott le Rod Stewart egy másik koncertjén: a lipcsei Quarterback Immobilien Arénában, amikor Zelenszkij képét kivetítették a mögötte lévő nagy képernyőre. A lipcsei eset után azt mondta:

„Támogatom Zelenszkijt, az ukrán népet, és ezután is támogatni fogom. Putyint meg kell állítani.”

A kifütyülésről készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Itt a nyár új kedvence: DR BRS és Veréb Tomi Nika se perimeno feldolgozása ütős lett
A dalhoz készült klip története is érdekes, egy véletlennek köszönhetően jött össze a látványos táncjelenet.


Ki ne ismerné a „Nika se perimeno”-t, Delhusa Gjon híres slágerét? Adott volt, hogy éppen az a dj-producer fedezze fel újra most, aki olyan feldolgozásokat tudhat maga mögött, mint a Hol van az a lány (66M), vagy az Évszakok (27M). DR BRS a görög receptet ezúttal a sokoldalú énekessel, Veréb Tomival álmodta meg, majd repülőre szálltak, hogy Cipruson, egy igazán autentikus helyszínen forgassanak klipet. A páros bízik benne, hogy a „Hozzám tartozol (Nika se perimeno)” a nyár egyik legfelkapottabb feldolgozása lesz hazánkban, melyre minden esély megvan, hiszen már a megjelenés előtt a TikTok-felhasználók körében óriási népszerűségnek örvend az újdonság.

„A „Nika se perimeno” mindig is a kedvenc, retro dalaim közé tartozott. Szeretem a felvétel szövegét, számomra egy valódi szerelmi sztorit mesél el, mely velem is megtörtént egyszer Olaszországban. Egy kéthetes családi nyaralás közben elrabolta a szívem egy olasz lány, akivel csak közepesen értettük meg egymást, hiszen csak angolul tudtunk kommunikálni. De ez nem jelentett akadályt”

– meséli a színházi körökben jól ismert, sokoldalú énekes és a Sztárban sztár című showműsor egykori nyertese, Veréb Tomi.

DR BRS Zalatnay Cinivel közös „Várlak még” című újragondolása korábban óriási siker volt, érdekes egybecsengés, hogy a „Nika, se perimeno” görögül annyit tesz: „Nika, várlak téged”.

„A türelem kulcsfontosságú. Vártam Tomira, mert nem volt benne biztos, hogy neki való ez a dal. Ez nem az első eset, hiszen annak idején a Király Viktorral közös „Tűzvarázsló” feldolgozásnál is így történt, de végül sikerült meggyőznöm Viktort arról, hogy tuti sláger lesz a kollabunk. A várakozás pedig kicsit olyan, mint a vonzás törvénye. Ha elég türelmes vagy, bevonzod a pozitív dolgokat”

– mondta el a dj-producer, DR BRS. Ez a törvényszerűség pedig a klipforgatáskor is jelen volt.

„Két napig tartott a forgatás maga, de kezdtük Atkával feladni a klipforgatást, hiányzott az a plusz, ami mondhatni elviszi a show-t. Majd Aphrodité szikláinál találkoztunk két lánnyal, épp táncos TikTok-videókat készítettek. Feltűnt nekünk, hogy még profin is táncolnak. Az az eszement ötletünk támadt, hogy leszólítjuk őket, nincs-e kedvük szerepelni a videóklipünkben. Az ő improvizációjuk és a mi őrültségünk teljesen új magasságokba emelte a forgatást. Jelenleg is tartjuk a kapcsolatot, Lengyelországban alig várják a lányok, hogy viszont láthassák magukat a klipben” – árulta el Veréb Tomi.

A „Hozzám tartozol (Nika se premieno)”-nak eddig nagyon pozitív a fogadtatása, amelyet DR BRS a saját fellépésein is tesztelt már élőben közönség előtt, és a TikTokerek körében is virális tartalom lett az elmúlt héten. A június 20. 17 órára tervezett YouTube-premier és a dal június 21-ei digitális zenei felületeken való megjelenése koronázza meg a fergeteges együttműködést. A két fiú pedig a YouTube-premiert megelőzően 16:30-kor, Instagramon közös live-beszélgetést indít, ahol a felhasználók feltehetik további kérdéseiket a projektről és az előadókról.

VIDEÓ: DR BRS x Veréb Tomi - Hozzám tartozol (Nika se perimeno)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Majdnem odaveszett egy tűzben, prérifarkasnak tartotta magát, és szemüveg nélkül gyakorlatilag vak – A Jake Gyllenhaal-portré
Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.


David Fincher 2007-es Zodiákus című filmjének egyik jelenetében Robert Graysmith, a Jake Gyllenhaal által alakított újságíróból lett amatőr nyomozó bemegy egy barkácsbotlba, ahol megpillantja azt a férfit, akiről úgy véli, hogy korának leghírhedtebb sorozatgyilkosa lehet. Próbál feltűnésmentes maradni, de nem tudja megállni, hogy ne bámulja őt, a tekintete pedig valósággal lyukat éget a képernyőn.

A bámulás Gyllenhaal egyik színészi specialitása. Bilge Ebiri, a Vulture írója szerint a 43 éves színésznek vannak „a legkifejezőbb szemei generációjának minden főszereplője közül”.

Ezt pedig rengeteg filmjében tudta kamatoztani, gondoljunk csak például az Éjjeli féregre (2014), amelynek kedvéért Jake sok kilótól szabadult meg, hogy az amúgy is nagy szemei még nagyobbnak tűnjenek.

Na de kezdjük az elején! Jacob Benjamin Gyllenhaal 1980. december 19-én született Los Angelesben Naomi Foner forgatókönyvíró és Stephen Gyllenhaal filmrendező gyermekeként, vagyis adott volt a filmes közeg, amit persze már egészen kiskorában ki is használt. Nővére, az 1977-ben született színésznő-rendező, Maggie Gyllenhaal szintén világszerte ismert és népszerű. Egyébként svéd és angol származásúak, utolsó, Svédországban született felmenőjük a dédapjuk, Anders Leonard Gyllenhaal volt. Az édesanyjuk, Naomi zsidó, New Yorkban született orosz-lengyelországi askenázi zsidó családban, így Jake is zsidónak tartja magát. Paul Newman és Jamie Lee Curtis a keresztszülei, Newmant egyben a legfőbb szakmai példaképének is tartja.

Már korán, gyermekként bekerült a filmes világba a családja iparághoz fűződő kapcsolatainak köszönhetően. Színészként Billy Crystal fiaként debütált az 1991-es Irány Colorado! című vígjátékban. A szülei viszont azt már nem engedték, hogy szerepeljen a Kerge kacsákban (1992) is, mert ehhez két hónapra el kellett volna hagynia az otthonát. A következő években azonban támogatták őt abban, hogy meghallgatásokra járjon, ám ha kiválasztották őt egy szerepre, azt már nem vállalhatta el. Kivételt képeztek az apja filmjei, így például feltűnt az 1993-as Veszélyes nő című filmben (a nővérével, Maggie-vel együtt), a Gyilkos utcák című sorozat egyik 1994-es epizódjában, vagy a Fű alatt című 1998-as vígjátékban. A középiskola utolsó évét megelőzően az egyetlen olyan projekt, amiben feltűnhetett, az 1993-as Josh és S.A.M. című, kevéssé ismert ifjúsági kalandfilm volt.

Buddhistából problémás tini

A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy Jake nyári munkákat vállaljon, hogy eltartsa magát, így aztán vízimentőként és pincérként dolgozott egy családi barát által üzemeltetett étteremben. Jake szerint a szülei bátorították a művészi önkifejezését is: „Folyamatosan támogattak bizonyos dolgokban, más tekintetben viszont hiányoztak. Határozottan a kifejezésben és a kreativitásban volt mindig is a legjobb a családom” – mesélte Gyllenhaal, aki 1998-ban érettségizett a Los Angeles-i Harvard-Westlake gimiben, majd felvették a Columbia Egyetemre, ahol a nővére már végzős volt, és ahol az édesanyja is diplomázott, itt Jake egyébként keleti vallásokat és buddhista filozófiát hallgatott. A buddhizmus iránti érdeklődése és a jelen pillanatra való nyitottsága pedig meghatározza a színészi munkásságát is. „Azzal szoktam kezdeni, hogy kihúzom a forgatókönyvből a színpadi utasításokat" – mondta – „Mindent, ami előre sugallja, hogyan kellene érezned vagy viselkedned. Van egy jelenet abban a Meryl Streep-filmben, a Veszélyes vizekenben. A családját elrabolják, és egy fickó fegyvert ránt, az első reakciója a fegyver láttán pedig az, hogy elneveti magát. Aztán megrémül. Imádom ezeket a mikrokozmikusan őszinte részleteket.” Két év után azonban Jake abbahagyta az egyetemet, hogy a színészetre koncentrálhasson, de kifejezte szándékát, hogy majd egyszer megszerzi a diplomát is.

A sikerre pedig nem is kellett sokat várni. Az első főszerepét az 1999-es Októberi égboltban játszotta, Joe Johnston (Drágám, a kölykök összementek, Rocketeer, A tűz óceánja, Amerika Kapitány – Az első bosszúálló) rendezésében, amely Homer Hickam Rocket Boys című önéletrajzát dolgozta fel, és amelyben egy nyugat-virginiai tinit alakított, aki egy tudományos ösztöndíjat igyekszik elnyerni, mert nem szeretne szénbányászként tevékenykedni a továbbiakban.

A film pozitív fogadtatásban részesült, és 32 millió dollárt hozott, sokan Gyllenhaal „áttörő alakításaként" jellemezték.

Pedig az igazi áttörés csak két évvel később érkezett. Ez volt a Donnie Darko, Jake második főszerepe, ami ugyan nem lett kasszasiker a 2001-es bemutatásakor, de óriási kultfilmmé vált. A Richard Kelly által rendezett film 1988-ban játszódik, Gyllenhaal pedig egy problémás tinédzsert alakít, akinek látomásai vannak egy 180 centi magas rémnyúlról, Frankről, aki azt mondja neki, hogy a világ a végéhez közeledik.

Siker, gyilkosság, tűzvész

Ezután pedig nem volt megállás, szerzői darabok és blockbusterek egyaránt tarkítják a filmográfiáját. Ő maga a nagy karrierváltást körülbelül 14 évvel ezelőttre teszi, közvetlenül azelőttre, hogy betöltötte volna a 30. életévét. Állítása szerint van az ezelőtt és az ezutáni időszaka. A korai sikereit követően ugyanis a kultikus Donnie Darko és a Heath Ledger mellett nyújtott Oscar-jelölt alakítása után a Brokeback Mountain: Túl a barátságonban, úgy tűnt, a pályája a hollywoodi pénz nyomában lohol. 2010-ben például főszerepet játszott a 200 millió dolláros Disney-videójáték-adaptációban, a Perzsia hercege: Az idő homokjában, illetve egy Viagra-ügynök szerepét is elvállalta a Szerelem és más drogok című romantikus vígjátékban Anne Hathaway oldalán. Gyllenhaal azonban nem volt meggyőződve arról, hogy ő csupán ilyen filmekre jó.

Vett egy nagy levegőt, majd belevetette magát a nagyobb kihívást jelentő, kevésbé nyilvánvalóan közönségbarát filmekbe, kezdve Az utolsó műszak (2012) című elismert, kis költségvetésű krimi-drámával.

A felkészüléshez öt hónapot töltött a Los Angeles-i rendőrség berkeiben, egy alkalommal pedig szemtanúja volt egy gyilkosságnak is egy drogfogás során. Azt mondja, hogy a látszattal kacérkodó élet után a valóság végül ekkor jutott el hozzá.

Az életveszéllyel azonban már korábban is farkasszemet nézett: 2006 decemberében Jake és a nővére, Maggie épp a kaliforniai Invernessben lévő Manka's Inverness Lodge nevű étteremben voltak, mivel ott vakációztak. Az épületre azonban hajnali 3 körül rádőlt egy fa, amely miatt tűz keletkezett. Körülbelül egy tucatnyian voltak az épületben, de szerencsére sikerült mindenkinek kimenekülnie, még mielőtt a nagy szél miatt a tűz mindent elpusztított. A társtulajdonos és sztárszakács Daniel DeLong utólag azt mondta, hogy Jake és Maggie nagyon bátrak és segítőkészek voltak. „Jake például segített kihúzni a dolgokat a tűzből" – tette hozzá.

Egyébként azt sem tudják sokan Gyllenhaalról, hogy nagyon rossz a szeme. Nemrég például bevallotta, hogy szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem lát, de ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, elmondása szerint vannak pillanatok, amikor ez kifejezetten az előnyére válik. „Reggelente, mielőtt felhúzom a szemüvegem, és még nem látok semmit, végre egy kicsit magamban lehetek” – mesélte, a Telegraph-nak korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyerekként „könnyű célpont volt" az osztálytársai számára, mivel korrekciós szemüveget kellett viselnie, amiért sokan csúfolták. Ugyanakkor rengeteg alakítása során tudott meríteni abból, hogy saját bevallása szerint eléggé érzékeny gyerek volt.

Jake, a prérifarkas

A Gyllenhaal által meghozott döntés/változás pedig egybeesett más változásokkal is az életében. „Sok minden újradefiniálta önmagát. Nem mindegyik volt jó” – mondta egy interjúban. Ott volt például a barátja, Heath Ledger 2008-as halála. Ráadásul a szülei is elváltak. Az azóta készült filmjeiben épp ezért folyamatosan próbára tette magát. A 2015-ös Everesthez három hónapon át forgatott az Alpokban, Izlandon és a Mount Everest alaptáborában, az ugyanebben az évben bemutatott Mélyütés című bokszeposz kedvéért fél évet töltött egy profi edzőteremben, s ahogy fentebb is áll, az Éjjel féreg főszerepéért durván lefogyott.

„Amikor elkezdtem megtanulni a párbeszédeket az Éjjeli féreghez, a szavak és az írásjelek annyira különlegesek voltak, hogy a testem elkezdett bizonyos módon reagálni rájuk. Volt ez az állatos elképzelésem, mintha egy prérifarkas lennék.

Dél-Kaliforniában nőttem fel, és éjszakánként néha hallani lehetett az üvöltésüket, ahogy széttépnek egy ártatlan állatot, ezért gondoltam, hogy a karakteremnek is ilyennek kell lennie. A prérifarkasok mindig betegesnek tűnnek: vékonyak, és őrült tekintetük van, na meg az árnyékban bolyonganak. Rájötten, hogy ez koncepcióként abszolút működik, így ehhez az elképzeléshez alakítottam magam” – mesélte. A változás pedig valóban páratlan lett, sokak szerint Gyllenhaal az Éjjeli féregben nyújtotta élete eddigi legjobb alakítását, és pofátlanság, hogy még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra.

Későn jött szerelem

Bár a pletykalapok az évek során keményen próbálták Gyllenhaalt lehetséges partnerekkel összehozni – pl. Natalie Portmannel, Minka Kellyvel, a Mélyütés-beli partnerével, Rachel McAdamsszel vagy Ruth Wilsonnal –, ezek nem voltak igazak, Jake maga pedig azt sugallta, hogy a kemény munka minden hosszabb távú románcának rovására ment. Egy korábbi állítása szerint kétszer-háromszor volt életében szerelmes. „Néha éltem együtt barátnőkkel. A házam pedig mindig nyitva áll a barátaim előtt" – mondta. És majdnem 40 éves koráig tényleg nem volt egy-két évnél hosszabb kapcsolata… 2002-ben kezdett randizni Kirsten Dunst színésznővel, miután a nővére, Maggie, aki Dunsttal együtt játszott a Mona Lisa mosolya című filmben, bemutatta őket egymásnak; végül 2004-ben barátságban szakítottak. 2007-től 2009-ig randevúzott a Kiadatás-beli partnerével, Reese Witherspoonnal, 2010 októberétől 2011 januárjáig, tehát mindössze három hónapig Taylor Swifttel, majd 2013 júliusától decemberéig a modell Alyssa Millerrel járt.

Végül 2018-ban jött a nagy szerelem az akkor 22 éves francia modell, Jeanne Cadieu személyében (Jake ekkor már a 38-hoz közelített), akivel immár hat éve egy alkotnak egy párt, meg nem nevezett források szerint pedig Jake családot is szeretne alapítani Jeanne-nal, merthogy eddig még nem született gyermeke.

Gyllenhaal emellett állítása szerint többet szeretne színházzal is foglalkozni, korábban ugyanis a fiatal brit író, Nick Payne több darabjában is szerepelt. Emellett elkerülhetetlen ambíciói vannak a rendezéssel kapcsolatban is:

„Szeretném nézni, ahogy nálam tehetségesebb emberek játszanak egy jelenetet, és nem kell bemocskolnom azt a saját tehetségtelenségemmel" – mondta egyszer nem kevés álszerénységgel.

És hogy mi a helyzet a munkán túl? „Apám, a svéd egyszer valami gyönyörű dolgot mondott: »Jake, ne felejtsd el, hogy szórakozni is kell!«. Erre én: »Ó, akkor most már rendben vagyok? Eleget tettem?« »Igen, miért ne engedhetnéd el magad?« - mondta nevetve, majd visszarohant a vágószobába, hogy a filmjén dolgozzzon.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: