„Nagyon boldogan játszom ezeket az epizódszerepeket” – beszélgetés Fesztbaum Bélával
Éppen A Pál utcai fiúk délutáni előadása zajlik a Vígszínházban, és ebben benne van pályájának két meghatározó eleme: Molnár Ferenc és a zene.
– Milyen volt Önnek az első Pál utcai fiúk-élménye?
– Kötelező ifjúsági irodalomként találkoztam a regénnyel, nagyon emlékezetes, megrázó élmény volt, de aztán sokáig nem találkoztam vele semmilyen formában. Aztán, miután alaposabban megismertem a Molnár Ferenc-életművet, jól helyre tudtam tenni benne a Pál utcai fiúk-jelenséget. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy ebből az anyagból egyszer ilyen kirobbanó sikerű zenés színházi előadás, talán még annál is több, kivételes ügy lesz itt a Vígszínházban és pont én képviselhetem a felnőttek világát Rácz tanár úr emblematikus figurájával. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult, és büszkén adom át mindazt a nézőknek, ami a regényből egy szerepen keresztül átadható.
– A Pál utcai fiúk valóban ennek az évtizednek az egyik ikonikus előadása lett. Megkockáztatom, hogy napjainkban a hatása olyan, mint a 70-es években a Képzelt riport…
– Ezt pontosan el tudom képzelni, annál is inkább, mert a két előadást összeköti a rendező személye, Marton László, aki kivételes érzékkel és nagy tudással alakította a Vígszínház zenés arculatát is. És olyan meghatározó előadások gördültek ki a kezei közül, mint a Képzelt riport, A padlás, az operett műfajában a Fekete Péter, vagy az Össztánc, amely ugyancsak nagyon erőteljesen használta a zenét és a mozgást. És immár idetartozik A Pál utcai fiúk is. Lehet, hogy öt év múlva is ugyanígy tudnánk itt beszélgetni előadás közben…
– A mai tizenéveseknek mit ad ez a darab a maga tartalmában, esztétikai és morális élményben?
-Az alapmű megkerülhetetlen. A sikerben ott vannak Dés László dallamai, Horváth Csaba koreográfiája, Geszti Péter szellemes dalszövegei, Grecsó Krisztián átirata, a színészek nagyon odaadó, ambiciózus játéka.
De valahol mégis a regény sikere ez, amely különleges költőiséggel szól a hazaszeretetről, a barátságról, az árulásról, az otthonról, az egymásért való felelősség-vállalásról, a szembeforduló oldalak egymáshoz való viszonyáról, a megbékélésről, a gyerekként, kiskamaszként is átélhető tragédiáról, hogy mindennek ára van, amit meg kell fizetni, de tenni kell az ügyünkért.
Ezek mind olyan hívószavak, amelyek azok lehettek a regény megszületésekor, majd az azt követő évtizedekben is, hiszen A Pál utcai fiúk nemzedékek kedvenc olvasmányává, nemzetközileg is jegyzett ifjúsági regénnyé vált. Hogy a 2010-es évek második felében mindez újra ennyire fontos lett, és ilyen erősen szólal meg, azt is mutatja, hogy az előadás jókor, jó helyen jött létre, mert van nálunk most egy színésznemzedék, amely így meg tudja szólaltatni.
– És lehet, hogy ez is egy olyan színésznemzedék lesz, mint amelyik éppen a Képzelt riport körül kristályosodott ki, majd vált a Vígszínház derékhadává Kern Andrással, Kútvölgyi Erzsébettel, Lukács Sándorral, Tahi Tóth Lászlóval, Hegedűs D. Gézával..-
– Azt gondolom, hogy erre minden lehetőségük megvan. Ez most egy édeni állapot. Előbb-utóbb óhatatlanul lecserélődnek szerepek, de emlékezni fogunk arra, hogy volt egyszer 2016-tól egy remélem, minél hosszabb időszak, amikor ez az alapcsapat vitte A Pál utcai fiúkat. Már bőven túl vagyunk a 250. előadáson, és még mindig nagyon sokan várakoznak, hogy jegyet kapjanak rá.
– Maradjunk Molnár Ferencnél, de lépjünk tovább. Február 29-én lesz A doktor úr premierje. Mit kell tudni erről a nagyon népszerű, sok színrevitelt megért darabról?
– A doktor úr Molnár Ferenc első színdarabja, 1902-ben írta. Eredetileg nem a Vígszínháznak tervezte, hanem a Nemzetinek, Beöthy László igazgató rendelte meg tőle. Mire azonban elkészült vele, Beöthyt leváltották, az új igazgatónak meg nem akarta odaadni. Ezért a darab dramaturg- és újságírói kapcsolatai révén került a Vígszínházhoz, itt mutatták be nagy sikerrel a fiatal újságíró-publicista első bohózatát. Érdekesség, hogy miközben a Vígszínház számtalan Molnár-darab felújítását érte meg, A doktor úrhoz legelső premierje óta nem nyúltak hozzá. Most tehát mintegy „második ősbemutatóra” készülünk. Bohózat, és valóban a korszak legnépszerűbb, legsikeresebb francia vígjátékainak mintájára készült, én azonban azt gondolom, és talán színháztörténészek is osztják a véleményemet, hogy bár nem a legjelentősebb Molnár-mű, egy hallatlanul tehetséges fiatalember első jelentkezése: „Figyeljetek, mert itt valami különleges dolog készülődik, aki én vagyok”.
A színházat és az életet nagyon jól ismerő, a mondatokat, a magyar nyelvet, a humort, a szellemességet kiválóan értő szerzőről van szó.
Öt évvel később már megírja Az ördögöt, ami valódi remekmű és meg is hozza számára a nemzetközi hírnevet is. Többféle változat is létezik belőle, maga Molnár Ferenc egészítette ki zenés darabbá Zerkovitz Béla dalaival, mi most a prózai darabot adjuk elő Zsótér Sándor rendezésében.
– Mint minden Molnár Ferenc-darabban, az egyes figurák ebben is jutalomjátékot kínálnak a színészeknek.
– A darab egy ügyvéd és egy zseniális szélhámos-betörő összefonódó kapcsolatán alapul. Ez a tolvaj mutat görbe tükröt ennek a képmutató, hazug városnak, az ügyvédnek és családjának. Mindenkinek van valami takargatni valója és erre épp egy tolvaj, a maga szellemességével, egyéni moráljával és bölcsességével világít rá. Ez adja a darab alapvető értékét és üzenetét. De mivel mégis csak bohózatról van szó, remélem, hogy a közönség lelkes szórakozással fogadja.
– Tehát valamennyi szereplő megéri a pénzét, kezdve dr. Sárkánytól, akit Ön alakít.
– Dr. Sárkány egy fiatal, feltörekvő ügyvéd, a város bűne tartja el és emeli magasra. Az ő nagyravágyása és még többet akarása okozza a vesztét. Felesége a félrelépésen gondolkodik – a tolvaj ezt is leleplezi – az ügyvédi iroda fiataljai is egy nem igazán pártolt viszonyt kezdeményeznek, ők is hamar lebuknak. Ennek az erkölcstelen világnak szúr oda elegánsan Puzsér. Bár a címszereplő az ügyvéd, de a tolvaj az igazi központi figura. Puzsér egy kicsit Az ördögnek előképe. Egy kedves fiatal kollégám, Dino Benjámin játssza ezt a szerepet. Az ősbemutatón Hegedűs Gyula alakította. Reméljük, hogy Benjáminnak nagy bemutatkozás és egy szép karrier kezdete lesz.
– Az Ön pályafutását folyamatosan átszövi Molnár Ferenc: az ön szerepein, rendezésein, önálló estjein keresztül rádöbbenhetünk, hogy milyen kimeríthetetlen életművel állunk szembe: irodalmi munkássága mellett élete is kész regény, és akkor még nem szóltunk napjainkban kevéssé ismert publicisztikájáról.
– Amikor néhány évvel ezelőtt a Pesti Színházban lehetőséget kaptam rendezésre a színház nagy öregjeivel egy kifejezetten rájuk szabott válogatással, már akkor egyértelmű volt számomra, hogy nemcsak a drámaíró Molnárt lesz érdemes megmutatni, hanem a publicistát is. Mert míg ez a csodálatos szerző egyik kezében egy nagyon szórakoztató vígjátéki tollat tart, amellyel estéről estére elbűvöli a Vígszínház zsöllyéjének elegáns közönségét, addig a másik kezében ott van egy vitriolos, kemény, nagyon őszinte, szenvedélyes újságíró toll, amely nagyszerűen kiegészíti a másik Molnár Ferencet. Azt hiszem, egyik sincs a másik nélkül. Így tudtam megmutatni A MONOKLIBAN az író és az újságíró Molnárt együtt. Ennek az estnek volt a továbbgondolása a Szülőfalum, Pest már csak publicisztikán alapuló egyszemélyes színházi estem a Rózsavölgyi Szalonban – ennek utolsó előadása április 23-án lesz.
Amikor a Molnár-örökösök megnézték az előadást, megkérdezték tőlem: mit írtál bele? Egy sort sem – feleltem. Minden, ami elhangzik, százéves szöveg. Csak hát a száz évvel ezelőtti szituációk, politikai-közéleti állások, a száz évvel ezelőtti Pest gazdasági és közéleti anomáliái váratlanul borzasztóan ismerőssé váltak. Ezért is gondoltam, hogy nézzük meg Molnárnak ezt az arcát, hogyan látta egykoron városát, a benne szereplő alakokat, kisembereket, politikusokat, a kultúra képviselőit, hogyan látta benne saját magát, írói attitűdjeit.
És nem utolsósorban: hogyan fejlesztette azt a csodálatos magyar nyelvet, amit a mai napig beszélünk, és amelynek gazdagításához Molnár Ferencnek és kortársainak nagyon sok köze volt. Ugyanezt kerestem már a Vígszínház Házi Színpadán mai napig menő Kosztolányi-estemben, A léggömb elrepül-ben is.
Molnár azt is gyakran megcsinálta, hogy egy színpadon kipróbált mondatot beleírta egy újságcikkbe, Ha megtetszett neki egy cikkbeli fordulat, lehet, hogy valamelyik szereplője szájába adta.
Tehát a kávéházban ülő, újságcikket fogalmazó, éppen egy pesti problémát okosan tárgyaló alak nagyszerűen kiegészíti azt a szellemes, monoklis, rengeteg humorral és bon mot-val író Molnár Ferencet. Én éppen ezt a kettősséget szeretem benne, hogy egyszerre lehet vele szórakoztatni vagy mélyebb rétegek felé célozni.
